Az állami erdészeti cégcsoport 2010 óta 40 milliárd forintot fordított az erdei turisztikai infrastruktúra, köztük számos erdei iskola fejlesztésére - mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a Madas László Erdészeti Erdei Iskola jubileumi ünnepségén pénteken a tárca közleménye szerint.
Intelligens növényházak a kertészeti szakképzésben címmel szerveztek konferenciát az Alföldi ASzC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolában Makón.
Az igazgatóság elnökének visszahívása és új elnök megválasztása szerepel egyetlen napirendi pont között a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) december 21-re összehívott rendkívüli közgyűlésén - tette közzé hétfőn a BÉT a honlapján.
A német Deutz Ag globális szinten is a mezőgazdasági célú gépek egyik legnagyobb erőforrás-gyártója. Az Agritechnica kiállítás apropóján pedig egészen izgalmas dologgal rukkoltak elő.
A magas kamatkörnyezet és a csökkenő belföldi kereslet azonban továbbra is komoly kihívást okoz a cégeknek, ami a felméréskor még negatív GDP eredményben is megmutatkozott.
Óriási üzletet jelenthet, ha valóban több száz vagy több ezer tonna lítium nyerhető ki az olajkitermelés során a földből érkező vízből Pusztaföldváron - mondta Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégiumban tartott előadásán pénteken Békéscsabán.
Az építőipar területén alkalmazható új technológiákkal szemben Magyarországon kirívóan nagy az ellenállás - közölte a PlanRadar a legfrissebb, 15 országra kiterjedő felmérése alapján.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Budapesti Értéktőzsde, melynek keretében visszahívják az igazgatóság elnökét, Patai Mihályt, illetve új igazgatósági tagot és elnököt választanak írja a Portfolio.
A TrendFM-en hallható Fintech Világa legújabb adásában Suppan Márton, a Peak alapítója osztja meg Érczfalvi András műsorvezetővel az amerikai útja során szerzett tapasztalatokat.
Magyarországon elsőként – és világviszonylatban is az élmezőnyben – nyilvánosan elérhető ajánlatban tette elérhetővé ügyfelei számára a „standalone” azaz önálló 5G technológiát a Yettel. Az újdonság lényege, hogy míg a jelenleg elterjedt 5G-hálózatok a kapcsolat felépítésében még a 4G-re is támaszkodnak, addig a most bevezetett önálló 5G esetében m
Éjszaka átmenetileg nagy területen csökken a felhőzet az ország északkeleti felén, délnyugat felől viszont vastag felhőzet kezd el terjedni az ország egészére. Hajnalban kialakul majd egy csapadékzóna is, amely kedden napközben leginkább az ország déli, délnyugati harmadát, felét érintheti - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Több beruházás tervezési eljárása is megindul a napokban a mohácsi csata 500. évfordulójához kapcsolódóan életre hívott, a térségben kormányzati támogatással megvalósuló fejlesztéseket és eseményeket magában foglaló Mohács 500 program részeként.
Egy Abu-Dzabi székhelyű távközlési csoport, az Emirates Telecommunications Group (Etisalat by e&) lehet a Yettel új főtulajdonosa – szúrta ki a vállalat tőzsdei közleményében a Telex.
A cseh tulaj operációra nem, a magyar, szerb, bolgár és szlovák Yettelre azonban hatással lehet az üzlet. A Yettelben jelenleg tulajdonos a magyar állam is.
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című formabontó krimi-reality műsorában egy nyomozást követhetnek végig a nézők, míg a tengerparti Éden Hotelben fiatalok párkeresését.
A nemrég megszűnt technológiai startup, a Subspace 417 millió dollárra perli az Amazon Web Services-t, az Amazon.com felhőalapú számítástechnikai szolgáltatóját azzal a váddal, hogy az jogellenesen szüntetett meg egy webes forgalmi megállapodást, ez pedig később a Subspace csődjéhez vezetett.
Békés vármegyében is megjelent a madárinfluenza, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy orosházi baromfitelepen vett mintából mutatta ki a vírus jelenlétét - közölte a Nébih hétfőn honlapján.
Argentína bitcoin-barát elnökjelöltje, Javier Milei nyerte az ország november 19-ei elnökválasztását, amelyet maga Elon Musk is kommentált. Musk az X-en
December 15-ig várja az EIT InnoEnergy az európai, köztük a magyar startupok, vállalkozók, innovátorok és kutatók tiszta energia fejlesztéseit, megoldásait a Hello CleanTech 2.0 programba.
A Volvo Trucks megújult középkategóriás elektromos modelljei a 450 kilométeres hatótávolságukkal, 50%-kal rövidebb töltési idejükkel és az új aktív biztonsági rendszereikkel tökéletesen alkalmazkodnak a városi környezethez, és lehetővé teszik a károsanyag-kibocsátásmentes és biztonságos városi áruszállítást.
