2023. december 8. péntek

dec. 8
16:21
Odavágott Ficónak a szlovák államfő (Privátbankár)
A különleges ügyészség tervezett megszüntetése miatt.
dec. 8
16:24
Indulhat a roham a hazai benzinkutakhoz: olyat hoz az év vége, amit csak a benzinárstopnál láthattunk? (Pénzcentrum)
Mint korábban mi is beszámoltunk róla, január elsejétől jelentős, átlagosan 41 forintos emelkedés jön a hazai benzinkutakon a jövedéki adó bevezetése miatt. Virovácz Péter szerint fél százalékkal is nagyobb lehet emiatt az egész éves infláció, Trippon Mariann ugyanakkor sorokra is számít a kutaknál az ünnepek között - bár igaz, nem elsősorban a jan
dec. 8
16:24
Több hónap benzináresését intézheti el a kormány egy mozdulattal (444.hu)
Januártól literenként 41 forinttal lesznek drágábbak az üzemanyagok. A benzin árának csökkenése három hónap alatt volt ennyi.
dec. 8
16:24
Zöld utat kapott, jöhet az uniós pénz Magyarországra (Növekedés)
Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét, újabb akadály hárult el a hazánknak járó források folyósítása elől - jelentette be a pénzügyminiszter Brüsszelben.
dec. 8
16:24
Több százezer ember ivóvízellátása lett biztonságosabb (Magyar Mezőgazdaság)
Több százezer ember ivóvízellátása lett biztonságosabb az elmúlt évek egyik legnagyobb víziközmű-beruházásának megvalósításával - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.
dec. 8
16:24
Egyre közelebb kerülnek a cégekhez a felhőalapú szolgáltatások (Üzletem)
A 2021 évi 41,1 százalék után 2023-ban 45,2 százalék volt azoknak az uniós vállalkozásoknak az aránya, amelyek valamilyen felhőalapú számítástechnikai szolgáltatást vásároltak – tájékoztatott az Eurostat.
dec. 8
16:30
Újabb banki felvásárlásokról beszélt Csányi Sándor (Infostart)
Az OTP elnök-vezérigazgatója a Bloombergnek adott interjúban arról beszélt, hogy az akvizíciókkal regionális óriásbankká tennék a pénzintézetet.
dec. 8
16:36
Szuperautót vezethetsz 25 000 forintért! De megéri a dolog? (Forbes)
Megéri az árát az új Forza Motorsport? Jó vezetési élményt kínál? Milyen a látvány? Szórakoztató? Életképes az erős mezőnyben?
dec. 8
16:42
Bővült a soproni Horváth Fólia Kft. kapacitása (ProfitLine)
Bővítette kapacitását a soproni székhelyű Horváth Fólia Kft., amely a Széchenyi Terv Plusz program részeként 474,09 millió forint feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatást kapott - tudatta a csomagolóanyagok gyártásával foglalkozó családi vállalkozás az MTI-vel.
dec. 8
16:42
Mától elérhető Kaley Cuoco vadonatúj sorozata az Rtl+ felületén! (Digital Hungary)
Mától elérhető az RT+ előfizetős csomagjában az Egyesült Államokban idén nyáron debütált Igaz történet alapján (Based on a True Story) című krimivígjáték teljes első évada!
dec. 8
16:48
Kész a mesterterv az EU-ban a Gazprom megbénítására (Portfolio)
Moszkva közel két évvel ezelőtti teljes körű ukrajnai inváziója után az Európai Unió készen áll arra, hogy felhatalmazza tagállamait az Oroszországból és Fehéroroszországból származó gázimport korlátozására. A Financial Times által ismertetett tervezet szerint bármelyik uniós tagállam lehetőséget kap arra, hogy megakadályozza, hogy orosz és fehéror
dec. 8
16:48
Nagyon megéri a tormatermesztés, de csak ha így csinálják (Agroinform)
Méltán mondhatjuk, hogy „Magyarország Európa tormatermelési királya", és ami még fontosabb, a magyar torma kiváló minőségű – mondta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter.
dec. 8
16:48
Nyár óta kényszerfékezés, várakozás a hazai mezőgép-piacon (Agrárágazat)
Brutálisan csökken a mezőgazdasági gépek hazai forgalma: a 3. negyedévi adatok arányosan évtizedes visszaesést mutatnak.
