A jogszabályban előírt 20-22 °C fok biztosítása az oktatási és nevelési intézményekben fenntartótól függetlenül (állami, önkormányzati, egyházi, alapítványi) feladata a kormánynak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint.
Ötszáz óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON Hungária Csoport a kisebbek élményteli évkezdését és az óvodai közösséghez csatlakozásukat. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az utolsó csomagokat a mai napon Kaposváron vehették át a gyerekek.Az E.ON Hungária Csoport évek óta elkötelezetten támogatja a jövő generációját. Az energiavállal
Tüntetés lesz szeptember 28-án az abortuszrendelet módosítása ellen. Az eseményt a Patriarchátust Ellenzők Társasága jogvédő egyesület (Patent) szervezi, a pontos helyszín még nem ismert, azzal kapcsolatban a Facebook-esemény szerint később adnak tájékoztatást – írja a hvg.hu.
Igazi sztárelőadó nyitja meg a Portfolio október 6-ai Banking Technology konferenciáját: Harsh Sinhával, a Wise (korábban TransferWise) jelenlegi CTO-jával beszélgetünk egy színpadi élő interjúban a globális fintech szektor jövőjéről és a Wise terveiről. A banki digitalizáció legégetőbb üzleti és technológiai kérdéseinek fórumán a bankszektor első
Sokan arra számítottak: a Ryanair azt jelenti be, hogy kivonul Magyarországról. Ehhez képest csak járatcsökkentések mellett döntött a légitársaság, amit az extraprofitadóval indokolt.
Ez év májusában sokan értetlenül néztek, amikor a Tesla kikerült a S&P 500 ESG indexből. Bár a cég termékei katalizátorként hatottak az elektromos közúti járművek elterjedésére, az általa korábban elkövetett munkajogi szabálysértések, valamint a gyártólétesítményei zöldebbé tételét és a felhasznált akkumulátorok ellátási láncát érintő kérdőjelek mi
Több vállalat extra pénzügyi juttatással és előrehozott béremeléssel támogatja a munkavállalóit a növekvő megélhetési költségek fedezésében - közölték a cégek az MTI-vel.
Újabb hét, újabb bitcoinbányászrészvény-jelentés. A Kripto Akadémia által figyelt bányász cégek részvényeinek teljesítményét vizsgáljuk meg az elmúlt egy hét történései alapján. A legtöbb bitcoin bányászati részvény emelkedni tudott múlt héten szerdán, mivel a bitcoin vissza tudott kapaszkodni 19000 dollár fölé. A SAI.TECH, a Digihost, a CleanSpa
A német helyi közműszolgáltatókat a magas energiaárakból eredő költségnyomás és saját ügyfeleik esetleges fizetésképtelenségei miatt csődveszély fenyegeti - mondta a Reutersnek a VKU ágazati csoport vezetője.
Négy éve indult a Cherrisk, a UNIQA insurtech-projektje, amely - bár nehéz gazdasági helyzetben indult - szép eredményeket tudott elérni, és úgy tűnik, a 200 éves biztosító digitális transzformációjának a motorja lesz majd a jövőben. Kurtisz Krisztián, a CHERRISK CEO-ja és az UNIQA csoport Retail és Digitális biztosításaiért felelős vezetője a Biz
Elindult Magyarország első valódi BNPL (Buy Now Pay Later – Vásárolj most, fizess később) szolgáltatója a lakosság számára: az IzzyPay segítségével a vásárlók úgy tudják megrendelni, kipróbálni a termékeket, hogy azokért 14 napig nem kell fizetniük és kártyaadataikat sem szükséges megadniuk. A szolgáltatást a kereskedelmi partnerek vehetik fel kíná
Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a közmédiának kijelentette: a díjugratóknál be kellett fejezniük az önámítást, hogy a válogatottnak legyen esélye kijutni a 2024-es párizsi olimpiára.
Júliusban 1,674 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, több mint duplája a júniusi 806 millió eurónak – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán megjelent előzetes havi adatokból.
Az eddigi B pluszról BB mínusz kategóriára javította stabil kilátással a csarnoképítő Metál Hungária Holding Zrt. hitelminősítését éves rendszeres felülvizsgálata során a Scope Ratings - tudatta a társaság az MTI-vel szerdán.
