Lengyelország és Magyarország ideiglenesen leállította az ukrán gabonaimportot, annak ellenére, hogy Brüsszel figyelmeztette, hogy az ilyen egyoldalú fellépés ellentétes az EU kereskedelmi politikájával.
A cseh ellenőrök eddig nem találtak egészségre káros anyagokat az országba bevitt ukrán gabonában, húsban és tojásokban – jelentette ki Zdenek Nekula cseh mezőgazdasági miniszter prágai sajtótájékoztatóján.
A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó adózott eredménye 24,2 százalékkal, 2,51 milliárd dollárra, részvényenként 73 centre csökkent az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 3,3 milliárd dollárról, részvényenként 95 centről.
A cseh ellenőrök eddig nem találtak egészségre káros anyagokat az országba bevitt ukrán gabonában, húsban és tojásokban - jelentette ki Zdenek Nekula cseh mezőgazdasági miniszter csütörtöki prágai sajtótájékoztatóján.
Itthon most még megdöbbentően hangozhat, hogy léteznek olyan munkahelyek, ahol az ember szabadon választhat főnököt sőt, a céges bankkártyát is használhatja. Világszerte azonban egyre népszerűbb a szabad cégkultúra. Talán itthon is trendet teremthet egy magyar cég, ami a munkahelyi szabadságot tűzte zászlajára, és idén másodjára kapta meg a WorldBl
A hozamemelkedés megtorpanásával a kötvényalapokba áramlott a legtöbb friss tőke az első három hónapban a magyarországi befektetésialap piacon, és ebből messze a piaci részesedése fölött vette ki a részét az OTP Alapkezelő. Részben ennek hatására az általa kezelt alapok összvagyona átlépte a 2000 milliárd forintos határt, ami példa nélküli a
Eddig nagyon magas áron kapta a gázt egy szűk céges-intézményi kör, illetve a magyar lakosság az átlagfogyasztás felett, de előbbinek májustól 52%-kal csökkenti az árat a kormány egy friss rendelettel, utóbbinak viszont marad a 767 forintos köbméterenkénti ár. Erről a vetületről nem beszélt a mai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget veze
A Bankmonitor nyugdíjszakértői kiszámolták, mekkorát nőttek tavaly a különböző jövedelmi csoportokba tartozó nyugdíjasok bevételei. Az eredmények elkeserítőek: éppen a legalacsonyabb nyugdíjak növekedtek a legkevésbé, míg az igazán magas nyugdíjakra messze infláció feletti emelés rakódott.
Maradnak az árstopok, jön a kötelező bolti akció, ingyenes lesz az öntözés, gázár-kedvezményt kapnak a mikrovállalkozások – hangzott el az április 20-i Kormányinfón.
Az Allianz közzétette Globális Nyugdíjjelentésének második kiadását, amelyben a világ 75 országának nyugdíjrendszerét elemzi a saját fejlesztésű Allianz Nyugdíjmutató (Allianz Pension Index, API) alkalmazásával. A mutató alapja három pillér: az alapvető demográfiai és költségvetési feltételek elemzése, a nyugdíjrendszer fenntarthatósága (amelyhez a
A román kormány a vámmentesen beáramló ukrán gabona miatt nehéz helyzetbe jutott hazai termelőknek nyújtott európai uniós kártérítés kiegészítéséről döntött csütörtöki ülésén, de nem függesztette fel az ukrán mezőgazdasági termékek importját.
A román kormány a vámmentesen beáramló ukrán gabona miatt nehéz helyzetbe jutott hazai termelőknek nyújtott európai uniós kártérítés kiegészítéséről döntött, de nem függesztette fel az ukrán mezőgazdasági termékek importját.
Eddig hasonlóan magas áron kapta a gázt egy szűk céges-intézményi kör, illetve a magyar lakosság az átlagfogyasztás felett, de előbbinek májustól 52%-kal csökkenti az árat a kormány egy friss rendelettel, utóbbinak viszont marad a 767 forintos köbméterenkénti ár. Erről a vetületről nem beszélt a mai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget v
Irán közölte, hogy felszínre kényszerített egy amerikai atom-tengeralattjárót a Hormuzi-szorosban, miközben az megkísérelte az iráni vizeken való áthaladást. A Bahreinben állomásozó ötödik flotta tagadta az értesüléseket – számolt be róla a Reuters.
Rendkívüli időket élünk, permanensen - legalábbis a kormány szerint. Ezért a nagypolitika úgy véli, hogy indokoltak a rendkívüli gazdaságpolitikai lépések, és ezekkel folyamatosan él is: ezúttal a kiskereskedelem bizonyos szereplői számára (szelektíven) kötelező akciókat rendelt el. Úgy tűnik, teljesen másodlagossá vált, hogy egy új, piacgazdaságba
Horribilis áron hagyhatják el ezentúl az orosz piacot a külföldi társaságok, a Kreml kétségbeesetten keresi a költségvetési bevételeket – a tét a háború finanszírozása.
Az Egyesült Államokban 5 ezerrel, 245 ezerre nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön. A szakértők véleményének átlagában kisebb, 240 ezres szám szerepelt.
