A rezsiszabályok módosítása már érezhető változás hozott a lakáspiaci keresletben. A gázfűtéses házak iránti kereslet 26-42 százalékkal esett vissza szeptember elején a hathavi átlaghoz képest, a lakásoknál 9-21 százalékos volt a csökkenés.
Mintegy 410 millió forintos beruházással csarnokot épít és technológiai eszközöket vásárol az építőipari generálkivitelezéssel foglalkozó T-Trans Főép Kft. a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program 70 százalékos támogatásával.
A Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület oroszlánrészt vállal a szójatermesztéssel kapcsolatos tudásátadásban, aminek egyik fontos helyszíne ez az öt helyszínen zajló roadshow - mondta Nagy István agrárminiszter Magyar Szója Roadshow hédervári állomásán az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
A Pedagógusok Szakszervezetének rendhagyó tanévnyitóján elhangzott, hogy nemzetközi segítséget kér a két pedagógusszakszervezet. Nos, ez megtörtént, a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ segítségével a strasbourgi bírósághoz fordultak a pedagógusszakszervezetek, mert elvették tőlük a sztrájkjogot.
A pedagógus-szakszervezetek Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ segítségével a strasbourgi bírósághoz fordultak, mivel úgy vélik, hogy elvették tőlük a sztrájkjogot - jelent meg a hír a Magyar Helsinki Bizottság honlapján, amely szerint a mostani polgári engedetlenségi akciókba maga a kormány hajszolta bele a pedagógusokat.
A dm és partnerei a százhalombattai Szülők Fóruma Egyesületet támogatták az idén 7. alkalommal megrendezett jótékonysági focitorna keretében: az 5 millió forintos támogatásnak köszönhetően 70 család részesülhet térítésmentesen az egyesület által biztosított komplex egyénre szabott kezelésekben. A hazai dm idén 7. alkalommal rendezte meg a dm Jóté
Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 165,5 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket idén az első fél évben, ami 80 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - írta az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) az MTI-nek eljuttatott első féléves statisztikai jelentésében.
Sok olyan helyet tudunk elképzelni a bolygón, ahol egy a nagyközönség számára is elérhető drón repülni képes. Viszont az enyhén szólva is zord időjárási körülményekkel nehezített Mount Everest, avagy a
A korábbi hetekben tapasztalt csökkenés után ismét enyhe emelkedés figyelhető meg a szennyvizekben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációjában - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Megfordult a trend, ismét enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.
Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője a tegnapi inflációs jelentés gerjesztette, rég látott tőzsdei eladási hullám apropóján azt mondta, hogy ő nem csatlakozott az "eladói parádéhoz", szerinte nem olyan súlyos a helyzet, mint a 2008-as gazdaság világválság előtt volt.
Az elmúlt években nemcsak gyors növekedésnek indult a csomagszállítási piac, de a vásárlói igények is megváltoztak. Noha sokan még mindig a házhozszállítást választják, egyre népszerűbbek a csomagautomaták, melyek száma tavaly egy év alatt csaknem megtriplázódott hazánkban. Az üzemanyagárak emelkedése és az infláció pedig még inkább felértékeli a r
Célba vette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Elf Bar-termékek árusítóit: két szlovák tulajdonú, de magyar nyelvű webáruház lekapcsolását rendelte el. Az ideiglenes döntés a részletes vizsgálat lezárultáig tart. Az egyik érintett egyelőre nem túl együttműködő. A GVH elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását, amelyek Elf
Egyre nagyobb problémát okoz az árfolyamváltozás a hazai vállalkozásoknak – derül ki a K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményéből. A szakemberhiány után a gyengülő forint akadályozza leginkább a cégeket, de az alapanyaghiány és a költségek növekedése is komoly kihívás elé állítja őket.
Romániában augusztusban enyhén emelkedett az érdeklődés a nukleáris incidens esetére előkészített harmincmillió jódtabletta iránt, összességében azonban a jogosultak alig több mint három százaléka váltotta ki a közpénzekből beszerzett készítményt - közölte kedden az egészségügyi minisztertől származó információkra hivatkozva a News.ro hírportál.
2022 júliusában az ipari termelés volumene 4,0%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 6,6%-kal bővült. A legnagyobb súlyú alágakban nőtt a termelés volumene, a leginkább a villamos berendezés gyártásában, ugyanakkor a feldolgozóipari alágak többségében csökkenést mértünk. A szezonálisan és munkanappal kiigaz
Az alapbér megállapítása a munkaszerződés kötelező eleme. Ennek hiányában a munkaviszony érvényesen létre sem jön. Cikkünkben a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat mutatjuk be a munkabér szabályozásával összefüggésben.
