2023. május 10. szerda

máj. 10
11:26
Figyelmeztet az AI-guru: rengeteg vesztese lesz az AI-forradalomnak, az alapjövedelmen is el kell gondolkozni (Portfolio)
A mesterséges intelligencia hamarosan fehérgalléros munkavállalók tömegeit teheti feleslegessé, a „vesztesek” száma pedig jelentősen meg fog ugrani – vélekedik a DeepMind nevű mesterséges intelligencia-kutatólabor társalapítója, aki úttörő szerepet játszott a technológia fejlesztésében és alkalmazásában – írja a Financial Times.
máj. 10
11:30
Nagy összegű európai garanciához jutott az UniCredit (Portfolio)
Az Európai Beruházási Alap (EIF) és az UniCredit Csoport megállapodást írt alá összesen 1 milliárd eurónyi finanszírozás összeg döntően kisvállalkozásokhoz történő eljuttatásának elősegítségéről hét közép- és kelet-európai országban – közölte az európai szervezet.
máj. 10
11:30
Megint szankciós bográcsot tettek a tűzre a Brüsszelben, hozzávalók nélkül (vg.hu)
A tagállamok egy része kevesli, mások túlzottnak tartják a tizenegyedik csomag tartalmát.
máj. 10
11:36
Elhunyt Németh Tamás agrokémikus (Agroinform)
Életének hetvenegyedik évében elhunyt Németh Tamás Széchenyi-díjas agrokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, az MTA volt főtitkára, a talaj nitrogénhatásainak neves kutatója.
máj. 10
11:36
A Smart Farm a digitális agrárium mintagazdasága lehet (Agrofórum)
Mintegy 10 milliárd forint összköltségvetésű Ginop kiemelt projekt keretében jöhetett létre a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Smart Farm Tangazdasága, mely ünnepélyes átadására április 21-én került sor.
máj. 10
11:36
Külföldről jön a különadóktól itthon veszteséges OTP profitja (Bank360 blog)
A várakozásoknál jobb első negyedéves eredményt tett közzé a legnagyobb magyar hitelintézet, az OTP Bank. Sok magyar kisbefektető is örülhet, hiszen a részvény árfolyama is emelkedett, az OTP mégsem maradéktalanul boldog: a magyarországi profitot ugyanis teljesen felemésztik a különadók, a kamatmarzs pedig változatlanul alacsony.
máj. 10
11:39
A banki különadók veszteségbe fordították itthon az OTP-t (Piac és Profit)
Magyarországon veszteséges lett az OTP Bank, a külföldi leánybankok teljesítményével azonban sikerült csoportszinten javítani az eredményt - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes az OTP-csoport első negyedévi jelentését ismertető sajtótájékoztatón.
máj. 10
11:42
Kulcsfontosságú kérdésről dönthet holnap az Európai Parlament, a mi mindennapjainkat is befolyásolhatja (Portfolio)
Az Európai Unió törvényhozói holnap fontos kérdésben hoznak döntést, az Európai Parlament (EP) képviselői bizottsági szinten tárgyalnak a világon úttörőnek számító javaslatról. A Guardian emlékeztet, hogy a "Big Brother" (magyarul: Nagy Testvér) arcfelismerő technológia szabályozása fontos része a mesterséges intelligenciára vonatkozó javaslatcsoma
máj. 10
11:42
Délután kiderül, kellemes szél indulhat-e az amerikai gazdaságból Európa felé (vg.hu)
A vártnak megfelelő vagy annál alacsonyabb inflációemelkedést hozhat a részvénypiacokon, ha kiugróan rossz adat érkezik, szakadhatnak az indexek, hiszen ez növeli a Fed tartós szigorának valószínűségét.
máj. 10
11:42
Jön a drónozás korszaka – benéztünk a kulisszák mögé (Mezőhír)
Egy fanatikus csapat nemcsak a drónozást tanulta meg A-tól Z-ig, annak oktatásában is zseniálisat alkotott.
máj. 10
11:48
Az MSZP ötszázalékos nyugdíjemelést javasol júniustól (HR Portál)
A párt szerint havi húszezer forintos élelmiszerbank-kártyát kell adni a leginkább rászoruló családoknak.
máj. 10
11:48
Lépéseket sürget az ET a mesterséges intelligenciával kapcsolatban (ProfitLine)
Mivel a mesterséges intelligencia hamarosan az élet szinte minden területét érinteni fogja, az Európa Tanács (ET) tagállamainak konkrét lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy a vonatkozó rendszerek tervezése, fejlesztése és telepítése során biztosítsák az emberi jogok védelmét - jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló ET embe
máj. 10
11:48
Allianz: még a régióban is alulteljesítenek a magyarok az öngondoskodásban (Portfolio)
A magyarok 70 százalékának van vésztartaléka, de csak 20 százalék az, akinek a három havi fizetését meghaladja – derült ki az Allianz sajtóeseményén.
