2023. november 8. szerda

nov. 8
10:06
Szomorkodhatnak a borfogyasztók, csökkent a termelés (Infostart)
A világ bortermelése idén 60 éve a legalacsonyabb lehet a déli féltekén és néhány vezető európai országban visszaeső termelés miatt - közölte a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet első becslésként.
nov. 8
10:06
Energiahatékonysági kihívásokkal küzd a mobil távközlés és az IKT szektor (MMonline)
A fenntarthatóságra való törekvés és az egyre növekvő energiaárak az IKT szektort is kihívások elé állítják. Magyarország három legnagyobb mobilszolgáltatója a folyamatban lévő 3G kivezetés ellenére is 2021-ről 2022-re átlagosan 70%-os energiaköltség emelkedést tapasztalt. Ez részben a háború által okozott energiaválságnak, részben pedig a fokozato
nov. 8
10:06
Kiváló borok, különleges ínyencségek: fedezze fel a Sváb-sarkot! (Digital Hungary)
A jó alföldi borok és finom, autentikus népi konyha kedvelőinek érdemes résen lenniük és követni a Sváb-sarok, azaz Dél-Bács-Kiskun négy településének közös rendezvényeit. A települések célja, hogy az eddig kevésbé ismert, ám kifejezetten jó borokat készítő térség ismét felkerülhessen az ország turisztikai térképére. Az összefogás egyik fontos elem
nov. 8
10:08
Durván visszaestek a klímatechnológiai beruházások (MMonline)
Bár az iparág továbbra is vonzó és érkeznek a szektorba új befektetők, a kockázati- és magántőkéből származó klímatechnológiai beruházások 2023-ban 40 százalékkal csökkentek – mindenekelőtt a gazdasági bizonytalanság és a geopolitikai konfliktusok mérsékelték a befektetői bizalmat – áll a PwC State of Climate Tech idei klímatechnológiai jelentésébe
nov. 8
10:09
Black Friday, karácsonyi akciók: GVH-tippek átverés ellen (Adózóna)
Egyre inkább elterjedt az a gyakorlat, hogy már nem csak november végén, hanem egész novemberben Black Friday leárazásokkal, karácsonyi akciókkal találkozhatnak a vásárlók. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért a vásárlói tudatosságot erősítő kampánnyal segíti a fogyasztókat abban, hogyan ne dőljenek be a szezonális akcióknak – írja honlapján a gv
nov. 8
10:09
Bizonytalanul indulhat a kereskedés (ProfitLine)
Bizonytalan nemzetközi befektetői hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, amit ellensúlyozhat a Richter vártnál jobb eredménye - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
nov. 8
10:09
Itt az IMF előrejelzése: Európa puhán landol (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap szerint nem valószínű, hogy Európa gazdasága recesszióba zuhan a magas kamatok ellenére – írja a Bloomberg. Az infláció csökkenése viszont hosszú folyamat lesz.
nov. 8
10:09
A boltokban nem, de a külkereskedelemben hasít Magyarország (444.hu)
Szeptemberben minden idők második legjobb havi külkereskedelmi egyenlege jött össze, pedig az export is mínuszban van. Az ok: energiaárak.
nov. 8
10:10
Luxusautóban debütál az LG autós tartalomplatformja (MMonline)
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy a vállalat saját autós tartalomplatformjára, a webOS for Automotive-re épülő járműipari infotainment-rendszerét alkalmazzák majd a Hyundai Motor Group luxusmárkája, a Genesis új modelljeiben. Mindezt ünnepélyes keretek között hozta nyilvánosságra a társaság Los Angelesben: az eseményen, amelyen a Hyundai me
nov. 8
10:12
Új lendületet kaphat a digitális gazdaság (MMonline)
Az országonként változó, egymásnak is ellentmondó jogszabályok akadályozzák az alapértelmezésben határok nélküli kriptopiac működését. Ez nem csupán a kriptovaluták további elterjedését gátolja, de a digitális pénzügyi eszközöket alkalmazó vállalkozásokat is komoly nehézségek elé állítja. A G20 országok pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek l
nov. 8
10:14
Újabb sikerek a Mindshare-nél (MMonline)
Komoly szakmai és üzlet sikereket ért el az elmúlt hónapokban a Mindshare, több hazai és nemzetközi social tenderből is győztesen kerültek ki, valamint a meglévő projekteknél is kiemelkedő eredmények születtek.A bankok közül elsők között indították el a K&H számára a hivatalos TikTok csatornájukat augusztus közepén, saját tartalomfejlesztéssel, ame
nov. 8
10:15
Elkezdett gyengülni a dollár, ez még nagyon sokaknak fájhat (Portfolio)
Az Egyesült Államokon kívüli exportőrök részvényárfolyamát a dollár erősödésének eredményekre gyakorolt hatása eddig segítette, de ez a hátszél hamarosan megfordulhat - írja a Bloomberg.
