Vlagyimir Putyin elnök pénteken bejelentette, hogy Oroszország kész akár ingyen, több, mint 300 ezer tonna, európai kikötőkben rekedt orosz műtrágyát eljuttatni a fejlődő világnak. Egyetlen kérése, hogy Európa egyezzen bele az orosz exportra vonatkozó szankciók további enyhítésébe - írta meg a Reuters.
A Borsodi Sörgyár a most befejezett, közel egymilliárd forint értékű beruházással folytatja logisztikai területe fejlesztését. A vállalat tovább korszerűsítette működését, a bőcsi sörgyárat új logisztikai csarnokkal bővítette és ezzel párhuzamosan 40 fővel nőtt az üzemben dolgozók létszáma is. Az új létesítmény a logisztikai folyamatok optimalizálá
Megtartotta akadémiai székfoglaló előadását Szendrő Zsolt, a Mate professzor emeritus-a, akit idén választott rendes tagjai közé a Magyar Tudományos Akadémia. Az úgynevezett tudománymetriai adatok szerint 50 éves pályafutása alatt összesen 1354 cikke jelent meg, 190 magyar szerzőtársa volt, 25 ország 105 kutatójával állt szakmai kapcsolatban.
Az idei év első nyolc hónapjában 27 százalékkal több magyar járt Horvátországban, mint tavaly, a vendégéjszakák száma pedig 19 százalékkal növekedett 2021-hez képest - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón.
Áramlanak a kínai tőkebefektetések a szilícium-völgyi kockázatitőke-alapokba, ami arra utal, hogy a politikai és nemzetbiztonsági kockázatok ellenére a Kína és az Egyesült Államok között fennálló gazdasági kapcsolatok továbbra is jelentősek – írja egy friss gazdasági jelentésre hivatkozva a The Wall Street Journal.
A napokban mutatta be a DJI új akciókameráját, az Osmo Action 3-at. A megjelenés dátuma egybeesett a GoPro Hero 11 Black termékcsalád bejelentésével. A GoPro kamerák új generációja szélesebb látószöggel,
Az otthoni internetezés egyre népszerűbb: évente 2-3 százalékponttal nő az elterjedtsége, és már a magyar háztartások több mint háromnegyedében érhető el.
A Médiatanács keddi ülésén döntött a Tilos Kulturális Alapítvány pályázati nyilvántartásba vételéről a Budapest 90,3 MHz frekvencia használatára indított pályázati eljárásban, miután az egyedüli pályázó sikeresen teljesítette a testület hiánypótlásra vonatkozó kérését - tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) pénteken az MTI-t.
Többségi tulajdonos az ország leggazdagabb emberének érdekeltsége, de így is kell egy kis vissza nem térítendő támogatás. A Vál-Völgye Pékség több helyre is szállít, egyebek közt a Hernádi Zsolt Mol-vezérhez köthető Grand Hotel Esztergomba is. A pékség ügyvezetője az RTL.hu megkeresésére azt írta, a megnövekedett magyar piacot és az exportot is csa
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Virág Barnabás szerint el kell kerülni, hogy az infláció egy évekig elhúzódó folyamattá váljon. A Magyar Nemzetnek adott interjúban elmondta, hogy a globális inflációban érezhetően fordulat fog jönni hamarosan.
Az otthoni internetezés egyre népszerűbb: évente 2-3 százalékponttal nő az elterjedtsége, és már a magyar háztartások több mint háromnegyedében érhető el otthoni net, illetve a nagyképernyős tartalomfogyasztást lehetővé tévő valamilyen eszköz – asztali gép, laptop, okostévé vagy tablet. Az otthoni internetes szolgáltatások hazai kínálatában a Yette
Azt rebesgették, hogy bezár a méltán közkedvelt Budaörsi Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand. Mivel az országban már több uszoda kényszerült kényszerintézkedésekre az energiaválság miatt, megkérdeztük, mi az igazság.
Magyarország minden lehetséges eszközzel segíti az ukrán gabona vasúti kiszállítását a háborúval sújtott országból - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára közösségi oldalán csütörtökön.
Mártha Imre, egykori MVM-vezér, jelenleg a főváros egyesített közműcégének vezetője a Partizánnak adott interjújában a rezsicsökkentésről, Paks II. esélyeiről és a Vodafone megvételéről beszélt, amelyről a 24.hu készített összefoglalót.
