2023. június 21. szerda

jún. 21
19:45
A Fed döntéshozója szerint a jegyank most várakozó állásponton van (Portfolio)
A chicagói jegybank elnöke hangsúlyozta, hogy a Fed jelenleg vár és vizsgálódik, azaz azt követi figyelemmel, hogy az eddigi kamatemeléseinek milyen hatása volt az inflációra - írja a Reuters.
jún. 21
19:51
Kétmilliárd eurós fejlesztést jelentett be a Siemens (ProfitLine)
Kétmilliárd eurós beruházást jelentett be a Siemens; az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint a vállalat bővíti a csehországi Trutnovban és a németországi Ambergben lévő gyárát, új üzemet épít Szingapúrban, és fejlesztéseket végez Kínában is.
jún. 21
19:51
Drága és bizonytalan földgázra áll át Európa – elemzés (vg.hu)
Nehéz jól belőni a majdani európai LNG-kapacitások optimális méretét.
jún. 21
19:57
Húsz tagállam méhészei hiába sürgetik a mézjelölési rendelet megalkotását (Agroinform)
Két hete közölték a magyar érdekképviselet vezetőjével és a többi ország szakemberével Brüsszelben, hogy – bár elvileg támogatják – nem tudják, mikor születhet meg a mézjelölési rendelet.
jún. 21
19:57
Nagyon felkapott lett a Litecoin a befektetők körében (BitcoinBázis)
A Litecoin hálózati aktivitása jelentős emelkedést mutatott az elmúlt héten, a napi aktív címek és az új címek száma is
jún. 21
20:03
A kötvénykereskedők életét is átalakítja a technológiai fejlődés (Portfolio)
Az amerikai kötvénybefektetők egyre nagyobb arányban alkalmaznak technológiát a fix kamatozású termékek kereskedelmében, hogy javítsák a hatékonyságot egy olyan piacon, ahol még mindig a manuális folyamatok dominálnak - derül ki a Coalition Greenwich pénzügyi elemző cég tanulmányából, amelyet a Reuters szemlézett. A jelentés szerint a fix kamatozás
jún. 21
20:03
Aggódik a WHO: felerősítheti több járvány terjedését az El Nino (vg.hu)
Várhatóan 2023-ban és 2024-ben is jelentkezik az El Nino időjárási jelenség.
jún. 21
20:05
Drasztikus lépésre szánta el magát a Schobert-házaspár a cégükkel kapcsolatban (Portfolio)
Schobert Norbert cége, a Norbi Update Lowcarb Zrt. mostantól Free Group Kereskedelmi Zrt. néven működik - írja a Blikk.
jún. 21
20:09
Egy életminőségi adat, amelyben megelőzzük Bulgáriát (Infostart)
Az Európai Unió országai közül egyedül Bulgáriát előztük meg ebben a mérőszámban.
jún. 21
20:09
Perlik a Twittert a cég alkalmazottai az elmaradt prémiumok miatt (Adózóna)
Beperelte a Twittert a közösségimédia-vállalat több egykori és jelenlegi alkalmazottja a 2022-ben elmaradt pótlékok ügye miatt.
jún. 21
20:15
Prés alatt a csomagszállítók: a FedExet a befektetők, a UPS-t saját futárjai szorongatják (vg.hu)
A megszorítások, leépítések és sztrájkok közepette még a befektetőknek is kedvére kell tenniük.
jún. 21
20:17
Megtalálták a legrégibb faragott péniszt Mongóliában (vg.hu)
Jó messzire kell visszamenni az időben: a felső paleolitikumig.
jún. 21
20:21
Tőzsdére lépett a Budapesti Értéktőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde Nyrt. a mai nappal, újraalapításának 33. évfordulóján belépett a BÉT Standard kategóriájába. A bevezetést ünnepélyes ceremónia kísérte a BÉT székházában, amelyen Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Varga Mihály, pénzügyminiszter is beszédet mondott. A tőzsdei megjelenés, amellett, hogy jelentősen támogatja a tulaj
jún. 21
20:27
Jerome Powell nem félti a dollár vezető státuszát (Portfolio)
Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke bizakodását fejezte ki, hogy az amerikai dollár megtartja a világ tartalékvalutájának státuszát, feltéve, hogy az országban a demokratikus intézmények és a jogállamiság sértetlen marad - írja a Reuters. Annak ellenére, hogy a dollár részesedése a hivatalos devizatartalékokból 2022 negyedik negyedévében 20 éve
jún. 21
20:27
Az Audi és Magyarország együttműködése igazi sikertörténet (Demokrata)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Audi Hungaria Zrt. márkaestjén mondott beszédet.
jún. 21
20:39
Zelenszkij is elismerte, hogy baj van - jönnek az újabb szankciók (Menedzsment Fórum)
A háborő 483. napja volt a szerdai. Mi történt az elmúlt órákban?
jún. 21
20:39
Magyarország kivételével életjeleket mutat az európai autópiac (Infostart)
Míg az EU-ban az év első öt hónapjában 18 százalékkal nőtt az eladott új autók száma, addig Magyarországon ugyanekkor 1,7 százalékkal kevesebb új autót sikerült értékesíteni.
jún. 21
20:39
Elárulta a milliárdos sztárbefektető, hogy szerinte mi az az egy dolog, ami a sikerhez kell (Portfolio)
Mark Cuban befektető szerint van egy tulajdonság, amely mindennél jobban hozzájárul ahhoz, hogy valaki sikeres legyen – írja a CNBC.
jún. 21
20:41
Már az ételfutárok munkája is veszélybe kerül (Portfolio)
Az észt központú és tavaly év végégig még Magyarországon is működő Bolt ételfutár cég partnerséget kötött a Starship Technologies robotikai céggel és önvezető robotokkal fogja az ételeket házhoz szállítani - írja a CNBC.
