2023. január 19. csütörtök

jan. 19
19:30
Tüntetéshullámot hozott a beharangozott nyugdíjreform – kiakadtak a franciák (Privátbankár)
Százezrek vonultak utcára mintegy kétszáz francia városban csütörtökön a szakszervezetek felhívására, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen.
jan. 19
19:30
Csoportos leépítésről döntött a magyar Tesco (Portfolio)
Csoportos létszámleépítést jelentett be a magyar Tesco, amelyet azzal indokoltak, hogy hatékonyabb irányítási struktúrát alakítanának ki. Az egyik legnagyobb kiskereskedelmi lánc hozzátette, a legtöbb érintettnek új pozíciót ajánlanak fel - írja a Világgazdaság.
jan. 19
19:36
Létszámleépítésbe kezdett a Tesco Magyarországon (Menedzsment Fórum)
A munkavállalók döntő többségének felajánlanak más állást.
jan. 19
19:36
Raiffeisen Bank: az eurózóna egész jól van, talán Magyarország is (Infostart)
Az eurózónában kisebb lett az esélye a recesszió bekövetkeztének a korábban várthoz képest, a gazdaság 0,5 és 1 százalék között növekedhet idén; Magyarországon 2023-ban 1 százalékos bővülés várható - közölték a Raiffeisen Bank elemzői.
jan. 19
19:42
Mínuszban zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 163,78 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel 46 691,80 ponton zárt csütörtökön.
jan. 19
20:06
Holnap jöhet az örömhír az ukránoknak? – Fontos vendég érkezett Kijevbe (Menedzsment Fórum)
Esti összefoglalónkban az orosz-ukrán háború csütörtöki legfontosabb eseményei.
jan. 19
20:06
1 milliárd 200 millió forintnyi elcsalt áfa, 200 ezer oldal nyomozati anyag – 25 évet is kaphatnak a számlagyárosok (Adózóna)
Befejeződött az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi számlagyára elleni nyomozás. A nyomozati iratok csaknem 200 ezer oldalt tettek ki, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
jan. 19
20:12
Bécsi kutatók bebizonyították, hogy a salátával autógumi is a tányérra kerül (Alternatív Energia)
Az eső, a szél és a trágyaként használt szennyvíziszap az utakon közlekedő járművek kerekéről lemorzsolódó apró műanyagrészecskéket juttat a szántóföldek felső talajrétegébe.
jan. 19
20:12
Veszteséges zárás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Nagy indexveszteséggel zártak csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacok.
jan. 19
20:24
Környezetvédelmi engedélyt kapott a krskói atomerőmű élettartam-hosszabbítása (Alternatív Energia)
Szlovénia egyetlen atomerőműve Krskóban megkapta a környezetvédelmi engedélyt ahhoz, hogy élettartamát további 20 évvel, 2043-ig meghosszabbíthassák - írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden.
jan. 19
20:36
Soha nem látott élelmiszerdrágulás Magyarországon: közel háromszorosa az uniós átlagnak (Pénzcentrum)
Már majdnem háromszor akkora az élelmiszerdrágulás Magyarországon, mint az Európai Unióban átlagosan az Eurostat friss adatai szerint. Egyetlen év alatt átlag 50 százalékkal ugrottak meg az árak a magyar boltokban decemberre, kiugróan a 27 tagállam közül. A GKI szerint még fél évig nálunk mérhetik a legnagyobb drágulást, sőt, azt mondják, akár anná
jan. 19
20:36
Videó: ilyen, amikor egy robot utoléri valamiben az embert (Portfolio)
A Boston Dynamics egy új videóban mutatta meg, hogy dolgozik humanoid robotjuk, az Atlas. Az emberszerű robot ugrál, szerszámos zsákokat dobál, és még egy kis utat is épít magának, hogy fel tudjon mászni egy állványzatra. Ez az első alkalom, hogy az Atlas nevű robotot munka közbe láthatjuk - írja az IFL Science.
jan. 19
20:42
Másfélszeres kereslet a Takarék Jelzálogbank zöld jelzáloglevél aukcióján (ProfitLine)
Sikeres volt a Takarék Jelzálogbank idei első zöld jelzáloglevél-kibocsátása, a bank az eredetileg 10 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-aukcióján több mint 15 milliárd forintos befektetői igény mutatkozott.