Munkaviszonya nem csak nagykorú személynek lehet. Bizonyos korlátok között tizennyolc évesnél fiatalabbak is létesíthetnek munkaviszonyt; a kiskorú a munkajog nyelvén fiatal munkavállalónak minősül. A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Gergely ügyvéd foglalta össze.
Magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki egy Békés vármegyei baromfitelepen vett mintából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van.
A BYD kínai járműgyártó az idén októberben 301 833 új energiával hajtott személyautót értékesített világszerte, ez 38,4 százalékos növekedés 2022 októberéhez viszonyítva, egyben eladási rekord már a hatodik egymást követő hónapban - tájékoztatott a BYD magyarországi PR-cége.
Megtorpant a cégek lendülete az év végéhez közeledve, a harmadik negyedévben változatlanul 0 ponton áll a K&H nagyvállalati növekedési index ami a magyarországi, kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgálja.
Az emelkedő megélhetési költségek világszerte nehézségeket okoznak, így idén a korábbi trendektől eltérő kereslettel találkozhatnak a kereskedők a novemberi akcióik során. A vásárlók várhatóan többet fognak költeni, mint tavaly, de a csúcskategóriás termékek helyett az alapvető szükségleti cikkeket kereshetik majd leginkább – derül ki a BCG legfris
Sunnywood Farms néven új, elsősorban gyerekeknek szóló termékcsalád jelenik meg a boltok polcain november közepétől. Magyarországon most először kerülnek praktikus és végtelenszer újrahasznosítható alumíniumdobozos kiszerelésbe magas tejtartalommal rendelkező italok, amelyek csokoládé, vanília és eper ízben lesznek elérhetőek. A Sunnywood Farms kiv
Jelentős kedvezményekkel juthatnak hozzá a vásárlók a Huawei egyes készülékeihez november 30-ig a MediaMarkt számos üzletében és webáruházában. Az érintett termékek között megtalálható a gyártó zászlóshajója, a HUAWEI P60 Pro okostelefon, a WATCH 3 és GT széria, valamint vezeték nélküli fülhallgatók egyes modelljei.Az év végi ünnepek közeledtével k
A kereskedelmi célcsoportnál ismét nagyon erős nézettséget produkált a Sztárbox. A teljes lakosságnál a hét legnézettebbje a Magyarország – Montenegró mérkőzés volt. A Dancing with the Stars pedig búcsúzóul még jól elverte a The Voice-t. A mögöttünk álló 46. héten is nagyjából az történt a nézettségi versenyben, mint a korábbi hetekben. Azaz csopor
Igazi különlegességgel kedveskedik a Bagossy Brothers Company a rajongóinak: Magyarország egyik legnépszerűbb, idén fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő koncertzenekara egy nagyívű, sok-sok zenével, látványos koncertfelvételekkel, valamint a zenekar tagjait és hátterét is részletesen bemutató interjúkkal tűzdelt dokumentumfilmmel eleveníti fe
A gombatermesztésben nagy lehetőség van: kiszámítható piac, folyamatos kereslet. Egy modern gombaház 30 évig alkalmas lehet minőségi termék előállítására.
Az utóbbi időben rohamos tempóban növekszik az egyes kriptovaluta kereskedési platformokon tárolt BTC mennyisége, ami főként az árfolyamnövekedésnek köszönhető. Ez
A több pénz nem jelent automatikusan boldogságot, de még a vagyon sem. Bár minden bizonnyal segít örömöt és elégedettséget hozni az életedbe, nem mindenkire lesz ugyanolyan hatással. Ha az életedből nagyon hiányzik valami más, a több pénz csak egy bizonyos pontig lesz elég.
A megújuló jegybanktörvény értelmében a Költségvetési Tanácsnak új feladatai lesznek. Erről és sok más témáról is faggattuk Kovács Árpádot, a testület elnökét.
Magyarország és Kazahsztán célként jelölte ki, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalma mielőbb elérje az évi egymilliárd dollárt: erre minden lehetőségünk megvan - jelentette ki Varga Mihály a kazah külügyminiszter, Murat Nurtleu társelnökletével tartott Magyar-Kazah Stratégiai Tanács hatodik ülése után a pénzügyi tárca MTI-nek küldött hétfői közlem
Egy idei jelentés szerint világszerte több mint négyszázmillió ember tart kriptoeszközöket, összesen mintegy ezerkétszáz milliárd dollár értékben. Magyarországon csak kriptoeszközökben mintegy háromszáz milliárd forintnyi vagyont tartottak 2021-ben.