A Case IH számos újdonsággal vesz részt az Agritechnicán: a legerősebb traktor, a Quadrac 715, az első teljesen elektromos erőgép, a Farmall 75C Electric, valamint kombájnok és bálázók láthatók.
A beruházás nyomán hazánk továbbra is a világ azon húsz országa között tud majd maradni, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentésével párhuzamosan növelik a gazdasági teljesítményüket.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint míg az elmúlt néhány évben folyamatosan erősödött a magyar élelmiszerek szerepe a kereskedelemben, ám a piaci jelzések szerint ebben az évben ismét csökken a hazai termékek aránya a polcokon.
Hiába növekedik töretlenül évek óta a kártyás fizetések aránya, a magyarok még mindig biztonságosabbnak gondolják a készpénzt - ennek okai valószínűleg az utóbbi években számban és volumenben is jelentősen megugró csalási trendek - derül ki a Mastercard Digitális Fizetési Index elnevezésű kutatásának eredményeiből. Magyarország a digitális fizetési
Felemásan értékelik a harmadik negyedéves GDP-adatokat a Világgazdaságnak megszólaló elemzők, akik szerint túl van a mélyponton a magyar gazdaság, de ez sem lesz elég ahhoz, hogy idén ne csökkenjen a kibocsátás.
Ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun vármegyékben igazolta magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az illetékes hatóságok megkezdték az érintett állományok felszámolását, valamint védő- és felügyeleti körzeteket is kijelöltek – derül ki a Nébih honlapján elérhető h
A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, a BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum és a dombóvári Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nyerte el az EJMSZ Iskola Díjat. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) pályázatára Gimnázium, Technikum/Szakgimnázium és Szakképző iskola kategór
A 2008-as válság előtti "hőskort" idéző megtérüléssel dübörög a régiós bankszektor a magas kamatbevételek és az alacsony kockázati költségek ritka együttállásának köszönhetően. A friss gyorsjelentések alapján idén eddig 7,8 milliárd euróval keresett többet a Magyarországon aktív hat legnagyobb nemzetközi bankcsoport, mint tavaly, ehhez a nettó kama
Jövőre 10-19 százalékkal, napi 770-1540 forintra nőnek a fedezetlenségi díjak az érvényes kötelező biztosítás nélküli, de forgalomban lévő személyautókra - közölte a Netrisk. Akár egy-két hónap alatt olyan összeg halmozódhat fel, amelyből kifizethető lenne a kötelező biztosítás éves díja. Ráadásul a fedezetlenségi díjakra vonatkozó szabályok szigor
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2023. harmadik negyedévében a nyers adatok szerint 0,4 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A CIB Bank bejelentette ügyfeleinek, hogy a CIB Internet Bank asztali alkalmazásuk az év végével megszűnik. Azonban újításokról és bővítésekről is beszámoltak.
A harmadik negyedévben a magyar gazdaság 0,9%-kal bővült negyedéves bázison, ez a harmadik legnagyobb GDP-bővülést jelent az EU-ban (néhány tagállam adatát még nem ismertették). Az előző év azonos időszakához képesti visszaeséssel viszont a rangsor alsó harmadában van Magyarország.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) felülvizsgálta a negyedik negyedévi olajpiaci kilátásait, és kisebb piaci deficitet vár, részben az amerikai és brazil termelés növekedésének köszönhetően - írta meg a Bloomberg.
A gyártók önkéntes vállalásai nyomán Magyarországon 2022-ben tovább csökkent a hazai üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma, így ezek az értékek 45,5 százalékkal alacsonyabbak, mint 2010-ben voltak - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (MAGYÜSZ).
A soros féléves EU-elnökség előkészítéséről Kovács Zoltán elmondta: a program gyakorlatilag kész, a rendezvények egyik fő területe pedig a Várkert Bazár lesz.
Novemberben kezdődik a játékpiac legerősebb időszaka, a karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik az éves forgalom 40 százaléka - közölte a Regio Játék. A cég előrejelzése szerint 3,5, illetve 10 százalék növekedés mellett 15 500 forintos online és 12 000 forintos hagyományos bolti kosárértékekre számít a játékkereskedő.
