Az LMP az Alkotmánybíróság (Ab) előtt támadja meg a fakitermelésre vonatkozó kormányrendeletet – jelentette be Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke Budapesten, a Parlament épülete előtt tartott sajtótájékoztatón hétfőn.
Mozgalmas volt az idei első félév a hazai ingatlanpiacon. Lendületes kezdés után a szűkülő kínálat mellett a kereslet is kissé alábbhagyott, de így sem volt hiány szélsőségekből. A legdrágább ingatlan eddig 860 millióért cserélt tulajdonost, a fővárosban az adásvételek 22 százaléka már milliós négyzetméterár felett van. 2022 eddigi legérdekesebb, m
Országszerte már 100 körül van azoknak a benzinkutaknak a száma, ahol egyáltalán nem lehet tankolni az üzemanyaghiány miatt – írta az ATV, ami szerint van olyan kút, ahol már elfogyott az augusztusra szánt mennyiség fele.
A globális felmelegedés a betegségek terjedését is elősegíti egy tanulmány szerint, ugyanis a klímaváltozás megkönnyítheti számos kórokozó agresszívabb terjedését. Messzi földről származó különleges betegségek terjedhetnek el Németországban is az éghajlatváltozás miatt, amire fel kell készíteni az orvosokat - hangsúlyozta egy hétfőn ismertetett nyi
A tagállamok kérésére az Európai Bizottság a bizonytalan globális élelmiszer-ellátási helyzet miatt 2023-ban átmeneti mentességet tesz lehetővé a gazdálkodók számára a területalapú támogatásokhoz kötelezően betartandó egyes vetésváltási és parlagkialakítási szabályok alól annak érdekében, hogy a rendelkezésükre álló szántóterületüket minél nagyobb
Már a 9 ezret közelíti a tisztán hazai érdekeltségű, milliárdos árbevételt elérő vállalkozások száma Magyarországon, de nem volt minden szegmens ilyen szerencsés - derült ki az Opten elemzéséből.
Fellebbez a Ryanair a magyar hatóságtól kapott fogyasztóvédelmi bírság ellen – közölte a légitársaság a hvg.hu-val. A büntetésről hivatalos értesítést még nem kaptak, azt Varga Judit igazságügyi miniszter jelentette be a Facebookon.
Az élményinfláció kiárazza egykori törzsközönségét is a maga területéről. Vendégszerzőnk számokkal mutatja meg, hogyan lesz lassan luxus egy baseballmeccs.
A globális felmelegedés a betegségek terjedését is elősegíti egy tanulmány szerint, ugyanis a klímaváltozás megkönnyítheti számos kórokozó agresszívabb terjedését.
A hétfő délelőtti forinterősödés estére elpárolgott, hiszen az euró jegyzései újra a 394,5 körüli szinten mozognak a bankközi piacon a kedd reggeli kulcsfontosságú magyar inflációs adat előtt.
A tiszakécskei Botka-Vincze őstermelői családi gazdaság 120 állatot, köztük 50 tejelő tehenet, annak szaporulatát, illetve hízóbikákat tart mélyalmos istállóban. Az állatok takarmányát 150 hektárnyi szántón termelik meg.
Augusztus 4-től 6-ig immár 10. alkalommal rendezték meg a Paloznaki Jazzpikniket. A Balaton-felvidéki településen a külföldi sztárfellépők, valamint hazai dzsesszelőadók mellett idén egyedi drónshow is szórakoztatta a fesztivál közönségét. A
Előfordul, hogy a legegyszerűbb kérdéseket a legnehezebb megválaszolni. Ez a helyzet az állásinterjúk esetében is, ahol az örök mumus nem más, mint a „miért akar ennél a cégnél dolgozni?”, vagy valamelyik változata. Mit kell erre mondani? Mi az, amit jobb elkerülni? Most kiderül.
A PwC 5000 amerikai fogyasztót és 1000 üzleti vezetőt kérdezett a metaverzumról 2022-es felmérésében: az üzleti válaszadók 66 százaléka szerint vállalatuk aktívan foglalkozik a metaverzummal, eközben pedig a fogyasztók 50 százaléka tartja a metaverzum lehetőségeit izgalmasnak és érdekesnek.
Döbbenetes heteket élnek át a dél-ukrajnai kikötőváros és környékének lakói. Ismétlődő orosz rakétatámadások, életükért küzdő sebesültek és több tízezer kelet-ukrajnai menekült, ezekkel szembesülnek.