máj. 10
11:48
Sokkal többen utaznak el pünkösdkor, mint tavaly (vg.hu)
A Szallas.hu-n felrobbant a hosszú hétvégére való foglalások száma.
máj. 10
11:48
Jön a fordulat az élelmiszeráraknál? Ez várható a tejpiacon (Forbes)
A tej felvásárlási ára jelenleg 170-180 forint literenként, ez csökkenhet akár 140 forintra augusztusig a Nádudvari várakozása szerint.
máj. 10
11:51
A GVH már tudja, mitől vágtat az infláció? (Menedzsment Fórum)
Az élelmiszerek inflációjának valamelyes lassulása mellett a piaci szolgáltatások árai növekedtek, ezért a nemzeti versenyhatóság az elkövetkező időben nagy hangsúlyt helyez a fogyasztókat közvetlenül érintő szolgáltatási szektor egyes piaci jellemzőinek vizsgálatára. Ezúttal a temetkezést vették célkeresztbe.
máj. 10
11:51
Nem mindenkit vágott paffra a KSH mai bejelentése (Privátbankár)
A 24 százalékos áprilisi éves inflációs adat megfelel az MBH Bank várakozásainak.
máj. 10
11:54
Óriási változások jönnek a Facebook háza táján: erről mindenkinek tudnia kell (Pénzcentrum)
A világcégek egyre gyarapítják digitális szolgáltatásaikat, keresve ügyfeleik kegyeit, akik viszont arra vágynak, hogy minél gyorsabban tudják intézni mindennapos ügyeiket. Szeretnék, hogy mindig a kezük ügyében legyenek azok a dokumentumok, engedélyek, igazolások, amelyekre szükség lehet.
máj. 10
11:54
Vadászgörényeket vetnek be a patkányok ellen egy hódmezővásárhelyi játszótéren! (Agroinform)
Egy egész kolónia fészkelte be magát a játszótérre, óriási járatrendszert alakítottak ki.
máj. 10
12:00
Meglepő, hogy melyek az eMAG slágertermékei (vg.hu)
A koronavírus-járvány alapvető változásokat hozott, új sikertermékei vannak az eMAG-nak.
máj. 10
12:00
FC Barcelona: egy legenda visszavonul (Márkamonitor)
A katalán gigász weboldalán megjelent a hír, amit néhány hete már sejteni lehetett: Segio Busquets, a blaugrana legendája a bajnokság végén távozik. A klub történetének egyik legfontosabb játékosa 15 szezonban 30 trófeát gyűjtött.    „Kevesen ismerték Sergio Busquets nevét, amikor 2008. szeptember 13-án Josep Guardiola edző úgy döntött, beveszi őt
máj. 10
12:00
Bitcoin bányászati központ épül a sivatag közepén (BitcoinBázis)
Abu Dhabi, az Egyesült Arab Emírségek fővárosa ad otthont a Közel-Kelet első nagyszabású bitcoin bányászati tevékenységének, a Marathon Digital Holdings
máj. 10
12:00
A temetkezés drágulását is vizsgálja a GVH (Üzletem)
Az elkövetkező időben a GVH nagy hangsúlyt helyez a fogyasztókat közvetlenül érintő szolgáltatási szektor egyes piaci jellemzőinek vizsgálatára – ígéri közleményében a versenyhivatal.
máj. 10
12:06
Foghatja a fejét Elon Musk, jön az önvezető Porsche (Portfolio)
Hamarosan konkurenciát kaphat a Tesla önvezető technológiája, hiszen a Porsche bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép a Mobileye-jal, hogy a cég fejlett vezetőtámogató rendszereit beépítsék a Porsche jövőbeli szériamodelljeibe.
máj. 10
12:06
Hivatalos: Oroszország felmondja a hidegháborút lezáró európai békeszerződést (vg.hu)
A teljes kilépés aggasztó Európára nézve.
máj. 10
12:15
Valutavételi láz tört ki Magyarországon (Piac és Profit)
Komoly mértékben vásároltak a magyarok valutát, kihasználva az év elején bekövetkezett forinterősödést - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A jegybanki statisztikák szerint az év első két hónapjában 48,7 milliárd forint értékben vásároltak a valutaváltóknál eurót, 11 milliárd forint értékben pedig dollárt az emberek.
