Olaszország 20%-ot elad a Monte dei Paschi di Sienaban lévő részesedéséből egy privatizációs terv részeként - írta meg a Bloomberg. A világ legrégebbi bankjában 2017-ben szerzett részesedést az olasz állam, amikor 5,4 milliárd eurós mentőcsomaggal kellett kimenteni a pénzintézetet.
Már megélhetési céllal vesznek fel hitelt családok, mert nem elég a jövedelmük hangzott el az RTL Híradójának riportjában. Eszerint csúcsokat döntenek a folyószámla-, illetve hitelkártya-tartozások, és 25 százalékkal nagyobb áruhitelt vesz fel egy átlagos ügyfél, mint két éve, mielőtt meglódult volna az infláció.
Erősebbé, szilárdabbá tette a magyar pénzügyi rendszert, hogy 10 éve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részévé vált a pénzügyi felügyelet - hangsúlyozza az MNB.
Az államilag támogatott hitelek teszik ki az agrárium hitelállományának közel 70 százalékát, amelyek komoly segítséget jelentenek a tavalyi történelmi aszály, a költségnövekedés és a piaci, értékesítési nehézségek okozta forráshiányos időszakban.
A pénzügyekkel kapcsolatos gondolatok, habitusok átörökítődnek szülőkről a gyermekekre, részben tudatosan, részben pedig tudattalan gesztusok, megnyilvánulások által - mondta Szél Dávid, pszichológus az RTL reggeli műsorában.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter javaslatot terjesztett elő a kiégett üzemanyag és radioaktív hulladék kezelésének módosítására, amely lehetővé teszi alternatív üzemanyagok használatát a Paksi atomerőműben - számolt be a HVG.
Különleges promóvideót sugároznak november 21-én a Paramount csatornái. A médiaszolgáltató idén is részt vesz a Global TV Group kezdeményezésében, amely a televíziózás világnapján nemzetközi szinten ünnepli a médium határtalan és összetartó jellegét. A Comedy Central, a Comedy Central Family és a Paramount Network műsorán is látható lesz a kisfilm,
Dróntechnológia, mesterséges intelligencia és adatbiztonság – ezek voltak a Gábor Dénes Egyetem (GDE) „Dróntechnológia adatfeldolgozási és adatbiztonsági kihívásai” címmel első alkalommal szervezett nemzetközi drónkonferenciájának kulcsszavai. A konferencián a témakörrel kapcsolatos
A cégek várakozásait jelző K&H nagyvállalati növekedési index a harmadik negyedévben változatlanul 0 ponton áll, a makrogazdasági kilátások azonban számottevően romlottak. Rövidtávon a cégek közel fele gazdasági visszaeséssel számol, és komoly aggodalom alakult ki egy esetleges forintgyengüléssel és a közterhek emelkedésével kapcsolatban is der
Nőtt az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése szeptemberben havi összevetésben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn.
A kínai elnök azt szeretné, ha még több francia cég fektetne be az országban, és reméli, hogy Franciaország tisztességes és a diszkriminációtól mentes üzleti környezetet biztosít a kínai cégek számára. Erről Hszi Csin-ping hétfőn beszélt Emmanuel Macron francia államfővel telefonon.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Csongrád-Csanád vármegyei Szervezetének elnöksége és a vármegyei Prima Díj Alapítvány Kuratóriuma 2023-ban 17. alkalommal hirdette meg a vármegyei Prima Díjat.
Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a montenegrói Versenyvédelmi Ügynökség, a nyugat-balkáni ország versenyhatósága - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
Az amerikai igazságügyi minisztérium állítólag több mint 4 milliárd dollárt követel a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének számító Binance-től egy évek óta tartó vizsgálat részeként.
Noha a bolgárok korábban a területükön áthaladó oroszországi eredetű gázra extra exportvámot vetettek volna ki, most mégis bejelentették, hogy ezt nem teszik meg.
A hétfő este megjelent rendeletében a kormány kihirdette a 2024-es minimálbér, valamint garantált bérminimum összegét, valamint azok részletszabályait. A munkaadók és munkavállalók szervezeteinek megállapodásában foglaltakkal összhangban a legkisebb bérek már idén decembertől emelkednek.
