Az előző hetet pluszban zárták a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában felemásan teljesítettek a tőzsdék. Az elmúlt időszak esése után valóban úgy tűnik, hogy eljött a várva várt fordulat, hiszen Európában folytatódik az emelkedés, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján pedig Amerikában is pluszban nyithatnak a tőzsdék.
Komoly tanárhiánnyal indult a 2022/23-as tanév a magyarországi iskolákban: hiány van óvodapedagógusokból, nyelvtanárokból, tanítókból, sőt több esetben még intézményvezetőből is - számol be a HelloVidék.
A Magyar Közlöny 146. számában megjelent kormányrendelet alapján a többgenerációs házban élők nagyobb mennyiségű földgázt kaphatnak rezsicsökkentett áron. Egy kétlakásos épület esetében akár 92 ezer forint megtakarítást eredményezhet ez a változás havonta. A Bankmonitor szakértői összeszedték a részleteket.
Nagyfelbontású 4k kijelzők, kiváló képminőségű élő televíziós műsorok, gyors mobileszköz-feltöltés, ülésekbe épített Bluetooth-kapcsolat, személyre szabott digitális szolgáltatások, és rengeteg szórakoztató csatorna – köztük magyar tartalommal is - várja majd az Emirates 2024-ben forgalomba álló Airbus A350-es gépeinek utasait. Az Emirates a franci
A jövőben új logót és új szlogent vezet be a Fleuroselect. Az új arculat célja, hogy kiemelje a nemzetközi dísznövényszervezet értékeit, és kifejezze a helyét a világban, fogalmazott Ann Jennen főtitkár.
Ahogy a teljes magyar agrárszektor, úgy a paprikatermesztők számára is komoly kihívásokat hozott az elmúlt egy év: az aszály, a drasztikus energiaár-növekedés, a hatalmas infláció közvetlenül befolyásolta az eredményeiket. Ugyanakkor a gazdasági válság okozta helyzet a magyar gazdák számára akár kedvezően rendezheti át az európai felvevőpiacot – de
A Munich Re viszontbiztosító szerint az egész ágazatban emelkedni fognak a viszontbiztosítási díjak az infláció, a magasabb kamatlábak és a kockázatvállalási tevékenységhez rendelkezésre álló tőke csökkenése miatt - írja a Reuters.
Az atomenergia eddig mumusnak számított, most úgy tűnik, egyik napról a másikra válik a gazdaság megmentőjévé. Európában mindenhol felértékelődik a szerepe.
A brit gazdaság júliusban a vártnál alacsonyabb mértékben nőtt a júniusi visszaesés után, a királynő halála és a szeptemberi temetés pedig már elég lehet arra, hogy a brit gazdaság recesszióba zuhanjon az aktuális negyedévben - írja a Bloomberg.
A hazai startupok egyértelműen a külföldi piacok meghódítására törekszenek, ehhez pedig a forrásbevonás legtöbbször elengedhetetlen – derül ki a Start it @K&H inkubátor tapasztalataiból. A csapatok számára a legnagyobb kihívást a termékfejlesztés, a megfelelő munkatársak megtalálása és a fogyasztói terméktesztelés jelenti. A Start it @K&H, Magyaror
A múlt héten sikerült 400 alá kapaszkodnia a forintnak az euróval szemben, azonban továbbra sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy tartósan ott is marad. Az jó jel a hét elején, hogy a dollár gyengüléssel kezd, így azért lehet esély arra, hogy a forint is marad a kritikus szint alatt.
A tokiói kormány 2025 áprilisától, ami a pénzügyi év kezdete, minden új épületen, így a lakóépületeken is kötelezővé kívánja tenni az áramtermelő napelemek telepítését a tokiói prefektúrában, hogy ezzel is érezhetően csökkentse az ásványi üzemanyagok felhasználását a japán főváros térségében - közölte a Kyodo japán hírügynökség, amelyet a TASZSZ id
Az Agrárminisztérium (AM) folyamatosan figyelemmel kíséri a határon túli kis- és közepes termelők sorsának alakulását és minden eszközzel támogatja fennmaradásukat, lehetőséget biztosítva ezzel is az értékes helyi ízek piacon maradására - jelentette ki Ökrös Oszkár, az AM nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Bácsfeketehegyen, a
A múlt héten napvilágot látott jelentés a bitcoin energiafelhasználását és a környezetre gyakorolt negatív hatásait tárgyalja, miközben jövőbeli lehetséges végrehajtó intézkedéseket is javasol. Biden elnök végrehajtási utasítása alapján a Fehér Ház Tudományos és Technológiai Hivatala benyújtotta a bitcoin bányászat klímára gyakorolt hatásáról szóló
Több mint 5 százalékos emelkedéssel nyitott a Masterplast árfolyama a ma reggeli kereskedésben, miután egy jelentős céláremelés érkezett a részvényekre.
