2023. november 8. szerda

nov. 8
7:15
Kriptopénzt bocsát ki a kriptopénzek legnagyobb bírálója (Kripto Akadémia)
Nouriel Roubini egy ismert amerikai közgazdász, aki egyike volt azoknak a szakértőknek, akik már az összeomlás előtt figyelmeztettek a 2007-2008-as gazdasági világválságra. Bár erre végül valóban sor került, Roubininek lényegében az egész karrierje arról szól, hogy minden évben egy újabb összeomlásra figyelmeztet. Elkerülhetetlen volt, hogy egyszer
nov. 8
7:18
Egy Olaszországban játszódó regény kapta a Goncourt-díjat (Márkamonitor)
Jean-Baptiste Andrea regénye, a Veiller sur elle (Őrködni felette) kapta idén a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat – jelentették be Párizsban.   A L’Iconoclaste kiadó gondozásában megjelent csaknem hatszáz oldalas mű a 20. századi Olaszországba kalauzolja az olvasót egy ellentmondásos szerelmi történeten és a művészet iránti
nov. 8
7:18
Nem mindegy, tavasszal honnan kezdjük újra – az év utolsó növényvédelmi előrejelzése (Magyar Mezőgazdaság)
A szezon végének egyik legfontosabb feladata a telelőre vonuló károsítókat a lehető legnagyobb mértékben gyéríteni, hogy tavasszal minél kevesebbüket lássuk viszont. Hogy találkozni fogunk velük, az nem vitás, de hogy mennyivel, az rajtunk is múlik.
nov. 8
7:18
A problémához keresik a megoldást – A tanácsadók, akik a megvalósításból is részt vállalnak (Fintech)
Elsősorban pénzintézetek informatikai igényeinek kiszolgálására szakosodott, komplex IT szolgáltatásokat nyújtó magyar tulajdonú vállalkozás a suIT Solutions. Napelemkalkulátor, e-kárbejelentő alkalmazás, távoli ügyfél-azonosítási megoldás – csak néhány olyan projekt, amelyről a szélesebb nyilvánosság számára is ismerős lehet a cégnév. Honnan indul
nov. 8
7:24
Izraeli miniszter: Gázaváros „az ember építette legnagyobb terroristabázis” (Privátbankár)
A zsidó állam hadserege már a háború sújtotta övezet fővárosában harcol.
nov. 8
7:24
Hogyan tároljuk télen a betakarított zöldségeket? (Agrofórum)
Az őszi betakarítás sokkal több zöldséget és gyümölcsöt eredményez, mint amennyit el tudunk fogyasztani. A termés egy részét le lehet fagyasztani, be lehet főzni, de a többit hűvös kamrában, pincében, sötét helyen kell tárolni. Kérdés, hogy hogyan?
nov. 8
7:30
November 20-án megnyitja kapuit az Éden Hotel! (Digital Hungary)
Az RT+ és az RT koprodukciójában készült Éden Hotel azonos napon, november 20-án debütál az RT+ streamingszolgáltatás előfizetős csomagjában és az RT csatornán. A streaming platform előfizetői reklámok nélkül követhetik a stratégiai reality izgalmait, méghozzá előbb, mint a tv-ben.
nov. 8
7:33
Karácsony Gergely szerint a vendégmunkások munkaerőkölcsönzéssel való foglalkoztatása káros a munkaerőpiaci folyamatokra (HR Portál)
A főpolgármester szerint a munkaerőkölcsönzés konstrukciója hosszabb távon a magyar dolgozóknak is árt.
nov. 8
7:36
Nocsak, nézzék, mit művel a forint szerda reggel! (Menedzsment Fórum)
Itt vannak a legfrissebb devizaárfolyamok.
nov. 8
7:36
Kisebb nyereség, és a vártnál magasabb rendelési állomány a Richternél (Növekedés)
A Richter Gedeon Nyrt. az idén a harmadik negyedévben 54,7 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 33,4 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
nov. 8
7:39
A magyarországi használtautó-piac átláthatósága rosszabb az átlagnál – állapítja meg egy tanulmány (ProfitLine)
Az európai használtautó-piacról korántsem állíthatjuk, hogy átlátható, hiszen ma is számos jármű van forgalomban visszatekert kilométeróra-állással vagy eltitkolt sérülésekkel. Bár a helyzet országonként eltérő, a kontinensen a használtautó-vásárlók minden évben eurómilliókat fizetnek ki feleslegesen a csalóknak.
