Az Agrárminisztérium tájékoztatja az érintett gazdálkodókat, hogy az elektronikus Gazdálkodási Napló elektronikus úton történő vezetésével és feltöltésével kapcsolatban 2024-ben is az idei szabályok lesznek az irányadóak, azaz jövőre is elegendő lesz egyszer feltölteni azt.
Az állami természetvédelem fejlődése töretlen – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a "Folyóparti élővilág egykor és napjainkban" című Interreg projekt záróeseményén, Ipolytarnócon, kedden.
Hosszú évek óta fontos célkitűzése az adóhatóságnak, hogy az áfabevallások elkészítésében is segítséget nyújtson az adózók számára, és lehetővé tegye, hogy a bevalláskészítés folyamata egyre hatékonyabb és minél inkább automatizálható legyen. Ez alapján az elgondolás mentén jött létre az eÁfa rendszer koncepciója, mellyel teljesen új alapokra helye
A költözés egy összetett és sokszor stresszes folyamat, amely számos kihívást rejteget. Az egyik legfontosabb szakasz azonban az a rakodó munka, amelynek során a bútorok és egyéb holmik áthelyezése történik. Számos oka van annak, amiért ez a folyamat különös figyelmet és gondosságot igényel.
A Magyar Közlöny 2023. évi 164. számában november 20-án kihirdetett 61/2023. AM rendelet módosítja az élelmiszer-vállalkozások által működtetendő önellenőrzési rendszerre vonatkozó követelményekről szóló 28/2017. FM rendeletet.
Kasza Tiborral és Sydney van den Bosch-sal december 6-tól vadonatúj részekkel folytatódik a Szerencsekerék. A Tv2 népszerű vetélkedője most is szórakozató és izgalmas, sokszor érzelmekkel teli pillanatokat tartogat azok számára, akik figyelemmel kísérik a műsort. A tét ismét óriási, többmilliós összegek forognak kockán a fődíj játékban. Hétköznap
Zsúfolva vannak a hedge fundok a "csodálatos hetesnek" nevezett nagy technológiai részvényekkel, ami a befektetők számára kimagasló hozamokat jelent – írja a Goldman Sachs. Mindeközben a piacok esésére fogadó befektetők jelentős vagyont buktak el.
Magyarországon elsőként – és világviszonylatban is az élmezőnyben – nyilvánosan elérhető ajánlatban tette elérhetővé ügyfelei számára a „standalone” azaz önálló 5G technológiát a Yettel. Az újdonság lényege, hogy míg a jelenleg elterjedt 5G-hálózatok a kapcsolat felépítésében még a 4G-re is támaszkodnak, addig a most bevezetett önálló 5G esetében m
Az Országgyűlés elfogadta az egyes adótörvények módosítását, a döntés értelmében újabb egy évre felfüggesztették a reklámadó fizetési kötelezettséget. A reklámipar cégvezetőinek közel 70%-a szerint a 2023-as évben a reklámadó 0%-os kulcsa pozitívan befolyásolta az utóbbi évtizedek legkomplexebb válságsorozatával küzdő kommunikációs iparág működését
Az idei első félévben több mint hatmillió tisztán elektromos, illetve plug-in hibrid autót adtak el világszerte a Canalys adatai szerint, ez majdnem felével múlta felül az egy évvel korábbit.
A két karácsonyi munkaszüneti nap mellett idén december 24-én is zárva tart a Penny 230 magyarországi üzlete. A lánc a karácsonyt megelőző napokban hosszabb ideig tart nyitva.
A DataHouse előzetes adatai szerint 73,7 ezer személygépkocsi cserélt gazdát az elmúlt hónapban, ami 8,1 százalékkal haladja meg a tavaly októberi szintet. Ezzel az idei év eddigi legnagyobb havi forgalmát könyvelhette el októberben a hazai használtautó-piac. A JóAutók.hu szerint azért egyelőre korai trendfordulóról beszélni.
Óriási üzletet jelenthet, ha valóban több száz vagy több ezer tonna lítium nyerhető ki az olajkitermelés során a földből érkező vízből Pusztaföldváron - mondta Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégiumban tartott előadásán pénteken Békéscsabán.
A két karácsonyi munkaszüneti nap mellett idén december 24-én is zárva tart a Penny 230 magyarországi üzlete. A Penny történetében nem ez az első alkalom, hogy december 24-én nem nyit ki. Legutóbb 2016-ban döntött úgy, hogy a vasárnapi napra eső szentestén is zárva tartja boltjait.
