2022. szeptember 12. hétfő

szept. 12
10:06
Megtörhet a jég Brüsszelben a magyar jogállamisági felajánlások láttán (Portfolio)
Az 5100 milliárd forintnyi programblokkolással és a közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak megtiltandó EU-forrásokkal kapcsolatos kemény brüsszeli fenyegetések után mozgásba lendültek Budapesten a dolgok, hiszen több, mint száz javaslatot küldött ki a magyar kormány az Európai Bizottságnak és ezek után „hirtelen olvadás következhet be Budapest és B
szept. 12
10:12
Kiváltságos helyzetben várja a telet a magyar város, ahol geotermikus fűtést és napelemet telepítettek szinte mindenhova (Portfolio)
Gárdony város polgármestere helyzetképet adott az önkormányzat rezsihelyzetéről, mely szerint a városnak persze akadnak még teendői, ám a nagyobb részben saját forrásokból fejlesztett geotermikus és napelemes rendszernek hála kivételes helyzetben várják a telet.
szept. 12
10:12
Könnyű belesétálni az energiatakarékosság csapdájába (vg.hu)
Pánik van, és kapkodás az épületfelújítási piacon
szept. 12
10:18
Nagyot esik ma délelőtt a gáz ára (Privátbankár)
Hétfő délelőtt 7,5 százalékot csökkent az energiahordozó ára.
szept. 12
10:18
Enyhén nőtt a román éves infláció ráta (ProfitLine)
Augusztusban 15,3 százalék volt a román éves inflációs ráta a júliusban jegyzett 15 százalék után - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
szept. 12
10:18
Romániában már nem nőtt drasztikus mértékben az infláció (Portfolio)
Augusztusban 15,3 százalék volt a román éves inflációs ráta a júliusban jegyzett 15 százalék után - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
szept. 12
10:18
Megmenekülnek a többgenerációs családi házak lakói a rezsi miatti csődtől (Azenpenzem)
Kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a többlakásos családi házakban élők lakásonként jussanak hozzá a kedvezményes árú gázmennyiséghez. Ehhez a jegyzőtől kell igazolást kérniük. Az áramról egyelőre nincs szó.
szept. 12
10:18
Alulmaradt a magyar díjugrató válogatott Varsóban (Magyar Mezőgazdaság)
Jelentősen alulmaradt a magyar díjugrató válogatott a négycsillagos varsói csapatversenyben, az utolsó helyen zárta a finálét - tájékoztatta az MTI-t Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakágának elnöke vasárnap este.
szept. 12
10:24
Kipiszkálták a svéd baloldali kormányfőt a bevándorlásellenesek (vg.hu)
A szavazatszámlálás közben megfordult az eredmény.
szept. 12
10:24
A magyarok többsége hajlandó többet fizetni a fenntartható termékekért (MMonline)
A magyarok igénylik a fenntartható vásárlást jutalmazó kezdeményezéseket – derül ki a Visa megbízásából az Ipsos által készített kutatásból. A válaszadók 70 százaléka értékelné, ha kedvezmények, visszatérítések járnának a környezetbarát termékek választásáért. A felmérés szerint a magyarok elvárják a vállalatoktól a társadalmi felelősségvállalást,
szept. 12
10:24
Ki mondhatja meg, hogy ki Satoshi Nakamoto vagy ki nem az? (BitcoinBázis)
Craig Wright beperli a Twitter influenszert, Hodlonautot egy 2019-es tweetsorozat miatt. Hodlonaut csalónak nevezte a vállalkozót, aki évek óta bizonygatja,
szept. 12
10:36
Szeptember 19-én indulhat a gördülő pedagógussztrájk (Menedzsment Fórum)
Találkoztunk már idén feketébe öltözött pedagógusokkal: a Pedagógusok Szakszervezete rendhagyó évnyitóján így fogadta a sajtó képviselőit. Most hétfőn pedig reggel fél 8-tól a miskolci Herman Ottó Gimnáziumnál is fekete ruhába öltözött diákok, szülők és tanárok tiltakoztak élőlánccal azért, mert a múlt héten a fenntartó tankerület felmentette az in
szept. 12
10:36
A nap kérdése: ki kell-e léptetni a munkavállalót, ha eléri a nyugdíjkorhatárt, illetve jár-e neki végkielégítés? (Adózóna)
Sokan nem tudják, hogy mit kell tenni, ha egy munkavállaló eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt. Ahhoz, hogy nyugdíj után is dolgozhasson, előtte ki kell-e őt léptetni, illetve jár-e neki végkielégítés ilyenkor? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
szept. 12
10:36
A kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb turisztikai akvizíciója: Felvásárolják a Szallas.hu-t üzemeltető céget (Portfolio)
A lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska vásárolja meg a Szallas.hu-t is üzemeltető, az elmúlt években nemzetközi szereplővé vált Szallas Groupot – közölte a cég menedzsmentje és a tulajdonost képviselő PortfoLion Capital Partners. A varsói székhelyű e-kereskedelmi és médiavállalat-csoport a tranzakció zárása esetén várhatóan 82 millió eurót fiz
szept. 12
10:36
A királynő halála egyet jelenthet a brit nemzetközösség felbomlásával (vg.hu)
