Gyakran a művészet, a kultúra és a történelem a fő oka annak, hogy utazásaink jelentős részét Európa különböző nagyvárosaiba szervezzük. Kontinensünk kulturális naptára szinte kifogyhatatlan kínálattal rendelkezik: a legünnepeltebb intézményekben őrzött klasszikus gyűjteményeket és a művészvilág kortárs tehetségeit felsorakoztató tárlatok minden év
Stabil a foglalkoztatottság a vállalkozói szektorban a K&H kkv-k körében végzett felmérése szerint: közel 80 százalékuk azonos dolgozói létszámmal tervez a következő egy évre, miközben csökkent a munkaerőfelvételben és az elbocsátásban gondolkodó cégek aránya is. A kutatásból az is kiderül, hogy béremelésre 10-ből 7 cég készül, ám ennek a terve
Jelentősen nőtt a FedEx amerikai logisztikai vállalat negyedéves nyeresége a május végével záródott pénzügyi negyedik negyedévében, ugyanakkor a folyó évre vonatkozó előrejelzése csalódást okozott a befektetőknek.
Július 1-én indulna a hulladékkoncessziós rendszer, amelyet a Mol Nyrt. leányvállalata nyert el. A startra fordulva még mindig jelennek meg törvény- és rendeletmódosítási tervezetek. Kedden a kormány a fémhulladékok kezelésére vonatkozó szabályokra vonatkozó javaslatot tett közzé.
Közeledik az elfogadás: Franciaországban már a népszerű bevásárlóközpontok, gyógyszertárak is támogatják a kriptovalutával történő fizetéseket. Egy francia ingatlancég partnerségi megállapodást
A Budapesti Értéktőzsde ma belépett a BÉT Standard kategóriájába, elindult a kereskedés a részvényekkel. A bevezetést a megszokott csengetés mellett ünnepélyes ceremónia kísérte a BÉT székházában. A tőzsdei megjelenés, amellett, hogy támogatja a tulajdonosi célokat és a tőzsde nemzetközi törekvéseit, példaként is szolgál, amellyel a BÉT célja a nyi
„Az uniós költségvetés teljesítőképességének határához érkezett, aminek következtében újabb, akár sürgős kihívásokra már nem tud megfelelően reagálni.”
A kormány gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el: csökkentik az áram árát a vállalkozások egy részénél, 200 ezer forinttal növelik a SZÉP-kártyán adható összeget, továbbá a gyógyszerforgalmazó cégek extraprofitjuk felét beruházásra, kutatás-fejlesztésre fordíthatja - erről beszélt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán szer
Az elhasználódott gumiabroncsokat októbertől ingyenesen lehet majd leadni, emellett a használt sütőolaj és a textilhulladék elkülönített gyűjtését is biztosítja a MOHU MOL Zrt. - mondta el az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfői közleménye szerint Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy a kormá
Napjainkban egyre nagyobb teret kap a részmunkaidős foglalkoztatás. E foglalkoztatási formával kapcsolatban rendszerint felmerül a kérdés, hogy az milyen módon befolyásolja a nyugdíjjogszerzést. Nézzük!
Mégsem szálltak be Messi bérének előteremtésébe az MLS-klubok, az viszont igaz, hogy a hamarosan 36 éves focista kisebbségi tulajdonrészt kap az Inter Miamiban.
A húspótló élelmiszerek a termékek két százalékát teszik ki a Pápai Húsnál, de a kereslet irántuk évente megduplázódik. Nyár végén megjelenik az üzletekben a pápai receptúra alapján gyártott új termék, a vegán steak - közölte az MTI-vel a Pápai Hús Kft. ügyvezetője.
Hét hellyel kerültünk lejjebb, mint tavaly. Hiába voltak infrastrukturális fejlesztések, visszaestünk a makrogazdasági mutatókban és az üzleti környezet is erősen romlott.
Amerikában a hosszú hétvége után sem tudtak emelkedő pályára állni a tőzsdeindexek. Ennek ellenére a magyar tőzsde szerdán sem esett. A forint tartja az MNB kamatdöntését követő nyereségét.
Egy kórházat sem fogunk bezárni, de a kórházak szerepét át kell értékelni - mondta el Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár az IME Egészségpolitika és egészségügyi rendszerek konferenciáján, amelyen a Pénzcentrum is részt vett. Az államtitkár az egészségügyi átalakításról, a várható új lépésekről is beszélt.
A Sisecam kaposvári üveggyára a tervek szerint 2024 szeptemberében kezdi meg a termelést - közölte a török cég műszaki menedzsere a somogyi vármegyeszékhelyen szerdán.
Országos átlagban folyamatos csökkenés jellemzi a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációját - közölte a Nemzeti Népegészségügy Központ (NNK) szerdán a honlapján.
Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász a magyar egészségügy aktuális állapotáról adott reális képet a szerdai IME Egészségpolitika és egészségügyi rendszerek konferencián. A legnagyobb visszhangot a szakmai közönség körében egy adat közlése váltotta ki: számításai szerint jövőre az állam a GDP arányában 3,6%-ot fog költeni az egészségügyre. Ez a szám
A tőzsde képes segíteni az ország és a régió felzárkózását, motorja lehet a magyar fenntartható gazdaságnak, a következő évtizedekben a gazdasági modell kulcseleme lehet
A gazdasági nehézségek ellenére is töretlen a legkorszerűbb mobilhálózat, az 5G térnyerése, év végére várhatóan legalább 1,5 milliárd előfizetője lesz világszerte - közölte az Ericsson szerdán az Mti-vel.
A gazdasági válságok idején jóval nehezebb dolguk van a megtakarítóknak, ugyanis nemcsak megfelelő hozamot kínáló, viszonylag biztonságos befektetési módszert kell keresniük, hanem az is előfordulhat, hogy a megnövekedett megélhetési költségek miatt kénytelenek lesznek a megtakarított pénzüket felhasználni. E trend általában nem kerüli el a megtaka
Húsz százalékkal nőtt a késve fizetések aránya a magyar vállalatok közti kereskedelemben, a vállalatközi számlák 40 százalékát a határidő lejárta után fizették ki a magyar vevők az elmúlt 12 hónapban
Mintegy 800 méter hosszan megújul Tokaj főutcája, egységes képet öltenek a terek, utcák és a történelmi épületeket is renoválják - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Stabil a foglalkoztatottság a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban, ráadásul az érintett cégek közül 10-ből 7 készül béremelésre, átlagosan 9 százalékos mértékben - közölte a K&H a legutóbbi kkv bizalmi index kutatása alapján szerdán az Mti-vel.
A kormány gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el: csökkentik az áram árát a vállalkozások egy részénél, 200 ezer forinttal növelik a Szép-kártyán adható összeget, továbbá a gyógyszerforgalmazó cégek extraprofitjuk felét beruházásra, kutatás-fejlesztésre fordíthatja