Augusztus 16-án történt elindulása óta a Shibarium, a Shiba Inu kriptovaluta ökoszisztéma fejlesztői által indított második réteges blokklánc komoly érdeklődést
A november utolsó előtti hétvégéjén megválasztott új argentin elnök tett néhány keresetlen megjegyzést Kínára, és ennek szellemében csírájában fojthatja el a két ország zsenge kapcsolatait.
Jön az idei tél első igazi hideghulláma Európában, a hétvégére a kontinens nagy részét elárasztja a hideg levegő – írja a Bloomberg, hozzátéve, hogy ezzel együtt megnövekszik az energia iránti kereslet. Az előrejelzés ellenére a holland TTF tőzsdén a földgázár ma nem mozdul jelentősen, mindössze 1 százalékot emelkedett.
Egyre aktívabbak és sikeresebbek a csalók Magyarországon. Közeleg a Black Friday, amikor az ügyfelek még többet költenek az online felületeke, ilyenkor nagyon fontos az extra óvatosság. Ennek apropóján az Erste megosztotta az utóbbi időszak leggyakoribb csalási módszereit és eseteit, és hogy mire érdemes figyelni.
A két karácsonyi munkaszüneti nap mellett idén december 24-én is zárva tart a Penny 230 magyarországi üzlete. A Penny történetében nem ez az első alkalom, hogy december 24-én nem nyit ki. Legutóbb 2016-ban döntött úgy, hogy a vasárnapi napra eső szentestén is zárva tartja boltjait.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az Európai Beruházási Bank (EIB) az energiahatékonyság növelését és a megújuló energiaforrások alkalmazását célzó, azaz a zöld átállást segítő projektek támogatásáról szóló finanszírozási megállapodást írt alá Luxemburgban. Az EIB által biztosított, 100 millió euró keretösszeg lehetőséget biztosít az MFB számára,
Az MNB idén először készít pénzügyi fogyasztóvédelmi adventi naptárt, 24 napon át 24 pénzügyi tanácsot ad, tippet oszt meg közösségi médiafelületein; ezzel indítja el a jegybank a karácsonyi és az év végi felelős vásárlást, hitelfelvételt és digitális biztonságot támogató idei kampányát - jelentette be szerdán a Magyar Nemzeti Bank.
Négy napig szünetelnek majd a harcok. A Hamász 50 izraeli túszt, Izrael 150 palesztin bebörtönzött palesztint enged majd el, és az eddiginél jóval több segély fog bejutni az övezetbe. Mindez azonban még nem jelenti a háború végét.
Az 1,3 milliárd eurós beruházással épülő ácsi katódanyaggyár területén jelenleg régészeti és talajvédelmi munkák zajlanak - közölte a beruházást végző Bamo Technology Hungary Kft. közkapcsolati igazgatója az MTI-vel.
A várakozásoknál jóval nagyobb fölénnyel, a szavazatok 56 százalékával választották meg a vasárnapi argentin elnökválasztáson a magát anarchokapitalistának nevező szélsőjobboldali Javier Mileit, aki a választási kampányban a mostanra 140 százalék fölé emelkedő infláció letörését, a gazdaság dollárosítását, a központi bank megszüntetését, egyes mini
Olaszország viszonylagos gazdasági stabilitást élvez, míg Németország költségvetési válsággal néz szembe, ami elmozdulást jelent az országok szokásos költségvetési dinamikájában - írja elemzésében a Bloomberg.
Miközben a bankok satuféket nyomtak a hitelezésben, a lízingpiac és a KAVOSZ továbbra is jelentős összegeket tud kihelyezni - jelentette ki Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Magyar Lízingszövetség szerdai konferenciáján. Serinte tisztán gazdasági szempontból az akkumulátorgyárak jelentősen hozzá tudnak járulni a növekedéshez. Az előadá
A kínai Contemporary Amperex Technology, azaz a CATL fontolgatja, hogy a hongkongi tőzsdére is bevezesse részvényeit - írja forrásaira hivatkozva a Bloomberg.
Az olasz Lamborghini traktorok jövőjét a testvérmárka Deutz-Fahr egyfajta kiegészítőjeként képzeli el az anyacég Sdf Group – röppent fel a hír az Agritechnica kiállításon.
A közösségi médiába töltötték fel a kínai haditengerészet hadgyakorlatáról készült videót, amelyen az egyik Type 071-osztályú partraszálló hajó látható sűrű füstbe burkolódzva a partok közelében.
A Network4 csoport csatornáján ettől a héttől a magyar nézők is láthatják a Nagyvadak Cannes-ban és a Valódi Gyilkosok Klubja: Aurora Teagarden című sorozatokat.
Elindult a BYD fóti akkumulátor-üzeme elleni per, melynek során nyolc magánszemély és egy egyesület a bíróságon támadta meg az összeszerelő üzem környezetvédelmi engedélyét – írja a Népszava.