Franciaország sürgeti az Európai Unió összes országát, hogy a Kínában felerősödött járvány közepette kezdjék el a Kínából érkező utasok vizsgálatát - írja az Euronews.
Magyarországon 2022-ben 111 524 darab új személygépjárművet helyeztek forgalomba, 8,5 százalékkal kevesebbet 2021-hez képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel. Kiemelték, hogy jelentős csökkenés volt a kishaszonjárművek piacán, ahol az előző évinél 23,2 százalékkal kevesebb, 17 652 modellt regisztráltak 2022-b
Mintegy 197 köbméter hulladékot gyűjtött össze a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziója a szilveszteri közterületi ünnepléseket követően az események helyszíneiről.
Az RTL Híradó és a TV2-s Farm VIP utolsó adása volt a hét két legnézettebb műsora. Csökkent a TV2 és az RTL közötti különbség, de a múlt hetet még így is a TV2 nyerte. Az év utolsó hetében mindkét piacvezető kereskedelmi csatorna közönségaránya csökkent az előző, 51. héthez viszonyítva. A TV2 esetén volt nagyobb a
Jelentősen eltér egymástól a kormányzat és a jegybank reálbérekre vonatkozó előrejelzése. Míg a kormányzat minimális növekedést vár, addig a jegybank jelentős visszaesést. Makroközgazdászok szerint az utóbbi forgatóköynv valósulhat meg egy érdekes csavarral.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály szegedi osztálya a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztályával közösen 2022. december 29-én fogta el azt a 47 éves szegedi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy lakóhelyén különböző típusú kábítósze
A Babaváró hitel sorsa sokáig bizonytalan volt, ezért számos pénzintézet felfüggesztette év végén a kölcsönigénylés befogadását. A támogatást azonban változatlan feltételekkel lehet igényelni 2023-ban, így bankok is újraindították a konstrukció forgalmazását. A Babaváró hitel jövője sokáig kérdéses volt, eredetileg 2022. december 31-ig lehetett igé
Egy tanulmány szerint a fűszerek és gyógynövények fogyasztásának emelésével a zöldségfogyasztás növelhető. A származás, a nem, az életkor és a jövedelmi helyzet is hatással van a fűszerek használatára, ami pedig a zöldségfogyasztás mértékét is befolyásolja.
Mintegy 197 köbméter hulladékot gyűjtött össze a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziója a szilveszteri közterületi ünnepléseket követően az események helyszíneiről.
A babaváró hitel sorsa sokáig bizonytalan volt, ezért számos pénzintézet felfüggesztette év végén a kölcsönigénylés befogadását. A támogatást azonban változatlan feltételekkel lehet igényelni 2023-ban, így bankok is újraindították a konstrukció forgalmazását, olvasható a Bankmonitor.hu elemzésében.
Az Egyesült Államok és Kanada határát képező, a Szent Lőrinc-folyón átívelő, 9,5 méteres híd a világ legrövidebb nemzetközi átkelője, amely 1976 óta magyar kézben van.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 242,03 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel 43 551,73 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest. Török Lajos az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Richter húzta le a B
Az idén a tavalyinál kevesebb, 90-120 ezer lakóingatlan értékesítésére számítanak piaci szereplők, akik szerint a kilátásokat főként a hitelkamatok, a rezsiszámlák változása és a megmaradt állami támogatások határozzák meg. A Duna House hétfőn közölte az MTI-vel, hogy becslése alapján 2022 decemberében az ingatlanpiacon 6474 adásvétel történt, ami
Közzétette a Tesla a negyedik negyedévre, illetve ezek fényében a teljes 2022-es évre vonatkozó gyártási és értékesítési számait. Bár mindkét mutatószám tekintetében új rekordokat döntött a cég, az elemzői konszenzust ezúttal nem sikerült megugornia a gyártónak - írja a CNBC.
A benzinárstop hirtelen eltörlésével rengeteg autóst ért sokként, hogy mostantól a lakossági fogyasztók is az elképesztően megdrágult nem hatósági áras üzemanyagokat kénytelenek tankolni. A változás után a családi kassza méretétől függetlenül mindenkinek érdemes lehet végiggondolni, hogyan racionalizálja üzemanyagfogyasztását. A Pénzcentrum most eh
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 242,03 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel 43 551,73 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest. Török Lajos az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Richter húzta le a B
Mi volt 2022-ben, és mi várható idén az olajpiacon a háború, a szankciók, az OPEC+ döntéseinek, Kína újranyitásának és a globális gazdaság lassulásának eredőjeként.