jan. 19
20:48
Dél-amerikai kőolajra is lecsapna Magyarország, ha borulna az ukrajnai tranzit (Portfolio)
Védelmi és szénhidrogénipari együttműködési megállapodást köt Magyarország és Ecuador, ennek fő célja az újabb biztonsági kockázatok kialakulásának megelőzése és az energiaellátás garantálása - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Quitóban.
jan. 19
21:06
Galambok alatt találtak hamis ruhákat a NAV-ellenőrök (Adózóna)
Galambok alá rejtett cigarettát, zsákokba pedig hamis ruhát egy bolgár férfi, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M7-es autópályán ellenőriztek, olvasható a NAV honlapján.
jan. 19
21:18
Erősödött kissé a forint csütörtökön (ProfitLine)
Szerény erősödést ért el csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
jan. 19
21:18
Elképesztő, ami a használtautó-piacon folyik: nyoma sincsen a válságnak (Pénzcentrum)
A használt kocsik iránti kereslet várhatóan 2023-ban sem enyhül a magyarországi autópiacon - derül ki az egyik értékesítő adataiból.
jan. 19
21:24
Ilyen egyszerű az út a saját paradicsomhoz! (Agroinform)
Saját paradicsomot szeretnél? Ismerd meg, mikor és hogyan kell paradicsomot palántázni.
jan. 19
21:42
Régi mítosz dőlt meg a kapszulás kávéval kapcsolatban (Portfolio)
Egyre népszerűbbek a kapszulás kávéfőzők, ám elterjedt vélekedés velük kapcsolatban, hogy használatuk káros a környezetre. A kanadai Québeci Egyetem új kutatása azonban azt sugallja, hogy a kapszulák talán nem is olyan pazarlóak, mint a hagyományos kávéfőzővel történő kávéfőzés - írja a BBC.
jan. 19
21:48
Csúcsot döntött a használtautó-piac forgalma - melyik modellt veszik most a leginkább? (ProfitLine)
Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, közel 827 ezer személygépkocsi cserélt gazdát 2022-ben. Ez az érték 1,2 százalékkal haladja meg az előző évi szintet: 2021-ben 817 ezer volt a belföldi átírások száma. Ezzel a használt személyautók hazai piacának forgalma egy évtized alatt a duplájára emelkedett.
jan. 19
21:54
Ennyi volt: megszünteti a kormány a háború miatt bevezetett rendszert (Pénzcentrum)
A kormány úgy döntött, hogy az Európában kialakult gabonapiaci helyzetre tekintettel kivezeti a gabona- és olajosnövények tekintetében tavaly márciusban bevezetett export bejelentési rendszert - jelentette be az MTI-hez eljuttatott közleményében Nagy István agrárminiszter. Az intézkedést indokolja az is, hogy Magyarország élelmiszer-ellátása biztos
jan. 19
22:18
Közel 3 milliárd eurónyi GDPR-bírságot hozott a 2022-es év Európában (ProfitLine)
2022-ben 2,92 milliárd euró értékben szabtak ki GDPR-bírságot Európában, amely több mint kétszeres növekedést jelent az előző évi büntetések összértékéhez képest – derül ki a DLA Piper által publikált globális tanulmányból*. A riport, amellett, hogy összegzi és bemutatja a tavalyi évben Magyarországon, valamint további 30 európai államban kiszabott
jan. 19
22:18
Csak így menthető a magyar egészségügy: a magánorvosokban lenne az egyetlen kiút? (Pénzcentrum)
A VOSZ Egészségügyi Tagozatába tömörült orvosok, és egészségügyi dolgozók szerint a  magyar egészségügyi rendszer problémáinak végleges és megnyugtató megoldása az állami közegészségügyi ellátás és a magánegészségügyi vállalkozások együttműködésében keresendő.
jan. 19
22:42
Európa az enyhe tél miatt elkerüli a recessziót idén (ProfitLine)
Európa az enyhe télnek köszönhetően elkerüli idén a recessziót, azonban a kilátásokat nagyban meghatározza a gázár alakulása - ismertették az Equilor Befektetési Zrt. elemzői csütörtöki sajtóbeszélgetésen Budapesten.
jan. 19
23:12
Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
jan. 19
23:42
Csaknem megháromszorozza létszámát a call centereket üzemeltető Binax cégcsoport (ProfitLine)
Az eddigi 150 dolgozó mellé idén még 150-et, jövőre pedig 120 új alkalmazottat vesz fel a zalaegerszegi központú, call centereket üzemeltető Binax cégcsoport - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a cégcsoport tulajdonosa.

