A Blikk először még azt írta, hogy az ATV Híradó műsorvezetője azt nyilatkozta nekik, nem érti, miért probléma az, hogy lekéste az ATV Híradót, amit neki kellett vezetnie. Később a bulvárlap, egyelőre tisztázatlan okok miatt, a változtatás feltüntetése nélkül valamiért módosított a lap cikke szerint Gajdos Tamástól idézett nyilatkozaton.
Az Alteo csoport az év első kilenc hónapjában 11,3 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 1 százalékos növekedés - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2023 szeptemberében az ipari termelés volumene 7,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,8 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari alágak többségében visszaesést mértünk, ugyanakkor a legnagyobb súlyú járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában bővült a termelés volumene. A szezonál
A fideszes többségű Vállalkozásfejlesztési bizottság most sem vette tárgysorozatba a jobbikos Balassa Péter törvényjavaslatát a december 24-i kötelező boltzárról.
A Használtautó.hu és a Gkid közösen készített kutatása átfogó képet ad a hazai autóhasználati szokásokról, illetve az autóvásárlási és -eladási preferenciákról. A megkérdezett magyar háztartások nagyobb hányadában 1 db, 16 éves (vagy még annál is öregebb), belföldön, használtan, 1 és 3 millió forint között vásárolt benzines gépjármű található. Egy
A Google beperel öt ismeretlen csalót, akik a Google AI chatbotjának, a Bardnak a hamisított változatát kínálva rosszindulatú szoftvereket töltöttek le a felhasználók eszközeire - írta meg a Bloomberg.
Azután, hogy az éves infláció októberben másfél év után ismét egy számjegyű lett, most a labda a Magyar Nemzeti Bank térfelén pattog. A Monetáris Tanácsnak a jövő keddi, azaz november 21-ei ülésén arról kell döntenie, mennyivel csökkenti tovább a most 12,25 százalékos jegybanki alapkamatot. Merthogy a vágás biztosra vehető, csupán annak mértéke kér
Kedden reggel 24 órás fokozott ellenőrzés kezdődik a vasúti biztonság érdekében Magyarországon, az akciót a RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) koordinálja.
Már 2010-ben felbukkantak pletykák, amelyek szerint a bitcoint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség, vagy esetleg a CIA hozhatta nyilvánosságra 2009-ben. A
November 17-től karácsonyi díszbe öltözik a Vörösmarty tér, a Vörösmarty Classic Xmas idén újabb látványosságokat is ígér Budapest belvárosában - tájékoztattak a szervezők. Mint írják, a tér közepén lévő Vörösmarty-szobor átlátszó "hógömbbe" burkolva áll majd, a szobor köré pedig ledfal épül, amely multimédiás információs pontként is szolgál: az in
Az NKFI Hivatal szervezésében megrendezendő programsorozat célja, hogy áttekintést adjon a Horizont Európa keretprogram érdekes témáiról, aktuális felhívásairól, valamint gyakorlati ismereteket nyújtson a sikeres pályázáshoz.
Elon Musk és India kereskedelmi minisztere, Piyush Goyal e heti találkozója előtt úgy tűnik, hogy a két fél végre közelebb kerül a közös megegyezéshez egy olyan intézkedés révén, amely nem csak a Tesla, hanem az összes EV-gyártó számára előnyös lehet.
A pénzintézeti csoport biztosítói ágazata minimális nettó pozitív eredményről számolt be legújabb kimutatásában, a banki ág ennél sokkal jobb eredményt tudott elérni.
A kőolaj ára már harmadik hete esik, a befektetők szerint egyre kisebb az esélye, hogy a közel-keleti konfliktus kiszélesedik, másrészt a gazdasági adatokból látszik, hogy gyengül a kőolaj iránti kereslet világszerte.
Renata Kellnerova, az Európai Unió keleti felének leggazdagabb nője és családja új vállalati struktúrát hozott létre, AMALAR Holding néven, amely a vagyonuk egyesítését és elhelyezését segíti majd - tudósított a Bloomberg.
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése csütörtökön 329 igen szavazattal, 230 nemmel és 41 tartózkodással elfogadta a gépjárművek típusjóváhagyására és piacfelügyeletére vonatkozó uniós szabályok, az úgynevezett Euro 7 felülvizsgálatáról szóló tárgyalási álláspontját.
Románia továbbra is elkötelezett az első kisméretű moduláris atomreaktor (SMR) megépítése mellett - közölte csütörtökön a bukaresti energiaügyi minisztérium.
