2023. január 9. hétfő

jan. 9
11:48
A francia elnök az energiaszolgáltatókról a kisvállalkozók szerződéseinek újratárgyalását kérte (Alternatív Energia)
Emmanuel Macron felszólította csütörtökön az energiaszolgáltatókat, hogy "tárgyalják újra a túlzó szerződéseket" minden kisvállalkozóval.
jan. 9
11:48
Ezt nem teszik ki az ablakba: nem nőtt akkorát az ipari termelés, mint sokan várták (Pénzcentrum)
A múlt év novemberében az ipari termelés volumene 0,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 0,8 százalékkal emelkedett.
jan. 9
11:48
66 ezer tonna kukoricával futott zátonyra egy ukrán hajó (Agroinform)
A hajó december 25-én indult el az ukrajnai Csornomorszk kikötőjéből.
jan. 9
11:48
Megcsonkították, felforgatták és lefelezték tavaly a tőzsdét - De még így is akadnak jó lehetőségek! (Portfolio)
Hiába szakadtak be a tavalyi évben a tőzsdék a jegybankok sorozatos kamatemeléseinek és az egyre erősödő recessziós félelmeknek köszönhetően, egy ilyen baljós környezetben is akadnak örök optimisták, akik egy-egy vállalat részvényében meglátják a szárnyalás lehetőségét. Az ilyen megmondóemberek egyik leghíresebbike Jim Cramer, aki bár elismerte, ho
jan. 9
11:54
Kiderült, ki szállította a legtöbb gázt tavaly Európának (Portfolio)
Európa legnagyobb gázszállítójává lépett elő tavaly Norvégia, amely az idén gázszállítását rekordközeli szinten tartja, olajtermelését pedig mintegy hét százalékkal növelni készül - közölte a norvég olajipari igazgatóság, az NPD hétfőn.
jan. 9
11:54
NAK: megnyílt az „Őshonos in situ támogatás” esetén a támogatási kérelem benyújtásának időszaka (Agrofórum)
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” című pályázati felhívás alapján a 2023 évi támogatási kérelmek benyújtására 2023. január 2-tól 2023. január 31-ig van lehetőség – hívja fel a figyelmet a Nak.
jan. 9
11:54
„Nemzeti bajnok” születik – mondja Nagy Márton a Vodafone-üzletről (Forbes)
A 4iG-csoport, valamint a magyar Vodafone egyaránt komoly adósságheggyel vágott neki a nagy telekommunikációs üzletnek. A gazdaságfejlesztési miniszter is kommentálta a dealt.
jan. 9
11:54
Hat százalékos volt a munkanélküliség az EU-ban 2022 novemberében (Üzletem)
Az októberi szinttel megegyező, 6,0 százalékos volt a munkanélküliség 2022 novemberében az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
jan. 9
12:00
Durva drágulás jön a banki költségekben, de tízezreket lehet spórolni (Privátbankár)
Most különösen érdemes átnézni a különböző szolgáltatások díját.
jan. 9
12:06
A jó árú élelmiszereket és gépeket keresték a vásárlók 2022-ben (Márkamonitor)
Tavaly előretört a kiemelkedő ár-érték arányú termékek népszerűsége a legnagyobb hazai online kereskedőnél
jan. 9
12:12
Drámaian drágul idén a bankolás – hogyan spórolhatunk? (Piac és Profit)
Január végéig minden bankszámla-tulajdonos megkapja a költségkimutatást arról, mennyit is fizetett bankjának tavaly az igénybe vett szolgáltatásokért. Ha eddig nem is tekintettük át ezt a kimutatást, most érdemes lehet, hiszen idén 15 százalék körüli mértékben drágulhatnak majd a banki díjak. A megfelelő számla kiválasztásával így éves szinten több
jan. 9
12:12
A street food lehet a gazdasági válság igazi nyertese a vendéglátásban (ProfitLine)
Számos szektor mellett a vendéglátást is alaposan felforgatta a Covid, majd azt követően a jelentős infláció, valamint az energiaárak elképesztő mértékű emelkedése. Ám, míg a járvány – a megnövekedett otthon töltött idő által – szinte kizárólag negatívan érintett minden ezen a területen tevékenykedő vállalkozást, a jelenlegi helyzetből akár nyertes
jan. 9
12:12
Hiába egyre olcsóbb a gabona, a szakértő szerint marad a kenyér magas ára (444.hu)
A kínai Covid-helyzet erre is hatással lehet.