A jelentés egyik fő megállapítása, hogy 2022-ben a kánikula és a tartós csapadékhiány alapjaiban határozta meg a kalászos növények termesztését és a vetőmag-szaporítást – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Egyre többször fizetünk a boltokban és az online térben elektronikusan, és az innvoatív technológiákat is egyre jobban kedveljük: szédítő sebességgel terjed a mobilfizetés Magyarországon, a forgalom tekintetében rekordszintű bővülés történt mind a bankkártyák, mind az azonnali átutalások esetében. Mutatjuk a részleteket!
A francia kormány várhatóan szeptember végéig elindítja az EDF felvásárlását, miután a nehéz helyzetben lévő energiaipari óriáscég ajánlati árának tisztázása miatt a felvásárlási folyamat némi késedelmet szenvedett - mondta el három forrás a Reutersnek.
A világ 17 leginkább vízhiányos országa közül 12 a Közel-Keleten található. Az egyre növekvő népesség egyre több mezőgazdasági terület fejlesztését teszi szükségessé, és ez növeli a vízfogyasztást: 1992-ben Egyiptomban 58 millióan éltek – ma 107 millióan. Káncz Csaba jegyzete
A minőséget és az energiahatékonyságot is javító technológiát dolgoztak ki a Pick Szeged Zrt. felkérésére a Műegyetem kutatói a vállalattal közösen, az új műszaki megoldás során egy algoritmus segíti a szalámik érlelési folyamatának megtervezését és nyomon követését - tájékoztatta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pénteken az MTI-t.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának döntése alapján 2022. október 1-jétől a monetáris transzmisszió hatékonyságának erősítése és a bankrendszeri likviditás tartós lekötése érdekében az eddigi 1 százalék helyett minimum 5 százalékra emelkedik a hitelintézetek tartalékolási kötelezettsége, ami egyedi banki döntés alapján akár 10 százalék
A Közép-Duna mente hazánk legújabb kiemelt fejlesztési térsége, mely három megye közös metszete, s 99 települést foglal magába. A térségben működő Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közösen nyert el pályázatot a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel, melynek legfőbb célja a precíziós mezőgazdasági technológiák bevezetésének é
Svájc pénteken úgy döntött, hogy teljes mértékben felfüggeszti az Oroszországgal kötött vízumkönnyítési megállapodást, csatlakozva az Európai Unió hasonló intézkedéséhez.
Az idei év első nyolc hónapjában 27 százalékkal több magyar járt Horvátországban, mint tavaly, a vendégéjszakák száma pedig 19 százalékkal növekedett 2021-hez képest - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója Budapesten.
2022. augusztus 31-én megszűnt a régi kata. Aki még tudta, az utolsó napokban „kiszámlázhatta” magát, de még így is csak kevesen érték el a 12 millió forintos keretet.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a BioNTech/Pfizer biotechnológiai vállalat Comirnaty, valamint Moderna gyógyszercég Spikevax nevű koronavírus elleni vakcinájának jelenlegi, feltételes forgalomba hozatali engedélyénék átsorolását javasolja szabványos forgalomba hozatali engedéllyé - közölte az uniós ügynökség pénteken.
A Bamosz-tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 2,5 százalékkal, 200 milliárd forinttal 8176 milliárd forintra nőtt augusztusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) az MTI-vel pénteken.
A földgázpiacon kialakult extrém árhelyzet mind a hazai földgázkereskedők, mind pedig a fogyasztók számára korábban nem tapasztalt következményekkel jár. Az ellátás biztonsága érdekében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) felhívja a földgázkereskedők figyelmét, hogy ügyfeleiknek időben adjanak a kockázati besorolásuknak megfel
Egy új még el nem fogadott uniós jogszabály biztosítékokat tartalmaz a politikai beavatkozás ellen. „A médiára nehezedő nyomás különböző formáit láttuk az elmúlt években. Itt az ideje a cselekvésnek” – üzente az Európai Bizottság alelnöke.
Jelentős mínuszba került ma délután a Mol árfolyama, amelyben technikai tényezők mellett többek között az is szerepet játszott, hogy az Erste jelentősen visszavágta a részvényre vontakozó célárát, valamint az ajánlását is vételről tartásra módosította.