Pénteken dönt az egyik legeladósodottabb tagállam, Olaszország adósbesorolásáról a Moody’s hitelminősítő, a várakozások szerint nem fogják az országot a befektetési kategória alá sorolni – írja a Bloomberg.
Novemberben kezdődik a játékpiac legerősebb időszaka, a karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik az éves forgalom 40 százaléka a Regio Játék előrejelzése szerint. 3,5, ill. 10 százalék növekedés mellett 15.500 forintos online és 12.000 forintos hagyományos bolti kosárértékekre számít a játékkereskedő, akinél a legnépszerűbb kategóriák idén
Mindeddig az volt a kerékkötője a minimálbéregyezségnek, hogy nem ismertük a harmadik negyedéves GDP-adatokat. Kedden délelőtt azonban kedvező számok láttak napvilágot a magyar gazdaság teljesítményéről, így a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának csütörtöki találkozóján megszülethet az egyezség.
A bíróság – nem jogerősen – hét év börtönbüntetésre ítélte azt a 34 éves férfit, aki változatos módszerekkel csapott be másokat és így több tízmilliós haszonra tett szert – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
A Goldman Sachs előrejelzése szerint az európai részvények 2024-ben emelkedni fognak a háztartások növekvő költekezése és a recessziós kockázat csökkenése miatt - jelentette a Bloomberg.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint idén októberben 9,9 százalékos volt a fogyasztóiár-index az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezzel tizenhét hónap után először lett egy számjegyű a magyarországi infláció. Jelentős mértékben csökkent az élelmiszerárak emelkedésének üteme is az a szeptemberi 15,2 százalék után októberben 1
Jövőre 10-19 százalékkal, napi 770-1540 forintra nőnek a fedezetlenségi díjak az érvényes kötelező biztosítás nélküli, de forgalomban lévő személyautókra.
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 68 millió forint bírságot szabott ki a CIB Bankcsoporttal szemben, a CIB Bank esetében egyebek közt a vállalatirányítás, a hitelkockázat, a tőkemegfelelés és értékvesztésképzés, az IT-biztonság és az adatszolgáltatás terén talált hiányosságok miatt. A banknál feltárt problémák nem veszélyeztetik annak megbíz
A recessziónak vége a Központi Statisztikai Hivatal adatközlése szerint, de a bajoknak távolról sem. Abban lehet reménykedni, hogy megvolt a trendforduló, de ezt még sok szempontból sem a lakossági, sem az ipari adatok nem támasztják alá.
Ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun vármegyékben igazolta magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
A gazdasági növekedés helyreállítása a következő nagy feladat, az inflációt már visszaszorítottuk - jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
Komoly importnyomás helyeződik a hazai élelmiszeripari feldolgozókra. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint míg az elmúlt néhány évben folyamatosan erősödött a magyar élelmiszerek szerepe a kereskedelemben, ám a piaci jelzések szerint ebben az évben ismét csökken a hazai termékek aránya a polcokon. A hazai termékek választása ugyanakkor ne
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 68 millió forint bírságot szabott ki a CIB Bankcsoporttal szemben, a CIB Bank esetében egyebek közt a vállalatirányítás, a hitelkockázat, a tőkemegfelelés és értékvesztésképzés, az IT-biztonság és az adatszolgáltatás terén feltárt hiányosságok miatt. A banknál feltárt problémák nem veszélyeztetik annak megbí
A Cottbus-i Filmfesztiválon a FIPRESCI díját, míg az Arras-i Filmfesztiválon a Kritikusok díját nyerte a hétvégén Tudor Giurgiu rendező, magyar koprodukcióban készült Libertate '89 – Nagyszeben című történelmi drámája. A franciaországi Arras-ban Moldovai Katalin bemutatkozó mozifilmje, az Elfogy a levegő kapta a közönségdíjat, míg a film főszereplő
Szinte ingyen, mindössze 150 forintért utazhatunk pénteken egész nap Budapesten. Budapesti Közlekedési Központ (BKK) napijegye 24 órán át korlátlan átszállásra lesz érvényes.
Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető Net Média Zrt. vezérigazgatója, a Marketing&Media magazin idei Top 50-es listájának első helyez
A statisztikák szerint egyértelmű összefüggés van egy gazdaság teljesítménye és az oktatásra fordított összegek között. A friss számok szerint hosszútávon sincs sok esélye a magyar gazdaságnak felzárkóznia Nyugathoz.
