Az év legjövedelmezőbb filmje a Barbie, amely a maga 1,35 milliárd dolláros bevételével jócskán túlszárnyalta az előzetes becsléseket. De nem a szőke ciklonról szóló mozi volt az idén az egyetlen, márka köré épülő koncepció. Trendek jönnek és mennek Hollywoodban, egy időben például minden a westernekről szólt, a kilencvenes és a kétezres években a
Lezárul december végéig Orosháza Gyopárosfürdő városrészének turisztikai célú fejlesztése, amelyre az önkormányzat több mint 820 millió forint támogatást nyert el.
2024. január 1. napjától megszüntetik a bírósági eljárási illeték illetékbélyeggel történő megfizetésének lehetőségét. Ezt követően készpénz-átutalási megbízással lehet rendezni a költségeket. A fel nem használt bélyegeket 2029 végéig visszaváltják.
A nemrégiben publikált harmadik negyedéves GDP adatok lényegében megerősítették a korábbi várakozásunkat, hogy az év egészében 0,6%-kal esik vissza a hazai gazdaság teljesítménye. 2023-at lassan magunk mögöttünk hagyva a figyelem most már egyre inkább a 2024-es kilátásokra terelődik, melyeknek a leírása kapcsán továbbra is a bizonytalanság tűnik a
Novemberben Csehországban már magasabb volt az éves infláció, mint Magyarországon, így hosszú idő után már nem Magyarországon a legnagyobb az éves infláció az EU-ban.
agyarország nagy sikerrel Európa-bajnok lett az új autóipari korszak beruházásaiért folyó verseny első, gyártókapacitásokért zajló fázisában, és ennek nyomán jó eséllyel tudja magához vonzani az ágazat kutatás-fejlesztési projektjeit is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A Díjat a Mta Agrártudományok Osztálya, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Magyar Talajtani Társaság alapította dr. Stefanovits Pál születésének 100. évfordulója alkalmából. Az elismerést – a szakmai közösség javaslatára – azon szakemberek kapják, akik hosszú időn át, magas színvonalú munkát végeztek a talajtan oktatása, kutatása és gyak
Már 33 intézmény vesz részt a Nemzeti Innovációs Ügynökség egyetemi startup-programjában, amihez az őszi szemeszterek során közel 14500 hallgató csatlakozott az elmúlt években.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) becslése szerint 2023-ban a magyar építőipari cégek 15-20 ezer külföldi munkavállalót foglalkoztattak.
Egyetlen hónap leforgása alatt hat új nemzetközi megrendelésről írtak alá megállapodást együttesen 4,3 millió euró értékben a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. (Ganz) forgógép üzletágának képviselői. A Ganz célja, hogy – a transzformátorgyártási tevékenység sikeres folytatása mellett – 2024-ben tovább növelje az egyedi tervezésű
Az amerikai diákhitelesek közel 40 százaléka nem kezdett el törleszteni a három év szünet után, még Joe Biden elnök könnyítési programja ellenére sem - számolt be a hírről Bloomberg.
Stagnálásra váltott az albérletpiac 2023 végére, az országos bérleti díjak novemberben 0,2 százalékkal, a fővárosiak pedig 0,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest. Éves összevetésben viszont még mindig 12 százalékos volt az országos lakbérek drágulása.
Fokozatosan bevezetik januártól a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtését Magyarországon, a szolgáltatás, amit önkéntes jelleggel lehet igénybe venni, első körben országszerte 14 települést érint - közölte a Mohu MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (Mohu) hétfőn az MTI-vel.
A múlt héten megrendezett Földügyek 2024 című Agroinform webinárium résztvevői közül a válaszadók közel 100 százaléka gondolja úgy, hogy hasznos információkhoz jutott.
Várhatóan még idén újra módosulnak a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel (epr), valamint a kötelező visszaváltási díjas rendszerrel (drs) összefüggő kormányrendeletek – írja Adó Hírlevelében az EY.
Hogyan javíthatják a vállalatok a modern contact center megoldásokkal az ügyfélkezelési hatékonyságukat? Az automatizáció és integráció a kulcs, bár a haladó technológiák még nem váltak általánossá. A MoCCa változást hozhat ebben a helyzetben.
Az Országgyűlés által idén nyáron elfogadott Panasztörvény értelmében a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások 2023. december 17-éig kötelesek voltak létrehozni saját belső visszaélés-bejelentési rendszerüket. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) olyan rendszert alakított ki, amely megteremti a lehetőséget a vállalkozások számára a jo
A munkahelyváltástól sokan tartanak, amely kapcsán már a döntés meghozása is jelentős kihívás lehet, hiszen ilyenkor az ismeretlentől való félelem ösztönösen felébred a munkavállalókban. A dolgozók gyakran inkább eltűrik a kedvezőtlen körülményeket aktuális munkahelyükön, minthogy lépjenek és feladják a meglévő, biztos pozíciójukat. Az év végéhez k
Ennek érdekében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (továbbiakban: Magosz) és a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (későbbiekben: Mfoi) együttműködési megállapodást írt alá.
