Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket. Amennyiben a csomagfeladásnál a leggazdaságosabb szolgáltatót keressük, használjuk az Európai Bizottság csomagár-összehasonlító old
Az Apple a hírek szerint úttörő akkumulátor-gyártási technikákkal foglalkozik, hogy növelje a következő készülékgenerációk teljesítményét és élettartamát. A tervek szerint akár napokig meg lehet a telefon töltés nélkül, de az egész folyamat is gyorsabb lesz.
Az Amazone több mint 2000 négyzetméteren állította fel standját az Agritechnica 2023 kiállításon, Hannoverben. Hosszú kihagyás után a vállalat sok újdonságot hozott az érdeklődők számára idén is...
A belső piacot torzító külföldi támogatásokról szóló uniós rendelet (FSR) értelmében a vállalatoknak előzetesen be kell jelenteniük az Európai Bizottsághoz bizonyos cégfelvásárlásokat, egyesüléseket, illetve egyes nagy értékű közbeszerzéseket, ha az ezekben érintett vállalkozáscsoportok unión kívüli országtól kaptak pénzügyi hozzájárulást – hívja f
Újratölthető cink-levegő akkumulátor környezetbarát, nagy teljesítményű prototípusát fejlesztették ki a Debreceni Egyetem természettudományi és technológiai karának kutatói: az új típusú energiatároló cellulóz alapú, biológiailag lebomló anyagokat használ adalékanyagként és membránként, a fejlesztés már a léptéknövelés fázisában tart - tájékoztatta
Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt - közölte a szövetség társelnöke hétfőn az MTI-vel.
Elindult az étrend-kiegészítők mellékhatásait gyűjtő honlap, a www.nutrivigilancia.hu oldalra érkező bejelentéseket szakemberek elemzik, annak érdekében, hogy azonosítani tudják a közegészségügyi szempontból is jelentős jelzéseket - tájékoztatta a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete (MÉKISZ) az MTI-t.
Javier Milei megválasztott argentin elnök úgy gondolhatja, addig kell a gazdasági lépéseket rászabadítania a társadalomra, amíg még él az emberekben a megválasztását követő eufória és letargia.
2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a játékokat, a mosó-, és tisztítószereket, valamint a kozmetikumokat forgalmazók
A pénzügyminiszter a parlament Gazdasági Bizottsága előtt beszélt Magyarország pénzügyi helyzetéről. Szerinte "illegitim" kérdésfelvetés az, hogy a kormány tervezi-e drágítani a kötvények visszaváltását.
Az Európai Központi Bank (EKB) kedden közzétett adatai szerint az euróövezetben 2015 óta először csökkent a vállalkozásoknak nyújtott banki hitelállomány a múlt hónapban, és nem sok kilátás mutatkozik az érdemi fellendülésre. A háztartásoknál még némi bővülés volt látható.
Az alacsony hőmérséklet számos állatfajra jelentős hatással lehet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban fokozott figyelmet igényelnek - hívta fel a figyelmet Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos csütörtöki közleményében.
Úgy általánosságban a kriptovaluták hatalmas volatilitása ellenére, a blokklánc- és kriptoszektor továbbra is figyelemre méltóan innovatív. Ha valami, akkor a
A tőzsdék teljesítménye szerény, több fontos makroadat és más esemény előtt kivárás tapasztalható. A BUX hirtelen megtáltosodott, a három nagy papírunk kéz a kézben emelkedik. A forint kissé gyengült, de nem tud elszakadni a 380 forintos szinttől az euró. Megszületett minden idők leggyorsabban növekvő blokklánca.
Újratölthető cink-levegő akkumulátor környezetbarát, nagy teljesítményű prototípusát fejlesztették ki a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatói. Az új típusú energiatároló cellulóz alapú, biológiailag lebomló anyagokat használ adalékanyagként és membránként, a fejlesztés már a léptéknövelés fázisában tart.
A hitelezés ugyan lelassult, de a bankok mégis degeszre keresik magukat az idén a jegybankban tartott pénzükön. Az MNB jelentése szerint a nemfizető hitelek aránya ugyan alacsony, de látni kockázatokat.