nov. 8
10:18
Iftf 2023 (Magyar Mezőgazdaság)
Nagyszámú látogatóra számítanak november 8–10. között a hollandiai Vijfhuizenben a nemzetközi virágtermesztési szakkiállításon (International Floriculture Trade Fair, Iftf).
nov. 8
10:21
A németek túl vannak az infláció problémáján (Piac és Profit)
A várakozásoknak megfelelően alakult az októberi német infláció, a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatai alapján az előzetessel megegyező 3,8 százalékra, több mint két éve a legalacsonyabbra csökkent az előző havi 4,5 százalékról.
nov. 8
10:24
Ritka kártevő: a málna-viaszos pajzstetű (Atrococcus bejbienkoi) (Agrofórum)
Magyarország melegebbre és szárazabbra fordult klímája nem kedvez a málnatermesztésnek. Jelentős a munkaerőigénye, amelynek döntő hányada a szedési időszakban jelentkezik. Ezekre a gondokra visszavezethetően a hazai gyümölcs árban nem versenyképes az importból származó termékkel. Ezeknek a kedvezőtlen hatásoknak a következménye, hogy a málna ország
nov. 8
10:24
Felpörgött a budapesti ingatlanpiac - Ezek most a legkeresettebb lakások (Növekedés)
Visszatértek a befektetők a fővárosi ingatlanpiacra, a második negyedéves mélypont után szeptemberben a befektetési céllal vásárlók a tranzakciók 41 százalékát tették ki - közölte szerdán a Duna House. A legkedveltebb lokációk Erzsébetváros, Józsefváros, a XIII. kerület és Terézváros voltak.
nov. 8
10:24
Jön a szuverenitásvédelmi hatóság? (Forbes)
Példastatuálásra, hazaárulók elleni intézkedések – ezek a hívószavai az úgynevezett szuverenitásvédelmi törvény elkészült javaslatának. Az uniós tárgyalások miatt vár csak a benyújtása.
nov. 8
10:24
55 milliárd forintot hagytak a vendégek a turisztikai szálláshelyeken 2023 szeptemberében (Üzletem)
2023 szeptemberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 9,4, a vendégéjszakáké 5,8 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – jelentette a KSH.
nov. 8
10:30
Ahol két év után örülhetnek az inflációs adatnak (Infostart)
A várakozásoknak megfelelően alakult az októberi német infláció, a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatai alapján az előzetessel megegyező 3,8 százalékra, több mint két éve a legalacsonyabbra csökkent az előző havi 4,5 százalékról.
nov. 8
10:33
Felpattant a Richter, hátára vette a magyar tőzsdét (Portfolio)
A nemzetközi piacokon vegyes mozgásokat láttunk az elmúlt időszakban, az USA-ba folytatódott a poszt-Fed rali, és tegnap két év után a leghosszabb emelkedő sorozatukat produkálták az amerikai piacok: az S&P 500 7, a Nasdaq Composite pedig 8 egymást követő napja zárt emelkedéssel. Ehhez képest a világ más részein inkább negatívba fordult át a hangul
nov. 8
10:36
Figyeljen, pénteken ismét változnak az üzemanyagárak! (Privátbankár)
Lélektani határon léphet át a benzin ára.
nov. 8
10:36
Izraeli-palesztin konfliktus: Izrael a háború után sem akar kivonulni Gázából (Növekedés)
Ron Dermer, az izraeli kormány stratégiai ügyekért felelős minisztere és a szűk hadikabinet tagja az MSNBC amerikai televíziónak kedden azt mondta, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy korábbi interjújában nem a Gázai övezet megszállásáról, hanem csak annak terrorellenes biztonsági felügyeletéről beszélt a háború után.
nov. 8
10:39
Gyógyszerhiány a patikákban: így áll Magyarország a megfázásszezon előtt (Portfolio)
Enyhült a gyógyszerhiány, így megállapítható, hogy 2023-ban nincs rendkívüli állapot a gyógyszertárakban a megfázásszezon kezdetén – írja a Pénzcentrum.
nov. 8
10:39
A vártnál kissé jobb lett a Richter nyeresége (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. az idén a harmadik negyedévben 54,7 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 33,4 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán. Az elemzők 49 százalékkal csökkenő eredményt vártak.