2023. január 20. péntek

jan. 20
0:12
Új front nyílhat a megújuló erőforrások globális piacán (Infostart)
Kína talán lépéselőnyben van, de az Egyesült Államok és az Európai Unió sincs rossz pozícióban. És van még egy meglepetés szereplő, amely komoly eredményeket ért már el.
jan. 20
0:15
Ha nem volna elég az infláció, még az adókat is emelték országszerte (444.hu)
Januártól sávos lett az építményadó a Várban, Hódmezővásárhely bevezette a földadót, Budakalászon pedig megadóztathatják a Lupa-tó strandolóit.
jan. 20
0:15
Távozóban a madárinfluenza, de itt a marhákat támadó vész (Azenpenzem)
A különböző fertőzések rossz hírt jelentenek az állattenyésztőknek, de ezeket a fogyasztók pénztárcája is megérezheti. A Nébih ma bejelentette, hogy a madárinfluenza korlátozások jelentős részét feloldotta a dél-alföldi vármegyékben. Gümőkórt mutattak viszont ki két Somogy vármegyei szarvasmarha-állományban.
jan. 20
0:15
Kaszab Attila: Új korszak kezdődik a lakásbiztosításoknál (Biztosító Magazin)
A jelentős, 5 millió forintot meghaladó lakásbiztosítási káresemények esetén többletszolgáltatást nyújt a K&H Biztosító. Ingyenes fedezetbővítés keretében, ha a tűz, víz, földmozgás vagy vihar okozta kár esetén a helyreállítás fenntarthatóság szempontjából korszerűbb technológiával történik, akkor az emiatti többletköltség térítéséhez a K&H Biztosí
jan. 20
0:15
Növelni kell az ATM-ek számát a bankoknak, de a Revolut megússza (Bank360 blog)
Kevés az egy főre jutó ATM-ek száma Magyarországon, a készpénzforgalom viszont sokkal nagyobb, mint más országokban. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hazai hitelintézetekkel egyeztetve hozta létre a jogszabályt, nem minden banknak kell új automatákat telepítenie, és a Revolut is kimaradt a szabályozásból.
jan. 20
0:15
A legnagyobb számlagyárat leplezték le a NAV-osok (Növekedés)
Befejeződött az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi számlagyára elleni nyomozás. A nyomozati iratok csaknem 200 ezer oldalt tettek ki. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi nyomozóinak eredményes felderítői és vizsgálati munkájának köszönhetően a bűnszervezet 74 tagja ellen emelhetnek vádat.
jan. 20
0:15
Újra indít járatokat a Wizz Air a világ egyik legnépszerűbb városába (Forbes)
Néhány éve már repült a Wizz Air Isztambulba itthonról, de akkor még az ázsiai oldalon lévő reptérre. Újra repül a Wizz Air Magyarországról Isztambulba és a Török Riviérára. Az Okosutas azt írja, a foglalási rendszerbe már felkerültek a járatok (az applikációba egyelőre nem, csak a weben), március végétől a Wizz Air naponta indít járatokat Isztambu
jan. 20
0:15
Mire számítsunk a logisztikában 2023-ban? (Üzletem)
A Nagyvállalatok Logisztika Vezetőinek Klubja és a ChinaCham Hungary 2023. január 26-án rendezi meg a „Mire számítsunk a logisztikában 2023-ban” konferenciát.
jan. 20
0:16
Hatalmasat kaszált egy nyugati olajcég az ukrajnai háborún (Infostart)
Moszkva ukrajnai invázióját követően a világ legnagyobb olajipari szolgáltatója, az SLB jelentősen fellendítette oroszországi üzletét.
jan. 20
0:19
BKK: Hétfő délutántól már a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között jár a 3-as metró (Biztosító Magazin)
Hétfő kora délután megnyitják az utasforgalom előtt a Ferenciek terei és a Deák Ferenc téri állomást a 3-as metró vonalán, azt követően Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között lehet utazni majd a metróval - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (Bkk) csütörtökön az Mti-vel.
jan. 20
0:19
Beadták a költségvetés módosítását (Növekedés)
Az Országgyűlés előtt a rezsivédelem költségvetése - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
jan. 20
0:19
Új benzinkútmárka szivárog be szép lassan a magyar piacra (Forbes)
Itthon 143 töltőállomás lesz szép lassan Orlen márkás: a Moltól is vesznek át kutakat, illetve a korábbi Lukoil kutakból is Orlen lesz.
