Ausztriában nincs törvényileg meghatározott minimálbér, a minimális javadalmazást az ágazati kollektív szerződések tartalmazzák. Azokban az iparágakban néztünk utána a fizetéseknek, amelyekben sok magyar vendégmunkás dolgozik.
Egy, a koronavírus kormányzati kezelését feltáró vizsgálat tanúvallomásából kiderült, hogy Boris Johnson korábbi brit miniszterelnök a TV-ben közvetítve akarta beadatni magának a koronavírust, hogy megnyugtassa az embereket - számolt be a BBC.
Több mint háromszorosára emelkedett a Commerzbank nyeresége a harmadik negyedévben, felülmúlva az elemzői várakozásokat is a magasabb kamatbevételeknek köszönhetően.
A JP Morgan Asset Management azt tervezi, hogy bővíti tőzsdén kereskedett befektetési alap (ETF) kínálatát Európában, miután idén 3,2 milliárd dollár nettó beáramlás érkezett aktív ETF-jeibe - jelentette a Financial Times.
A Richter Gedeon Nyrt. az idén a harmadik negyedévben 54,7 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 33,4 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán. Az elemzők 49 százalékkal csökkenő eredményt vártak.
Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kevesebbet érő fizetések, növekvő kiadások, készülés az év végi költéshullámra. Ezek mind meglátszanak a kiskereskedelmi forgalom volumenén. Íme a KSH legfrissebb adatai.
A kormány eredetileg azzal az elképzeléssel adta koncesszióba a hazai hulladékpiac jelentős részét a Molnak, hogy javítsák a hulladékhasznosítási arányokat. Azonban egy konferencián a MOHU, a hulladékgazdálkodásért felelős leányvállalat vezetője elismerte, hogy a helyzet rosszabb, mint a koncesszió megkötése előtt, és az adóhivatal is hanyatló tren
A zenész a „20 perc őszintén″ legújabb részében arról is beszélt, alapvetően megváltoztatta az apaság. Ugyanakkor még mindig vannak dühkezelési problémái, és van valami, amitől kifejezetten retteg.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Hajdú-Bihar vármegyében. Az érintett állomány felszámolása – már a gyanú alapján – kezdetét vette. Az újabb kitörés is igazolja: kiemelten fontos, hogy a baromfitartók fokozottan betartsák a járványügyi előírásokat – írja ho
Szerda reggel 378 körül kezdi a napot a forint az euróval szemben, így ma a fal áttörése lehet terítéken. Ha sikerül tovább menetelnie a magyar devizának, akkor technikailag akár a 373-es szintig megnyílhat a tér előtte.
Befejeződött a Luther téri iskola épületének energetikai korszerűsítése Mezőberényben, amelyre a 9600 lakosú város önkormányzata csaknem 415 millió forint uniós támogatást nyert el.
A Federal Reserve komoly erőfeszítéseket tett az infláció letörése érdekében, és mivel ezek hatásosak, a következő hónapokban az infláció legnagyobb csökkenését láthatjuk ebben a században – mondta Austan Goolsbee, a Fed egyik döntéshozója, aki hozzátette: hamarosan fel kell tenni a kérdést, hogy meddig tartsuk ilyen magas szinten a kamatokat.
A Covid évek alatt többszörösére ugró tengeri szállítási költségek mérséklődésével jelentősen felértékelődött a konténeres áruforgalom és a hajózási szolgáltatások szerepe. Az ágazatban egyre többen keresik az alternatív útvonalakat és technológiai megoldásokat, mivel a többféle útvonalon és módon történő áruszállítás a szolgáltatást kiszámíthatóbb
2023. szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,8, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 2,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7,5, az üzemanyag-kiskereskedelemben 19,9 százalékkal kisebb lett az értékesítés
Minimális mértékben - mindössze 0,1 százalékkal -, de növekedni tudott a hazai kiskereskedelmi forgalom az előző hónaphoz képest, amely talán egy lassú visszaépülés kezdete lehet, az infláció lassulásával összhangban.
Szeptemberben 1,3 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 13 százalékkal, az importoldalon 8,1 százalékkal nőtt - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Négy - okmányok nélküli - kölyökkutyát és 230 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak a pénzügyőrök egy román rendszámú furgonban az M1-es autópálya ácsi pihenőhelyén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
Rekord magasságba, 1080 milliárd dollárra emelkedett az Egyesült Államokban a lakosság hitelkártya-adóssága, a késedelmi ráták is emelkednek, különösen a fiatalok körében - tudósított a Yahoo Finance.
Hivatalosan kiemelkedő búzatermésről szólnak a kínai híradások, ám az ázsiai szuperhatalom mégis jelentős terményfelvásárlásba kezdett. Mi állhat a háttérben?
Még a héten bejelenthetik a régóta várt Grand Theft Auto VI-ot. A Rockstar Games 25. születésnapjára már egy előzetes is érkezhet a legendás széria legújabb játékához.
1,3 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 13 százalékkal, az importoldalon 8,1 százalékkal nőtt.