nov. 8
10:42
Még mindig van lejjebb, ami a benzinárakat illeti (Infostart)
Miután ma, azaz szerdán is csökkentek az üzemanyagárak, a folyamat tartós, pénteken is mérséklődés jön.
nov. 8
10:42
Van egy jó hírünk az autósoknak (Menedzsment Fórum)
Nézze meg, mennyivel fognak csökkenni az üzemanyagok árai!
nov. 8
10:42
Közel négy órát mobiloznak naponta a fiatalok (MMonline)
A fiatalabb generációk médiafogyasztási szokásai gyorsabban változnak, mint az általános trendek – derül ki az NMHH legfrissebb Médiapiaci Jelentéséből. A tanulmány szerint a 8–15 éves korosztály tagjai átlagosan napi 234 percet, azaz naponta csaknem 4 órát töltöttek 2022-ben az okostelefonjuk képernyője előtt. A Médiapiaci Jelentés szerint a 13–17
nov. 8
10:42
A kormány csúcsra járatta a lakástámogatásokat, csak azoknak nem jut, akiknek igazán kellene (Telex)
A Habitat for Humanity legfrissebb Lakhatási jelentése szerint a rendszerváltás óta nem osztott szét annyi lakástámogatást a kormány, mint 2022-ben. Aztán hirtelen meghúzták a nadrágszíjat, és várhatóan a rendszerváltás utáni mélypontra esik majd vissza a támogatások összege. Ami meg marad, azt sem a valóban rászorulókra célozzák.
nov. 8
10:45
Richter: csalódás a különadó, az iparpolitika finanszírozói vagyunk (Portfolio)
A nehézségek ellenére, mint a devizaárfolyamok kedvezőtlen változása, nőtt a Richter bevétele az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva, a cég szempontjából elsődlegesen figyelt gyógyszergyártási árbevétel és a tisztított működési eredmény pedig kétszámjegyű mértékben emelkedett – emelte ki Orbán Gábor, a Richter vezér
nov. 8
10:51
Olcsóbb lehet idén a libacomb (Agroinform)
Az árcsökkenés oka a termelési költségek mérséklődésében keresendő.
nov. 8
10:54
Bejött a Putyinnal kötött alku: Rekordnyereség a világ első olajvállalatánál (Növekedés)
A szaúdi Aramco nyeresége még a drága olajárak miatti várakozásokat is jócskán meghaladja. Az egyik oka az orosz-szaúdi megállapodás az olajkitermelés csökkentéséről, ami felhajtotta az árakat. A magasabb olajár miatt az orosz gazdaság idén a gigantikus háborús kiadások ellenére is bővül.
nov. 8
10:57
Újra érdemes ingatlanba fektetni? (Piac és Profit)
Visszatértek a befektetők a fővárosi ingatlanpiacra, a második negyedéves mélypont után szeptemberben a befektetési céllal vásárlók a tranzakciók 41 százalékát tették ki - közölte a Duna House. A legkedveltebb lokációk Erzsébetváros, Józsefváros, a XIII. kerület és Terézváros voltak.
nov. 8
10:57
Tetszik a befektetőknek az új török út (Portfolio)
Törökország április óta először adott el dollárkötvényeket; a 2,5 milliárd dolláros tranzakció azt mutatja, hogy a májusi elnökválasztás után ismét elkezdtek bízni a befektetők. Ebben része van annak is, hogy Ankara visszatért az ortodox gazdaságpolitikai útra, az utóbbi hónapokban a jegybank már jelentősen emelte az irányadó kamatot.
nov. 8
10:57
Akár 30 százalékkal is nőhet a gáz beszerzési ára (Agroinform)
A Mol-t is érinti a Bulgáriában bevezetett, megemelt gáztranzitdíj.
nov. 8
10:59
Rengeteg nyugdíj előtt álló embert fenyeget az elszegényedés Magyarországon (Portfolio)
Tovább dolgoznak a magyarok, mégis nőtt az elszegényedés kockázata a nyugdíj előtt álló munkavállalók körében.
nov. 8
11:03
Sok magyar számára csak álom a KSH által meghatározott bérnövekedési átlag (Adózóna)
Noha a vármegyei adatok nem ezt tükrözik, sok magyar számára továbbra is csak álom a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által meghatározott bérnövekedési átlag. A Pénzcentrum vármegyei bontásban vizsgálta meg a legfrissebb kereseti adatokat, melyekből kiderült: csupán 9 vármegyében emelkedtek az országos átlag alatti mértékben a nettó fizetések az
nov. 8
11:06
Uniós nyílt közbeszerzési eljárást nyert az MBH (Infostart)
Az MBH Bank konzorciuma nyerte az uniós források kihelyezésére szolgáló MFB Pont Plusz hálózat üzemeltetését. Az előző ciklusban közel 550 milliárd forintot folyósított az MBH Bank, illetve a csoport korábbi tagbankjai a vállalkozások fellendítésére az MFB Pontokon.
