Kétmillió nyugdíjas él ma Magyarországon, ami a lakosság durván egyötödét teszi ki. Minden két aktív dolgozóra egy nyugdíjas jut, a helyzet pedig a Ratkó korszakban születettek gyerekeinek nyugállományba vonulásával még rosszabb lesz. A ma aktív dolgozók már nem tehetik meg, hogy a homokba dugják a fejüket: időben el kell gondolkodniuk az öngondosk
Fennáll az energiaellátási zavarok kockázata, amelyek jelentős hatással lehetnek az energiaárakra, a globális termelésre és az árak általános szintjére egyaránt - közölte az Európai Bizottság szerdán közzétett őszi gazdasági előrejelzésében.
Az Óbudai Egyetem kisebbségi társtulajdonosként startup-céget alapított, amely a baromfitartás rendszerét forradalmasítja a mesterséges intelligencia segítségével.
A Federal Reserve infláció visszaszorítására irányuló cselekedetei bár hosszú távú jót tesznek az amerikai gazdaság számára, de olyan vállalatok fizetik meg most ennek az árát, mint például a Walmart - mondta Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője.
A legnagyobb stabilcoin, az USDT mögött álló Tether azt tervezi, hogy a következő hat hónapban mintegy 500 millió dollárt fektet bányászati létesítmények építésébe és jelenleg is működő bitcoinbányász vállalatokba történő tulajdoni hányad megszerzésébe. A Tether grandiózus bányász terveiről Paolo Ardoino műszaki igazgató nyilatkozott a Bloomberg-ne
Szolnoki Szabolcs, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) technológiáért felelős helyettes államtitkára elsőként írt alá együttműködési megállapodást a Koreai Gazdasági és Pénzügyminisztériummal a koreai Gazdasági Innovációs Partnerség Program (Eipp) kapcsán pénteken - közölte a tárca az MTI-vel.
A hazai munkaerőpiacot jelenleg az erős jelöltoldali kereslet jellemzi: 2023 első 9 hónapjában egy álláshirdetésre átlagosan 59%-kal többen jelentkeztek, mint az előző év azonos időszakában, a munkanélküliségi ráta is nőtt, év-év alapon közel 12%-ot. A munkaadók ennek ellenére megnövekedett toborzási költségvetésről és erőforrásigényről számoltak b
Szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között is üzemképes kínai fejlesztésű új lítium-akkumulátort mutatott be a Sencsenben zajló CHTF (China Hi-Tech Fair) fejlett technológiai kiállítás- és vásáron a Shenzhen Institutes of Advanced Technology (SIAT) kutatóintézet.
Vonzó lokációnak számíthatnak jövőre az ingatlanpiacon a falusi csokos települések, három gyerek vállalásával akár 46 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a családok - közölte az ingatlan.com csütörtökön az MTI-vel.
Szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között is üzemképes kínai fejlesztésű új lítium-akkumulátort mutatott be a Sencsenben zajló CHTF (China Hi-Tech Fair) fejlett technológiai kiállítás- és vásáron a Shenzhen Institutes of Advanced Technology (SIAT) kutatóintézet.
Az Európai Unióban Olaszország az első, amely nemet mondott az úgynevezett tenyésztett hús és az abból származó készítmények gyártására és forgalmazására a római parlament alsóházában tartott szavazással.
Pedig az Eurostat sokkal jobbnak hozta ki az októberi magyar áremelkedést, mint a KSH. Az olaszoknál nálunk is gyorsabban lassult az áremelkedés, míg három uniós tagállamban már csökkennek az árak.
Az ATV Start című reggeli műsorában kollégánk, Wéber Balázs és Surjányi Dávid Közel-Kelet kutató, nemzetközi jogász elemezte a gázai válság aktuális fejleményeit.
Nem jelölt mogyoró allergén miatt a forgalmazó visszahívta a forgalomból a Wasabi zöldborsó 140 grammos terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján pénteken.
Huszonegy közéleti és szakmai személyiség részvételével elindult az Energia21 kezdeményezés, amelynek célja, hogy támogassa és felgyorsítsa Magyarország zöld energiára való átállását.
Az MVM Csoport százmillió forint támogatást adott át húsz, gyermekeket segítő civil szervezet képviselőinek a 16. alkalommal megrendezett Legszebb napom! Élménynap elnevezésű rendezvényen.
Kerkateskándot, Lovászit és Tornyiszentmiklóst köti össze az az új, több mint három kilométeres kerékpárút, amelyet a Zala Vármegyei Önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásából építtetett, a térségben már meglévő kerékpárutakhoz kapcsolódva - tájékoztatta az önkormányzat szerdán az MTI-t.
A termőföldek fokozott védelmét, az öntözéses gazdálkodás támogatását és az adminisztrációs terhek csökkentését szolgálja az agrártárgyú törvények módosítása – közölte Nagy István agrárminiszter.
Az olasz fővárosban, Rómában az utóbbi ötven évben most a legmagasabb a szegények száma a katolikus segélyszervezetek szerint, melyek a szegényeknek szentelt nap alkalmából közölték adataikat.
Az éppen aktuális gazdasági növekedés nagyságát a statisztikai hivatalok által közölt adatokból tudhatjuk meg, de a potenciális növekedés nem mérhető, csak becsülhető.
Az éppen aktuális gazdasági növekedés nagyságát a statisztikai hivatalok által közölt adatokból tudhatjuk meg, de a potenciális növekedés nem mérhető, csak becsülhető.
A Golden Globe díjakat kiosztó szervezet szerint téves a Deadline című lap közel két hónappal ezelőtt megjelent állítása arról, hogy Návai Anikót, a HFPA veterán újságíróját etikai vétség miatt távolították el a Golden Globes / Eldridge cégtől. Korábban az újságíró összeollózott interjút közölt egy népszerű filmsztárral, és több más kétes ügye is v
Kisebb eséssel indult a nap az amerikai tőzsdéken, a Dow Jones stagnál, a S&P 500 0,1 százalékot esett, míg a Nasdaq 0,2 százalékkal került lejjebb.
A MAVIR friss adatközlése szerint 2023 november elejéig ipari naperőművekben közel 3300 megawatt, háztartási méretű napelemes rendszerekben pedig több mint 2200 megawatt beépített teljesítmény csatlakozott a hazai villamos energia hálózatra, az összes naperőművi kapacitás már meghaladja az 5500 megawattot - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM)
Körülbelül fél órával azután, hogy a Boeing 747-es teherszállító repülőgép elindult New Yorkból Belgiumba, vissza is kellett fordulnia, miután egy ló kiszabadult a szállító konténeréből.
A GVH arra hívja fel a fogyasztók figyelmét, hogy az évvégi utazások foglalásai során fokozottan figyeljenek arra, hogy a feltüntetett ár valóban magában foglalja-e a teljes csomagot.