Kutatók szerint a 11 éves napciklus végéhez közeledve, amelyet többek között a napfoltok és napkitörések jellemeznek, példátlan káoszt okozhatnak a jövőben. Az előrejelzések szerint várhatóan 2024 első felében történhet nagyobb mértékű napkitörés, ami csillagászati léptékben gyenge lesz, mégis emberek millióinak mindennapi életét zavarhatja majd me
Nőtt az elérhető potenciális munkavállalók száma a magyar piacon, a munkaadók óvatosak, kivárnak; jövőre azonban tízből már öt cég létszámbővítést tervez - közölte az MTI-vel a Profession.hu pénteken.
A magyar állami tulajdonú MVM energetikai csoport a cseppfolyósított földgáz beszerzésével kapcsolatos minden lehetőséget mérlegel, beleértve az új gdanski LNG-terminál nyújtotta lehetőségeket is - válaszolta a Reuters megkeresésére az MVM.
Legutóbb a világjárvány alatt emelkedett ilyen csekély mértékben az új építésű vidéki ingatlanok átlagos négyzetméterára, de már olyan települések is vannak, ahol csökkennek az árak.
A Liget Budapest Projekt keretén belül nagyszabású kert- és tájépítészeti program zajlik a Városligetben. Az eddig megvalósult fejlesztésekről Kulich Gáborral, a Városliget Zrt. parküzemeltetési divízióvezetőjével beszélgettünk.
"Ma teljesítjük az induló innovatív vállalkozások és a kkv-k felé tett azon ígéretünket, hogy hozzáférést biztosítunk számukra az európai szuperszámítógépekhez."
Bonaparte Napóleon egyik leghíresebb kalapjáért akár 800 ezer eurót is elkérhetnek egy napóleoni emléktárgyakból rendezett aukción - számolt be a Bloomberg.
Közlekedési változásokra kell számítani vasárnap Budapesten, a Puskás Aréna környékén a Magyarország - Montenegró labdarúgó-mérkőzés idején - közölte pénteken az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Októberben az előzetesen közöltnek megfelelően mérséklődött az éves infláció az euróövezetben - közölte végleges adatként az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
Jövő kedden várhatóan zöld jelzést kap az Európai Bizottságtól a magyar helyreállítási terv és a REPowerEU-forrásokra benyújtott terv - értesült a Szabad Európa. A jóváhagyás után 4,6 milliárd euró uniós forráshoz juthat Magyarország, és 60 napon belül nagyából 13 milliárd euró kohéziós forrás évekig elhúzódó lehívása kezdődhetne meg.
Kerkateskándot, Lovászit és Tornyiszentmiklóst köti össze az az új, több mint három kilométeres kerékpárút, amelyet a Zala Vármegyei Önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásából építtetett, a térségben már meglévő kerékpárutakhoz kapcsolódva - tájékoztatta az önkormányzat szerdán az MTI-t.
Az Európai Mézes Reggeli kezdeményezés Szlovéniában indult útnak 2007-ben, amelyhez Magyarország 2014-ben csatlakozott. A program elsődleges célja, hogy az egészséges táplálkozás jegyében népszerűsítse a mézfogyasztás jótékony hatásait, megismertesse a gyerekekkel a méhészet jelentőségét és a méhek nélkülözhetetlen szerepét az élet fenntartásában.
A pénteki piaczárást követően tette közzé idei harmadik negyedéves jelentését a Nyomda. A vállalat az időszak során masszív bevételnövekedésről számolt be. Az eredményeket ezúttal is az export húzta, ami főként az angolai projekt sikerének és a nemzetközi piacon értékesített útleveleknek köszönhető.
Magyarország legújabb férfimagazinja és a közönség olyan embereket kívánt elismerni, akik személyes történetükkel, tehetségükkel, kitartásukkal maradandót és értékeset alkottak.
Oroszország feloldotta a benzinexportra vonatkozó korlátozásokat a kínálati többlet és a csökkenő nagykereskedelmi árak miatt - jelentette be az orosz energiaügyi minisztérium.
Noha sokan már csak buborékként tekintenek az NFT piacra, azért a kriptoalkotásokban még bőven van potenciál. Még akkor is, ha az egykor bőven 10 milliárd dollár feletti összértékesítési volumennel bíró szegmens ma már jó ha 1,5 milliárdot megfejeli. Az NFT univerzum szereplői ugyanakkor nem adják fel, kitartóan hisznek abban, hogy a piacuk még fel
Emlékeznek az idősebbek Arkagyij Rajkinra, a Magyarországon is népszerű szovjet humorista szárnyas szavaira: nem báj, ván másik?… Ez lehet érvényes a homályos múltú, még homályosabb jövőjű oroszországi Wagner katonai magánvállalat (CsVK) sorsára.
November 1-jétől minden magyar vadász használhat hangtompítót. A lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvény és rendelet módosításával a következőképpen változtak a hangtompító tartására vonatkozó rendelkezések.
Lezárult az első őszi szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés. A szakemberek többszáz tételt vettek górcső alá az egyes termékkategóriákból, és csupán kisebb hiányosságokat tapasztaltak.
A százmilliárdos veszteséget okozó, elavult Dunaferrt korábban azzal az indokkal mentették meg, hogy munkahelyeket mentsenek meg, ám ennek ellenére az alig egy hónapja regnáló indiai vezetés máris leépítésről döntött.
Soha nem látott csúcsot ért el a jelzáloghitellel nem rendelkező amerikai lakástulajdonosok aránya 2022-ben, közel 40%-nak ugyanis nincs jelzálog az otthonán - számolt be a Bloomberg.
November 17-én ünnepeljük Budapest 150. születésnapját. A jeles alkalomból a Vígszínház színművészei meséltek arról, hogy mit is jelent nekik csodás fővárosunk. A videóból megtudhatják, kinek mi a kedvenc helyszíne, mi az első emléke Budapestről vagy éppen milyen gyümölcsnek képzeli a 150 éves fővárost. November 17-én és 18-án este a Vígszínházba
A Miként idomította, formálta Orbán a maga képére a médiát címmel megjelent cikk szerint Magyarország miniszterelnöke arra a médiára építi hatalmát, amelyik a kezéből eszik.
Az Európai Bizottság pénteken közölte, hogy leállítja hirdetéseit a X - korábban Twitter - internetes közösségi oldalon, azzal az indokkal, hogy az "elmúlt hetekben a dezinformáció és a gyűlöletbeszéd riasztó mértékű növekedését tapasztalták."
A világ legjelentősebb biobanán-termesztő országában, Peruban is erősen elfertőzte a talajokat a fuzáriumos betegség. A hollandiai Wageningen Egyetem, illetve a globális banánexportőr cégek együtt küzdenek a probléma megoldásán.
Németország zöld lámpát adott a tőkepiaci struktúrákat átalakító reformjának, amelynek célja a német technológiai ipar versenyképességének növelése - írta meg a CNBC.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium megerősítette, hogy valóban menesztette a GySEV éléről az osztrák állam emberét. Az eset komoly konfliktust szült a felek között, ami végső soron akár kenyértöréshez is vezethet.
Érdekes trendekkel szolgálnak a felújított, de alaposan bevizsgált, garanciával megvásárolható okostelefonok piacterének november 16-án reggel elrajtolt, de a hétfő reggel 10 óráig folytatódó Black Friday-kampányának első napi számai: a magyar Rejoy vásárlók az első 24 óra alatt közel 180 millió forint értékben vásároltak. A társaság elmondása alap