nov. 8
11:09
Gyenge kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
nov. 8
11:09
Kemény véleményt mondtak Amerikában, ennek nagyon nem fog örülni Izrael (Portfolio)
Bár egyre több amerikai tekinti szoros szövetségesnek Izraelt, megosztottak a Hamász-támadásokra adott izraeli válaszlépésekkel kapcsolatban, derül ki az egy friss közvélemény-kutatásból.
nov. 8
11:12
Többszáz hektárnyi védett erdő újulhat meg az E.On fejlesztése nyomán (Digital Hungary)
Teljesen megújult az E.ON Hungária Csoport solymári alállomása, amely Máriaremete, Remeteszőlős, Solymár, Pesthidegkút, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Piliscsaba, Nagykovácsi települések áramellátásáért felelős. A terület áramellátását biztosító távvezetékek évtizedekig szelték át a Budai Tájvédelmi Körzet Natura 2000-es területeit, az őshonos erdő
nov. 8
11:15
Körvonalazódik a Gázai övezet sorsa, palesztin terület marad izraeli gyámság alatt (Piac és Profit)
Ron Dermer, az izraeli kormány stratégiai ügyekért felelős minisztere és a szűk hadikabinet tagja az MSNBC amerikai televíziónak azt mondta, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy korábbi interjújában nem a Gázai övezet megszállásáról, hanem csak annak terrorellenes biztonsági felügyeletéről beszélt a háború után.
nov. 8
11:15
Lesújtó számokat közölt a KSH: rengeteget esett a külkereskedelem az egy évvel korábbihoz képest (Pénzcentrum)
2023. szeptemberben 1,3 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 13 százalékkal, az importoldalon 8,1 százalékkal nőtt - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából.
nov. 8
11:15
Balatoni csoda: ritkán történik ilyen a magyar tengerrel (Portfolio)
100 centiméter lett az elmúlt napok esőzéseinek hatására a Balaton vízszintje, amire ritkán van példa novemberben - írja az Infostart.
nov. 8
11:15
64 milliárd forint jutott erre a vidékieknek szánt támogatási formára (Agroinform)
A LEADER Program folytatódik.
nov. 8
11:15
Még mindig nincs elég pénze a magyaroknak a vásárlásra (Azenpenzem)
Hiába vált a statisztikában szeptembertől az inflációval korrigált keresetváltozás előjele ismét pozitívvá, ha ezt nem érzékelik az emberek. A bérek újbóli, tényleges emelkedése főként januártól esedékes, így nem csoda, ha a bolti forgalom friss adatai sem mutatnak szép képet.
nov. 8
11:17
A Hamász új inflációs hullámot indított? A központi bankok is feszülten figyelnek (Portfolio)
A folyamatban lévő Izrael-Hamász konfliktus kapcsán többen aggódnak, hogy az egy új inflációs hullámot indíthat el. A központi bankok világszerte elemzik az energiaárak jelentős megugrásának lehetséges következményeit. Azonban megosztottak a kérdésben.
nov. 8
11:18
Hivatalos: nyakunkon az évtized bejelentése (Forbes)
A Bloomberg névtelen forrásai elkotyogták, hogy akár már a héten bejelenthetik minden idők egyik legsikeresebb videójáték-franchise-ának új részét, a Grand Theft Auto VI-ot.
nov. 8
11:18
Tenyészkacsa állományból mutatták ki a madárinfluenza vírusát hazánkban (Magyar Mezőgazdaság)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Hajdú-Bihar vármegyében.
nov. 8
11:18
A középosztály utolsó reménye a Bitcoin lehet (BitcoinBázis)
A bitcoin legkorábbi támogatói számára a kriptovaluta nem csupán egy digitális eszköz, hanem egy esély a pénzügyi szabadságra. Most az
nov. 8
11:19
Az IT-cégek kincseskamráját nyitotta ki ez a megatrend Magyarországon (Portfolio)
Az IT-szektor sajátossága, hogy időről-időre bizonyos technológiák és trendek képesek felülteljesíteni a piacot és az átlagnál nagyobb ütemben nőni. Az elmúlt évek egyik ilyen nagy globális trendje a felhő (Cloud) alapú szolgáltatások elterjedése volt, de a most "induló" új trend, a mesterséges intelligencia (AI) is hasonló utat járhat be. Ezeket a

Keresés