máj. 10
12:15
Csaknem 300 ezer szja-bevallást vár még a NAV (Adózóna)
Május elejéig mintegy 165 ezer egyéni vállalkozó, több mint 64 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély juttatta el szja-bevallását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). Csaknem 300 ezer egyéni vállalkozónak, őstermelőnek és áfás magánszemélynek még május 22-éig van ideje, hogy kiegészítse a NAV által elkészített bevallási tervezetet
máj. 10
12:18
Még 12 napig adhatják be az egyéni vállalkozók a bevallásaikat (Portfolio)
Május elejéig mintegy 165 ezer egyéni vállalkozó, több mint 64 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély juttatta el szja-bevallását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). Csaknem 300 ezer egyéni vállalkozónak, őstermelőnek és áfás magánszemélynek még május 22-éig van ideje, hogy kiegészítse a NAV által elkészített bevallási tervezetet
máj. 10
12:18
Jordan Peterson bejelentette, hogy jövőre is eljön Magyarországra (vg.hu)
Jordan Peterson szerint jelenleg nincs alternatívája az Orbán-kormány által képviselt családmodellnek.
máj. 10
12:21
371 alatt az euró, jól sikerült az OTP jelentése (Privátbankár)
Jó volt a fogadtatása az OTP gyorsjelentésének, az amerikai inflációs adat előtti óvatosság közepette azonban a részvény árfolyama alig változik. A forint kicsit erősödött a magyar inflációs adat hatására, sorozatos hazai kamatcsökkentésekre vár az egyik alapkezelő elemzője. Újabb kriptovalutatőzsde ment csődbe az Egyesült Államokban, de a globális
máj. 10
12:24
Dagad a botrány a 2023-as érettségi körül: tényleg kiszivárogtak a feladatok? (Pénzcentrum)
Kedden este felröppent a hír, miszerint kiszivároghatott az idei történelemérettségi egy feladatsora. Egy feladatlapról készült képernyőmentés egy Facebook-csoportba került be, amiben jellemzően diákok vannak benne, körülbelül 70 ezren. Az Oktatási Hivatal állítása szerint nem történt szivárogtatás írta meg az Eduline.
máj. 10
12:24
Államtitkár a vendégmunkásokról: „töredéket jelentenek, de nem állítom, hogy így is fog maradni” (vg.hu)
Rengeteg tévhit kering a magyar közéletben a vendégmunkásokról, nem igaz, hogy kevesebbe kerülnek, mint a magyarok.
máj. 10
12:24
Növelik az árvízi biztonságot a Közép-Tisza völgyében (Tiszta Jövő)
Az árvízi biztonság növelését szolgáló projektet valósít meg a Közép-Tisza völgyében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és négy területi vízügyi igazgatóság konzorciuma az Európai Unió és a magyar állam 7,459 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a konzorciumi tag Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) hétf
máj. 10
12:27
Infláció: túlreagáljuk, nincs itt semmi látnivaló? (Menedzsment Fórum)
A 24 százalékos áprilisi éves inflációs adat megfelel az MBH Bank várakozásainak.
máj. 10
12:30
Repülőrajtot vett az állami tőkeprogram (Interjú) (Portfolio)
Márciusban berobbant a tőkepiacra a Nemzeti Tőkeholding (NTH) által meghirdetett, három pillérből álló Baross Gábor Tőkeprogram. Az első pillér két alprogramot tartalmazó pályázati kiírása már le is zárult, 14 alap fordíthatja beruházásokra, zöldfejlesztésekre és a tőzsdei aktivitás ösztönzésére az elnyert mintegy 170 milliárd forint forrást. A pál
máj. 10
12:30
Nincs megállás: pénteken tovább csökkennek az üzemanyagárak (vg.hu)
Zuhanórepülésben vannak április közepe óta az üzemanyagárak.
máj. 10
12:30
Óvatos optimizmus jellemzi a magyar mezőgazdaság szereplőit (KKV Magazin)
Egy év folyamatos csökkenés után 2023 első negyedévében ismét emelkedett az Mbh AgrárTrend Index értéke. Az energia- és a takarmányárak csökkenése miatt az idei jó eséllyel az állattenyésztők éve lehet, a magyar mezőgazdaság alapjait jelentő szántóföldi növénytermesztésben azonban épp az alacsonyabb felvásárlási árak okán nagyon jó időjárási körülm
máj. 10
12:32
Nem akármilyen elnöki tanácsadó csapata lett Novák Katalinnak - Itt a teljes névsor! (Portfolio)
Hivatalba lépése első évfordulóján Novák Katalin köztársasági elnök az elnöki tanácsadóival egyeztetett - derült ki hivatalos Facebook-oldalára feltöltött fényképekről, amelyeken tanácsadóival szerepel. A Portfolio most összegyűjtötte a találkozón jelen lévő 16 ismert személyiség nevét.