nov. 8
7:39
Ijesztő sejtése van az európai tudósoknak a szélsőséges időjárásról (Portfolio)
Az Európai Unió tudósai szerdán úgy nyilatkoztak, hogy az idei év "gyakorlatilag biztos", hogy az elmúlt 125 000 év legmelegebbje lesz, miután az adatok szerint a múlt hónapban volt a világ legmelegebb októbere ebben az időszakban - írja a Reuters.
nov. 8
7:42
Devizát váltana? Íme, a szerda reggeli árfolyamok! (Privátbankár)
Így mozdult a devizapiac hétfő estéhez képest.
nov. 8
7:45
Nem segítenek már a devizaárfolyamok, csökkenő bevétel és eredmény a Richternél (Portfolio)
Csökkent a harmadik negyedévben a Richter bevétele, üzemi eredménye és adózott eredménye, ami mögött elsősorban a társaság számára kedvezőtlen irányú devizaárfolyam-mozgások állnak. Míg tavaly a forintgyengülés segítette a számokat, addig ez idén a visszájára fordult. Az elemzők számítottak a visszaesésre, így a konszenzushoz képest egyedül a bevét
nov. 8
7:45
Új lehetőség a kártevők elleni küzdelemben és az állatgyógyászatban (Agroinform)
A kísérlet során kiderült, hogyan segíthetők a haszonállatok optimális étrenddel egyes kezelések vagy fizikai stressz előtt.
nov. 8
7:48
Markánsan különböznek az átlagtól a fiatal generációk médiafogyasztási szokásai (Márkamonitor)
Az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Mti-hez elküldött jelentés szerint a mai médiagazdaság minden szereplőjének elengedhetetlen a folyamatos alkalmazkodás, ami a változatos online üzleti modellek előretörése, a globális platformok növekvő befolyása, valamint a fogyasztási szokások változása – különösen a fiatalabb korosztályok médiahaszn
nov. 8
7:48
Új vezető a Schneider Electric hazai Secure Power csapatánál (newtechnology.hu)
Benyovszky-Aszódi Katalint nevezeték ki a Schneider Electric Secure Power üzletága hazai csapatának élére. Az értékesítés területén több évtizedes tapasztalattal rendelkező, a Schneider Electric-et három éve erősítő Benyovszky-Aszódi Katalint nevezték ki 2023 szeptemberétől a vállalat Secure Power üzletága hazai csapatának élére. A szakember a Szen
nov. 8
7:48
Nem kötnek alkut – a befagyasztott uniós pénzek sagájának következő fejezete (Forbes)
A bírói függetlenség nem tárgyalási alap. Vagy létezik, vagy nem – mondták többek között az uniós biztosok abban az összefoglalójában, melyben a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti egyeztetésekről számoltak be. Alkut nem kötnek, az értékelési folyamatokhoz hiányzik egy s más.
nov. 8
7:48
Már nem csak egy Big Mac burgerbe kerül, hogy bitcoint használj (BitcoinBázis)
A bitcoin árfolyama októberben jelentősen megemelkedett, ami ismételten felkeltette a befektetők és a kereskedők figyelmét. A magas kereslet a tranzakciós
nov. 8
7:51
Fontos változásokról szavaz ma az Országgyűlés, itt a lista (Portfolio)
Felsőoktatással összefüggő, valamint energetikai tárgyú törvényjavaslatokat is tárgyal a szerdai ülésnapon az Országgyűlés.
nov. 8
7:57
Ftx per fordulópont és az esküdtek verdiktje (Kripto Akadémia)
SBF pere fordulóponthoz érkezett, eddig az ügyészek tárták az esküdtek elé az álláspontjukat, most viszont a védőkön a sor, ők kapnak lehetőséget arra, hogy a saját szemszögüket is megismerje a világ. Lássuk a medvét, pontosabban a csalót! Az egész per egyik érdekes jelensége a már általunk többször említett, sőt, hivatkozott Tiffany Fong. A fiatal
nov. 8
7:57
Környezetvédelmi termékdíj, hulladék, karbonvám, energetikai tárgyú törvényjavaslatok az Országgyűlés napirendjén (Adózóna)
A környezetvédelmi termékdíjról, a hulladékról és a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvények módosítását, az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról szóló, a felsőoktatással összefüggő, valamint energetikai tárgyú törvényjavaslatokat is tárgyal a szerdai ülésnapon az Országgyűlés.