A jövő évtől elérhetővé teszi az Opus a stratégiáját a befektetők számára a tervek szerint – mondta el a társaság vezérigazgatója, Léflai Koppány az Index-nek adott interjúban. A cégcsoport vezetője szerint a részvényárfolyam idei szárnyalása annak köszönhető, hogy visszatért a befektetői bizalom, és nem kérdés, hogy az Opus blue chip, mind a piaci
Határozatlan időre befejezte a termelést Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata, a Nitrogénművek – mondta az Agrárszektornak Bige László, a társaság elnök-vezérigazgatója, írja a 24.hu.
Informatikai probléma van a határátkelőhelyeken országszerte - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden délelőtt a police.hu oldalon.
November 20-án megnyitja kapuit az Éden Hotel: Kyra, Miri, Csenge, Szani és Émi pedig már alig várják, hogy elkezdődhessen számukra a taktikázás, a szövetkezés és a bizalmi játszma az Rtl+-on és az Rtl-en. A streaming platform előfizetői ugyanis reklámok nélkül követhetik a stratégiai reality izgalmait, méghozzá előbb, mint a tv-ben! Lássuk, hogy
Magyarország is élni kíván a "szuperkedvezményes" áfamérték jogszabályba történő integrálásával, és egy új áfakulcsot, a nulla százalékos áfamértéket vezeti be 2024. január 1-től a napilapokra.
Az Európai Unió Tanácsa új szabályokat fogadott el, amelyek lehetővé teszik majd a schengeni térségbe utazni szándékozók számára, hogy online nyújtsák be a vízumkérelmet.
Megállapodás született a létfontosságú nyersanyagok behozatalának korlátozásáról, ez is része a harmadik országoktól – különösen Kínától – való függőség mérséklésének.
A lakhatási szegénység kockázata az olyan kiszolgáltatott helyzetben lévőket érinti, mint a kölcsönző cégek által foglalkoztatott külföldi vendégmunkások és azok a hazai munkavállalók, akik a jobb munkalehetőség miatt elköltöznek az ország másik szegletébe. Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont munkatársa a Népszavának adott in
Immáron negyedik alkalommal ítélték oda az „Év innovátora” címet, az infokommunikációs szakma egyik legtekintélyesebb hazai elismerését. A HTE Fekete László-díj idei nyertese Kántor András Ferenc, aki a magyar bankszektor kiemelkedő fejlesztőjeként több olyan projektet vitt végbe, amelyek hatalmas áttörést jelentenek a bankkártyás fizetések világáb
A harmadik negyedévben 0,4 százalékkal csökkent a hazai GDP az előző év azonos időszakához képest, míg szezonálisan és munkanaphatással megtisztítva a csökkenés 0,3 százalék volt. Az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye, így a négy negyedéve tartó visszaesés után korrigálta a technika recessziós trendet a hazai gaz
Minden évben több ezren próbálnak illegálisan átjutni a kontinensről a La Manche-csatornán – a világ legforgalmasabb hajózási útvonalán – keresztül a brit partokra.
A NAV adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset, ami kedvezményekkel együtt nettó havi 285 ezer forintot jelentett. Ez alacsonyabb a KSH által számított 332,5 ezer forinthoz képest, mely a teljes állásban foglalkoztatottak adata - közölte a GKI.
A recessziónak vége a Központi Statisztikai Hivatal adatközlése szerint, de a bajoknak távolról sem. Abban lehet reménykedni, hogy megvolt a trendforduló, de ezt még sok szempontból sem a lakossági, sem az ipari adatok nem támasztják alá.
Ma reggel közölte a KSH a harmadik negyedéves magyar GDP-adatot, az elemzők máris reagáltak a számokra. Abban egyetértenek, hogy az idei év már sehogy sem lesz szép (egyikük egyenesen elveszett évnek nevezi 2023-at). Leginkább azonban a kilátásokra vonatkozó előrejelzések érdekesek, ebben nagy különbségek vannak.
Befejezte a termelést Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata, a Nitrogénművek - mondta el az Agrárszektornak Bige László elnök-vezérigazgató, tulajdonos. A nagy múltú cég a magyar vegyipar egyik zászlóshajója volt.
Olyan mélypontra gyengült a japán jen a dollárral szemben a tokiói jegybank kitartóan laza monetáris politikája miatt, ami egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna.
Nem akarjuk likviditási válságba sodorni a bolgár gázhálózatok üzemeltetőit, ezért kizárólag a hálózatot használó importőröknek kell megfizetnie a 20 levás energetikai hozzájárulást, ha orosz gázt importálnak Bulgáriába, vagy továbbítanak az országon keresztül – ez a lényege annak a múlt péntek esti bolgár parlamenti törvényjavaslatnak, amit a Port