2022. július 9. szombat

júl. 9
5:48
Megvan a recept a magyar nagyvárosok biohulladékának ésszerű kezelésére (Márkamonitor)
Mivel az Európai Unióban a biohulladék megfelelő begyűjtésének mértéke és minősége még mindig nem megfelelő, ezért az EU úgy döntött, hogy 2023 végéig minden tagállam számára kötelezővé teszi a biohulladékok begyűjtését. Milánó pedig utat mutat a többi ország, köztük Magyarország számára is.   „A Humusz Szövetségnél fontosnak tartjuk, hogy az olasz
júl. 9
5:48
Mit kezdjünk a sok levendulával? (Agrofórum)
Hetek óta szedik az országban a levendulát a látogatók, minden nyitott kertben hegyekben állnak a kirándulók és levendulaimádók, de mit lehet kezdeni otthon ennyi levendulával?
júl. 9
5:48
Csúcstechnológia a mezőgépgyártásban és -tesztelésben (Mezőhír)
Így gyártja gépeit a Lemken, így tesztel anyagfáradásig a Krone.
júl. 9
5:48
A világelső bio növényvédő szert is elhozták a terepszemlére (Agrárágazat)
A mezőgazdaság kockázataira három válasz is adható – ezt hallottuk a Kwizda terepszemléjén.
júl. 9
6:00
Kifelé a készpénzből nagy infláció idején (Piac és Profit)
Az elmúlt 10 évben csak minimálisan csökkent a készpénzben, folyószámlákon vagy lekötött betétben álló vagyonhányad Magyarországon, és ennek most az infláció kárán sokan megihatják a levét. Minden eddiginél fontosabb diverzifikálni, azaz többféle pénzügyi termékben tartani pénzünket a 420 forint közeli euróárfolyam, az elszálló infláció és a folyam
júl. 9
6:06
Új bölcsőde épült Mogyorósbányán (hirado.hu)
Tájékoztatásuk szerint a 800 fős településen a központban található, korábban kereskedelmi célú épületet építették át.
júl. 9
6:12
Meghaladták a 260 milliárd forintot az agrár- és vidékfejlesztési támogatások március végéig (hirado.hu)
Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások idei keretösszege a 2021-esnél 6,6 százalékkal nagyobb, meghaladja a 800 milliárd forintot.
júl. 9
6:12
Elkerülhető a köszvény a magas purin tartalmú élelmiszerek korlátozásával (Magyar Mezőgazdaság)
A köszvény az ízületi gyulladás fájdalmas formája, és az abban szenvedők mindent megtesznek, hogy elkerüljék a fellángolásokat. A köszvény súlyosságának csökkentésére az egyik legjobb módszer a szervezet húgysavszintjének csökkentése. Ez gyógyszeres kezeléssel, valamint az étrend és az életmód megváltoztatásával érhető el, különösen a magas purin t
júl. 9
6:18
3 millió forintot kaphatnak a családok ha napelemre pályáznak (Alternatív Energia)
Az otthonfelújítási támogatással hőszigetelést vagy akár napelemes rendszert is telepíthetnek a családok.
júl. 9
6:18
Hogy került egy üveg szörp Botticelli világhírű festményére? (Márkamonitor)
A Folly legújabb szörpje, a Spring – palackba zárt tavasz az évszak ízvilágát szeretné átadni egész évben, egy palackba összegyűjtve. A szörp különlegessége, hogy a Folly fűszerkertjében termett fűszernövényekből: kakukkfűből, rozmaringból és zsályából készül. Az egyedülálló ízkompozícióhoz egyedi kreatív koncepciót is szeretett volna létrehozni a
júl. 9
6:18
Egyre durvább a forintgyengülés hatása a lakáspiacon - van, aki már euróban számol (KKV Magazin)
A forintgyengülés eredményeként az euró korábban soha nem látott 400-as szintek fölé került. Ez pedig az euróban eladásra kínált lakóingatlanok árát is befolyásolta. Az országos lakásárakra nézve ez a hatás egyelőre elenyésző, de erőteljesen növekszik: 2021-ben az eladó ingatlanok mindössze fél százalékánál adták meg   euróban az árat, idén viszont
júl. 9
6:18
Mitől nőnek a legjobban a viharkárok? Szupercellák és extra infláció (Bank360 blog)
Csúcsot hozhat az idei viharszezon a lakásbiztosítások kárkifizetéseiben. Ennek nemcsak az időjárás az oka, hanem a helyreállítás meredeken növekvő költségei is. Utóbbi miatt érdemes megnézni a biztosításunkat.