nov. 8
8:09
Jelentős változásokat hozhat a dinamikus árazás elterjedése az utolsó kilométeres házhoz szállítás területén (ProfitLine)
Számos e-kereskedőnek jelenthet forgalomnövekedést, vásárlóiknak pedig kisebb szállítási költséget amesterséges intelligencia alapú logisztikai szolgáltatásokat nyújtó Dodo által bevezetett dinamikus árképzés. Az utolsó kilométeres házhoz szállítás úttörője 2023 őszétől kínálja ügyfelei szélesebb körében ezt az innovatív megoldást, ami egy idei kut
nov. 8
8:09
Kiszivágott: már ezen a héten bejelenthetik minden idők egyik legkedveltebb videojátékának új részét (Portfolio)
A Rockstar Games, a Take-Two Interactive Software Inc. részlege, a terveket ismerő személyek szerint már ezen a héten be akarja jelenteni a következő, nagy érdeklődéssel várt Grand Theft Auto játékot, a GTA 6-ot - írja a Bloomberg.
nov. 8
8:12
Indulhat a roham, ezek mától az üzemanyagárak (Forbes)
Jól jár, akinek ma ürül ki a tankja, jelentősen csökken mától a benzin és a gázolaj ára.
nov. 8
8:18
Már ma siessen tankolni (Infostart)
Olcsóbban tankolhat mától.
nov. 8
8:18
Jonathan Glazer filmjét jelölte a legtöbb díjra az Európai Filmakadémia (Márkamonitor)
Az Európai Filmakadémia videoüzenetben jelentette be az idei Európai Filmdíj-jelöléseket. A legtöbb – öt – kategóriában Jonathan Glazer Zone of Interest című holokausztdrámáját jelölték a díjra. Az animációs és a rövidfilmes kategóriában magyar jelölt is szerepel.   A brit Glazer filmje, amely Rudolf Höss auschwitzi táborparancsnokról és családjáró
nov. 8
8:18
Cseresznyemetszés fajták szerint (Magyar Mezőgazdaság)
A Tész-Ész Nonprofit Kft. szervezésében intenzív cseresznyeültetvény metszését mutatta be az oppenheimi Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Központ igazgatója Agárdon. A négyéves karcsú orsó fákon a termőrészek cseréjén volt a hangsúly.
nov. 8
8:21
Igaming: biztonságos és egyszerű kripto kaszinózás egy kattintással (Kripto Akadémia)
A kripto-szerencsejátékok bővülő univerzuma egyre több kriptovaluta és szerencsejáték-rajongót vonz. A magas jutalmak és az izgalmas szórakozás sokak számára vonzóak lehetnek, mindezzel azonban kockázatok is járnak, ezért felmerül a kérdés, hogy egyáltalán lehetséges-e a biztonság garantálálása ebben a fejlődő ágazatban? A Fairspin egy innovatív ka
nov. 8
8:24
Tartja magát a Richter (Privátbankár)
A gyógyszergyártó legújabb eredménykimutatása alapján pozitív tartományban marad, a kilátások hasonlóak.
nov. 8
8:24
Ismét bizonyított a Toyota Land Cruiser: szinte lehetetlen elpusztítani (Agrofórum)
Egy súlyosan sérült, 70-es sorozatú pickup annak ellenére ment el lábon a szervizbe, hogy úgy nézett ki, mintha egy roncstelepről szabadult volna.
nov. 8
8:24
Jön a billiós agrártámogatás, és már azt is tudjuk, kiknek (Agrárágazat)
Február-márciustól újra indul a mezőgazdasági támogatási menetrend: precíziós gépek, kertészetek, élelmiszerfeldolgozás.
nov. 8
8:24
Januártól jönnek a kötelező visszaváltási díjas termékek (Transpack)
A visszaváltási rendszer ezekkel a feltételekkel lép életbe a fém-, műanyag- és üveg italcsomagolásokra.
nov. 8
8:24
Meglepetést hoz az ukrán kukoricabetakarítás (Mezőhír)
Ukrajnában a tavalyi évhez képest másfél hónappal gyorsult a kukoricabetakarítás tempója, és a hozamok is jobbak most.
nov. 8
8:24
Óriáskasza, rendképző és terítő kombináció a szlovén Sip-től (GépMax)
Új, nagy munkaszélességű, költséghatékony kaszák és rendképzők a mezőgazdasági felhasználók számára.
nov. 8
8:24
2023. november 8. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
nov. 8
8:27
Megszólalt a Nemzeti Színház igazgatója: A streaming csak egy szükséges rossz (Pénzcentrum)
Bakos-Kiss Gáborral, a Győri Nemzeti Színház igazgatójával készített interjút a HelloVidék.