A kgfb-kampány első 13 napjában több mint 9 ezer új kötelező biztosítást kötöttek a novemberi szezonban – közölte a Netrisk a saját adatai alapján. A "kampányos" személyautók esetében az átlagdíj valamivel több mint 32 ezer forint volt, ami éves szinten 15 százalékos emelkedést jelent, viszont bőven elmarad a teljes autóállományra vonatkozó 50 ezer
Egy friss uniós rendelet értelmében 2025. december 1-jétől uniós földrajziárujelző-oltalmat kaphatnak olyan egyedi magyar kézműves és ipari termékek, mint a herendi porcelán, a halasi csipke vagy az ajkai kristály – tájékoztatta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn az MTI-t.
Ellenzéki képviselő érdeklődött a kormánynál, hogy mi a helyzet jelenleg a Debrecenbe szánt nemzeti oltóanyaggyárral, melyben a termelés beindulását tavaly év végére ígérte eredetileg a kormány.
A 2023-ban bevezetett kiterjesztett gyártói felelősségi, vagy más néven EPR-rendszer újabb állomásához értünk, ugyanis 2023. október 20-án lezárult a harmadik negyedévet követő EPR adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének a határideje, írja elemzésében az Andersen Magyarország.
Októberben is Oroszország volt Kína legnagyobb olajszállítója a pekingi központi vámhivatal jelentése alapján annak ellenére is, hogy az orosz nyersolaj ára emelkedett, és felárat ért el a Brent jegyzéséhez képest a szaúdi kínálat csökkenésének köszönhetően.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr nyomozói rátették a kezüket egy bűnszervezet vezetőjének garázsában talált limitált szériás Ferrarira, amelyből mindössze csak 20 darabot gyártottak. A luxusjárgány csomagtartójából pedig több, mint 1.1 millió euró került elő, és ez még nem minden. Egy másik helyszínen Lamborghini Urus-t parkoltattak, ol
Az adótörvények és a globális minimumadó is szóba került a törvényjavaslatokhoz készített bizottsági jelentések és módosító javaslatok hétfő esti parlamenti vitáiban. Az Országgyűlés napirend utáni felszólalásokkal zárta munkáját.
Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének komoly gazdasági és bérezéssel kapcsolatos hatása is van.
Romániában állatvédő pártot alapított egy brassói politikus, miután korábbi pártja és a többi politikai alakulat nem támogatta állatvédő projektjeit - írta hétfőn az új párt közleményére hivatkozva a Biz Brasov román hírportál.
Évente 950 adatközlést publikál és 180 gyorsjelentést tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. Kincses Áron szerint a KSH-nak minőségi kontroll alatt kell nagyon gyorsnak lennie.
A világ évente 1 millió négyzetkilométernyi termőföldet veszít el a homok- és porviharok miatt - figyelmeztetett november 15-én az elsivatagosodás elleni küzdelemmel megbízott ENSZ-szervezet.
Balassa Péter országgyűlési képviselő érdeklődött a jegybank vezetőjénél arról, milyen feltételek kellenek a hazai euróbevezetéshez, amelyeket Magyarország nem tud teljesíteni.
A Monte dei Paschi di Siena az olasz bankválság egyik főszereplője volt, ki kellett menteni. A Meloni-kormány most szeretne jó áron megválni tulajdonrésze harmadától.
A Twingo negyedik generációja a Renault válasza a megfizethető kínai elektromos autókra, és az eredeti modell által ihletett elegáns formavilággal büszkélkedhet.
Az édességkészítők részt vesznek a fogyasztók egyik legkedveltebb élelmiszereinek, például bonbonok, drazsék, teasütemények és csokoládék készítésében. Az édességek mellett sós aprósüteményeket is készítenek. Az édességkészítő feladatai kiterjednek az alapanyagok beszerzésétől és a gyártási folyamat vezetésétől a termékek minőségi ellenőrzéséig és
A bányaművelő felelős a különböző kitermelési technológiák alkalmazásáért, legyen szó külszíni vagy földalatti műveletekről. A szakembernek fontos szerepe van a fronti rakodás és a bányában történő szállítás eszközeinek üzemeltetésében is. A munkájához elengedhetetlen a munkagépek, mint például motorok, szivattyúk és kompresszorok, működtetése, áté
Megtorpant a cégek lendülete az év végéhez közeledve, a harmadik negyedévben változatlanul 0 ponton áll a K&H nagyvállalati növekedési index ami a magyarországi, kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgálja.
A Bika ne riadjon vissza a beszélgetéstől, A Rák ne próbáljon más életébe beleszólni! Karrier horoszkóp: 2023.11.21. Kos Egy munkával kapcsolatos probléma kritikus ponthoz érkezett, akár dolgozol, akár nem. A