Az előző napi kedvezőtlen amerikai inflációs adat ma is érezteti hatását, a forintra azonban más tényező is hathat. A gáz kissé drágul, az olaj stabil. A Starbucks reformokra készül, holnap jön az Ethereum nagy napja.
Az ukrajnai háború kitörése után Oroszország lett Kína első számú nyersolajszállítója; a május és július közötti időszakban a kínai behozatal 19 százalékát adta Moszkva, az egy évvel korábbi 15 százalékhoz képest - derül ki a szerdán közzétett kínai vámstatisztikákból.
Szeptembertől dr. Szilas Péter szenior ügyvédként erősíti a Jalsovszky peres és kereskedelmi jogi csapatát. Péter a CMS nemzetközi ügyvédi irodánál töltött 10 évet, korábban pedig az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott 8 éven át, és többek között részt vett az új Ptk. megalkotásában is. “A Jalsovszkyhoz csatlakozás számomra nemcsak egy ügyvédi
A háztartási energiakiadások közel 55 százalékkal nőhettek augusztusban a GKI szerint. Áramra és gázra egy átlagos háztartás az áremelések után évente 281 helyett 436 ezer forintot fog költeni.
Júliusban az ipari termelés volumene a nyers adat szerint 4,0 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 6,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás 1,1 százalékkal nagyobb volt az előző havinál - erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
Budapesti központtal erősíti a magyarországi jelenlétét a nemzetközi pénzügyi tranzakciókra szakosodott iBanFirst fintech vállalat. Habár határokon átívelő szolgáltatást nyújtanak, tudják, hogy a magyar nyelvű, személyes kapcsolattartás kifejezetten fontos érték a vállalati ügyfeleknek. Ezért tovább bővíti helyi csapatát a cég. Az iBanFirst jelenle
Csaknem egymilliárd forintos beruházás révén új logisztikai csarnokkal bővült a Borsodi Sörgyár bőcsi üzeme, és 40 emberrel nőtt az üzemben dolgozók létszáma - közölte a Borsodi Sörgyár Kft. kedden az MTI-vel.
„Biztosíthatom Önöket, hogy továbbra is ragaszkodni fogunk az igazságszolgáltatás függetlenségéhez, emellett a kondicionalitási mechanizmus révén költségvetésünket is meg fogjuk védeni” – hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Unió helyzetéről tartott értékelő beszédében.
A krízishelyzetek első két évében az emberek nagyobb hajlandóságot mutatnak biztosítások kötésére a bizonytalan helyzet miatt. Szinte nem is kell reklámozni a biztosítást, eladja magát. Viszont ha a krízis tovább tart, akkor könnyen eljuthatunk odáig, például ha a jelenlegi válságot nézzük, hogy az emberek azt a kérdést fogják feltenni maguknak, bi
A Gazdasági Versenyhivatal elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását, amelyek Elf Bar termékeket és e-cigarettákat hirdetnek a magyar vásárlóknak.
Október közepétől változik a legnépszerűbb számsorsjátékok ára: egységesen 50 forinttal kerül majd többe az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjátéka, továbbá a Joker, a Kenó, a Luxor és a Puttó ára is. Az új díjszabás egyben a játékosok számára nagyobb összegű nyereményt jelenthet majd - közölte a Szerencsejáték Zrt.
Szeptember közepére az időjárás koraőszi arcát mutatja. A nappali maximum hőmérséklet általában 20-25 C0 körül alakul, de derült éjszakán akár 10 fok alá is csökkenhet. A nagy hőmérsékleti különbség miatt erős a harmatképződés, ami elősegíti a termés megfelelő színeződését. A változó felhőzetből időnkénti záporok alakulnak ki. Az elfogadható talajn
A svéd AB Volvo megkezdte a cég legnagyobb forgalmát kitevő tehergépjármű modellek tisztán elektromos meghajtású változatainak sorozatgyártását - közölte a göteborgi székhelyű vállalat.
Júliusban 1,674 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, több mint duplája a júniusi 806 millió eurónak - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán megjelent előzetes havi adatokból.
A svéd AB Volvo megkezdte a cég legnagyobb forgalmát kitevő tehergépjármű modellek tisztán elektromos meghajtású változatainak sorozatgyártását - közölte szerdán a göteborgi székhelyű vállalat.