júl. 9
6:24
Új textilnyomtatásra szánt festék a Sun Chemicaltól (signanddisplay.hu)
A frissen bejelentett tinták a transzferpapírok teljes skáláján használhatók – kiváló élmeghatározással és színátvitellel – állítja a gyártó. Az ElvaJet Onyx Sb-t egy az egyben a piaci igényekre reagálva fejlesztették, úgy, hogy elsősorban széles formátumú textilnyomtatást szolgáljon ki. Pete Saunders, a Sun Chemical digitális üzletágának globális
júl. 9
6:42
Gyedről visszatérő munkavállaló bére, munkakörének megváltoztatása (Adózóna)
Közölnie kell-e a munkáltatónak a gyedről visszatérő munkavállaló érdeklődésére a fizetés nélküli szabadság megszüntetésére vonatkozó kérelem benyújtása előtt azt, hogy mennyi lesz a munkabére? Áthelyezhető-e másik munkakörbe? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
júl. 9
6:42
Ha ezt meglátod, rögtön vékonyabban kened a vajaskenyeret: felrobbant a margarin és a kenyér ára is (Portfolio)
Júniusban tovább emelkedett az infláció Magyarországon, a 11,7%-os áremelkedésnél magasabbra legutóbb 1998 októberében volt példa. Továbbra is az élelmiszerek mutatják a legnagyobb drágulást, de lassan csatlakoznak hozzájuk a tartós fogyasztási cikkek is a gyenge forint miatt. A legnagyobb áremelkedéseket összesítő toplistán továbbra is szinte kizá
júl. 9
6:42
Szétforgácsolódik Ukrajna ereje, a helyzet drámaian romlik - térképen, hogy áll a háború (Növekedés)
Oroszország átvette az irányítást Luhanszk megye felett és megindította Donyeck megye ukrán kézen levő nagyvárosainak a bekerítését. Az offenzíva csak azért lassult kissé, mert az oroszok megszervezik az új célok elleni támadást. Ukrajna nagyon nehéz helyzetbe került. Úgy kell több frontot fenntartania, hogy valójában csak egy térségben támadnak az
júl. 9
6:48
Lézeres termésvédelem, új Fendt gépek, gyomirtás akár vegyszermentesen is (Agroinform)
Automatizált madárijesztő drónok; elektromos árammal történő vagy lézeres gyomirtás; ezt tedd, mielőtt rohansz új akkumulátort venni. Az Agroinform.hu heti gépészeti összefoglalója.
júl. 9
6:48
Az előtt jelzi az erdőtüzet a Vodafone rendszere, hogy az egyáltalán elkezdődne (Márkamonitor)
Tavaly Szardínián és a Földközi-tenger más térségeiben több erdőtűz is pusztított, összesen 20 000 hektáron csaptak fel a lángok. A tüzek következtében 1000 ember kényszerült elhagyni az otthonát és 30 millió méh veszett oda. Az ehhez hasonló erdőtüzek a globális CO2-kibocsátás 20%-áért felelősek, leküzdésük pedig nagyjából 5 milliárd dollárba kerü
júl. 9
6:48
Letörheti a napelem árakat az IKEA? Árulni kezdték az üzleteikben. (Tiszta Jövő)
A napelemes csomagokat először Németországban kezdik bevezetni.
júl. 9
6:48
A vízgazdálkodás terén komplex fejlesztések szükségesek (Agrofórum)
Az idei év az ország meghatározó mezőgazdasági területein ismételten bizonyítja, hogy a klíma egyre kiszámíthatatlanabbá, a csapadékhiány mind gyakoribbá válik. Ezekkel a kihívásokkal csak az öntözőrendszerek és a víztakarékos agrotechnikai eljárások fejlesztésével nézhet szembe a magyar mezőgazdaság. Az Otp Agrár szakértői szerint az elmúlt 30-40
júl. 9
6:48
A repülőgépalkatrész-gyártáshoz is csúcsminőségű gépek kellenek (New Technology)
A repülőgépiparban meghatározó szerepet játszik a 2009-ben alapított Nashero vállalat, amely gépek és alkatrészek tervezésével, fejlesztésével, gyártásával és értékesítésével foglalkozik. A megszerzett technológiai tudásukat megosztják egyes iparágak szereplőivel, például az orvosi eszközök gyártása esetén. A repülőgépiparban többek között acélból,
júl. 9
6:48
Szeptemberben ez a nagy szolgáltató is árat emel (Forbes)
Eddig előfordulhatott, hogy a Telekom-ügyfelek évekig változatlan havi díj mellett használhattak egy-egy szolgáltatást, de az elszálló infláció most véget vet ennek.
júl. 9
7:12
Tovább emelkedtek a fővárosi bérleti díjak júniusban (Növekedés)
Júniusban tovább folytatódott a fővárosi bérleti díjak emelkedése: a tavalyi év azonos időszakához képest több mint 20 százalékos volt a drágulás, így a bérbeadók átlagosan 173 ezer forintot kértek kiadó ingatlanjukért - közölte a Rentingo.com az MTI-vel.