A mi területünkön kreativitással és innovációval tudunk úrrá lenni a helyzeten, amelyet edukációs funkciónak is ki kell egészítenie, különösen a digitális felületeken – állítja Samu Tímea. A JCDecaux Hungary vezérigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról is, hogy az egyre inkább megmutatkozó generációs eltérésekre kizárólag egyed
Csaknem 240 millió forintból alakítottak ki bölcsődét Nagykanizsán, az intézmény napelemes és hőszivattyús felszereltsége révén sem földgáz, sem áram nem kell az energiaellátásához - tájékoztatott a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft..
A Kreml szóvivője nemrég az általánosan véltnél kisebb jelentőségűnek tulajdonította a kieső európai gázeladások hatását az orosz gazdaságra, mondván, hogy más országok is hajlandóak orosz energiát vásárolni.
A Velux Cégcsoport vehette át tegnap Koppenhágában az EY és a Dán Kereskedelmi Kamara Fenntarthatósági Díját klímastratégia kategóriában. A rangos elismerést a vállalat az értékláncon belüli károsanyag-kibocsátás drasztikus csökkentésére fókuszáló erőfeszítéseiért, valamint a teljes múltbeli működéséből származó szén-dioxid-kibocsátás visszamenőleg
A szimulációk eredménye szerint több mint két és fél Paksi Atomerőmű kapacitását, összesen körülbelül 5000 MW napelemes potenciált rejtenek a fővárosi tetők - közölte a Főpolgármesteri Hivatal, ezzel felhívva a figyelmet Magyarország első napos potenciáltérképére. A Budapest Szolár Térkép a lakosokat és egyéb szereplőket képes segíteni napelemes fe
Csaknem 30 köbméter hasított cser tűzifát szállíthatott el a Magyar Református Szeretetszolgálat a Bábolnai Gazdanapok helyszínéről, ahol a Xx. Stihl Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjét rendezték meg szeptember 10-én. Az Andreas Stihl Kereskedelmi Kft. ugyanis rászorulóknak ajánlotta a két évtizedes múltra visszatekintő szakmai versenyen, 28 fa
A pedagógus-szakszervezetek Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ segítségével a strasbourgi bírósághoz fordultak, mivel úgy vélik, hogy elvették tőlük a sztrájkjogot - jelent meg a hír a Magyar Helsinki Bizottság honlapján, amely szerint a mostani polgári engedetlenségi akciókba maga a kormány hajszolta bele a pedagógusokat.
Romániában 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés az idei első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Egyre nagyobb problémát okoz az árfolyamváltozás a hazai vállalkozásoknak, derül ki a kkv.k második negyedéves eredményéből. A szakemberhiány után a gyengülő forint akadályozza leginkább a cégeket, de az alapanyaghiány és a költségek növekedése is komoly kihívás elé állítja őket.
Őseink táplálkozását sokkal nagyobb mértékű változatosság jellemezte, mint a mai átlagos étrendet. Kenyereik, süteményeik készítéséhez eredetileg meglehetősen sokféle magvat gyűjtöttek és őröltek meg. Jól felfogott érdekük volt, hogy minden fellelhető, ehető élelmet felhasználjanak.
Az energiapiacok és az energiaellátás Oroszország ukrajnai háborúja okozta helyzete azonnali válaszokat igényel - jelentette ki Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Brüsszelben, a tagországok energiaügyi minisztereinek rendkívüli tanácskozását megelőzően pénteken.
Szeptember 15-én újra megjelenik a Cosmopolitan magazin nyomtatott változata, amelynek címlapsztárja és egyben főszerkesztője Kajdi Csaba. Nemcsak a magazin szerkesztési koncepciója, de az első megjelenés címlapja is igazi különlegesség: a speciális nyomdatechnikai eljárásnak köszönhetően a címlapsztár táncoló mozdulatai elevenednek meg.“Kiadónk te
Egyre nagyobb problémát okoz az árfolyamváltozás a hazai vállalkozásoknak – derül ki a K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményéből. A szakemberhiány után a gyengülő forint akadályozza leginkább a cégeket, de az alapanyaghiány és a költségek növekedése is komoly kihívás elé állítja őket.