2023. január 12. csütörtök

jan. 12
10:54
Bod Péter Ákos: a növekvő kamatteher szűk mozgásteret hagy majd az Orbán-kormánynak (Privátbankár)
A magyar kormány immár három egymást követő évben hagyta elszaladni a költségvetési hiányt, ami miatt a nominális adósságállomány látványosan nőtt. A megváltozott inflációs környezetben világszerte jelentősen megugrottak a kamatok, ráadásul a magyar adósság után fizetendő kamatfelár is nőtt. Mindezek következtében a következő időszakban a kormány m
jan. 12
10:54
A hazai cégek közel harmada tervez létszámcsökkentést az első negyedévben (Üzletem)
2023 első negyedévében a magyarországi munkáltatók 32 százaléka tervezi csökkenteni munkaerő-állományát, miközben csupán 22 százalékuk jelez bővítést.
jan. 12
11:00
Századvég: az európaiak négyötöde felelősnek tartja Brüsszelt az energiaválságért (Infostart)
Növekedett azoknak az európaiaknak az aránya, akik szerint az EU-ban tapasztalható energiaválság részben az Európai Bizottság elhibázott energiapolitikájának következménye – olvasható a Századvég Európa Projekt-kutatásából.
jan. 12
11:00
Brüsszel asztalára csaptak a német autógyártók, kivonulásokkal fenyegetőznek (Portfolio)
A német autóipari szövetség vezetője, Hildegard Müller bírálta az EU-t, amiért a járműgyártást költségesebbé tevő szabályozást vezetett be. Szerinte ez aláássa a blokk meghirdetett iparpolitikai célkitűzéseit. A BMW-t, a Mercedest és a Volkswagent is tagjai között tudó szervezet szerint kivonulhatnak az autóipari szereplők az unióból.
jan. 12
11:00
5 eset, amikor hasznos lehet a monitoring drónok alkalmazása (Agrofórum)
Napjainkban a mezőgazdaság számos kihívással néz szembe. Ezek közül csak egy az éghajlatváltozás, ami már hazánkban is jól érezhető hatásokat gyakorol. 2022-ben több százezer gazda a saját bőrén érezhette, mivel jár egy történelmi, hosszan elnyúló aszályos időszak. Azonban az agrárium azon szereplői, akikben megvan a nyitottság a folyamatos innovác
jan. 12
11:00
Csehországban is kevesebbet vásárol a lakosság (Növekedés)
Tavaly novemberben 8,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban a kiskereskedelmi forgalom Csehországban. Októberben ez a mutató 9,9 százalékos volt - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal.
jan. 12
11:06
Indul a személyi jövedelemadó bevallási szezon (Növekedés)
Elérhetők a friss bevallási információk a NAV honlapján, sőt, akik a NAV által elkészített bevallási tervezetük felhasználása helyett mégis maguk szeretnék elkészíteni bevallásukat, ők már hozzáférhetnek a 22SZJA bevallás webes kitöltő programjához.
jan. 12
11:12
Nőtt novemberben a vendégéjszakák száma az egy évvel korábbihoz képest (ProfitLine)
2022 novemberében a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 691 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 7,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön az
jan. 12
11:12
Megtörtént a lakáspiacon az, amit sokan vártak (Bank360 blog)
Fékeznek a lakásárak: a KSH adatai szerint tavaly a harmadik negyedévben már csak egy százalékkal drágultak a lakások az előző negyedévhez képest, országos átlagban. Éves alapon is lassult a növekedés üteme, igaz, még 21 százalékos volt a drágulás. Az idén a vevők tovább fogyhatnak.
jan. 12
11:18
Negyven bérlakás energetikai felújítására nyert forrást a pécsi önkormányzat (Alternatív Energia)
Negyven önkormányzati bérlakás energetikai korszerűsítése valósul meg Pécsen egy több mint 575 ezer eurós európai uniós pályázatnak köszönhetően - tájékoztatta a baranyai megyeszékhely helyhatósága hétfőn az MTI-t.
