Senkinek sem kellenek a lakáshitelek – utoljára 10 éve volt olyan alacsony a szerződések száma, mint idén februárban – havonta egy bankfiókban átlagosan kevesebb, mint 3 hitelszerződést kötnek az ügyfelekkel – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
A kecskeméti Hírös-Fa Metész Termelői Csoport Szövetkezet Magyarország egyetlen gyümölcsfaiskolai szövetkezete. Kínálatuk széles, abban szabadgyökerű oltványok, alanycsemeték, szemzőrügyek, konténeres és cserepes gyümölcstermők, valamint konténeres Kordes kerti rózsák is szerepelnek. A hatéves szövetkezet tevékenységét Rostás Gábor igazgató és az e
Kína devizatartaléka, ami a legnagyobb a világon, márciusban 3184 milliárd dollár volt, 51 milliárd dollárral nőtt a februári 3133 milliárd dollárról - közölte az ázsiai ország jegybankja.
A magyar földi eper, azaz a szamóca már érik a fóliasátrakban, az ára azonban igencsak borsos lesz, ahogy a később érő szabadföldi eperé is. Az árak annak ellenére vannak az egekben, hogy a termelők kedvező eperszezonra számítanak.
Hiába csökkent az idén szinte folyamatosan a benzin ára, még mindig Magyarországon a legmagasabb a környező országokhoz képest. A különbség ráadásul növekszik, Romániában például már 100 forinttal kevesebbe kerül egy liter benzin, mint nálunk.
Régóta foglalkoztatja az emberiséget az a kérdés, hogy van-e felső határa az emberi élettartamnak – egy új, statisztikai módszerekkel végzett vizsgálat szerint, ha van is, még messze vagyunk attól, hogy elérjük, bőven van még növekedési lehetőség.
Kismértékben erősödött hétfő reggelre a forint az euróval szemben, a devizapiac húsvét hétfőn sem pihen. Az alacsony forgalom unalmas kereskedést, de akár a szokásosnál nagyobb kilengéseket is hozhat.
Eddig két holttestet találtak a dél-franciaországi Marseille-ben összeomlott négyemeletes lakóház romjai alatt, legalább hat embert még mindig keresnek – közölte a helyi tűzoltóság hétfőre virradóra. A hatóságok azt közölték, az eltűntek között nincs gyerek.
A mikorrhiza-kapcsolatokról mindannyian tanultunk, és már a kertészet, zöldfelület-gazdálkodás egyre több területén is kiaknázzák az előnyeit, ám valószínűleg csak kevesen láthatták a növényi gyökerekkel együtt élő gombákat a maguk valóságában.
Amint arra hétvégén a Discord csatornánkon is felhívtuk a figyelmet, hackertámadás áldozata lett az egyik legnagyobb decentralizált tőzsde, a SushiSwap. A támadó egy bugot kihasználva férkőzött hozzá egy felhasználó tárcájához, ahonnan 3.3 millió dollár értékű kriptót tudot kiutalni. Az eset felhívta a figyelmet arra, hogy még a legnagyobb dexeken
Minimálisan mozgott a forint a főbb devizákhoz képest hétfőn reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve, ami a múlt héten az utolsó kereskedési nap volt.
A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint márciusban tovább mérséklődhetett az infláció Magyarországon, vagyis egyre biztosabb, hogy januárban tetőzhetett az áremelkedési ütem. Ez egyben azt is jelenthetné, hogy nincs már szükség az élelmiszerekre kivetett árstopra, azonban a szakértők szerint egyelőre kivárhat a kormány annak kivezetésével, v
Visszatér az enyhe, tavaszias időjárás a jövő héten. A hőmérséklet lassan emelkedik, megszűnnek az éjszakai fagyok, és csütörtökön a déli, délkeleleti országrészben akár 21 Celisus-fok is lehet, majd ismét lehűlés kezdődik - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Mti-hez vasárnap eljuttatott előrejelzéséből.
Április közepén végre hivatalosan is megérkezik a tavasz, aminek hála akár 21 fok is lehet végre. a Kiderül segítségével összeszedtük, hogy hol is lesz jó idő a héten.
Nem várt sikere volt a minap a tényleg hét nyelven beszélő, elképesztő tudással és hatásfokkal dolgozó takarítórobotokat forgalmazó PrexRobot CEE Kft. hazai bemutatkozásának. A gondolkodni képes, okos gépek lenyűgözték az ország minden részéről összegyűlt takarító cégek vezetőit is. A következő bemutatót már a LEO Szövetség épületfenntartó szakembe
Bár a teleink már nem a régiek, alig lehet havat látni, sok növény vegetációban telel át. Télen is láthatunk virágzó százszorszépet, gyermekláncfüvet, a tavaszt mégis mindenki várja. Egyes növények már igen korán megjelennek és gyűjthetők. A tavaszi gyomok közt is számos hasznos tulajdonságú növényt találunk.
Kismértékben erősödött hétfő reggelre a forint az euróval szemben, a devizapiac húsvét hétfőn sem pihen. Az alacsony forgalom unalmas kereskedést, de akár a szokásosnál nagyobb kilengéseket is hozhat.
A költséghatékonyság árnyékában kizárólag a kulcsemberekre koncentrálódik a fejlesztés, noha a változás- és konfliktuskezelés fontosabb, mint valaha – mindenkinek.
Erősödéssel zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, de vegyesen mozogtak a térségben még nyitva tartó piacok. Az ausztrál és a hongkongi tőzsde hétfőn nem nyitott ki. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói 0,48 százalékkal, 27 649 pontra nőtt. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 0,41 százalékkal emelkedett. A már szintén bezárt tajvani tőzsde
Április 4-én immár második alkalommal rendezták meg a Budapest Hydrogen Summit-ot, a régió legfontosabb iparági konferenciáját, ahol a hidrogénpiac vezetői megvitatták a technológia előtt álló lehetőségeket és kihívásokat a 2050-es klímacélok tükrében.
Vízkorlátozásokat vezettek be Tunéziában, a gazdasági válsággal és az évek óta tartó szárazsággal küzdő észak-afrikai országban a szabályozás vélhetően a mezőgazdasági szektort sújtja majd leginkább - adta hírül szerdán a The Guardian című brit napilap.
Az energiatudatosság és a mesterséges intelligencia köré szerveződik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) mérnökkarának legkiemelkedőbb szakmai rendezvénye, a 16. Pollack Expo április 13-án és 14-én Pécsen - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
A chiphiány enyhülésével egyidejűleg a Jaguar Land Rover negyedik negyedéves eladási számai éves szinten 30 százalékkal nőttek meg. A Tata Motors tulajdonában lévő Jaguar Land Rover (JLR) még a múlt héten hozta nyilvánosságra negyedik negyedéves pénzügyi eredményeit. Az autógyártó eladási számai tovább nőttek a negyedik negyedévben és az év egészér
Ezúttal a Földközi-tenger túlpartján lévő Spanyolországgal és Portugáliával közösen pályázik a vb-rendezésre Marokkó, amely 20 milliárd dollárnál is többet ölne a projektbe.