máj. 10
12:34
Ilyen szóváltásra még nem volt példa az USA és egyik legfontosabb szövetségese közt (Portfolio)
Tajvan nemzetvédelmi minisztere kijelentette, hogy a fegyveres erők nem tűrik el egyetlen tajvani létesítmény megsemmisítését sem, válaszul Seth Moulton amerikai képviselő felvetésére, miszerint az Egyesült Államoknak figyelmeztetnie kellene Kínát, hogy felrobbantja a Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) chipgyártó vállalatot, ha az megtámadja
máj. 10
12:36
Új ötlet merült fel a 140 ezer forintnál alacsonyabb nyugdíjban részesülőkkel kapcsolatban (Portfolio)
A terven felüli nehézségek jelentkezése, a váratlan kiadások fedezése miatt, a munkahelyi fizetési előleghez hasonlóan, az idősek számára is lehetőség legyen előleg igénylésére - ezt szorgalmazza a Nyugdíjas Parlament.
máj. 10
12:36
Támadás érte a Barátság kőolajvezetéket (vg.hu)
A Transznyeft orosz olajvezeték-üzemeltető szerint terrortámadás történt, az incidens nem követelt emberéletet.
máj. 10
12:39
Fontos adóbevallási határidő közeleg (Piac és Profit)
Május elejéig mintegy 165 ezer egyéni vállalkozó, több mint 64 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély juttatta el szja-bevallását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) - tájékoztatott az adóhivatal.
máj. 10
12:42
Német fordulat – miniszter sürgeti: már az EU határán állítsuk meg az illegális migránsokat (vg.hu)
Pikantéria: a kormánytag török származású.
máj. 10
12:45
Vajon már az árstopok kivezetését készíti elő a kormány? (Privátbankár)
Több tényező is az áremelkedés fékeződését okozhatja az élelmiszereknél, de a drágulással ellentétben az árcsökkenés csak nagyon lassan tud érvényesülni. Lapigazgatónk, Gáspár András az ATV vendége volt.
máj. 10
12:48
Bombabiztos adatok: kriptopénzt ad ki a metaverzum virtuális ATM-je (ProfitLine)
A világcégek egyre gyarapítják digitális szolgáltatásaikat, keresve ügyfeleik kegyeit, akik viszont arra vágynak, hogy minél gyorsabban tudják intézni mindennapos ügyeiket. Szeretnék, hogy mindig a kezük ügyében legyenek azok a dokumentumok, engedélyek, igazolások, amelyekre szükség lehet. „A digitális szolgáltatások terjedésével és kiszélesedéséve
máj. 10
12:48
Venni kell a Graphisoft Parkot a Wood szerint (Portfolio)
A tegnapi piaczárás után tette közzé első negyedéves számait a Graphisoft Park, amelyekből kiderült, hogy erősen indította az évet a cég. A Wood a jelentést követően friss elemzéssel jelentkezett, amelyben megismételte célárát és vételi ajánlását.
máj. 10
12:48
Hatalmas változások jönnek az HBO Max-nál: eddig nézhetjük kedvenc sorozatainkat és filmjeinket (Pénzcentrum)
A Sony Pictures Television és a Warner Bros. Discovery tegnap jelentette be, hogy meghosszabbították a tartalomforgalmazási megállapodásukat Közép-Kelet-Európában. Ennek keretében a Sony mozifilmjeit és válogatott sorozatait az HBO Max-on tudjuk majd nézni továbbra is.
máj. 10
12:48
Orosz és kínai pénzek: tovább titkolózik a nagy állami üzletekről a kormány (Forbes)
A magyar állam nagy üzleteiben finanszírozóként is ott vannak az oroszok és a kínaiak is. Nem tudni pontosan, hogy hogyan.
máj. 10
12:51
Hihetetlen, mit vásárolt megint Matolcsy Györgyék ingatlanos cége (Menedzsment Fórum)
Újabb négy Bak Imre-festménnyel bővül az MNB-Ingatlan Kft. műkincsgyűjteménye. Az alkotásokért negyedmilliárd forintot fizetnek.
máj. 10
12:51
Zuhanórepülés a benzinkutakon (Infostart)
Tovább csökkennek az üzemanyagok nagykereskedelmi árai.

Keresés