dec. 8
16:54
Néhány egyszerű otthoni módszer a tűzifa felvágására (Agrofórum)
Az elmúlt évben alighanem sokan elővették a régóta rozsdásodó fejszéiket, hogy tűzifával próbálják helyettesíteni (ha van rá mód) a megdrágult földgázt. Íme, pár egyszerű módszer a rönkök felaprítására.
dec. 8
17:03
Csaknem négymilliárd euró hitelt vesz fel Magyarország (Privátbankár)
Ez is része az elfogadott támogatásnak. Az uniós tanács jóvá hagyta 13 tagállam helyreállítási tervét.
dec. 8
17:06
Hatalmas partfal szakadt le a Balatonnál (Portfolio)
Leszakadt a balatoni partfal Balatonföldváron a Kemping utcánál - olvasható a város holnapján. A korábban kiépített védműnek köszönhetően az omladék nem tudott vagyoni kárt okozni.
dec. 8
17:09
A webáruházaknál is érzik, kevesebbet költenek a vásárlók (Piac és Profit)
A reálbérek idei átmeneti visszaesése, a vásárlók rendelkezésére álló szűkebb források a jelek szerint az év végi időszakban is éreztetik a hatásukat. A karácsonyi időszakban fókuszba kerülő termékeket forgalmazó webáruházak 41 százaléka a tavalyi szezonhoz képest alacsonyabb forgalmat vár – 22 százalékuk szerint a visszaesés meghaladja a 20 százal
dec. 8
17:12
Javították a Szegedi Tudományegyetem onkológiai ellátását (ProfitLine)
A daganatos betegségek diagnosztikáját és kezelését teszi hatékonyabbá az az 800 millió forintos költségvetésű fejlesztés, amely uniós támogatással megvalósult meg a Szegedi Tudományegyetemen (Szte) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.
dec. 8
17:12
Távozik a saját gyártású műsorokért felelős vezető is a Viasat és AXN csatornákat működtető Antenna Entertainmenttől (Media1)
Úgy tűnik, mérföldkőhöz érkezett a Viasat és AXN csatornákat működtető Antenna Entertainment tévétársaság. 14 év után ugyanis távozik Prukner Brigitta is, aki a saját gyártású műsorokért felelt a régióban, így hazánkban is. Előzőleg a Magyarországért is felelős regionális ügyvezető igazgató és az anyavállalat térségünkért felelős vezérigazgatója is
dec. 8
17:18
Sunyi drónt csípett fülön a hatóság: ezzel a trükkel próbáltak cigit csempészni, nem jött össze (Pénzcentrum)
Abszurd csomagok hullottak az égből Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyik községében. A kölcsei határrendészek azonnal értesítették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőreit.
dec. 8
17:18
Történelmi döntést kell hozniuk az olaj- és gázvállalatoknak (Portfolio)
Az olaj- és gáztermelő vállalatoknak és országoknak kulcsfontosságú döntést kell meghozniuk az energiarendszerben a jövőben betöltendő szerepüket illetően, miközben a klímaválság súlyosbodását nagyrészt ezen iparág alaptermékei táplálják. A társaságoknak el kell dönteniük, hogy a klímaválság elmélyítéséhez járulnak-e hozzá, vagy a megoldás részesév
dec. 8
17:18
Top altcoinok meglepő decemberi növekedési mutatókkal (BitcoinBázis)
A kriptopénzek piaca jelentős fellendülést tapasztal, a Bitcoin pedig a vezető szerepet tölti be, mivel nemrég 44 ezer dollárra emelkedett.
dec. 8
17:20
Már előrendelhető a Bitkey, a Block legújabb kriptotárcája (BitcoinBázis)
A Jack Dorsey vezérigazgató által vezetett Block, Inc. (NYSE: SQ) a Bitcoin demokratizálását célzó lépésként végre elindította az új self-custody
dec. 8
17:21
Áder János szerint tudatosan is lehet kezelni az ünnepi előkészületeket (Alternatív Energia)
A takarékos és tudatos ünnepi előkészületekről beszélgetett vendégével, a kolozsvári Balog Boros Enikővel Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
dec. 8
17:24
Hajnalban mindenhol fagyni fog. -10 fok körüli hőmérsékletek is lehetnek (Agroinform)
Néhol hószállingózás előfordulhat.