jan. 9
12:18
Nagyot gyengült a forint, nyakunkon a metaverzum (Privátbankár)
Közel négy forinttal drágább ma az euró, mint pénteken, de a 400-as határtól még elég távol van. A részvénypiacok hangulata jó, a BUX is megy, de igazán nagyot a 4iG profitál a Vodafone miatt. Kína nyitja határait, visszavett a Masterplast, ajtónkon kopogtat a metaverzum.
jan. 9
12:18
Újra külföldre járunk tankolni és vásárolni (Agroinform)
A horvát határmenti településeken nem csak az olcsóbb üzemanyagra van kereslet, a szupermarketek forgalma is megnőtt.
jan. 9
12:18
Génmódosítással kezeltek ki egy kislányt a gyógyíthatatlan betegségből (BitcoinBázis)
A Harvard Egyetemen kifejlesztett bázis szerkesztésen alapuló módszert most először alkalmazták gyógyíthatatlan betegeken. Agresszív rák A orvosok sok agresszív rák
jan. 9
12:24
Az Accor újjászervezi nemzetközi vezetését (Márkamonitor)
Az Accor a 2022 júliusában bejelentettek szerint az év első negyedévében fokozatosan, a helyi jogszabályoknak megfelelően alakítja ki új szervezeti struktúráját, különös tekintettel a munkavállalók képviselőivel való konzultációs kötelezettségekre. Az új struktúra révén a csoport fel tudja gyorsítani a növekedését és jobban tud reagálni a piaci igé
jan. 9
12:30
Végre: szerdától jóval olcsóbb lesz tankolni! (Menedzsment Fórum)
Kétszámjegyű árcsökkenés várható a kutakon.
jan. 9
12:32
A hentesek is kapnak 4,5 milliárdot az államtól (Menedzsment Fórum)
Boltonként akár 3 millió forint támogatásra pályázhatnak a kis hentesüzletek.
jan. 9
12:36
Ha autózik, akkor bírja ki szerda reggelig! (Infostart)
Szerdán csökken az üzemanyagok ára.
jan. 9
12:36
Bajban a német pénzügyminiszter, felfüggeszthetik mentelmi jogát (Privátbankár)
Egy ingatlanvásárlás miatt vizsgálódnak Christian Lindner után.
jan. 9
12:36
Égben az élelmiszerárak, zuhanó fogyasztás (Piac és Profit)
A magyarok minden eddigi tudásunk szerint szeretik a hasukat. Ha már ezen spórolnak nagy a baj.
jan. 9
12:42
Tavaly októberben csökkent az energiafogyasztás, a tárolókban tovább emelkedett a földgázkészlet (Növekedés)
Tavaly októberben nőtt a hazai energiatermelés és az energiahordozók importja is, míg a felhasználás csökkent. A földgáz belföldi felhasználása 2008 óta a legalacsonyabb októberi értéket mutatta, a tárolói földgázkészletek a hónap végére 11,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - olvasható a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hiva
jan. 9
12:44
Egyre több fiatal jön Magyarországra, akik kinn tanulnak, azok is hazajönnének (Növekedés)
2012 előtt a magyar fiatalok tömegesen hagyták el hazánkat. 2012 után a trend drámai módon változott meg. A migráció korfa szerinti megbontása pedig különösen jó képet mutat.
jan. 9
12:46
Gazdaságfejlesztési miniszter: novemberben is kitartott az ipar növekedése (Növekedés)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022 novemberében éves alapon az ipar teljesítménye a munkanaphatásoktól megtisztítva közel 0,8 százalékkal bővült, míg 2022 első 11 hónapjában 6 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene - idézte fel a KSH kiadott előzetes mutatóit közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
jan. 9
12:48
Rezsitámogatás külföldön távmunkában dolgozó munkavállaló részére (Adózóna)
A munka törvénykönyve szerint távmunkavégzés esetén a munkavállaló a feladatát alapvetően távolról, azaz a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen végzi. Ez a hely lehet a munkavállaló lakása, albérlete, párja lakóhelye, vagy akár egy külföldön bérelt apartman is.
jan. 9
12:48
Nagyot zuhant az exportegyenleg: milliárd eurós a hiány, mi lesz most? (Pénzcentrum)
2022. novemberben az export euróban számított értéke 18, az importé 29%-kal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 1,2 milliárd euróval romlott. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 5,0, az importoldalon 7,3%-kal nőtt.