A nemzetközi piacokon vegyes mozgásokat láttunk az elmúlt időszakban, az USA-ba folytatódott a poszt-Fed rali, és tegnap két év után a leghosszabb emelkedő sorozatukat produkálták az amerikai piacok: az S&P 500 7, a Nasdaq Composite pedig 8 egymást követő napja zárt emelkedéssel. Ehhez képest a világ más részein inkább negatívba fordult át a hangul
Kisebb esés látszik ma reggel a nemzetközi piacokon, amivel párhuzamosan a magyar tőzsde is lejjebb került. A hazai blue chipek vegyesen teljesítenek ma reggel, a Richter 1 százalékot emelkedett, miután a harmadik negyedéves gyorsjelentés során a gyógyszergyártónak nagyrészt sikerült megvernie az elemzői várakozásokat.
A tavaly szeptemberi harmatgyenge forintárfolyam visszaerősítése jó hatással volt a magyar külkereskedelemre, ez látszik a most szeptemberi külkereskedelmi adatokon is.
Pénzügyi válságoktól tartanak világ bankárai a geopolitikai feszültségek, a kamatláb szigorítása és az árnyékbankok növekedése miatt - derült ki egy hongkongi csúcstalálkozón.
Vegyesen és kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Kína szükség esetén sürgősségi finanszírozást biztosít a súlyosan eladósodott helyi önkormányzatoknak – mondta Pan Konseng jegybankelnök – a megjegyzések alátámasztják, hogy a hatóságok milyen komolyan veszik a problémát. Főként az ingatlanszektor vergődése hozta felszínre a 9000 milliárd dolláros adósságproblémát.
Ebben az összetűzésben nem sülnek el lőfegyverek, a világgazdaság szempontjából legalább annyira releváns, hogy a két vezető nagyhatalom milyen frontokat nyit a technológia terén a saját geopolitikai harcában.
A madárinflueza-járvány után ismét magára talált a hazai lúdágazat, az év második felében nagy lendületet vett a hízott liba felvásárlása és a vágás is. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán közzétett körképe szerint a közelgő Márton napon kiváló minőségű magyar libahús és libamáj kerülhet a hazai fogyasztók tányérjára.
Sok magyar fogyasztó szeretne több tájékoztatást kapni bankja fenntartható tevékenységéről - derül ki a Mastercard ma közzétett új jelentéséből. Minden harmadik megkérdezett hajlandó lenne akár pénzintézetet is váltani annak érdekében, hogy banki ügyletei fenntarthatóbbak legyenek, és akár még többet is fizetnének ennek érdekében. Miközben a magya
Változtatna a parkolás szabályain a kormány. Egy államtitkár arról beszélt, továbbfejlesztik a közösségi autóbérlő rendszerekre vonatkozó szabályozást.
Pénteken ismét változnak a hazai üzemanyagárak, írja a holtankoljak.hu. A friss változással a lélektanilag jelentős 600 forintos jegyzés alá esik a benzin ára a magyar kutakon.
Két díjat is hazavitt az Erste a Visa Awards magyar díjátadójáról. A kártyatársaság az Erste hűségprogramját találta a legjobbnak, és a bank kapta az idén először kiosztott Visa-Portfolio ESG Banking Award elismerést is. Az EY tanácsadócég az Erste fenntarthatósági programját minősítette a legjobbnak a magyar bankok között.
Részletfizetést kér egy viszonylag kismértékű kiadásra, miközben milliárdokért újítja fel konzorciumban Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége az MTA épületét.
2023. szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,8, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023 szeptemberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 9,4, a vendégéjszakáké 5,8 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
Szerda reggel a kulcsfontosságú 378-as szintet ostromolta a forint az euróval szemben, pillanatokra sikerült is alámennie, de visszapattant. Ha ez tartósan sikerülne, a 373-as szint kerülne célkeresztbe. Közben érdemes figyelni rá, hogy a dollár egyre erősebb szintekre kapaszkodik, szinte teljesen ledolgozta pénteki esését, amit a vártnál gyengébb
A tavaly szeptemberi harmatgyenge forintárfolyam visszaerősítése jó hatással volt a magyar külkereskedelemre, ez látszik a most szeptemberi külkereskedelmi adatokon is.
Eltűnnek a légvezetékek és az oszlopok a Budai Tájvédelmi Körzet Natura 2000-es területeiről. Teljesen megújult az E.ON Hungária Csoport solymári alállomása, amely Máriaremete, Remeteszőlős, Solymár, Pesthidegkút, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Piliscsaba, Nagykovácsi települések áramellátásáért felelős.A Budai Tájvédelmi Körzet nyugatról határolja
E hét péntekén 40, 14 országot képviselő, neves előadót hallhatnak a Néprajzi Múzeum konferenciaközpontjában a CEEcosystem Summit résztvevői. Hild Imre, az Óbudai Egyetem frissen alapított kockázatitőke-alapjának a vezetője, Szeles Nóra, a hazai közösségi finanszírozást elindító Tőkeportál egyik alapítója, Ács Zoltán, a Magyar Fintech Szövetség (MA
Az elmúlt szűk évtizedben világszerte drámai piaci átalakulások történtek a kereskedelemben. Ennek a folyamatnak a során korábban domináns, sőt, akár vezető vállalatok jelentettek csődöt, vagy veszítették el rövid idő alatt a piaci értékük nagy részét. A vészjósló előrejelzések szerint, több, mint 50 ezer további amerikai kiskereskedelmi üzlet bezá
Bár a szeptemberi kiskereskedelmi adatok némi javulást mutatnak, még mindig hatalmas a különbség a mennyiségi eladások és a forintban mért forgalom között. A benzinkutakon nagyon látványos az eltérés. A kiskereskedelmi forgalom pedig lényegében a két és fél évvel ezelőtti szinten van.