A spanyol rendőrség közleménye szerint a december 16-ai hétvégén a rendőrök lefüleltek egy olyan, Iszlám Államhoz köthető hálózatot, amelyet bűncselekményekből
Érdekes választ adott az állami médiaszolgáltató Hadházy Ákos országgyűlési képviselő beadványára, amikor a Duna Médiaszolgáltató által működtetett M1 tévécsatorna kiegyensúlyozatlanságát tette szóvá egy konkrét esetben. Az állami médiavállalat vezetése szerint, aki más véleményeket is meg akar ismerni, mint ami a műsorban elhangzik, annak rendelke
A Magyarországon eddig villamosenergia-nagykereskedelemmel foglalkozó bolgár KER Toki Power AD már származási garanciával rendelkező zöld áramot is kínál vállalatoknak - közölte a társaság az MTI-vel.
December elejéig meghaladta a 250 ezret a legfeljebb 50 kilowattos kiserőművek száma Magyarországon, csak idén többet telepítettek belőlük, mint amennyit 2020-ig összesen - tette közé az Energiaügyi Minisztérium (EM) legfrissebb Facebook-bejegyzésében csütörtökön.
Megtévesztően kommunikált az Elittárs nevű internetes társkereső szolgáltatásáról a Spark Networks Services GmbH., emiatt a társaságra 169 millió forint bírságot szabtak ki - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)
Ismét emelkedik az OTP és éledezik a forint is, hatalmasat esett az európai földgáz. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntésére várunk, az év üzlete a hitelből vett PMÁP volt. Új lendületet kapott a bitcoin, óriási pénzeket emészt fel az FTX-felszámolás.
Befejeződött a 155 millió forintos uniós támogatásból megvalósuló minibölcsőde építése a Békés vármegyei Medgyesegyházán - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Délután három órakor szokás szerint online háttérbeszélgetésen ismerteti az MNB keddi döntésének részleteit Virág Barnabás. A jegybank alelnökének szavait elsősorban a kilátásokkal kapcsolatban figyelheti árgus szemekkel a piac.
Megtévesztően kommunikált az Elittárs nevű internetes társkereső szolgáltatásáról a Spark Networks Services GmbH. A vállalkozás elhallgatta a szolgáltatás lényeges, a tárkeresést érdemben korlátozó feltételeit, valamint az elérhető felhasználói bázis méretével kapcsolatban is megtévesztő információkat közölt. A feltárt jogsértések miatt a GVH Verse
Száz kilométeres távolság alatt kilométerenként 44 forint, míg 100 és 300 kilométer között kilométerenként 32 forint a minimálisan elvárt költségtérítés mértéke azok körében, aki egy-egy út erejéig megosztják autójukat idegenekkel – derül ki az Oszkar.com Telekocsi felhasználói körében végzett felmérésből. A platformot használó autósok közel harmad
Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség (Aha) szakemberei által a káliumtartalma miatt nagyra becsült paradicsom újabb szív-egészségügyi előnyökről tett tanúbizonyságot egy több mint 7000 (55 és 80 év közötti) felnőtt bevonásával készült spanyol tanulmányban.
Megtévesztően kommunikált az Elittárs nevű internetes társkereső szolgáltatásáról a Spark Networks Services GmbH. A vállalkozás elhallgatta a szolgáltatás lényeges, a tárkeresést érdemben korlátozó feltételeit, valamint az elérhető felhasználói bázis méretével kapcsolatban is megtévesztő információkat közölt. A feltárt jogsértések miatt a GVH Verse
A munkáltatónak többféle fegyelmezési lehetősége van a munkavállalóval szemben. A dolgozó kötelezettségszegése esetén alkalmazható figyelmeztetés vagy súlyosabb fegyelmezési eszközök is. Mikor jogosult a munkáltató figyelmeztetésben részesíteni a munkavállalót? Mit tehet a munkavállaló figyelmeztetés esetén? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd vá
Csökkent az infláció az euróövezetben és az Európai Unióban novemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közölt végleges adatai szerint.
Akár 280 ezer forint adót visszakaphat az, akinek van szabad pénze és van az összevont adóalapba tartozó jövedelem után elegendő megfizetett adója. Ahhoz, hogy valaki teljes egészében ki tudja használni a kedvezményt, 1 millió 400 ezer forintot kell, hogy jóváírjanak bizonyos megtakarítási számláin.
A pénzügyi-számviteli ügyintéző olyan szakember, aki kritikus szerepet tölt be a gazdálkodó szervezeteknél. A feladatai között szerepel a könyvelési teendők ellátása, amely magában foglalja a gazdasági tranzakciók rögzítését és rendszerezését. Szintén felelős a gazdasági nyilvántartások vezetéséért, biztosítva ezzel az átláthatóságot és az informác