Jövő év január elsejétől változnak a Babaváró támogatás feltételei, amely egyúttal azt is jelenti, hogy jelentősen szűkülhet az igénylők köre. A visszaszámlálás elkezdődött, már csak egy hónap áll rendelkezésre azok számára, akik a jelenlegi feltételek szerint szeretnék igénybe venni a támogatást, ezért a Credipass szakértői összeszedték, hogy kikn
Felmérni, hogy cégünk kellően felkészült-e az online fenyegetések ellen, és naprakésznek lenni az internet ránk leselkedő veszélyei miatt nem opció, hanem elkerülhetetlen feladat! A hackerek és netes csalók az adathalász eszközöktől az adatvédelmi kihágásokig időről időre újabb és újabb módszerekkel állnak elő a vállalkozások megtévesztésére. Akár
Mentornagyköveteinek tartott workshopot a Tanítsunk Magyarországért program október végén, „A tudatos online és offline jelenlét, mint erő” címmel Budapesten. A közösségépítő alkalom alatt szakmai támogatást kaphattak a mentorjelöltek, akik így egymással és a program szereplőivel is megismerkedhetnek.
Vannak országok, ahol a nép nem is ismert mást, mint az aktuális vezetőt, máshol szinte minden választáskor új politikus kerül hatalomra. Megnézzük, kik kezdték hivatalukat még az előző évezredben, és természetesen nem feledkezünk meg az európai helyzetről sem.
Összeszedtük, mit érdemes tudni a családi adókedvezmény 2023-es állapotáról, a családi adókedvezmény 2024-es összegéről, igényléséről, illetve mutatjuk, milyen egyéb szja-kedvezményekkel együtt lehet igénybe venni.
Kilenc év után először csökkentek az ingatlanárak Magyarországon 2023 második negyedévében, amivel elvileg könnyebb lett lakást venni. Persze csak azoknak, akik nem hitelből, hanem saját jövedelemből vásárolnának. Összeszedtük, hogy látja most az MNB a lakáshelyzetet.
Immáron harmadik alkalommal nyerte el a Lidl Magyarország az Év Legvonzóbb Munkahelye díjat a kiskereskedelmi kategóriában, amelyet a PwC Magyarország által végzett kutatási eredmények alapján ítélt oda a zsűri. A PwC Magyarország idén már hetedik alkalommal kérdezett meg több mint nyolcvanezer magyar munkavállalót, egyetemi hallgatót, középiskol
A keleti határvidéken továbbra is sok lesz a felhő, és ott gyenge eső, havas eső is előfordulhat. Másutt a többórás napsütést felhőátvonulások zavarják, és helyenként lehet vegyes halmazállapotú záporos csapadék – írta jelentésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, a Dunántúlon é
15 hete halmozódik az Ötöslottó Jackpotja. A szerencsés, ha ma esete kihúznák a számait, 2,76 milliárd forintot nyerne. Ha viszont ez megtörténne, akkor sem szabadna hátradőlni. Először is 90 napja van a nyertesnek jelentkeznie a nyereményéért, másodszor pedig ekkora pénzzel tudni kell bánni. Ha valaki elherdálja, rossz befektetéseket tesz, hamar e
Míg a kiállított energetikai tanúsítványok között a CC, “korszerű” kategória a leggyakoribb, az ilyen vagy még kedvezőbb besorolású ingatlanból kevesebb mint 300 ezer lehet. A 2,8 millió családi házból 2,2 millióra tehető a szigeteletlen, gyenge és rossz energiahatékonyságú ingatlanoknak a száma.
A Michelin-csillagos séf, A Konyhafőnök zsűritagja celebségről, sikerről, az iskolázottság hiányáról és a nehéz kezdetekről adott interjút Tóth Olivérnek, ami az InStyle Men magazin őszi lapszámában jelent meg. "Egy csepeli vendéglátóipari szakközépiskolából indultam neki a világnak. Nem volt szalagavató bálom, nem olvastam el azokat a kötelező o
Egy ingatlannál a hőszivattyús fűtésre való átállást több tényező is befolyásolja, az egyik ezek közül, hogy milyen hőközpontot válasszunk, ez az eszköz ugyanis elengedhetetlen annak érdekében, hogy a hőt eltároljuk, amíg szükségünk nem lesz rá. A kiválasztásnál olyan kritériumok jönnek szóba, mint a megbízhatóság, a praktikum és a helytakarékosság
November 7-én és 8-án került sor Zágrábban a modernAKIS projekt szervezésében az AKIS koordinációs szervek találkozójára. A rendezvény száznál is több résztvevője 27 tagállamból és Ukrajnából érkezett – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) cikkében. Magyarországról az AKI-tól mint modernAKIS projektpartnertől, Kránitz Lívia és Magócs Kris
A BKex, egy brit virgin-szigeteki székhelyű kriptotőzsde komoly kétségek között hagyta a felhasználói bázisát, miután állítólagos pénzmosási tevékenység miatt felfüggesztette
Lezárult az első őszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyet dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár rendelt el. Az akció kapcsán az államtitkár kiemelte: többszáz tételt vettek górcső alá az egyes termékkategóriákból a szakemberek, és csupán kisebb hiányosságokat tapasztaltak – számolt be cikkébe
Idén a pénzintézetek is felkészültek a Black Friday néven elterjedt, de valójában már rég nem csak egy péntek erejéig tartó év végi nagy leárazásokra. A CIB, a Raiffeisen és az UniCredit Bank is jóváírási akciókat hirdetett, ami röviden annyit tesz, hogy meghatározott összegű hitelfelvételnél akár több tízezer forintot is jóváírnak a kölcsönfelvevő
Szerdán csökkent, de pénteken már nem változott az üzemanyagok ára. Már a hétvégén átadhatják a forgalomnak a 67-es út legújabb szakaszát, amivel eléri az M7-es autópályát. Az elmúlt időszak legerősebb árfolyamát érte el a forint, és ismét kapható lesz a Lidl slágerterméke, méghozzá a tavalyi árnál olcsóbban.