2012 óta vagyok az olasz stílus és az élhető minimalizmus rajongója, számtalan otthont, irodát, üzlethelyiséget terveztem meg ezen szellemiségben – mondta az Üzletemnek Rubinek-Litvai Edina, az Aliante Design üzletágvezetője.
Primer aromás aminok kioldódása miatt 34 centiméteres Alpina húsforgató lapátot hívott vissza a forgalomból az Edco Magyarország Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az Európai Unió Bírósága (EUB) nemrégiben hozott döntésében (C-307/22.) azt vizsgálta, hogy a beteg milyen feltételek mellett kérheti ki a szolgáltatótól az egészségügyi dokumentációjának másolatát, melyre a 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) is lehetőséget biztosít.
A Covid-járvány elmúltával a teljes távmunka időszaka elmúlt, azonban számos cégnél egyre többen dolgoznak rugalmas munkakeretek között. Miközben komoly vita szól arról, hogy a cégeknek mekkora mértékben célszerű engedélyezniük a hibrid munkavégzést, egy friss amerikai kutatás most azt mutatta ki, hogy a rugalmas munkavégzés jelentősen csökkenti a
A blokklánc alapú ökoszisztémák még mindig újak, de hatalmas növekedési potenciált mutatnak. A kriptovaluta iparág már több százmillió felhasználó kegyeit
Jócskán felülteljesít féltávnál a magyar tőzsde a nemzetközi átlaghoz képest. A hazai blue chipek közül kiemelkedik az OTP, a bank részvényei már több mint két százalékot emelkedtek az HSBC céláremelésének hírére.
Szervezeti átalakítást hajt végre az Rtl a saját gyártású műsorokért felelős területén. Ennek részeként az Rtl kezdeményezésére Herman Péter, az Rtl Magyarország drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatójának, kreatív producerének munkaviszonya a felek közös megegyezésével megszűnik. Herman Péter 25 éve vesz részt Rtl-es műsorok készíté
Az RTL kezdeményezésére, negyed évszázadnyi közös munka után távozik a drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgató és kreatív producer, aki az RTL szinte összes saját gyártású produkciójának és fikciós sorozatának alkotója és aktív részese volt.
A Sandy Hook Általános Iskolában lelőtt iskolások családtagjai az eredeti kártérítésükkel szemben sokkal kevesebb pénzt követelnek már az Infowars nevű összeesküvéselmélet-gyártó oldal vezetőjétől.
Az Ötöslottó eddigi történetének nyolcadik legnagyobb Ötöslottó-nyertese születhet meg szombaton. A játékon már 3,1 milliárd forint várja a játékosokat, de nem csak az Ötöslottó nyereménye döntöget rekordokat. A Skandináv lottón a játék történetének hetedik legmagasabb nyereményével várja a játékosokat a Szerencsejáték Zrt
Jövő évtől a startup vállalkozások adómentesen adhatnak részesedést munkavállalóiknak és vezető tisztségviselőiknek. Így ezeknek a személyeknek a tulajdonosi szemléletmódja és motivációja most már kerülőutak nélkül is adóhatékonyan biztosítható. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda segített összefoglalni a változásokat.
Nemzetközi összefogással előállították azon ukrajnai bűnözői csoport vezetőjét és négy társát, amely nemzetközi viszonylatban alkalmazott ransomware, azaz zsarolóprogram használatával több száz millió euró kárt okozott áldozatainak - tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete.
A Direkt36 birtokába került belügyminisztériumi dokumentum szerint a kórházi fertőzések gyakorisága növekszik Magyarországon, és "humánerőforrás krízis" tapasztalható az egészségügyi ellátórendszerben - jelentette a Telex.
Logikus, hogy a gyermekek után járó pótszabadságról ne a munkáltató, hanem a munkavállaló rendelkezhessen - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Többek között a jövő évi lakásbiztosítási kampánnyal kapcsolatos szakmai várakozásokról, és az extrapofitadó következményeiről is beszélt Erdős Mihály, a MABISZ elnöke a Biztosítás és Kockázat folyóirat most megjelent számában.
Nemzetközi összefogással előállították azon ukrajnai bűnözői csoport vezetőjét és négy társát, amely nemzetközi viszonylatban alkalmazott ransomware, azaz zsarolóprogram használatával több száz millió euró kárt okozott áldozatainak - tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete kedden.