júl. 9
7:12
Amikor a tokaji aszú sörversenyt nyer egy osztrák sörfőzdének (Forbes)
Ausztria legnagyobb, magánkézben lévő sörfőzdéjében, a salzburgi Stiegl hűs alagsori termében ültünk be egy különlegesnek ígérkező sörkóstolóra. Az Egyesült Államokból, Massachusettből származó cicerone (sör sommelier) első mondatában hangzott el a furcsa szókapcsolat: „tokahi ácú”. A magyar szempárok összenéztek.  You mean tokaji aszú? Jeffrey Bee
júl. 9
7:18
Elképesztő! Szükségintézkedéseket kellett bevezetni több helyen, akkora a vízhiány! (Agroinform)
Az extrém hosszú hőhullámok és a szűnni nem akaró szárazság a klímaválság és a víztúlfogyasztás eredményei.
júl. 9
7:18
Két díjnyertes thriller magyarországi premierje is a miskolci Cinefesten lesz (Márkamonitor)
Két cannes-i díjnyertes thriller, Ali Abbasi Szent pók és Tarik Saleh Fiú a mennyből című filmjének magyarországi premierje is a szeptember 9. és 17. között megrendezendő CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz.   Mint a miskolci polgármesteri hivatal közleményében felidézik, az iráni származású Ali Abbasi svéd koprodukcióban készült, Sze
júl. 9
7:18
„Gárdonyi 100” Egri Csillag és Egri Bikavér (Magyar Mezőgazdaság)
Eger város és a borvidék 2022. évének egyik kiemelkedő eseménye a Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulójáról való megemlékezés. Ehhez kapcsolódóan az Egri Bikavér Borlovagrend és az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa a lovagrend javaslatára Egri Csillag superior és Egri Bikavér superior közösségi borok megalkotására hívta meg az egri borászatokat.
júl. 9
7:18
Elon Musk visszatáncolna a Twitter megvásárlásától (rtl.hu)
A világ leggazdagabb embere úgy döntött, nem ad 44 milliárd dollárt a népszerű közösségi oldalért, ami tele lehet spammel és botokkal.
júl. 9
7:24
Európa legszebb, kevésbé zsúfolt szigetei, amelyeket érdemes nyáron felkeresni (Növekedés)
Érintetlen természet, csendes vízpartok, béke és nyugalom – a The Guardian gyűjtése olyan elvarázsolt európai szigetet mutat be, amelyeket érdemes lehet idén nyáron felkeresni.
júl. 9
7:30
Elon Musk mégse veszi meg a Twittert, inkább veszít egymilló dollárt (hirado.hu)
Elon Musk azt állítja, a közösségi média óriás félrevezető állításokat tett a közösségi hálózaton lévő spamek és botok számáról.
júl. 9
7:36
Szilágyi Liliána: Szeretném, ha tudnád, miután eljöttél egy bántalmazó kapcsolatból, a neheze még hátra van (Forbes)
A bántalmazó kapcsolatból való kitöréséről és útkereséséről vall Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes úszó a Mesterakadémia Műhely új epizódjában.
júl. 9
7:36
Napos, szeles időre számíthatunk (Agrotrend)
Gomolyfelhős, napos idő várható, a keleti megyékben egy összeáramlási zóna mentén lehet több felhő, de reggelre ott is megszűnik a csapadék, így napközben már száraz idő várható. Az északnyugati szél ismét többfelé megerősödik, elsősorban a Dunántúlon. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között valószínű. Késő estére 17 és 23 fok közé cs
júl. 9
7:38
Rákosi Magyarországáról menekült el, Merkel is közel engedte magához (Forbes)
A Márton házaspár a negyvenes évek végén olyan perekről tudósított a nagyvilágnak, mint a Rajk- és a Mindszenty-per, kisebbik lányuk már Amerikából folytatta az örökséget. Marton Kati huszonévesen elnyerte a televíziózás Pulitzerét, négy évig tartó munkával nemrég megírta a magánéletét az egyik leginkább védő politikus, egyben a világ egyik legbefo
júl. 9
7:42
Elon Musk mégsem venné meg a Twittert (444.hu)
A Twitter viszont ragaszkodik az üzlethez.
júl. 9
7:48
Kiderült, hogyan kerülhetett szalmonella a csokiba (Agroinform)
A magyar gyárban minden minta negatív lett.
júl. 9
7:48
Várhatóan ősztől kezdenek működni a Magyar Posta új csomagautomatái (Márkamonitor)
A cég közölte, hogy a milliárdos nagyságrendű beruházásban több száz csomagautomatát szereznek be a már üzemelő 51 mellé; az új berendezések felét Budapesten és Pest megyében helyezik ki. A tájékoztatás szerint a következő hetekben az új automaták elhelyezése a fővárosban, az agglomerációs településeken, majd a vidéki nagyvárosokban folytatódik.
