Novemberben Németország exportja 0,3 százalékkal, 135,1 milliárd euróra csökkent, az import pedig 3,3 százalékkal, 124,4 milliárd euróra esett októberrel összevetve - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis.
Filteres kamillateát hívott vissza a forgalomból a Penny-Market Kft., mert a termék több tételében túllépték a megengedett legmagasabb értéket egyes vegyületek (pirrolizidin alkaloidok és klórpirifosz peszticid) - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-t.
A szerdai jókora forinterősödéssel áttörte az euróval szembeni árfolyam a 200 napos mozgóátlagot, ami fontos technikai szint, így elméletileg további érdemi tér nyílt meg a forint erősödése előtt. Megnéztük gyorsan, hogy mit üzen a technikai elemzés ebben a helyzetben.
Annyira megdrágult a 10 napos pályamatrica, hogy már nem minden autósnak éri meg megvenni. A Pénzcentrum most kiszámolta, mikor érdemesebb inkább az éves országos jogosultságot választani, vagy a megyei matricákkal matekozni. Mint kiderült, az eddig jó opciónak tűnő havi tikett mára az egyik legrosszabb lehetőséggé vált. Annyi biztos, hogy az új ta
Az amerikai tőzsdéken is jegyzett kínai részvények nagyot raliztak tegnap, miután a kínai hatóságok jóváhagyták az Ant Group kibővített tőkebefektetési tervét.
Ugrásszerűen megnőtt a kibertámadások száma a Covid-időszak alatt világszerte – mondta el Szabó Péter. A Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója a lapunknak adott interjúban beszélt arról is, hogy milyen technológiákra fordítja a legnagyobb figyelmet most a cég, illetve hogy szerinte mennyire élt Magyarország a felgyorsult digitalizáció kínálta
A mostani medvepiaci helyzet ellenére 2022-ben tovább nőtt a kriptovalutás fizetéseket elfogadó kereskedők száma, emiatt pedig az e-kereskedelemben robbanásszerűen megnőtt
A háromszoros érdeklődés több mint 12 milliárd dollárnyi ajánlatot jelent. Ez is mutatja, hogy a befektetői bizalom továbbra is erős a magyar gazdaság irányába.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálata szerint a magyar háztartások rezsiköltségei 2022 utolsó hónapjában is a legkedvezőbbek voltak Európában.
2022 novemberében az ipari termelői árak átlagosan 37,0 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, közölte a KSH. A belföldi értékesítés árai 63,7, az exportértékesítésé 23,4 százalékkal magasabbak voltak. A belföldi értékesítés árainak gyorsabb növekedését az okozta, hogy a jelentős drágulást realizáló energiaipar részaránya a hazai el
Ukrajna bruttó hazai összterméke (GDP) 30,4 százalékkal esett 2022-ben, a legnagyobb mértékben az elmúlt 30 évben az Oroszországgal vívott háború miatt - jelentette ki az ukrán gazdasági miniszter.
Több népszerű felsőoktatási intézmény döntött úgy, hogy emel az önköltséges árain. Így a legnépszerűbb szakok, például a gazdasági szakok esetében akár 40- 50 ezer forinttal is többet kell majd fizetniük az önköltséges hallgatóknak.
Tudod, az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod – szólt a híres sláger még a ’70-es évek végén. Presser Gáborék mondata az élet számos kihívása kapcsán valóban igaznak tűnik, az infláció kapcsán ugyanakkor szerintem pont fordítva állunk: ha ezen a fronton jön második pofon, akkor az jobban fog fájni, mint az első.
A Kanári-szigeteken sokkal olcsóbb tankolni, mint Magyarországon: egy videóból kiderült, hogy ott már nincs egy euró egy liter benzin, azaz 400 forintba kerül. A gázolaj pedig majdnem 250 forinttal olcsóbb ott, mint Magyarországon lesz péntektől.
Mintegy 197 köbméter hulladékot gyűjtött össze a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziója a szilveszteri közterületi ünnepléseket követően az események helyszíneiről.
A magyar gazdaság egyik legfontosabb ágazata az élelmiszeripar, amely több mint 4 ezer vállalkozás 33 szakágazatba sorolva folytat termelést hazánkban - jelentette ki Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Hajdúszoboszlón és Nádudvaron létesített beruházás ünnepélyes átadóján.
Az óév utolsó napján elhunyt az ingatlanpiac egyik meghatározó szereplője - akinek nevéhez fűződik a World Financial Center és a londoni Canary Wharf fejlesztése is. Albert Reichmann 93 éves volt.
Negatív hangulatban vágnak neki 2023-nak a cégek, habár az előző negyedévi visszaesés nem folytatódott: a K&H kkv bizalmi index az utolsó negyedévben, 7 pontos emelkedést követően jelenleg -7 ponton áll. Az elmozdulás hátterében feltehetően az lehet, hogy a cégek a munkaerő, a gazdaságpolitika és a közterhek jövő évi alakulását látják némiképp kedv
A Kínából Belgiumba közvetlen repülőjárattal elinduló utasoknak hamarosan negatív koronavírus-tesztet kell bemutatniuk a felszállás előtt - jelentette a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
Az Exxon Mobil Corp szerdán újabb erős, mintegy 15,4 milliárd dolláros működési nyereséget jelzett a negyedik negyedévben, ami a 2022-es egész évet illetően komoly rekordbevétel felé tolja a giga energetikai vállalatot.
Magyarország 4,25 milliárd dollár értékben bocsátott ki 5, 10 és 30 éves futamidejű devizakötvényeket január 4-én - közölte az Államadósság Kezelő Központ csütörtökön a honlapján.
2000 és 2021 között 3,1 milliárd forintról 25,3 milliárd forintra növekedett a hazai biztosítók egészség- és betegségbiztosítási díjbevétele. A kárráfordítás díjra vetített hányada 2015-ig 30% körül mozgott, azóta azonban 60% fölé ugrott. A teljes költség valójában még 20-25%-kal több az értékesítési, adminisztrációs, az esetleges késői kifizetések
Három területre készül részletes elemzés, ezek a tehetségekbe történő beruházások és tehetségfejlesztés, az adott ország tehetségvonzereje és tehetségmegtartó képessége, illetve a tehetségek rendelkezésre állása alapján számított felkészültség a jövőre.
Lengyelországban mérséklődött az infláció decemberben éves és havi összevetésben - a statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett nem végleges adatai szerint.