dec. 8
17:24
A BMW távolról vezérelt fejlesztési modellekkel tesztel az Alpokban (Tiszta Jövő)
A gleccsereken az új BMW 5-ös sorozat átfogó téli teszt keretein belül bizonyítja kvalitásait.
dec. 8
17:24
Világelső a Soproni Egyetem az E-hulladék kezeléssel kapcsolatos módszertani kampányával (Öko-drive)
A világ legjobb gyakorlatait bemutató, e területen élen járó 54 egyetem közül a nemzetközi dobogó első helyére rangsorolták az UI GreenMetric versenyében a Soproni Egyetem e-hulladék gyűjtését és a hulladék kezelést bemutató pályázatát.
dec. 8
17:30
Bevásárol az MVM, 35 ezer háztartás érintett (Infostart)
Jelentősen bővíti napelemes erőművi portfólióját az MVM csoport, a december 7-én lezárult tranzakció értelmében a megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. megvásárolja a CMC, a Genertec International csoport tagjának fejlesztésében épült és tulajdonában lévő kaposvári 100 MWe beépített kapacitású napelemes erő
dec. 8
17:30
Ukrajna két Magyarország által bírált ügyben is új törvényt fogadott el (Portfolio)
Az ukrán parlament jóváhagyta a korrupcióellenes és a kisebbségi törvények kulcsfontosságú módosításait, jelentős lépéseket téve az Európai Unió követelményeinek teljesítése felé, mivel az ország szeretné megkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat. Orbán Viktor miniszterelnök egy pénteken megjelent interjúban még a világ legkorruptabb országának nevez
dec. 8
17:30
Startup gála 2023 – bemutatkoznak az idei év legsikeresebb magyar startupjai (Fintech)
A Startup Mikulás gála az idei év egyik kiemelkedő eseményeként került megrendezésre a startup szcénán belül, amely számos figyelemre méltó előadást, díjátadót és egy izgalmas panelbeszélgetést foglalt magába. A nyitóbeszédet Kádár Tamás, a SEON társalapítója tartotta. A díjátadó ceremónián az “Év Startupja” díjat többek között az aiMotive és a SEO
dec. 8
17:30
Még nem késő inflációkövető fizetésemelést kérni 2024-től (Digital Hungary)
Év végére emelkedett az átlagkereset Magyarországon: a 2022. év végi mutatóhoz képest csak 14,1 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, mégis sokan nem kaptak még idén inflációkövető béremelést. Mit tehetünk, hogy megkapjuk azt a fizetésemelést, ami járna?
dec. 8
17:36
Több ezer magyar kaphat ingyen új, vegyes tüzelésű kályhát (Portfolio)
A Felzárkózó települések programban több mint százötven kistelepülés lakói kapnak új, vegyes tüzelésű kályhát.
dec. 8
17:38
Tovább halmozza fel az olajkészleteket Amerika (Portfolio)
Legalább jövő májusig rendszeres havi tendereket tartana az Egyesült Államok, hogy növelje stratégiai olajkészleteit – írja a Bloomberg. Erre azért van szükség, mert a készletek majdnem negyven éves mélyponton vannak.
dec. 8
17:42
Átadták az MNB Kiválósági ösztöndíjait (ProfitLine)
Huszonöt magyarországi felsőoktatási intézmény közel 600 hallgatója vehette át ünnepélyes keretek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Kiválósági ösztöndíjat, a 2016-ban életre hívott program ösztöndíjában a jegybank tevékenységéhez kapcsolódó gazdaságtudományi képzésben részt vevő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók részesül
dec. 8
17:42
Megszólalt Orbán Viktor a bolgár földgázadóról: ez magyarellenes lépés, vissza kell vonni (Portfolio)
A jövő megértése érdekében fontos, hogy a szerbek nem lehetnek sikeresek a magyarok nélkül, a magyarok pedig nem lehetnek sikeresek a szerbek nélkül, úgyhogy egyértelmű, hogy mi motiválja az együttműködést - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Tanjug szerbiai hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjúban. A magyar kormányfő többek köz
dec. 8
17:44
Ma megérkezik a tűzoltóságok és a mentőszervezetek támogatása (ProfitLine)
Péntekig megérkezik a központi költségvetésből megítélt támogatása az idei évben pályázatot benyújtó önkormányzati tűzoltó-parancsnokságoknak és önkéntes tűzoltó egyesületeknek, valamint mentőszervezeteknek - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel.