III. Károly jelenleg az Egyesült Királyságon kívül 14 ország államfője, de ez néhány éven belül megváltozhat.
szept. 12
10:36
Új uniós pályázat: 10 milliárd forint iskolaépületek elektromos hálózatának megújítására (Üzletem)
A tervek szerint novemberben jelenik meg a 10 milliárd forint keretösszegű „Az állami fenntartású köznevelési intézmények elektromos rendszerének megújítása” című (EFOP-4.1.12-22) felhívás.
szept. 12
10:38
Edinburghbe érkezett II. Erzsébet királynő koporsója (vg.hu)
Az elhunyt uralkodó koporsóját hétfőn a St. Giles-katedrálisba kísérik.
szept. 12
10:42
Meglepő számok a friss jelentésben: 50 millió ember él modern rabszolgaságban a világon (Portfolio)
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint a modern rabszolgaságban élő emberek száma elérte az 50 milliót – számol be a hírről a Financial Times.
szept. 12
10:42
A dolgozók többsége nem is számol vele, hogy extra béremelést kap (Forbes)
Nem csak az a kérdés, melyik cégnél érzik úgy, hogy emelni kell a béreket, hiszen a munkaerőhiány általános probléma, hanem az is, hogy van-e erre forrás.
szept. 12
10:44
Rossz hír a fegyverlobbinak: bekeményít a Visa (Portfolio)
A bankkártya-kiadó és fizetési szolgáltató Visa a hétvégén közölte, hogy a fegyverüzletekben történő eladások külön kategorizálását tervezi. Ez egy nagy győzelem a fegyvertartás korlátozását támogatóknak, az általános vélekedés szerint ugyanis ez segít majd jobban nyomon követni és azonosítani a gyanús fegyvereladási eseteket, amelyek gyakran a töm
szept. 12
10:48
Energiaválság Magyarországon: horror árak, csődhullám, elbocsátások jöhetnek (Portfolio)
A hazai vállalkozások mintegy 40%-a még csak most találkozik az energiaválságban elszálló gáz és áramárakkal, a cégek 14%-a pedig úgy látja, hogy bezárással kell reagálnia a mostani helyzetre - többek között ez derül ki a Portfolio körkérdéséből, amire 1647 vállalati vezető válaszolt.
szept. 12
10:48
Elképesztő rezsiszámlát kaphat rengeteg magyar: nekik 16-szorosára emelik a gáz árát (Pénzcentrum)
Az MVM a jelenlgi árakhoz képest 16-szor magasabb ajánlatot a gázszolgáltatásra Balssagyarmatnak, így 1610,5  forintra jön ki egy köbméter ára írta Facebook-oldalán Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere.
szept. 12
10:48
Megjavították a holdrakétát (vg.hu)
Szeptember 23-án indulhat az Artemis 1. küldetés.
szept. 12
10:48
Komárom-Esztergom megye kiválóságait díjazta a VOSZ (Üzletem)
Komárom-Esztergom megye gazdasági-, sport-, valamint kulturális és közéletének kiválóságait díjazta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei szervezete.