jan. 9
12:48
Távolról korlátoznák a lakosság hőszivattyúit és az elektromos autók töltőit (Tiszta Jövő)
A tervezet szerint a szolgáltatók korlátozhatnák a háztartások hőszivattyúinak és elektromos autótöltőinek az áramellátását Németországban, amennyiben nem áll rendelkezésre elegendő villamosenergia.
jan. 9
12:54
Norvégia lenyomta Oroszországot gázszállítás ügyében (Privátbankár)
Már Norvégia Európa legnagyobb gázszállítója.
jan. 9
12:54
Figyelem: Hatalmas esőzések várhatóak az ország közepén! (Portfolio)
A ma érkező csapadék miatt 6 vármegyére másodfokú, 10 vármegyére elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, előbbi területek esetében 24 óra alatt akár több, mint 30 miliméter csapadék is hullhat.
jan. 9
12:54
A felsőoktatási szektornak is segítenie kell a biodiverzitás helyreállítását (Agrofórum)
A 2022 decemberében Montréalban tartott Ensz biodiverzitási konferencia, a Cop15 egyik fontos eseménye volt, hogy bejelentették a Nature Positive Universities Alliance, azaz a Természetpozitív Egyetemek Szövetségének létrejöttét.
jan. 9
12:54
Decemberben csökkentek a globális élelmiszerárak (Magyar Mezőgazdaság)
Decemberben csökkentek az élelmiszerek világpiaci árai havi és éves összevetésben.
jan. 9
12:54
12 forinttal olcsóbb lesz a benzin szerdától (Üzletem)
A benzin és a gázolaj ára is mérséklődik szerdán a magyar kutakon.
jan. 9
13:00
Európa legnagyobb gázszállítójává lépett elő Norvégia (Piac és Profit)
Idén a gázszállítását rekordközeli szinten tarthatják, az olajtermelését pedig mintegy hét százalékkal készülnek növelni.
jan. 9
13:00
Így indult az év a lakáspiacon, jelentősen nőtt a kínálat (Növekedés)
Az év első hetében több mint 18 százalékkal több eladó lakóingatlan várt gazdára, mint egy évvel korábban. A kereslet azonban 40 százalékkal mérséklődött.
jan. 9
13:18
Beragadt az EU-s munkanélküliségi ráta (Piac és Profit)
Novemberben nem változott a rekordalacsony munkanélküliségi ráta sem az euróövezetben, sem az EU-ban az előző havihoz képest, miközben a munkanélküliek száma csekély mértékben emelkedett az EU-ban és kissé csökkent az euróövezetben.
jan. 9
13:18
Egyre népszerűbbek ezek a felelős befektetések (MMonline)
Egy év alatt közel kétszeresére nőtt a K&H-nál a pénzügyi szempontok mellett a környezeti és társadalmi tényezőket is előtérbe helyező felelős befektetésekben kezelt vagyon. Ez egyben azt is jelenti, hogy a megtakarítók számára egyre fontosabb a klímaváltozás elleni harc, a fenntarthatóbb környezet és az élhetőbb jövőt fókuszba helyező cégek és bef
jan. 9
13:24
Elemző: a Vodafone-üzlet után megtörhet a Magyar Telekom egyeduralma (Infostart)
A hétfőn bejelentett üzlettel a második legnagyobb szereplő jön létre a magyar távközlési piacon, és ez jó hatással lehet a szolgáltatási díjakra is – mondta Thurzó Ádám Pál, a Portfolio elemzője.
jan. 9
13:24
Forradalmi lépést tehet a koronavírus elleni küzdelemben egy magyar cég (Portfolio)
A CYX Kft. olyan intelligens légtisztító-légfertőtlenítő-párásító készüléket fejlesztett, amely hatékonyan és gyorsan meg tudja előzni a koronavírus levegőben való terjedését - közölte a társaság hétfőn.
