A munkavégzési kötelesség teljesítése alól a munkavállaló a munkáltató engedélye vagy munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján mentesülhet. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 55. §-a olyan eseteket sorol fel, amelyek alapján a munkavállaló kötelezően mentesül rendelkezésre állási, illetve munkavégzési kötelezettségének teljes
Az e-permetezési naplóval kapcsolatos felhasználói visszajelzések alapján „gyakran ismételt kérdések” gyűjteményt állított össze a Nébih. A tematikus összefoglalóban többek között megtalálhatóak a belépéssel, a különféle technikai problémákkal, a hiánypótlással, az adatok feltöltésének megfelelő sorrendjével és a hatósági ellenőrzéssel kapcsolatos
A versenyképesség, az élelmiszer-önellátás és a fenntarthatóság hármasának egyensúlyban tartása szükséges ahhoz, hogy hosszú távon is eredményes és fenntartható legyen az agrárium – jelentette ki Nagy István az amerikai Kongresszus Mezőgazdasági Bizottságának elnökével, Glenn Thompsonnal történt találkozóján, Washingtonban.
Brit kormányforrások tájékoztatása szerint London hamarosan terrorszervezetté nyilvánítja a Wagner orosz magánhadsereget, amely az ukrajnai háborúban is jelentős szerepet játszik.
Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez, de az nem válik automatikusan bevallássá.
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 24,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Csökkenő kereslet, dráguló finanszírozás, kiszámíthatatlan energiaárak – jelentős kihívásokkal kell szembenéznie a járműiparnak. Ugyanakkor 2023 várhatóan az óvatos fellendülés éve lesz – legalábbis az S&P Global Mobility által közzétett 2023-as autóipari előrejelzése szerint. A Portfolio és a MAGE május 17-én rendezi meg a Járműipar 2023 konferenc
Másfélszeresére ugró év eleji nyereségről számolt be az E.ON, amely 2023-as eredménykilátásait is kedvezőbben ítéli meg az energiapiac helyreállásával.
Új, mintegy 128 kilométer hosszú kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia, Algyő és Újvidék között az ellátásbiztonság erősítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban.
Kína és Németország külügyminiszterének keddi, berlini találkozóját fagyos légkör jellemezte - számolt be a Politico. Az ázsiai politikus látogatásán szóba kerültek a legújabb, Oroszország elleni szankciók, melyek kapcsán Kína szerepe is felmerült.
Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz orosz űrügynökség korábbi vezetője azt állította, hogy körülbelül egy évtizeddel ezelőtt konkrét bizonyítékokat keresett arra vonatkozóan,
Komoly mértékben vásároltak a magyarok valutát, kihasználva az év elején bekövetkezett forinterősödést – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból – írja a BiztosDöntés.hu.
Az OTP korrigált adózott eredménye az első negyedévben több mint kétszeresére, 187,1 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest, 11%-kal felülmúlva a konszenzust. A számviteli adózott eredmény elérte a 195 milliárdot, ami 14%-kal van a konszenzus felett.
A terven felüli nehézségek jelentkezése, a váratlan kiadások fedezése miatt, a munkahelyi fizetési előleghez hasonlóan, az idősek számára is lehetőség legyen előleg igénylésére.
Nem viselte meg jelentősen a fagy az almaültetvényeket az elmúlt hetekben, inkább a gyümölcsösöket fenyegető fertőzésveszély erősödött az esős idő miatt - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján hétfőn közzétett növényvédelmi összefoglalóban.
A környezetvédelem területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó cégeket és magánszemélyeket díjaztak pénteken a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) által megrendezett Országos Környezetvédelmi Találkozón és Díjátadó gálán - közölte az KSZGYSZ az MTI-vel hétfőn.
Több mint negyven ürgét fogtak be és telepítettek át a szakemberek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren folyó felújítási munkálatok által érinett területekről - közölte a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az MTI-vel kedden.
Megszavazta a lengyel szejm (alsóház) azokat a törvénymódosításokat, amelyek megemelik az ukrán mezőgazdasági termékek importja miatt hátrányos helyzetbe került lengyel gazdák állami támogatását.
A Magyar Honvédség katonái 2023. május 11-én és 12-én (csütörtökön és pénteken) 5:00 és 21:00 óra között, átkelési gyakorlatot hajtanak végre a Duna Fajsz - Dombori és Meszes - Gerjen kompátkelő között - írja a Honvédelmi Minisztérium.
Új, mintegy 128 kilométer hosszú kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia, Algyő és Újvidék között az ellátásbiztonság erősítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban.
Magyarországon veszteséges lett az OTP Bank, a külföldi leánybankok teljesítményével azonban rekord eredményt ért el a csoport 2023 első negyedévében. Az OTP vezérigazgató-helyettese úgy értékelt: „félig tele a pohár”, vegyes képet mutat az első 3 hónap eredménye.
A Goodyear bemutatta téliabroncs-termékcsaládjának új generációját, az UltraGrip Performance 3-at. Az innovatív termék leköveti a piaci tendenciákat, amelyek az olyan nagyobb és erősebb járművek irányába mutatnak, mint az SUV-k és az elektromos autók. Látható továbbá az is, hogy egyre több autóvezető fordul a bizonyítottan magas teljesítményt nyújt
Pénteken még mindig csökkennek az üzemanyagárak. A benzin beszerzési ára bruttó 3 forinttal kerül péntektől kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 2 forinttal fizet kevesebbet a benzinkutas.
"Fontos feladatnak tekintjük megértetni a fogyasztóval, hogy az alacsonyabb árfekvésű, nagyobb volumenben készülő bor is lehet finom és minőségi. A milliós tételben készülő francia champagne-ok esetében a nagy mennyiség senkit nem rettent el: remélem eljutunk egyszer ide a magyar borok esetében is" – mondta a Portfolio-nak Soltész Gergő, az egyik
Egy svájci kutatóintézet tudósai olyan mikrobákat fedeztek fel, amelyek alacsony hőmérsékleten képesek megemészteni a műanyagokat - számolt be róla szerdán a The Guardian.