jan. 12
11:18
Végzetes hibát követhetett el egy cég: a tudtuk nélkül kísérletezett a felhasználóin (Portfolio)
A mesterséges intelligencia egyre inkább beépül az életünkbe, amely arra készteti az emberiséget, hogy több figyelmet fordítson a technológia használatával kapcsolatos etikai és jogi szabályozásokra. Ilyen kérdések merültek fel a KoKo nevű mentálhigiénés szolgáltatás kísérlete kapcsán, amely során a cég 4000 embernek nyújtott AI-tanácsadást úgy, ho
jan. 12
11:20
Nyugdíj 2023: mutatjuk, mikor jön a nyugdíj 2023-ban, illetve mit érdemes tudni a 13. havi nyugdíj utalásáról (Portfolio)
Mutatjuk, mit kell tudni a nyugdíj utalásának 2023-as menetéről, mikor jön a nyugdíj 2023-ban, mit kell tudni a 13. havi nyugdíj utalásáról és a nyugdíjprémiumról, illetve milyen lesz az árvaellátás utalása 2023-ban. Írásunkban összefoglaltuk a legfontosabb dátumokat, illetve azokat a tényezőket, amelyek befolyásolhatják a nyugdíjemelést és a nyugd
jan. 12
11:24
A Väderstad bemutatja az új Marathon Edge kopóhegyet (Agroinform)
A világ egyik legkeményebb ötvözetével, a wolfram-karbiddal van megerősítve.
jan. 12
11:30
A maximális bírsággal büntette a GVH az elektronikus cigaretta egyik forgalmazóját (Adózóna)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a kiszabható legmagasabb, csaknem 70 milliós bírsággal büntetett egy szlovákiai webáruházat, amiért jogellenesen hirdetett elektronikus cigarettákat a magyar fogyasztóknak. A GVH ezúton is felhívja a figyelmet, hogy ezen termékek internetes forgalmazása, illetve birtoklása, azaz az online módon történő megvásárlása
jan. 12
11:30
Közel 4600 milliárd forintot költött el az állam közbeszerzésen, kevesebb az egyszereplős pályázat (Növekedés)
Összesen 4.590 milliárd forint összértékben folytattak le eredményesen közbeszerzéseket a magyarországi ajánlatkérők a tavalyi évben, ami közel 370 milliárd forinttal haladja meg a 2021-re vonatkozó adatokat. A nemzetgazdaság egészére vonatkozóan pozitívum, hogy a hazai foglalkoztatás gerincét biztosító kis- és középvállalkozások több mint 2.300 mi
jan. 12
11:30
Új ökoturisztikai központot adtak át Vas megyében (Magyar Mezőgazdaság)
Az erdei ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztése a fenntarthatóságot szolgálja - emelte ki a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Káld-Hidegkúti ökoturisztikai központjának ünnepélyes átadóján Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára., az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.
jan. 12
11:36
Ébredezik a magyar turizmus, de van egy óriási kockázat (Privátbankár)
A hazai idegenforgalom helyreállása továbbra is csak részleges, de vannak kínálkozó lehetőségek a szektor előtt - van azonban komoly kockázat is, ami átmeneti vagy végleges bezárást hozhat egyes szálláshelyeknek.
jan. 12
11:36
Rekordösszegű finanszírozást nyújtott működési térségének tavaly az EBRD (Demokrata)
Rekordösszegű, az egy évvel korábbinál csaknem 3 milliárd euróval több finanszírozást nyújtott az intézmény.
jan. 12
11:36
Magyarország korábban fizette vissza adóssága egy részét (Növekedés)
Tegnap Magyarország 370 milliárd forint adósságot törlesztett elő.
jan. 12
11:36
200 kilométeres ukrán alagútba juthattak be az oroszok (BitcoinBázis)
A Wagner nevű orosz katonai magáncég vezetője bejelentette, hogy a Moszkva-barát erők ellenőrzésük alá vonták a kelet-ukrajnai Donyeck régióban található
jan. 12
11:42
Nagy kérdés, mi lesz idén a turizmussal (Piac és Profit)
Az idegenforgalom a járvány elleni korlátozások két évvel ezelőtti fokozatos feloldását követő élénkülése miatt emelkedő bázis, valamint a reálbérek csökkenése miatt várható keresletcsökkenés ellenére 7,8 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma.
jan. 12
11:42
Új gyártócsarnok épül, forgalmas útszakaszok újulnak meg Törökszentmiklóson (ProfitLine)
Új gyártócsarnok épül a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Törökszentmiklóson az ipari parkban, és forgalmas útszakaszok is megújulnak - közölte a helyi polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának vezetője az MTI-vel.
jan. 12
11:42
Szlovák webáruházra csapott le a GVH (MMonline)
Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a kiszabható legmagasabb, csaknem 70 milliós bírsággal büntetett egy szlovákiai webáruházat, amiért jogellenesen hirdetett elektronikus cigarettákat a magyar fogyasztóknak. A nemzeti versenyhatóság tavaly nyáron indított vizsgálatot párhuzamosan két szlovák céggel szemben, amelyek e-cigarettákat, illetve a kiskorúak k
jan. 12
11:42
Már csökkennek az ingatlanárak a nagyvárosokban (Növekedés)
A lassulás jelei már korábban láthatóak voltak a kínálati oldalon, most a tényadatok is megerősítik ezt a tendenciát. A fővárosban és a vármegyeszékhelyeken is csökkenés tapasztalható az árakban.