dec. 8
17:48
Kinek fogja megérni ezután napelemet telepíteni? Tudj meg többet a pályázatról! (Agroinform)
A Napenergia Plusz Program pályázati felhívást hasonlítottuk össze az előző lakossági napelemes pályázattal.
dec. 8
17:54
17. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál (Agroinform)
Te ott leszel?
dec. 8
17:54
2024-től kötelező elektronikus aláírás jön az új ingatlan-nyilvántartásban (Üzletem)
A jelenleg hatályos ingatlan-nyilvántartási törvényünk helyébe várhatóan 2024. nyarán a jelenleg papír alapú nyilvántartást felváltó új elektronikus alapokon nyugvó rendszert vezetnek be, közismert nevén az E-ING rendszert – hívja fel a figyelmet Dr. Bognár Tímea Anett ügyvéd, ingatlanforgalmi szakjogász.
dec. 8
17:56
Itt a nagy bejelentés! Érkezhetnek az uniós források Magyarországra (Agroinform)
Mutatjuk, mikor és mennyi EU-s pénz jöhet.
dec. 8
18:12
Megkezdődött az erdőterületek támogatásának kifizetése (ProfitLine)
A kormány és az agrártárca továbbra is számos eszközzel segíti az erdőgazdálkodókat.
dec. 8
18:12
Újrakezdheti történelmi háborúját Európa Amerikával (Portfolio)
Az Európai Unió mérlegeli annak lehetőségét, hogy újra nyissa a kereskedelmi világszövetségnél (WTO) indított perét az Egyesült Államok ellen. A vita még a Trump-kormányzat idején indult az acél- és alumíniumipar kapcsán, de aztán a felek kölcsönösen büntetővámot vetettek ki mintegy 10 milliárd dollárnyi termékre – írja a Bloomberg.
dec. 8
18:18
2024-ben milliomos lehetsz ezekkel az altcoinokkal (BitcoinBázis)
A kriptopiac jelenleg jelentős fellendülésen megy keresztül, a Bitcoin (BTC) vezetésével, amely nemrég 44 000 dollár fölé emelkedett. Ez a
dec. 8
18:21
Magyarország csak nyerhet a zöld átállásból (Alternatív Energia)
Magyarországnak megvannak a pénzügyi eszközei ahhoz, hogy a világgazdaság zöld átállásának egyik nyertese legyen - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint Varga Mihály az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján tartott pénzügyminiszteri kerekasztal beszélgetésen, Dubajban.
dec. 8
18:24
Tizenhárom uniós tagállam lélegezhetett fel egyszerre, köztük Magyarország is (Infostart)
Az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) jóváhagyta Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Finnország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Lettország, Lengyelország és Románia módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét - közölte Valdis Dombrovskis kereskedelempolitikáért felelős bizt
dec. 8
18:24
A precíziós takarmányozás egyre szükségesebb a versenyképesség megőrzéséhez (Agroinform)
Hogyan működik egy elektromos takarmánykeverő és -kiosztó kocsi?
dec. 8
18:24
Az MBH Bank meghirdette a „Fenntartható Jövő Bankja” programot (Tiszta Jövő)
Átfogó ESG-programot indít a „Fenntartható Jövő Bankja” néven az MBH Bank.
dec. 8
18:24
Új telephelyen folytatja munkáját a Kite Zrt. Aszódon (Magyar Mezőgazdaság)
Öt évvel ezelőtt nyitotta meg jelenlegi telephelyét a Kite Zrt. Aszódon, mely a folyamatos növekedésnek és a partnerkör bővülésének köszönhetően mára kinőte méreteit, ezért az alközpont a korábbinál lényegesen nagyobb telephelyre költözött.
dec. 8
18:24
Zöld utat kapott az Energiavonat (Öko-drive)
Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítéséről szóló szerződés jött létre az Óbudai Egyetem és Pilisszentlászló Önkormányzata között. A dokumentumot Tóth Attila polgármester és Prof. Dr. Felde Imre ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes látta el kézjegyével november 28-án.
dec. 8
18:27
Tripla kávét ivott a BUX, meg sem állt az új csúcsig (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,97 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 58 669,83 ponton, új történelmi rekordon zárt pénteken.

Keresés