A magyarok 28 százaléka saját bevallása szerint látott már UFO-t, vagyis olyan tárgyat vagy jelenséget az égen, amit nem tudott beazonosítani. A legtöbben ezt nem az idegenek jelenlétének tekintik, de meglepően sokan, 70 százalék hisz abban, hogy létezik intelligens élet a Földön kívül – derült ki a National Geographic magyarok körében készített re
Februárban 2021 szeptembere óta először fordult többletbe az euróövezet külkereskedelmi mérlege az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Évről évre nő azoknak a száma, akik jogosultak a magyar államtól öregségi nyugdíj vagy más nyugdíjszerű ellátásra, miközben külföldön élnek. Ennek számos oka lehet, a Magyarországon dolgozó vendégmunkások jogosultságától kezdve a korábban itt élő emigrációján át a nyugdíjazást követően elköltözésig. Mutatjuk, hogy a legfrissebb adatok alapján melyi
A kínai piacot önként, az oroszt kényszerből elhagyó Renault rendezte sorait, és felfrissített, elektronizált modellkínálatával növelte versenyképességét.
Megkezdheti az első lépéseket a monetáris lazítás irányába jövő kedden a kamatfolyosó szűkítésével Magyar Nemzeti Bank, a kamatok csökkentésére ugyanakkor az elemző szerint még várni kell.
Jelentősen gyengült szerdán a forint az euróval szemben miután Virág Barnabás arról beszélt, hogy az MNB a jövő héten elkezdheti a kamatcsökkentés többlépcsős folyamatát. Kérdés, hogy innen folytatódik-e ma is a gyengülés, vagy csak a piac hirtelen reakciója volt a tegnapi, és mára megnyugszanak a kedélyek.
A viszontagságok ellenére is jól teljesített az OTP Alapkezelő: 2022-ben növelni tudták a piaci részesedésüket, 2023 márciusában pedig a befektetési alapokban kezelt vagyonuk átlépte a 2000 milliárd forintot, amivel új rekordot döntöttek meg. A 2023-as évben továbbra is jelentős tőkebeáramlásokat várnak, de figyelniük kell, mert a piacon egyre több
Akár kedvenc márkájukat is készek elhagyni a vásárlók, ha fizetniük kell a rendelt termék visszaküldéséért – állapítja meg az SAP Emarsys legújabb kutatása, amely a magyar piac számára is fontos tanulságokkal szolgálhat.
A gazdasági kapcsolatok Magyarország és Málta között biztatóan alakulnak, a kereskedelem bővül, a turizmus pedig már elérte a Covid előtti szintet Angelo Farrugia szerint. A máltai parlament elnöke, aki a közelmúltban járt Budapesten, lapunknak beszélt arról is, hogy számos máltai befektető van jelen Magyarországon, Máltán pedig több ezer magyar do
Habár minden eddiginél gyorsabban dübörög a digitalizáció, költségvetési szempontból a legtöbb hazai vezető mégis elhanyagolható tényezőként tekint a vállalati informatikára. Míg az energia, géppark és egyéb kiadások tekintetében a cégek többsége már az év elején komoly kalkulációt és tervezést végzett, a digitális rezsi a legtöbb esetben kimaradt
Összefoglaló: minden, ami eddig kiderült Virág Barnabás interjúja óta. A fordulatokat érdemes fontolóra venni a nyári külföldi utazásra készülőknek is, és természetesen ennek a történetnek még nincsen vége..
A Huawei adatai szerint világszerte jelenleg több mint 230 5G hálózat van kereskedelmi használatban, a lendületes terjeszkedésnek köszönhetően a vállalat előrejelzései szerint 2030-ra az 5G-magánhálózatok száma elérheti az egymilliót, ami új szolgáltatások széles skáláját teszi lehetővé.
A hasznos pókok mezőgazdasági területeken tapasztalható jelentős visszaszorulására hívják fel a figyelmet az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) és Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói legújabb vizsgálatuk alapján.
A hasznos pókok mezőgazdasági területeken tapasztalható jelentős visszaszorulására hívják fel a figyelmet az Elkh Agrártudományi Kutatóközpont (Atk) és Ökológiai Kutatóközpont (Ök) kutatói legújabb vizsgálatuk alapján.
Tovább erősödött és lassan elérheti a pozitív tartományt a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. A pozitív változás annak köszönhető, hogy a közterhek és a vállalati hitelkamatok kedvezőbb alakulására számítanak a cégek.