jan. 12
11:44
Kevés a lakásvásárló, most lehet alkuldni (Piac és Profit)
A kereslet csökkenése miatt az előző évekhez képest nagyobb mértékben alkudhatnak a vevők az ingatlanpiacon.
jan. 12
11:44
Kínai éves infláció: 2 százalék (Növekedés)
Decemberben a várt mértékben gyorsult az infláció Kínában, összességében azonban az egész évben a fogyasztói árak emelkedésének a mértéke elmaradt a kormány inflációs céljától a pekingi nemzeti statisztikai hivatal jelentése alapján.
jan. 12
11:48
Hatalmas bajban van a legendás vidéki színház: pár nap, és végleg lehúzhatják a rolót (Pénzcentrum)
A kiemelt színházak közé tartozó Pécsi Harmadik Színház nem tudja folytatni működését: jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy 2023. január 14-én tudják megtartani utolsó, saját előadásukat. Most a nézőik támogatását kérik.
jan. 12
11:48
Lázár: négymillióan ingáznak, fejleszteni kell a közlekedést (Növekedés)
Magyarországon kiemelt fontosságú feladat az állami és önkormányzati kezelésben lévő utak felújítása, korszerűsítése - hangoztatta a Vas vármegyei Celldömölkön az építési és közlekedési miniszter, miután megtekintette a városon áthaladó Celldömölkről Jánosházára vezető felújított főút 4,4 kilométeres szakaszát.
jan. 12
11:54
Kiborult a kormány az Erasmus-ügy miatt - akár perre is megy az ország (Privátbankár)
Gulyás Gergely tagadta, hogy a Bizottságnak világos elvárása lett volna a politikusok visszahívása az egyetemek vezetőségéből már ősszel - szerinte három nappal ezelőtt értesültek csak erről.
jan. 12
11:54
Már meg sem lepődünk: tovább emelkedhetnek a menzaárak (Agroinform)
A közétkeztető cégek számára a költségnövekedés miatt kedvezőtlenebbé váltak a körülmények.
jan. 12
11:54
Traktorral lopta el ismerőse munkagépét (Agrofórum)
Traktorral lopta el ismerőse munkagépét egy Zala megyei településen az 52 éves gyanúsított – tájékoztat a rendőrség.
jan. 12
11:54
Új fegyvert kapott az MNB: ekkor jöhet a következő szigorítás a hiteleknél (Üzletem)
A jegybanktörvény év végi módosítása újabb jogosítványokat ad a Magyar Nemzeti Banknak a hitelezési feltételek szigorítására. Ha a magas kamatok miatt hosszabb futamidőt választanak az ügyfelek, a jegybank bevetheti az új fegyvert.
jan. 12
12:00
A hosszabb futamidejű papírokat keresték ma a befektetők az állampapír-aukciókon (Portfolio)
Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ, 3 állampapírt kínált eladásra a befektetőknek.
jan. 12
12:06
Elküldhetik dolgozóikat távmunkára a cégek, hogy energiát takarítsanak meg? (Piac és Profit)
Az irodai hőmérséklet eddig is kényes témának számított bármilyen munkahelyen, idén télen azonban a korábbiakhoz képest más kérdések is felmerülnek a fűtés körül. A Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda budapesti munkajogi szakértői feltették és megválaszolták a munkáltatók és munkavállalók között esetlegesen felmerülő legfontosabb kérdéseket az
jan. 12
12:06
Elismerte a kormány késlekedését a napelemes pályázatokkal kapcsolatban Gulyás Gergely (Adózóna)
A tavalyi év első tíz hónapjának reálbér-növekedéséről, a foglalkoztatottság alakulásáról, az idei nyugdíjemelésről is beszélt Gulyás Gergely miniszterelnökségi miniszter a mai kormányszóvivői tájékoztatón. A továbbiakban újságírói kérdésekre válaszolt.
jan. 12
12:06
Varga Mihály: Jó hírről számolhatok be (Demokrata)
Magyarország 370 milliárd forintnyi adósságot törlesztett elő szerdán – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
jan. 12
12:12
Amerikából rángathatják meg a forintot, ötmilliárd dollárt találtak az FTX-nél (Privátbankár)
A forint kissé gyengül, de nagy táncra számíthatunk minden piacon, ha a délutáni amerikai inflációs adat meglepetést okoz. Japán olcsó lett, és fényes jövő várhat rá az egyik alapkezelő szerint. A kriptodeviza-piacot felvidította, hogy a vártnál több értéket találtak meg a csődbe ment FTX-nél.