jan. 20
0:19
Gazsi Attila: A legfőbb feladat a mikro- és kisvállalkozások segítése és érdekképviselete (Üzletem)
Veszprém adott otthont az Egyensúly Intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett konzultációsorozat záró rendezvényének. A tíz vidéki nagyvárost érintő eseménysorozaton több mint kétszáz gazdasági és politikai szereplővel, polgármesterekkel, helyi képviselőkkel, kis- és közepes vállalkozások döntéshozóival fol
jan. 20
0:23
Profession.hu: Erősödő versennyel szembesülnek az álláskeresők (Biztosító Magazin)
Magyarország minden vármegyéjében emelkedett a meghirdetett állásokra leadott jelentkezések száma tavaly a negyedik negyedévben, országos átlagban 34 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest, a feladott álláshirdetések száma ugyanakkor 17 százalékkal csökkent
jan. 20
0:23
Kedvezőbb lehet a gazdasági helyzet Kelet-Közép-Európában (Növekedés)
Londoni pénzügyi elemzők szerint több tényező - különösen a nagybani földgázárak meredek csökkenése - azt valószínűsíti, hogy a vártnál alacsonyabb lesz az idei infláció a közép- és kelet-európai EU-gazdaságokban, miközben viszonylag erőteljes marad a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) beáramlása.
jan. 20
0:23
Fish and chipsezőből a miniszterelnöki székig jutott Jacinda Ardern, a sikeres különutas (Forbes)
Az új-zélandi kormányfő, Jacinda Ardern karrierje szerteágazó: volt pénztáros, DJ, és Tony Blair kabinetjét is segítette.
jan. 20
0:23
Megszűnik a gabonakiviteli bejelentési kötelezettség (Üzletem)
A kormány úgy döntött, hogy az Európában kialakult gabonapiaci helyzetre tekintettel kivezeti a gabona- és olajosnövények tekintetében tavaly márciusban bevezetett export bejelentési rendszert – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
jan. 20
0:27
Halaszthatatlanná vált, hogy a növénytermesztők alkalmazkodjanak a klímaváltozáshoz (Biztosító Magazin)
Évről évre enyhe telek és aszályos nyarak jellemzik a magyarországi időjárást, és egyre sűrűbbé válnak a szélsőséges időjárási jelenségek. Mindez rugalmasságot követel meg a növénytermesztők részéről:
jan. 20
0:27
A Gates Alapítvány minden eddiginél több pénzből jótékonykodik, de ez nem mindenkinek tetszik (Forbes)
Az alapítvány bejelentette, 2023-ban minden eddiginél több pénzt, összesen 8,3 milliárd dollárt fordít filantróp célokra.
jan. 20
0:27
Bezárta a NAV a számlagyárat, 74-en ülhetnek a vádlottak padjára (Üzletem)
Befejeződött az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi számlagyára elleni nyomozás. A nyomozati iratok csaknem 200 ezer oldalt tettek ki. A NAV fővárosi nyomozóinak eredményes felderítői és vizsgálati munkájának köszönhetően a bűnszervezet 74 tagja ellen emelhetnek vádat.
jan. 20
0:42
Új vezetéssel törekszik erőteljesebb regionális szerepre az MVM (ProfitLine)
Mátrai Károly az MVM Csoport vezérigazgatója 2023. január 23-ától, ezzel együtt a nemzeti vállalatcsoport igazgatósága is megújul - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-t csütörtökön.
jan. 20
1:15
Ezek az önvezető járművek hátulütői, amikről senki sem beszél (NRGreport)
Egy új kutatás szerint az önvezető járművek nagyon komoly veszélyt jelenthetnek a környezetre, hiszen akár annyi üvegházhatású gázt bocsáthatnak ki évente, mint jelenleg egész Argentína.
jan. 20
1:18
A Mercedes-Benz erős negyedik negyedév után csaknem azonos mennyiségű autót értékesített tavaly (ProfitLine)
A Mercedes-Benz 540 800 személyautót szállított ki az ügyfeleknek az utolsó negyedévben, 17 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; az egész évben 1 százalékkal 2,04 millióra csökkent az átadott autók száma - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében.
jan. 20
1:42
A belga ügyészség meghosszabbította Eva Kaili fogvatartását (ProfitLine)
Az illetékes belga ügyészség meghosszabbította az Európai Parlamentet (EP) érintő korrupciós ügy egyik gyanúsítottja, Eva Kaili volt görög szocialista képviselő, a testület leváltott alelnökének fogvatartását - írta csütörtökön a Le Soir belga napilap.

Keresés