Egy friss kormányzati közlemény arra hívja fel a figyelmet, hogy nem egységesen 747 forint/köbméter lesz augusztus és december között az átlagfogyasztás feletti részre a lakossági gáztarifa, mint ahogy az a kormany.hu július 21-i cikkében volt és Németh Szilárd rezsicsökkentési kormánybiztos is bejelentette aznap, hanem két részre oszlik ez a perió
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF), a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. (SIP), valamint a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) veszi át a megszűnő Nemzeti Közlekedési Központ Zrt (NKK). projektjeit, szakmai profiljuknak megfelelően – értesült a VG.
Az ukrán háborúban a külvilág számára is kifejezetten aggasztó helyzet alakult ki, miután az orosz hadsereg "pajzsnak használja" a zaporizzsjai atomerőművet. Szerencsére eddig nukleáris szennyeződés nem került ki.
Elindult a Széchenyi Kártya Program MAX, amely a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését célozza.
A főfoglalkozás megszűnése, valamint egyes cégformák kötelező könyvvizsgálata kapcsán kész tényként kezelhető, hogy módosulhat a katatörvény – derül ki abból a belső levelezésből, ami a Pénzügyminisztérium és a NAV között zajlott.
Az Ethereum alapító Vitalik Buterin nemrégiben egy zárt sajtókonferencián mondta el gondolatait Szöulban az EthSeoul egyik felvezető rendezvényén. Több gondolatot
A hitelkereslet visszaesésére számítanak, és a hitelezési feltételek szigorítását jelezték előre a bankok 2022 második félévére az MNB második negyedéves Hitelezési felmérése szerint.
Jelentős roham várható az idei hőszigetelés szezonban ősszel. Az emelkedő energiaárak és a rezsitámogatás csökkenés miatt számottevő keresletnövekedés várható, ezért nehéz lesz szakembert találni.
A jelenlegi gazdasági környezet, gondoljunk akár az adózási változásokra, az egyre növekvő inflációra, az euró–forint árfolyam kedvezőtlen alakulására, mind olyan hatással vannak a magyar kis és közepes vállalkozásokra, hogy a stabil működésből hirtelen csődközelben találhatják magukat.
Az idei július volt a legmelegebb Spanyolországban a feljegyzések több mint hat évtizeddel ezelőtti kezdete óta - jelentette be hétfőn a spanyol meteorológiai szolgálat (AEMET).
Az energiahordozók világpiaci árának drasztikus emelkedése miatt az importárak jobban nőnek az exportáraknál, ami rontja a cserearányokat, és jelentősen hozzájárul a külkereskedelmi mérleghiány emelkedéséhez - állapították meg a külkereskedelmi forgalom júniusi előzetes adatait kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Hollandiában hivatalosan is vízhiánnyal kell számolni, és bár még nincs szükség különleges intézkedésekre, de ha az aszály folytatódik, ez bekövetkezhet - jelentette be szerdán Mark Harbers infrastruktúráért felelő miniszter.
2023 végéig lehet majd igénybe venni a törlesztési moratóriumot az agráriumban, hitelfelmondási moratóriumot is kapnak a gazdálkodók, az aszálykárokhoz pedig gyorsított biztosítói kifizetést ír elő a kormány. A július 31-ei bejelentés után esedékessé vált pénzügyi rendeletek az augusztus 8-ai Magyar Közlönyben meg is jelentek a szükséges formanyomt
A Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, a légitársaság 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot kapott - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Facebook oldalán.
Az augusztus ebben az évben nemcsak a nyár utolsó hónapját jelenti, hanem az első olyan hónapot, amikor az átlag feletti áram- és gázfogyasztásért már többet kell fizetni az eddig megszokott rezsicsökkentett árnál.
A jegybank statisztikáit a piaci adatokkal összevetve úgy látszik, hogy már az átlagadósok kisebb kamaton vehetnek fel lakáshitelt, mint a legjobb adósoknak meghirdetett standard kamat. Az egyre fogyó számú ügyfelekéért folyó versenyben ugyanis a bankok egyedi kamatkedvezményekkel segítik azt, hogy olyan törlesztőrészlet jöjjön ki, ami mellett még
A UPS bejelentette, hogy felvásárolja a Bomi Groupot, mely egyike a világ vezető, multinacionális egészségügyi logisztika szolgáltatóinak. A tranzakció révén 14 országban található hőmérséklet-szabályozott létesítményekkel és a Bomi Group közel 3000 magasan képzett munkatársával bővül a UPS Healthcare hálózata Európában és Latin-Amerikában.