Az egyik leglátogatottabb hazai webáruház is helyet kapott a Deloitte Technology Fast 50 „Companies to Watch″ listáján azon techvállalatok között, amelyek a legnagyobb potenciállal rendelkeznek a régióban. A kiemelkedő bevételnövekedésével a Pepita Group egyike a két magyar cégnek, amelyre nemzetközi reflektorfény jutott a program révén.
"Befagyott konfliktusnak" nevezte az ukrajnai háborút Robert Fico szlovák miniszterelnök, mikor újbóli megválasztását követő első külföldi útján cseh kollégájával, Petr Fialával találkozott – írja az AP.
"Ez az akvizíció nem csupán egy üzleti lépés számunkra, hanem igazolja azt is, hogy versenyképesek vagyunk egy olyan piacon, ahol a külföldi szereplők egyre dominánsabbak."
A családi adókedvezmény 2023 évében változatlanul az adózó összevont adóalapját csökkenti, ami gyerekenként 10, ezer, vagy akár 33 ezer forintos többletvetételt jelenthet a családoknak. Egy nemrég benyújtott törvénymódosítás megduplázná ezt az összeget, és bár az eredményre még várni kell, megkérdeztük olvasóinkat, szerintük mi lenne a helyes megol
Az őszi lombhullás idején indul a faiskola szezon, a kertben pedig a telepítés és faápolás, esetleg a kivágás ideje érkezett el. Mindezeken a területeken segített eligazodni a Stihl workshopja a budapesti Füvészkertben.
Sztrájkot jelentett be a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) december 10-11-re a 2024-re szóló bértárgyalások felgyorsítása érdekében, a Volánbusz Zrt. azonban indokolatlannak tartja a tervezett kétnapos munkabeszüntetést.
Nem csak a magyar foci megítélésének, de saját pénztárcájuknak is komoly pluszt hoztak a játékosok és a szakmai stáb tagjai azzal, hogy kijutottak a jövő nyári, németországi Eb-re.
Nagyot fordult a széljárás az ingatlanalapoknál, a tavalyi 100 milliárd forintos pénzkivonás után idén októberig hasonló tételben szálltak be a befektetők.
Az elmúlt napok során az oroszok öt frontszakaszon 58 ukrán támadást hiúsítottak meg, valamint partraszállási kísérleteket Herszon megyében a Dnyeper szigetein és a folyam bal partján.
Rettentő betegen hangzik, és valójában az is. Amikor pedig szétszakad a difi, repülnek a rugók, hajlik a lengőkar, már csak együtt röhögünk a tesztelőkkel.
Izrael a Hamász terrorszervezettel kötött négynapos tűzszünetet arra használja fel, hogy előkészítse a következő katonai hadműveletét a Gázai övezetben - erről Daniel Hagari katonai szóvivő számolt be pénteken.
Két éve, 2021-ben jegyezték be Kolozsváron a Pro Agricultura Egyesületet, amely 2022 márciusától foglalkozik a magyar Agrárminisztérium Kárpát-medencei falugazdászprogramjának Belső-Erdélyt és Bánságot lefedő részével.
Oroszországban "külföldi ügynökké" nyilvánították Mihail Kaszjanovot, aki 2000 és 2004 között, Vlagyimir Putyin első elnöki ciklusa alatt Oroszország miniszterelnöke volt – írja a Reuters.
Lehúzhatta a rolót az a bolgár férfi, akit Győrnél csíptek nyakon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a nála lévő redőnyökbe rejtett többszáz doboz cigarettával.
Nincsenek magyar állampolgárok a palesztin Hamász iszlamista terrorszervezet által szabadon engedett túszok első csoportjában - derül ki az Izraelben pénteken este nyilvánosságra hozott névsorból.
A legdinamikusabb technológiai cégeket díjazó Deloitte Central Europe 2023-as Technology Fast 50 programjára 16 közép-európai országból több mint 400 pályázat érkezett - a program részeként a feltörekvő fiatal cégeket rangsoroló és a kiemelkedő társadalmi hatást gyakorló cégek listájára 5 magyar cég került be, közölte a könyvvizsgáló és adótanácsad
Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán vezető diplomatái pénteken telefonbeszélgetést folytattak annak érdekében, hogy megvitassák Észak-Korea közelmúltbeli kémműholdjának felbocsátását - közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium.
A szerdai hollandiai választásokon győztes jobboldali radikális Geert Wilders egyelőre nem tud parlamenti többséget gyűjteni egy lehetséges jobboldali kormány mögé, miután a jobboldali liberális Szabadság és Demokrácia Néppárt (VVD) vezetője kijelentette, nem lépnek koalícióra vele – írja a Reuters.
Ismételten felelősnek mondta ki a francia államot az éghajlatváltozás elleni küzdelem elmulasztásában az ország igazságszolgáltatása, amelyhez francia civil szervezetek nyújtottak be keresetet egy állampolgárok által aláírt petíció kíséretében.
A magyar erdőgazdálkodás alapját jelenti azok munkája, akik a terepi tevékenységeket irányítják, együtt lélegeznek a rájuk bízott erdőkkel, ismerik minden zegét-zugát és hivatásszerűen őrködnek felette, ezért az agrártárca nagy hangsúlyt fektet az erdészeti szakemberek képzésének támogatására - mondta Zambó Péter pénteken az Alföldi ASzC Bedő Alber