Az online szerencsejátékok világában gyakran mondják, hogy a szerencse a bátraknak kedvez. A Fairspin játékosai októberben is bátrak voltak és az életüket megváltoztató nyereményekre tettek szert. Ebben a fizetett hirdetésben a hónap legmagasabb szorzókat hozó játékaira emlékeztet a kaszinó. Októberi Sikersztorik – Látványos Jackpotok TOP-1: A va
Az adóhatóság adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset (munkaviszonyból származó jövedelem), ami nettó havi 285 ezer forintot jelentett (kedvezményekkel együtt).
Jövőre épülhet fel a WLP (Weerts Logistics Park) környezettudatos és okoscsarnoka Vecsésen, amelyet a világ egyik legnagyobb autóalkatrész beszállítójának, a kanadai székhelyű Magna International Incorporationnek építenek - közölte a beruházó az MTI-vel.
Elképzelhetetlennek tartja Raskó György agrárközgazdász, hogy valóban leálljon a csaknem százéves gyár Nitrogénművek Pétfürdőn - annak ellenére, hogy ezt maga Bige László jelentette be az Agrárszektornak. Ha azonban mégis, akkor azt az egyszeri vásárló alig fogja érezni a boltban - a mezőgazdaságban tevékenykedők már annál inkább.
Az európai tőzsdék emelkednek, a BUX és a forint nem igazán mozdul az olyannyira fontos amerikai inflációs adat előtt. Csökkentették a Richter célárát, ömlik a tőke a bitcoinba. A német autógyárak leépítenek és ez még csak a kezdet. A levegőbe emelkedett egy taxi.
Ötven évvel ezelőtt, 1973-ban a Hortobágyon alakult meg Magyarország első nemzeti parkja, amely nemcsak az első, de a legnagyobb és legismertebb nemzeti park is hazánkban - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a "Hortobágy, dicső rónaság."
A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, a szintén a fővárosban működő Bmszc Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum és a dombóvári Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nyerte el az ebben az évben az egyenként 800.000 forint pénzjutalommal járó Ejmsz Iskola Díjat. A hazai és nemzetközi nagyváll
A transzferár dokumentációk szakszerű és pontos elkészítése, valamint az adóhatósági ellenőrzések eddig is kihívás elé állították az adózókat, idéntől azonban szigorítottak a vonatkozó jogszabályokon és ennek eredményeként jelentősen emelkedtek a mulasztási bírságok is, ráadásul a transzferár dokumentációkat a NAV is szigorúbban ellenőrzi. Új elemk
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) felülvizsgálta a negyedik negyedévi olajpiaci kilátásait, és kisebb piaci deficitet vár, részben az amerikai és brazil termelés növekedésének köszönhetően - írta meg a Bloomberg.
A Crypto.com engedélyt kapott meghatározott virtuális eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatási tevékenységek működtetésére Dubajban – jelentette be kedden a kriptotőzsde. Az engedélyt
Aláírták a paksi bővítésről szóló ütemtervet, ami alapján a 2030-as évek elejére már megkezdhetik az új blokkok a termelést. Szijjártó Péter és a Roszatom vezetője közös sajtótájékoztatót tartott.
Az agrárium hitelállományának közel 70 százalékát az államilag támogatott hitelek teszik ki, amelyek komoly segítséget vagy akár a túlélést jelenthetik az ágazatnak. A finanszírozási nehézségek enyhítésére a K&H is elérhetővé tette az Agrár Széchenyi Kártya kedvező, szabad felhasználású finanszírozási megoldásait a mezőgazdasági szektorban tevé
KSH és NAV statisztikák eltérnek az átlagos havi keresetekről, a NAV szerint rosszabb a helyzet, főleg vidéken. Található azonban kiemelkedő példa is Zala vámegyében, ahol egyetlen településen havi 689 ezer forintos átlagkeresetet regisztráltak - jelentette az index.hu.
Közzétette a KSH ma reggel az idei harmadik negyedéves GDP-re vonatkozó gyorsbecslését. A gazdaság éves szinten 0,4%-kal csökkent. Negyedéves alapon 0,9%-kal nőtt a GDP, ezzel véget ért a tavalyi második félévben kezdődött recesszió.