szept. 12
10:54
Fontos üzenetet küldött a NAV a katásoknak (Portfolio)
A régi katásoknak a kataalanyiság megszűnése miatt szeptember 30-ig nyilatkozniuk kell a bevételeikről, és az esetleges 40 százalékos mértékű adót is be kell vallaniuk - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek eljuttatott közleményében hétfőn.
szept. 12
10:54
Névadó ünnepség: a jövő kihívásaira fókuszál a Széchenyi-egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara (Agroinform)
Hisznek abban, hogy csak a folyamatos fejlődésre törekedve érhetnek el újabb és újabb eredményeket.
szept. 12
10:54
Több mint félszáz díszdiplomást ünnepeltek (Agrofórum)
A mosonmagyaróvári agrár-felsőoktatás 204. tanévét nyitották meg a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán pénteken. Az emelkedett hangulatú eseményen ezzel együtt több mint félszáz díszdiplomást ünnepeltek, és átadták a Wittmann Antal-díjat is.
szept. 12
11:00
II. Erzsébet halála után négy volt gyarmat is visszakéri a világ legnagyobb gyémántját a britektől (444.hu)
A vita nem csak a gyémántról szól: sokan így tiltakoznak a brit monarchia háromszáz éve tartó uralma és a gyarmatosítás ellen.
szept. 12
11:00
Újraindult a kereskedés az orosz devizapiacon, lejtmenetben a rubel (vg.hu)
Kötvénykibocsátásra készül az orosz állam.
szept. 12
11:00
Mennyi a törlesztője egy hétmilliós hitelből megcsinált teljes ablakcserének? (Bank360 blog)
Most szinte mindenki azt keresi, hogyan tudná csökkenteni az energiakiadásait. Kiszámoltuk az egyik legtöbbet hozó energiatakarékossági módszernek, az ablakcserének a költségeit, ha hitelből csináljuk.
szept. 12
11:00
Csúcsmobilokkal bővült a Yettel kínálata (MMonline)
A Yettelnél is elérhetők az eddigi legfejlettebb iPhone-széria készülékei: az iPhone 14, az iPhone 14 Plus, az iPhone 14 Pro, valamint az iPhone 14 Pro Max; valamint a AirPods Pro második generációja, az eddigi legfejlettebb AirPods.A szolgáltatónál az iPhone 14, az iPhone 14 Pro és az iPhone 14 Pro Max készülékek előrendelése szeptember 9-én 14
szept. 12
11:06
Ha tud, szerdáig várjon a tankolással! (Menedzsment Fórum)
Tovább csökken mind a benzin, mind a gázolaj piaci ára. Egy hét alatt 48, illetve 60 forinttal kérnek kevesebbet egy literért.
szept. 12
11:12
Újabb áresés lesz a benzinkutakon szerdán (Privátbankár)
Tovább csökken mind a benzin, mind a gázolaj piaci ára. Egy hét alatt 48, illetve 60 forinttal kérnek kevesebbet egy literért.
szept. 12
11:12
Lengyel médiaóriás vásárolja meg a PortfoLion befektetését, a Szallas Groupot (ProfitLine)
A lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska Holding vásárolja meg a Szallas.hu-t is üzemeltető, az elmúlt években nemzetközi szereplővé vált Szallas Groupot – közölte a cég menedzsmentje és tulajdonost képviselő PortfoLion Capital Partners. A varsói székhelyű e-kereskedelmi és médiavállalat-csoport a tranzakció zárása esetén várhatóan 82 millió eur
szept. 12
11:12
Nagyot ugrott a tőzsdeújonc bevétele (vg.hu)
Két és félszeresére növelte árbevételét a Vivetech.
szept. 12
11:18
Lakáshitel-drágulás: jelentős kamatemelésről döntött a K (Portfolio)
1,0-1,3 százalékponttal emeli hétfőtől minősített fogyasztóbarát lakáshiteleinek a kamatát a K&H Bank.
szept. 12
11:18
Nevetségesen alacsony nyugdíjat kap a Szomszédok legendás szereplője: ebből hogy lehet megélni? (Pénzcentrum)
A kata adózási rendszer megszűnése nemcsak lelkileg, de anyagilag is megviselte Pásztor Erzsi színművészt: ha abba kellett volna hagynia a munkáját, nehezen jött volna ki a nyugdíjából.