A Magyar Reklámszövetség és a Scores Group kutatóintézet a legutóbbi, 6. MRSZ Barométer felmérés részeként megkérdezte a kommunikációs iparágban dolgozó vállalatok vezetőit és marketing döntéshozóit a reklámadóval kapcsolatban is. A 2023. szeptember és október időszakban kitölthető kérdőívben közel 100 kommunikációs iparági döntéshozó osztotta meg
Felpörgetné tőkepiaci jelenlétét az UBM Csoport, a Budapesti Értéktőzsde agrárcége. A tervekről, a vállalat elmúlt időszakáról, valamint az agrárium főbb piaci folyamatairól Horváth Péter, az UBM vezérigazgatója beszélt a Portfolio Checklistben.
A pénzügyi szektor lakossági ügyfelei ellen szaporodó csalási esetek és a Revolut Bank növekvő hazai ügyfélköre miatt lenne különösen fontos, hogy a hitelintézet a továbbiakban itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel, kellő tőkeerővel, az MNB felügyelete alatt végezze tevékenységét. A bank hazai ügyfelei ma változatlanul nem tudják itthon
Az Óbudai Egyetem (ÓE) Birdwatcher Zrt. néven digitális agrárinnovációs startup-céget alapított a baromfitartás hatékonyságának növelésére a mesterséges intelligencia lehetőségeinek kihasználásával.
A Vállalkozásfejlesztési Bizottság elutasította Balassa Péter képviselő önálló indítványának tárgysorozatba vételét, melynek témája a Szenteste napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása érdekében a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/5921. szám) volt. Ezúttal sem tárgyalják a kérdést.
A Magyar Suzuki autósok körében elvégzett kutatásából többek között kiderült, hogy tízből négy autós változtat a vezetési szokásain télen és az időtől teszi függővé, hogy gyakrabban, vagy ritkábban használja-e a járművét. Jó hír, hogy az elmúlt évek közlekedésbiztonsági kampányainak is köszönhetően a sofőrök nagy része téli gumival közlekedik többn
Az elmúlt évtized tapasztalatai alapján az Ország Játéka verseny felhozatala jó rálátást biztosít a karácsonyi szezon várható kínálatára és slágertermékeire. A zsűri szigorú szakmai szempontok alapján értékelt, de a közönség más szempontok alapján díjazott.
Rossz hangulatban indul a befektetés az amerikai tőzsdéken, mindhárom vezető részvényindex mínuszban van. Ronthatja a tengerentúli hangulatot, hogy a Moody's pénteki piaczárás után negatívra változtatta az amerikai hitelminősítés kilátását: az ügynökségnél úgy fogalmaztak, hogy a költségvetési politika jelenlegi helyzete kockázatokat hordoz magában
Az Agrofórum csapata is kint van Hannoverben, vasárnap ugyanis elkezdődött a kétévente sorra kerülő Agritechnica mezőgazdasági szakkiállítás. Elsőként a Bednar standja látta vendégül Baklanov Szandra kolleginánkat.
A SlowMist blokklánc-biztonsági cég egy új adathalász-támadást fedett fel, amely egy hamis Skype-alkalmazással lopott kriptókat a gyanútlan áldozatoktól. Az áldozat
Amikor szerződéskötésre gondolunk, általában nagykorú személyek vagy különböző szervezetek, cégek közötti szerződések jutnak eszünkbe. Gyakran előfordul azonban az is, hogy szerződő félként kiskorú személy szerepel egy szerződésben. Az erre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Borús, többnyire felhős időben lesz részünk kedd éjfélig, hétfőn azonban nem, csak kedden eshet sok helyen az eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat közleményéből. A nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között, az éjszakai 5 és 11 fok közé várható.
Magyarország és az Egyesült Államok kormányai megállapodtak egy új adóügyi együttműködésről, mely automatikus információcserével növeli a transzparenciát. A megállapodás célja a súlyosabb adóügyi kockázatok kezelése és az adóalap-csökkentéssel kapcsolatos rizikók elemzése.
Felére csökkent 2002 és 2022 között a pulyka részesedése a vágóállat-előállításban a baromfiágazaton belül, a csökkenés az alacsonyabb termelési mennyiségnek, illetve a csirke és pecsenyekacsa ágazat intenzív növekedésének tudható be - derül ki a Magyar Pulykaszövetség éves összegzéséből.
A The Economist-nak nyilatkozó amerikai tisztviselők információi szerint Ukrajna közel 200 ezer katonát veszített el a háborúban. A háború, a veszteségek és a front növekvő igényei felforgatták az ország munkaerőpiacát is.
A szőlő-és borágazat helyzetéről, az új borjogi szabályokról és a szőlészeket és a borászokat érintő agrártámogatási pályázatokról tartott előadást Feldman Zsolt.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután Berlinbe utazott, ahová Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szervezett konzultációt az Európai Unió stratégiai menetrendjéről több uniós tagállam vezetőjének részvételével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.