nov. 8
8:30
Kihagyta? – volt népszerűbb befeketetés az állampapíroknál (Infostart)
Szeptemberben már a 22 ezermilliárd forintnyi pénz tartottak az emberek különböző értékpapírokban.
nov. 8
8:33
Először adták át a leendő pedagógusokat segítő ösztöndíjakat a Szegedi Tudományegyetemen (HR Portál)
A hallgatók a támogatásra egyetemi éveik alatt, egészen a diploma megszerzéséig, folyamatosan pályázhatnak.
nov. 8
8:39
Többszörösen megtérülnek az Eximbank vállalati hitelei a társaság felmérése szerint (ProfitLine)
Az Eximbank hitelét felvevő vállalatok jelentősen, 41 és 65 százalék közötti mértékben növelték a kivitelüket 6 év alatt - közölte az Eximbank kedden az MTI-vel.
nov. 8
8:39
Folytatódhat a gyengeség az európai tőzsdéken (Portfolio)
A nemzetközi piacokon vegyes mozgásokat láttunk az elmúlt időszakban, az USA-ba folytatódott a poszt-Fed rali, és tegnap két év után leghosszabb emelkedő sorozatukat produkálták az amerikai piacok: az S&P 500 7, a Nasdaq Composite pedig 8 egymást követő napja zárt emelkedéssel. Ehhez képest a világ más részein inkább negatívba fordult át a hangulat
nov. 8
8:42
Továbbra is vergődik a kiskereskedelmünk (Menedzsment Fórum)
Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,8, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.
nov. 8
8:42
Még mindig kóvályog a pofontól a hazai kiskereskedelem (Privátbankár)
Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,8, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.
nov. 8
8:45
Egyre csak fogynak a magyar vásárlók: brutális mínuszban a hazai boltok (Pénzcentrum)
A kiskereskedelmi forgalom volumene 7,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző hónaphoz képest lényegében változatlan maradt - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből.
nov. 8
8:45
Minden idők második legnagyobb magyar külkereskedelmi mérleg többlete jött össze szeptemberben (Portfolio)
Az energiaárak összeomlása miatt az importunk beszakadt, az exportunk pedig valamennyire tartja magát a kedvezőtlen külső környezetben és e kettő eredményeként 1,263 milliárd eurós külkereskedelmi mérleg többlet alakult ki Magyarországon idén szeptemberben – közölte ma reggel az előzetes adatot a KSH. Ez minden idők második legmagasabb havi külkere
nov. 8
8:47
Hiába jött el al ősz, a magyarok csak nem tértek vissza a boltokba (Portfolio)
Minimális mértékben - mindössze 0,1 százalékkal -, de növekedni tudott a hazai kiskereskedelmi forgalom, amely talán egy lassú visszaépülés kezdete lehet, az infláció lassulásával összhangban.
nov. 8
8:48
Duplán díjazta a Visa az Erstét (Márkamonitor)
Két díjat is hazavitt az Erste a Visa Awards magyar díjátadójáról. A kártyatársaság az Erste hűségprogramját találta a legjobbnak, és a bank kapta az idén először kiosztott Visa-Portfolio Esg Banking Award elismerést is. Az Ey tanácsadócég az Erste fenntarthatósági programját minősítette a legjobbnak a magyar bankok között.   "Büszkeséggel tölt el
nov. 8
8:48
Nőtt a termék-külkereskedelmi mérlegünk a múlt hónaphoz képest (Növekedés)
Szeptemberben 1,3 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 13 százalékkal, az importoldalon 8,1 százalékkal nőtt - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
nov. 8
8:48
Megvan, hogy kié a félmilliárd dollárt érő érintetlen kriptotárca (BitcoinBázis)
Még februárban, a Coinbase igazgatója, Conor Grogan beszélt arról, hogy van egy olyan Ethereum tárca, amelyben 470 millió dollárnyi ether
nov. 8
8:49
Ukrajna átteszi a lábát az EU küszöbén, a magyar kormány lehet a főszereplő (Portfolio)
Az EU-bővítés felé tett jelentős lépésként az Európai Bizottság javasolni fogja a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával és Moldovával, de lényeges jogállami reformokat köt ki feltételként – tudta meg a Politico, amely szerint bár eredetileg Bosznia-Hercegovinával is megnyitották volna a csatlakozási tárgyalásokat, esetükben további elvárá

Keresés