jan. 12
12:12
Itt az ország legalacsonyabb ára: nem hiszed el, mennyiért árulják ezt az árstopos terméket (Portfolio)
A kifli.hu online szupermarket legújabb akciós ajánlatai közé bekerült egy árstopos termék is, így rég nem látott áron lehet hozzájutni a Kunsági Éden szuper finomított étolajhoz. A kedvezmény január 15-e, vasárnapig tart és egy rendelés során egyszerre 3 liter rendelhető belőle.
jan. 12
12:12
A Közbeszerzési Hatóság szerint továbbra is jelentős a verseny a magyar közbeszerzésekben (444.hu)
Minden rendben.
jan. 12
12:14
Szinte hihetetlen: akár egy teljes orvosi vizsgálatot kiválthatunk egy szelfivel (Portfolio)
Egy cég azt állítja, legújabb fejlesztése képes lesz egy sor orvosi adat mérésére egy selfie elkészítésével - írja a Petapixel.
jan. 12
12:18
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem számára sérthetetlen a hallgatók nemzetközi mobilitáshoz fűződő joga (Magyar Mezőgazdaság)
A sajtóban az utóbbi napokban az Erasmus+ tervezett felfüggesztéséről megjelent hírekre reagálva a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem arról határozott, hogy amennyiben ezek a források a jövőben nem állnak rendelkezésre a megszokott módon, úgy saját forrásból és hatáskörben dolgozza ki a Mate nemzetközi mobilitási programját.
jan. 12
12:18
A Kilenclyukú híd a Hortobágy folyó medertisztítása után (go2fly)
Drónnal készített képen a Hortobágy folyó a Kilenclyukú híd környékén elvégzett medertisztítás után a Hortobágyon 2023. január 11-én. A Világörökségünk a puszta című projektben az idén 190 éves híd környékén
jan. 12
12:24
24 órás szolgálat az év 365 napján – lehet-e egyszerűbb az állattartás? (Agroinform)
A PREGA állattenyésztés szekciójában gyakorlatban bevált megoldásokat mutatnak be a szakértők.
jan. 12
12:24
Együttműködik az NMHH és az Infotér Egyesület (MMonline)
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér Egyesület). Az összefogást az információs társadalom fejlődésének támogatásával, valamint a lakosság, a gazdasági szereplők, az oktatási és kutatási szektor szakmai tájékoztatásával indokolták. Az NMHH küldetése a belföldi
jan. 12
12:30
Minden negyedik cég számol idén a Széchenyi Kártya Program hiteleivel (Piac és Profit)
A K&H-nál az elsők között igényelhetőek kedvező, fix 5 százalékos kamatozás és 0 százalék kezelési költség mellett a Széchenyi Kártya Program MAX+ finanszírozási megoldásai, amelyek várhatóan kiemelten népszerűek lesznek majd a hazai vállalkozások körében. A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményeiből az látszik ugyanis, hogy a ki
jan. 12
12:30
Ez rázós lesz - Jön a hét legfontosabb adata, érdemes extrém mozgásokra készülni a tőzsdéken! (Portfolio)
Ha csak a piaci reakciókat nézzük, akkor az egyik legfontosabb makroadattá nőtte ki magát az elmúlt hónapokban az amerikai infláció, rendkívül hevesek ugyanis az adatközlés után a tőzsdei mozgások, az elmúlt néhány hónap tapasztalatai alapján akár napokra, hetekre meghatározhatja az irányt a ma délután megjelenő adat. Az elmúlt napokban azért már e
jan. 12
12:36
Perre mehet az Európai Bizottsággal a kormány Erasmus-ügyben - tudósítás a Kormányinfóról (Menedzsment Fórum)
Itt az év első Kormányinfója, olvassa percről percre frissülő közvetítésünket!
jan. 12
12:36
NAV: indul az idei e-szjabevallási szezon (Demokrata)
Elérhetők a friss szja-bevallási információk a NAV honlapján.
jan. 12
12:42
Hitelfelvétel után előtörlesztés: 1 milliárd dolláros visszafizetést jelentett be Varga Mihály (Menedzsment Fórum)
Egy hete 4,25 milliárd dollár értékben bocsátott ki devizakötvényt az állam, most ebből 1 milliárd dollárt előtörlesztésre fordítottak.
jan. 12
12:42
Varga Mihály: Magyarország előtörleszette az államadósság egy részét (Infostart)
A pénzügyminiszter ezt Facebook oldalán jelentette be.

Keresés