A balatoni horgászjegyárakban 2023-ban 25-30 százalékos áremelkedés lenne indokolt, azonban a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. egy közvélemény-kutatást is alapul véve úgy döntött, hogy differenciáltan emeli az árakat.
A piaci ár lenne a legjobb megoldás, minden átmenet nélkül, akár már holnaptól az ársapkás termékekre – mondta a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Neubauer Katalin a Blikknek. Április 30-ig biztosan nem tartható a mostani helyzet, tette hozzá.
A privát hitelek olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek segíthetnek a befektetőknek elkerülni az egyéb eszközosztályokra jellemző legdrámaibb mértékű volatilitást, nem utolsósorban azért, mert változó kamatozású konstrukcióként növekvő jövedelemtermelő képességgel rendelkeznek emelkedő kamatlábak mellett is.
Több mint egyszázalékos emelkedéssel zárták az év első kereskedési napját a főbb európai értékpapírpiacok hétfőn. Londonban és az amerikai tőkepiacokon szünnap miatt nem volt kereskedés. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,60 százalékkal, a frankfurti DAX 1,08 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 1,87 százalékkal emelkedett a pénteki záróértékhez képest.
Több mint egyszázalékos emelkedéssel zárták az év első kereskedési napját a főbb európai értékpapírpiacok hétfőn. Londonban és az amerikai tőkepiacokon szünnap miatt nem volt kereskedés.
Gyengült a forint estére a főbb devizákkal szemben a hétfő kora reggeli jegyzéshez képest a bankközi piacon az év első kereskedési napján. Az eurót 402,12 forinton jegyezték este hat óra előtt a kora reggeli 399,56 forint után. Napközben a legmagasabb ára 402,75, a legalacsonyabb 399,16 forint volt. A dollárral szemben még jobban gyengült a magyar
Magyarországon 2022-ben 111 524 darab új személygépjárművet helyeztek forgalomba, 8,5 százalékkal kevesebbet 2021-hez képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel.
Miskolctól Budapestig menetelnek tiltakozó pedagógusok ezen a héten. A tervek szerint hat nap alatt 180 kilométert gyalogolnak, hogy találkozzanak a kollégáikkal és fenntartsák az ország figyelmét az oktatás ügye mellett. A Tudásmenet az oktatásért demonstráció szervezője a Pedagógusok Szakszervezete, a Tanítanék mozgalom és a Noár mozgalom - írja
Nehéz éven van túl a Tesla, a befektetők reménykedve várták a hétfőn publikált negyedik negyedéves szállítási számokat, hátha az löketet ad a részvény árfolyamának. A Tesla ugyan rekordot döntött, de a negyedik negyedéves szállítási számok az előzetesen vártnál gyengébben alakultak.
Idén januárban 15 százalékkal nőnek a nyugdíjak, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöke viszont nagyobb emelést tartott volna korrektnek.
A hazai Nemzeti Dohányboltok kínálatában számtalan szivarból is válogathatnak a szivarkedvelők 2023-ban, cikkünkben most a legdrágább, hazai piacon is kapható szivarokat, szivarmárkákat mutatjuk be. Legdrágább szivarok a Nemzeti Dohányboltban. A legdrágább szivarok mellett azért gondoltunk a kisebb pénztárcájú olvasóinkra is, így a legolcsóbb sziva
Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is sokaknak okozhat fejfájást. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásoka
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 51,25 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a MagNet Bankra hiányosságok miatt. A jegybank hétfői közleménye szerint a feltárt problémák nem veszélyeztetik a hitelintézet megbízható működését, de kijavításuk elengedhetetlen.
A jegybank 51,25 millió forintra büntette a MagNet Bankot. Mint jelezték: a bank sokszor nem dolgozta fel a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás gyanújára vonatkozó szűrési riasztásokat, így időben lépni sem tudott.
Franciaországban tavaly visszatértek a nézők a mozikba: a több mint 152 millió megváltott jegy a koronavírus-járványt megelőző évek (2017-2019) látogatottsága háromnegyedének felel meg, ami világviszonylatban az egyik legjobb aránynak számít. Bár a legnézettebb filmek toplistáját továbbra is amerikai akciófilmek vezetik, tavaly először a francia fi
A K&H az elmúlt 3,5 évben több mint 225 milliárd forint értékben folyósított babaváró kölcsönt, ebből 60 milliárdot 2022-ben vettek fel, a bank piaci részesedése ebben a szegmensben a 2021-es 11,8 százalékról 13,5 százalékra nőtt