jan. 9
13:24
Új kereskedelmi vezérigazgató a Tevánál (Márkamonitor)
A Teva Gyógyszergyár Zrt. kereskedelmi vezérigazgatójaként elért kiemelkedő eredményei is szerepet játszottak abban, hogy Jānis Meikšāns a vállalatcsoport lengyelországi és közép-kelet-európai régiójának vezérigazgatójaként folytatja munkáját a gyógyszergyár kötelékében. Magyarországi feladatait 2023. január 1-től a már több piacon is tapasztalatok
jan. 9
13:24
Megvonták a keleti nyitás mérlegét: ennyi pénzt hoztak ide Ázsiából (Növekedés)
A keleti nyitás stratégia egy megfelelő irányt biztosít ahhoz, hogy a hazai piac és gazdaság diverzifikációja hosszú távon fejlődhessen, mindazonáltal az elmúlt tíz év során, amióta a program működik, leginkább az ázsiai régió országaival sikerült szorosabb együttműködésekre szert tenni a tőkeáramlás tekintetében - olvasható az Oeconomus Gazdaságku
jan. 9
13:24
Egy applikációban minden, ami a streameléshez kell (Forbes)
Ma már magától értetődő, hogy a mindannyiunk zsebében ott lapuló mobiltelefonok potenciálisan alkalmasak professzionális minőségű videók, akár élő bejelentkezések elkészítésére. A technológiai fejlődésnek köszönhetően mind a tartalomgyártás, mind a tartalomfogyasztás jelentősen megváltozott, a trendek egyre inkább eltolódnak a lineáris tartalomszol
jan. 9
13:24
A bacon és sonka fogyasztás veszélyire hívták fel a figyelmet a kutatók (Magyar Mezőgazdaság)
Ha valaki túl gyakran fogyaszt nitrittel kezelt húst, nagyobb az esélye a rákos megbetegedésre egy egerekkel végzett tanulmány szerint.
jan. 9
13:26
Nincs jó napja a Masterplastnak, jelentős mínuszban a papír (Portfolio)
Miközben a magyar tőzsdén kifejezetten jó hangulatban folyik a kereskedés, a Masterplast jelentősen alulteljesítő. Az esés mögött elsősorban a múlt pénteki profit warning áll, melynek keretében a társaság csökkentette a negyedik negyedévre vonatkozó árbevétel- és profitszámait.
jan. 9
13:26
Különleges technológiával újul meg a veszprémi várnegyed (Növekedés)
250 éve nem látott felújítás zajlik a veszprémi várnegyedben, amelynek keretén belül 18 épület funkcionálisan és műszakilag is megújul, 12 épület új tetőszerkezetet kap, és valamennyi homlokzata felújításra kerül. A 2025-ig tartó beruházás több eleme már idén elkészül. Mint ismert ebben az évben Veszprém ad otthont az Európa Kulturális Fővárosa pro
jan. 9
13:30
Wall Street Journal: a republikánus káosz csődközeli helyzetet hozhat az USA-ban (Portfolio)
Az amerikai Képviselőház nagy nehezen választotta meg házelnökként Kevin McCarthy repulbikánus képviselőt, a republikánusok ezután adóhivatal finanszírozásának csökkentését és a és a kínai gazdasági verseny kivizsgálását célzó törvényjavaslatok elfogadásával kezdi a munkát. Az új képviselőház célja a kormányzati költekezés visszafogása lesz, a Repu
jan. 9
13:32
Erős a magyar tőzsde, nincs hiány egyedi sztorikból (Portfolio)
Miközben Európában visszafogott mozgások látszanak, a magyar tőzsde határozott emelkedésben van, elsősorban a hazai blue chipek jó teljesítményének köszönhetően. A fókuszban ma többek között 4iG és a Magyar Telekom van előbbi reggeli bejelentése után, amely a Vodafone Magyarország felvásárlásról szólt. A másik oldalon jelentős mínuszba került a Mas
jan. 9
13:36
Koronavírus elleni intelligens légtisztítót fejlesztett egy cég (Piac és Profit)
A CYX Kft. légtisztító-légfertőtlenítő-párásító készüléke hatékonyan és gyorsan meg tudja előzni a koronavírus levegőben való terjedését.
jan. 9
13:36
A nap képe: áll a bál Brazíliában, füstfelhő szállt az elnöki palota előtt (Privátbankár)
Dél-Amerika legnagyobb országában is a trumpi forgatókönyv valósult meg.
jan. 9
13:36
Kilenc év letöltendő járhat az egykori bankvezérnek (Forbes)
Kilenc év fegyházbüntetést kér az ügyészség Töröcskei Istvánra az egykori Széchenyi Bank vezetőjére, feleségére nyolcat. A milliárdos üzletembert társaival hatmilliárd forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Keresés