Többszöri elhalasztott tőzsdei jegyzés után múlt héten pénteken sikerült tőzsdére lépnie a Bitdeer-nek. A bányász részvényeivel BTDR ticker alatt a Nasdaq-on lehet kereskedni. Indulás óta több mint 30%-ot esett a cég részvényeinek az árfolyama a TradingView adatai szerint, jelenleg 6,45 dollár körül kereskednek vele. A részvénnyel való kereskedést
Februárban 2021 szeptembere óta először fordult többletbe az euróövezet külkereskedelmi mérlege az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Jelentős adókedvezményt vehetnének igénybe a hazai vállalkozások a saját beruházásaik után, 2022-ben pedig tovább bővült a kedvezményezettek köre, mégis sokan nem élnek a lehetőséggel. A lehetőség alanyi jogon jár, és mindössze néhány fontos kritériumnak kell megfelelni ‒ hívta fel a figyelmet dr. Vargha Máté, a BDO Magyarország Adótanácsadás szaké
Kilenc hónappal azután, hogy a horvát alkotmánybíróság elutasította Ivo Sanader volt horvát kormányfő alkotmányjogi keresetét a Mol-INA-ügyben, a taláros testület most az ugyanabban a perben elítélt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója panaszát is elvetette – közölte szerdán a HRT horvát közszolgálati televízió. A Mol Csoport az MTI-vel
Az első negyedévben 10,2 százalékkal kevesebb motorbenzin és 22,4 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 18,2 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (Mász) csütörtökön.
Az Európai Központi Bank döntéshozói múltkori ülésükön széles körben egyetértettek Philip Lane vezető közgazdász javaslatával az 50 bázispontos emelésre vonatkozóan – derül ki a legutóbbi jegybanki ülés jegyzőkönyvéből, amit a Reuters foglalt össze. A legutóbbi ülést egyértelműen az amerikai bankbedőlések miatti aggodalom dominálta.
Tovább erősödött és lassan elérheti a pozitív tartományt a K&H kkv bizalmi index, ami az első negyedévben 3 pontos emelkedést követően jelenleg -4 ponton áll. A pozitív változás annak köszönhető, hogy a közterhek és a vállalati hitelkamatok változásában kedvezőbb fordulatra számítanak a cégek. A várakozásokban azonban hatalmas a különbség cégméret
Az Orbán-kormány a tervek szerint görög és francia mintára kötelezi a legnagyobb élelmiszerláncokat, hogy több termékkategóriában akciós termékeket áruljanak. A két külföldi példa viszont igazán átütő sikert nem hozott az infláció elleni harcban, ráadásul bőven el is térnek a budapesti tervektől. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy a fogyasztók mire is
Csalódást keltő teljesítményt nyújtott az American Express az év elején, amely 1,1 milliárd dollárt különített el a rossz adósok miatti veszteségek fedezésére.
A több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt. 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét, a cafeteria keretösszegét 10 százalékkal növelte, és bruttó 214 millió forintnyi jutalmat is szétosztott.
A kínai központi bank 3,65 százalékon tartotta az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) csütörtöki döntésével. A jegybank ezt a kamatot tavaly augusztusban változtatta utoljára, akkor 3,7 százalékról a jelenleg is érvényes 3,65 százalékra szállította le.
Helyi információk szerint találkoztak az üzemi tanács és a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség képviselői a Jindal Steel indiai acélipari óriással. A megbeszélésen kiderült, hogy ez a cég is érdeklődik vevőként a Dunaferr gyára iránt.
A Deutsche Bank azt tervezi, hogy költségmegtakarítás céljából 10 tagról 9 tagúra csökkenti igazgatótanácsát, és leépít valamennyi munkahelyet az infrastruktúrában és a privátbanki üzletágban - közölte egy, a bankhoz közel álló forrás csütörtökön a Reuters hírügynökséggel.
Tovább erősödött és lassan elérheti a pozitív tartományt a K&H kkv bizalmi index, ami az első negyedévben 3 pontos emelkedést követően jelenleg mínusz 4 ponton áll. A pozitív változás annak köszönhető, hogy a közterhek és a vállalati hitelkamatok változásában kedvezőbb fordulatra számítanak a cégek.
Radikális reformokra van szükség a magyar nyugdíjrendszert illetően: a folyamatosan romló demográfiai állás miatt 2050-re az időskorú eltartottak függőségi aránya 46,6%-ra nő majd, a fiataloknak pedig meg kell tanulniuk önmagukról gondoskodni - derült ki az Allianz Globális Nyugdíjjelentésének második kiadásából.
Ismerd meg az e-mail marketing alapjait, és tanuld meg, hogyan építhetsz fel egy sikeres kampányt! Olvasd el cikkünket, amely lépésről lépésre bemutatja a hatékony tervezés, stratégiaalkotás és tartalomfejlesztés fortélyait.
Az év első három hónapjában 224 milliárd forint értékű friss tőke áramlott be az OTP Alapkezelő alapjaiba, a kezelt vagyon így márciusra meghaladta a 2000 milliárd forintot, ami egy mérföldkő a társaság életében, és példa nélküli a magyarországi alapkezelők között – tájékoztatott Éder György vezérigazgató sajtótájékoztatón Budapesten csütörtökön.
Az első negyedévben 10,2 százalékkal kevesebb motorbenzin és 22,4 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 18,2 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség csütörtökön. Az üzemanyagárak emelkedése a