szept. 12
11:18
Maratonfutás profikkal – a tranzakciós finanszírozás (vg.hu)
Az M&A-finanszírozást a maratonfutáshoz tudnám hasonlítani: jó, ha minél hamarabb elkészítjük az edzéstervet, kitűzzük a célokat, pontosan követjük az edzéstervet, tiszteljük a távot – és végül jöhet a levezetés.
szept. 12
11:18
Díjazták a családi vállalatokat (MMonline)
A családi cégek a rendszerváltás óta számos válságon sikeresen túljutottak, köszönhetően annak a szemléletmódnak, ami a rövid távú érdekek helyett a hosszú távú tervezést, a kollégák és ügyfelek megtartását, valamint a folyamatos fejlesztéseket helyezi a középpontba. Ennek a generációkon átívelő gondolkodásmódnak az elismerése és megőrzése a gazdas
szept. 12
11:20
Nem sok idejük maradt nyilatkozni a katásoknak (vg.hu)
.
szept. 12
11:30
Egyre nagyobb bajban a közúti fuvarozás, több száz ezer sofőr hiányzik (vg.hu)
Magyarországon tíz százalék körüli a munkaerőhiány a közúti fuvarozásban.
szept. 12
11:30
Eredményesen paprikáznak Szentesen (Mezőhír)
Agrárium: Paprika Napot tartottak Szentesen. Új növényházi termesztéstechnológiát dolgoztak ki a pritaminpaprika termesztésére.
szept. 12
11:36
Lengyel techóriás vásárolja meg a Szallas.hu-t (Menedzsment Fórum)
A lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska Holding vásárolja meg a Szallas.hu-t is üzemeltető Szallas Groupot. A tranzakció értéke várhatóan 82 millió euró lesz.
szept. 12
11:36
Elbocsátással fenyegetik a polgári engedetlenségi akcióba kezdő tanárokat (Adózóna)
Nemcsak Miskolcon, hanem az egyik budakalászi iskolában is élőlánccal tiltakoznak az ellen, hogy a tankerületek elbocsátással fenyegetik a polgári engedetlenségi akcióba kezdő pedagógusokat, olvasható az Eduline oldalán.
szept. 12
11:36
Megkezdődött a 2022/2023-as tanév a Soproni Egyetemen (Magyar Mezőgazdaság)
" A Soproni Egyetemen a lehetőségek egész tárháza nyílhat meg hallgatók előtt, de azokkal élni kell! " - hangzott el az egyetem tanévnyitó tanácsülésén. Jó szerencsét! Üdv az erdésznek! Pénzt a fásnak! Isten éltesse a közgazdászokat és a pedagógusokat!
szept. 12
11:36
A munkabér kifizetésének szabályai (Üzletem)
A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
szept. 12
11:42
Könnyít a katásoknak az adóhivatal (Piac és Profit)
A régi katásoknak a kataalanyiság megszűnése miatt szeptember 30-ig nyilatkozniuk kell a bevételeikről.
szept. 12
11:42
Az Árukeresőt sikerre vezető Rácz Csaba lesz a MiniCRM vezérigazgatója (ProfitLine)
Rácz Csaba, az Árukereső korábbi ügyvezető igazgatója szeptembertől a MiniCRM-nél folytatja vezérigazgatóként.
szept. 12
11:42
Bosch-vezér: nem a válságtól tesszük függővé, hogy beruházunk-e Magyarországon (vg.hu)
Szászi István szerint a jól képzett, kreatív munkaerő alapján hozza meg döntéseit a német tulajdonú vállalat, ebből pedig bőven van hazánkban. Interjú.
szept. 12
11:42
Megvannak az ARC díjazottjai (MMonline)
Idén szeptember 9-től október 9-ig lehet megtekinteni az ARC plakátkiállítást és az is kiderült, hogy a több mint 800 pályázat közül melyeket díjazta a zsűri. A legjobb alkotás elismerést Hamvas Bella „Sötét van” című plakátja kapta, Budapest különdíját Pétery Dorottya, "Az év színe 2040" című alkotása nyerte el. A 22. ARC kiállítás idén is egy

Keresés