Az idei nyáron, a napsütéses hőségben rekordmértékben termeltek az európai napelemek: 28 százalékkal több villamos áramot tápláltak be a hálózatba, mint tavaly.
A nyitást követően a hazai blue chipek közül emelkednek az OTP és a Richter részvényei, mérsékelt negatív irányú elmozdulásban van a Mol és a Magyar Telekom. A BUX komponensek közül jelentős, 6 százalék feletti pluszban vannak a Masterplast részvényei is, miután céláremelés érkezett a vállalat részvényeire.
A lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska Holding vásárolja meg a Szallas.hu-t is üzemeltető, az elmúlt években nemzetközi szereplővé vált Szallas Groupot – közölte a cég menedzsmentje és tulajdonost képviselő PortfoLion Capital Partners. A varsói székhelyű e-kereskedelmi és médiavállalat-csoport a tranzakció zárása esetén várhatóan 82 millió eur
A lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska Holding vásárolja meg a Szallas.hu-t is üzemeltető, az elmúlt években nemzetközi szereplővé vált Szallas Groupot – közölte a cég menedzsmentje és tulajdonost képviselő PortfoLion Capital Partners. A varsói székhelyű e-kereskedelmi és médiavállalat-csoport a tranzakció zárása esetén várhatóan 82 millió eur
A nagyobb bankoknál nehezen indulnak meg felfelé a szinte nem is látható betéti kamatok, de egy-két időszakos akció erejéig már mutatkozik a változás – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Az elmúlt másfél hét az eddig tapasztaltaknál is nagyobb bizonytalanságban telt az energiapiacon, miután a Gazprom leállította az Északi Áramlat 1 vezetéken az Európába irányuló gázszállítást. A gáz ára egy közel 35 százalékos sávban mozgott. Péntek délután már 200 euró alatt is volt a jegyzés, a bravúr azonban nem jött össze, így 200 euró fölött z
A kedvező nemzetközi befektetői hangulatban pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
Több mint ezren tüntettek hétfőn reggel azután, hogy a tankerület vezetője pénteken felmentette posztjáról Dezsőfi Györgyöt, a Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét. Az egyik budakalászi iskolában is élőlánccal tiltakoznak az ellen, hogy a tankerületek elbocsátással fenyegetik a polgári engedetlenségi akcióba kezdő pedagógusokat.
Az emelkedő jegybanki alapkamatot követve a kisebb pénzintézetek is igyekeznek kedvezőbb betéti kamatokat kínálni ügyfeleiknek. A nagybankok egyelőre nem léptek jelentőset.
Európában jó hangulatban indul a kereskedésytatódik az emelkedés, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján pedig Amerikában is pluszban nyithatnak a tőzsdék. Makro fronton nem várható fontosabb adat a hét első napján, holnap azonban kulcsfontosságú inflációs adat érkezik az USA-ból. A magyar tőzsdén a nyitást követően komoly emelkedésbe
Az ADS forgalmazásában kerül bemutatásra A bálna (The Whale) című dráma a hazai mozikban. A Brendan Fraser főszereplésével készült film világpremierjét a Velencei Filmfesztiválon tartották. Darren Aronofsky (Rekviem egy álomért, Fekete hattyú, Anyám!) szívszorító drámája annyira lenyűgözte a közönséget, hogy a bemutató után hatperces ovációban rész
A múlt héten sikerült 400 alá kapaszkodnia a forintnak az euróval szemben, azonban továbbra sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy tartósan ott is marad. Az jó jel a hét elején, hogy a dollár gyengüléssel kezd, így azért lehet esély arra, hogy a forint is marad a kritikus szint alatt.
Ahogy a teljes magyar agrárszektor, úgy a paprikatermesztők számára is komoly kihívásokat hozott az elmúlt egy év: az aszály, a drasztikus energiaár-növekedés, a hatalmas infláció közvetlenül befolyásolta az eredményeiket. Ugyanakkor a gazdasági válság okozta helyzet a magyar gazdák számára akár kedvezően rendezheti át az európai felvevőpiacot – de
Az első kiberbiztonságra szakosodott tőzsdei cég 405 millió forint árbevétel mellett 7,3 millió Ft üzemi eredményt ért el az első félévben, míg az EBITDA 30,3 millió forint lett. Mind az eredmény, mind az EBITDA jelentős javulást mutat a tavalyi év első félévéhez viszonyítva – derül ki a ViVeTech Nyrt. féléves jelentéséből, melyet ma tett közzé a B