júl. 9
7:48
Mennyi idő alatt bomlik le a papír? (Agrofórum)
A legtöbb ember nem is gondol arra, hogy hány éven keresztül bomlik le a szemét, és milyen helyrehozhatatlan károkat okoz a természetben. De a hulladékok lebomlásának ideje több ezer és millió év. A papír lebontása viszonylag rövid ideig tart.
júl. 9
7:54
Rakodás közben szennyeződhetett szalmonellával a belga csokigyárba szállított magyar szójalecitin (rtl.hu)
A Vandamme cég azt közölte, hogy komáromi gyáruk 23 pontján vettek mintát, és mind negatív lett a szalmonella jelenlétére.
júl. 9
8:12
Drágul a jégkrém is, több tényező van a háttérben (Infostart)
Az alapanyagárak folyamatos emelkedése miatt idén szezon közben is drágulnak majd a jégkrémek - mondta a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára. Intődy Gábor hozzátette: emiatt arra számítanak, hogy a vásárlók egyre inkább az olcsóbb termékeket keresik, a gyártók pedig visszavesznek a termékfejlesztésből.
júl. 9
8:12
Újabb áremelkedésekre kell felkészülni Magyarországon (ProfitLine)
Lényegében a piaci várakozásoknak megfelelően alakult a júniusi infláció, ám a következő hónapokra vonatkozó kilátások kedvezőtlenek.
júl. 9
8:18
900 milliárdnyi hitelből gazdálkodik a magyar agrárium (Portfolio)
Március végéig az idei agrár- és vidékfejlesztési támogatások elérték a 260,4 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összefoglalóban.
júl. 9
8:18
Kútba eshet az évtized üzlete: mégsem veszi meg a Twittert Elon Musk (vg.hu)
A világ leggazdagabb üzletembere visszavonja ajánlatát, nem hajlandó 44 milliárd dollárt fizetni a közösségi oldalért.
júl. 9
8:18
Kék Kocka díjat kapott Bárdos Judit Karlovy Varyban (Márkamonitor)
A cseh filmekben nyújtott rendkívüli művészi alakításáért Bárdos Judit szlovákiai magyar színésznő kapta idén a Kék Kocka díjat – közölte Michal Dolana, a díjat odaítélő bizottság tagja újságírókkal Karlovy Varyban.   Bárdos Judit a lapis lazuli féldrágakőből készült Kék Kocka díj 16. kitüntetettje. A művésznő a díjat pénteken Karlovy Varyban az 56
júl. 9
8:18
Világelsőként debütált Öko Kalkulátorával a magyar bank, most elmondják, hogyan lehet hitelesen zölden bankolni (G7)
A digitális üzleti modellt megvalósító Gránit Bank volt az első kereskedelmi bank a világon, amely tavaly mobilbanki applikációjában lehetővé tette ügyfeleinek a kártyás vásárlásaik után számolt széndioxid-kibocsátás követését, és azt is, hogy az appban akár azonnal ellensúlyozni is tudják azt. Nem ma kezdtük a zöld bankolást, hanem 2010-ben amikor
júl. 9
8:18
Ennyi a méhveszteség Ausztriában 2021/2022 tele után (Magyar Mezőgazdaság)
Az idei osztrák adatgyűjtésben 1233 méhész vett részt 26435 méhcsaláddal. Ez valamivel kevesebb mint a tavalyi részvétel.
júl. 9
8:24
Sokkal olcsóbb itthon plasztikázni, mint Nyugaton - VG Podcast (vg.hu)
Nem pusztán budapesti „műfaj” a plasztikai sebészet esztétikai része; a vidéki nagyvárosokban is jelen van, sőt erősödik ez az ágazat – fejtette ki a VG podcastjában Sas György plasztikai sebész.
júl. 9
8:24
Az önellátás alapja az erős mezőgazdaság (Mezőhír)
Az árak alakulása kiszámíthatatlan, a kalászosok az ország nagy részén feleannyi termést hoznak, mint a jobb években.
júl. 9
8:24
Kigyulladt bálaszállító és időben megfékezett kombájntűz (GépMax)
Itt a példa, hogy egy berakódott szennyeződés, vagy egy kipufogóból elszabaduló szikra is pillanatok alatt komoly tüzet okozhat.
júl. 9
8:24
Sorban szűnnek meg a védő- és megfigyelési körzetek (Agrárágazat)
A mezőgazdaság sokszereplős baromfiágazata várja a telepítési időszakot, de még nem vagyunk ott.
júl. 9
8:24
Újrahasznosítás-szemléletű csomagolástervezés (Transpack)
Az „Újrahasznosítás-szemléletű csomagolástervezés” konferencia fókuszában a „Packaging design for recycling” útmutató áll.

Keresés