A Wallis Motor új gasztronagykövete, José Guerrero Kolumbiában nőtt fel és találkozott először a konyhaművészettel, majd lehetősége volt a Basque Culinary Centerben, Európa egyik legnívósabb gasztronómiai intézményében képeznie magát. Itt találkozott azzal a komplex, az ételeket minden dimenziójában vizsgáló innovatív szemlélettel, amely nem csupán
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Az érintett állomány felszámolása már befejeződött.
Az Allica Bank lett az Egyesült Királyság leggyorsabban növekvő technológiai vállalata a Deloitte „Technology Fast 50” versenyén. A feltörekvő fintech vállalat 85.438 százalékos növekedéssel végzett az első helyen, ami a verseny közel három évtizedes történetében is kimagasló eredménynek számít. Az utóbbi 10 évben egyedül a Deliveroo tudott ennél m
Óriási üzletet jelenthet, ha valóban több száz vagy több ezer tonna lítium nyerhető ki az olajkitermelés során a földből érkező vízből Pusztaföldváron – idézte az MTI Áder Jánost, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökét, aki a Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégiumban tartott előadást. A volt köztá
A Dunay-féle beszédközpontú angol oktatás magabiztos, élő nyelvtudáshoz segít hozzá. Kevés olyan hivatás van, amelyben ma nyelvtudás nélkül érvényesülni lehet a munkaerőpiacon. Sokan azt gondolják, azzal, hogy nyelvtudásukról papírt szereznek, minden le is van tudva, közülük jópáran írásban még egész jól el is boldogulnak. De ha meg kell szólalni…
A november 17-én éjjel megjelent 163. számú Magyar Közlönyben többek között két törvény jelent meg. Az adózási jogszabályokat ezekkel nem módosította a jogalkotó.
Több vezető merikai cég után a Walt Disney Company is felfüggesztette a reklámozást az X (korábban Twitter) közösségi hálózaton, mert hirdetéseik nácibarát tartalom mellett jelentek, továbbá a cég tulajdonosa, Elon Musk kijelentése miatt a zsidókról - számolt be a The Hollywood Reporter.
Az Északi-sarkvidéken, a tundrán és az Antarktiszon élő, veszélyeztetett állatok preparátumai, valamint a legutolsó jégkorszakban élt állatok rekonstrukciói láthatók a Magyar Természettudományi Múzeum pénteken megnyílt új kiállításán, amellyel egy időben egy beltéri, plasztik korcsolyapályát is átadtak a gyerekeknek – tudósított az eseményről az
Szoros küzdelem után Zsombor az, aki bekerült Viki mellé a Fináléba. Egy Veterán ex-Jarakay tag és egy Ifjú Titán ex-Buhawis között dőlt el a Generációk Harca. A Végső Törzsi Tanácson a korábbi játékosok szavazták meg, melyik finalista érdemli meg a 2023-as Túlélő címet és a 20 millió forintos fődíjat. Végül Vikire érkezett több voks, így ő az első
Kétmillió nyugdíjas él ma Magyarországon, ami a lakosság durván egyötödét teszi ki. Minden két aktív dolgozóra egy nyugdíjas jut, a helyzet pedig a Ratkó korszakban születettek gyerekeinek nyugállományba vonulásával még rosszabb lesz. A ma aktív dolgozók már nem tehetik meg, hogy a homokba dugják a fejüket: időben el kell gondolkodniuk az öngondosk
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 46. heti, pénteki nyerőszámait. A főnyereményt ráadásul el is vitték, egy szerencsés bruttó 36,5 millió eurónak örülhetett.
Megújul a Tófürdő és a Hévíz-Balaton Airport – jelentette be Papp Gábor Hévíz polgármestere és Nagy Bálint a térség országgyűlési képviselője. A fürdővárosi fejlődést elindító Festeticsek előtt tisztelegve visszakapja fénykori megjelenését a Tófürdő épülete.
A nagyobb beszállító országok közül egyedül Marokkó volt képes növelni a német piacra irányuló szállításait – írta cikkében a FruitVeB. A 2022/23-as (július-június) piaci évben rekordmennyiségű, 18200 tonna marokkói paprika érkezett Németországba közel 30 millió dollár értékben. Marokkó az egyetlen olyan paprikaexportőr, amelynek sikerült növelni
Csillagászati árak várják a budapesti Vörösmarty téren nyílt karácsonyi vásáron az érdeklődőket. Vannak külföldiek is, akik úgy érzik, hogy vastagon fogott a vendéglátósok ceruzája.
A csapból is az folyik: az a vállalat fog fennmaradni, amely a környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat előtérbe helyezve cselekszik. Összeegyeztethető-e egymással a politika pókhálójával átszőtt versenyszférában ez a három törekvés? A bbc.com cikke szerint repedezik a talaj az ESG-mozgalom alapkövei alatt.