Az idén januárban indult új Közös Agrárpolitika korábbaikhoz képest jelentősen megváltozott szabályrendszere komoly feladat elé állítja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát, amelynek falugazdászai minden évben mintegy 110 ezer egységes kérelmet nyújtanak be. Idén nem lesz szankciós időszak, június 9-ig adhatók be a kérelmek.
A Debrecenben is fejlesztő Contemporary Amperex Technology (CATL) 83 százalékos bevételnövekedésről számolt be az első negyedévből, amely felülmúlta a piaci várakozásokat. A jó eredmények elsősorban annak köszönhetők, hogy továbbra is növekvő kereslet mutatkozik az elektromos járművek iránt, de a csökkenő nyersanyagköltségek is kedvezően hatottak -
Szerényen, 2,1 százalékkal nőtt a tajvani TSMC félvezetőalkatrész-gyártó vállalat adózott eredménye a március végével záródott idei első három hónapban éves szinten.
Egyedülálló kampánnyal csökkenti az élelmiszerpazarlást a Club Tihany Resort: ha a gyerekek tényleg csak annyit esznek, amennyit szednek, akkor tokent kapnak, amit később a szálloda boltjában levásárolhatnak. Tóth Mihály, a balatoni hotel MICE értékesítési vezetője arról beszélt, a komplexum zöldítését kulcsfontosságúnak tartják. Ezért a teljesség
Nem örültek a Tesla részvényesek a tegnap közölt csökkenő eredményeknek, melyek egyébként a várakozásoknak megfelelően alakultak. Illetve nem is az eredménynek, inkább annak, hogy elmúlóban van egy álom.
Tovább kell dolgozni és többet kell megtakarítani a ma fiataljainak ahhoz, hogy elkerüljék a megélhetési gondokat a nyugdíjas éveikre. Az Allianz világfelmérése szerint Magyarországon is jelentős reformokra lenne szükség ahhoz, hogy elkerüljük a demográfiai és abból következő nyugdíjválságot. A 75 vizsgált ország közül a középmezőny második felében
Habár minden eddiginél gyorsabban dübörög a digitalizáció, költségvetési szempontból a legtöbb hazai vezető mégis elhanyagolható tényezőként tekint a vállalati informatikára. Míg az energia, géppark és egyéb kiadások tekintetében a cégek többsége már az év elején komoly kalkulációt és tervezést végzett, a digitális rezsi a legtöbb esetben kimaradt
Megérkezett a Bükkábrányi Energiaparkba az a komplex rendszer, amely a napelempark túltermelésekor szabályozottan, tisztán zöldáramból állít elő hidrogént - közölte az Energiapark szerdán az MTI-vel.
A tunéziai ellenzék prominens tagjainak, emberi jogi aktivistáknak és újságíróknak a letartóztatása hónapok óta folyik. Az ország az államcsőd szélére került, most Kína dobhat mentőövet. Káncz Csaba jegyzete.
A Gazdasági Versenyhivatal panaszeljárás keretében vizsgálatot indított egy vidéki város több töltőállomásánál, írja az Index. Az aktuálisan folyó eljárásról több információt nem közöltek, a lap szerint azonban a vizsgálatokat újabbak is követhetik hamarosan. Mindeközben a benzin és a dízel nagykereskedelmi ára is jelentősen beesett a mögöttünk áll
Folyamatosan rendezik a biztosítók a március 11-ei, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset résztvevőinek kárigényeit. Az esetenként akár tízmilliós nagyságrendű, a törvényi kötelezettségeken túlmenő esetekben is fizethető előlegek a casco-önrészekre és a helyszínről történő elszállítás költségeire is kiterjedhetnek, hívja fel a figyelmet
A lengyel mezőgazdasági miniszter arról beszélt, hogy a tejet, a baromfit és más élelmiszeripari terméket kell felvenni az Európai Unió által ideiglenesen betiltandó ukrán importtermékek listájára - számolt be a Reuters.
Az Egyesült Államok "konstruktív és tisztességes" gazdasági kapcsolatokra törekszik Kínával, de meg fogja védeni nemzetbiztonsági érdekeit és fel fog lépni Kína azon törekvésével szemben, hogy domináns szerepre tegyen szert külföldi versenytársaival szemben - szögezte le Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a Biden-kormányzat céljairól szólva a k
Akár kedvenc márkájukat is készek elhagyni a vásárlók, ha fizetniük kell a rendelt termék visszaküldéséért – állapítja meg az SAP Emarsys legújabb kutatása. A kereskedők hosszú távon jobban járnak, ha megszüntetik a vásárlók elé gördített akadályokat, különben elvesztik leghűségesebb vevőiket. A tapasztalatok szerint, aki erre odafigyel, nem feltét
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter megbeszélést folytatott Tien Kuo-livel, a China Construction Bank (Kínai Építési Bank, CCB) elnökével, tekintettel arra, hogy a pénzügyi intézmény szerdán nyitotta meg magyarországi fióktelepét – tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-t csütörtökön.
Folyamatosan rendezik a biztosítók a március 11-i, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset résztvevőinek kárigényeit. Az esetenként akár tízmilliós nagyságrendű, a törvényi kötelezettségeken túlmenő esetekben is fizethető előlegek a casco-önrészekre és a helyszínről történő elszállítás költségeire is kiterjedhetnek – írja közleményében a