jún. 21
20:51
Egyedi fürdőszobai megoldások a Camargue Espacio-tól (ProfitLine)
A Camargue Espacio által kínált fürdőszobabútor-program nemcsak funkcionális és modern, hanem önállóan összeállítható is. Mindegyik faliszekrény, mosdó és alsó elem választható különböző színben, dizájnban és méretben, hogy könnyedén létrehozhassuk a számunkra tökéletes fürdőszobát. Még akkor is, ha a fürdőszobánk alaprajza kihívásokat jelent, a C
jún. 21
20:51
Olyan drága a tészta Európában, hogy a bolti termékek bojkottjára szólítottak fel (vg.hu)
Hiába csökkennek a búzaárak?
jún. 21
20:57
Megjött a "csendes gyilkos" (Portfolio)
Megjött a kánikula és vele együtt a "csendes gyilkos" is - hívja fel a figyelmet a Kéményseprők Országos Szakszervezete annak apropóján, hogy az elmúlt napokban közel féltucatszor riasztották a tűzoltókat szén-monoxid visszaáramlás végett.
jún. 21
21:09
Jóváhagyta az állami autópályák díjmentes használatáról szóló törvényt a lengyel szenátus (Adózóna)
Jóváhagyta az ellenzéki többségű lengyel szenátus is azt a törvényt, amely értelmében júliustól díjmentessé teszik az állami autópályák használatát Lengyelországban.
jún. 21
21:09
Kína és az Egyesült Államok között őrlődik Európa (vg.hu)
Az öreg kontinens nem tudja eldönteni, hogy az óriási felvevőpiac Kínának vagy az Egyesült Államoknak kedvezzen az új hidegháborúban.
jún. 21
21:15
Jeff Bezos sötét trükkjei miatt perlik az Amazont (vg.hu)
A vásárlók tudtuk nélkül is előfizethettek a Prime szolgáltatásra, a leiratkozásra pedig eposzi kihívásként utaltak a vállalaton belül is.
jún. 21
21:21
Helyzetbe hozza a kormány a magyar építőipari vállalkozásokat (ProfitLine)
Az Mgyosz Csúcstalálkozó-sorozatának idei második rendezvénye az építési vállalatok, illetve az építési beruházások jövőjéről szólt. A Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty termében tartott eseményen Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára, Nyul Zoltán, magasépítési beruházásokért felelős helyettes államtitkár,
jún. 21
21:27
Fontos változást jelentett be az amerikai csipgyártó (Portfolio)
Az Intel szerdán bejelentette, hogy gyártási üzletága különálló egységként fog működni, bár konkrét ütemtervet nem közöltek a bővítésre vonatkozóan - írja a Reuters. Ez a hír a chipgyártó részvényeinek 5%-os eséséhez vezetett.
jún. 21
21:27
Kerülj a 10 éves Forbes magazin címlapjára! (Forbes)
Pályázz és legyél Te a 10 éves magyar Forbes címlapján! Mindenkinek van esélye, aki a saját erejéből írt sikeres vállalkozói történetet.
jún. 21
21:29
Jövőre eltűnik a Vodaf a One elől? Jászai végre elárulta (Forbes)
Jövőre One lesz a Vodafone-ból, a felügyelőbizottságban pedig többséget adtak az állami tulajdonosnak. Jászai Gellért interjút adott az Infostartnak.
jún. 21
21:31
Ukrán szankciós lista: volt változás, de mi lett az OTP-vel? (Forbes)
Görögország is vétóval fenyegetőzött, több görög cég státuszát is megváltoztatták az ukrán szankciós listán, amin május óta az OTP is szerepel.
jún. 21
21:33
Többtucat ausztrál állampolgárt tiltott ki Oroszország (vg.hu)
Válaszolt az Canberra által korábban bevezetett szankciókra Moszkva.
jún. 21
21:33
Vétóval fenyegetett, de megszavazta a magyar kormány az újabb szankciós csomagot (Forbes)
Az OTP miatt vétóval fenyegetett, de aztán simán megszavazta az újabb EU-s szankciós csomagot a magyar kormány. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen bejelentette, hogy megszületett a megállapodás az újabb, immáron 11. Oroszország elleni EU-s szankciós csomagról. Magyarország nem vétózott. I welcome the political agreement on our 11th s
jún. 21
21:33
Az Egyesült Királyság vizsgálja, hogy az egyetemei segítették-e kutatásaikkal az iráni drónfejlesztést (go2fly)
Irán az utóbbi húsz évben illegálisan megszerzett technológiára építve fejleszti a fegyveriparát, a további fejlesztéseket pedig megalapozhatják az oroszok által az ukrán hadszíntéren talált, Iránnak átadott nyugati fegyverek. A brit
jún. 21
21:39
Xbox-tulajdonosok, figyelem! Itt vannak az új magyar előfizetői árak (Portfolio)
A Microsoft augusztusban az USA, Japán, Chile, Brazília és Kolumbia kivételével a legtöbb országban emeli az Xbox Series X árát, valamint drágulnak az Xbox Game Pass és Xbox Game Pass Ultimate előfizetések havi árai is - írja a The Verge.
jún. 21
21:41
További vasúti sztrájkok jöhetnek Németországban. (Portfolio)
A németországi vasúti dolgozók szakszervezete és a Deutsche Bahn közötti bértárgyalások megszakadtak, ami növeli a további sztrájkok valószínűségét Európa legnagyobb gazdaságában - írja a Reuters.
jún. 21
21:45
A déli fronton erősítenék meg állásaikat az ukránok (vg.hu)
Melitopol és Bergyanszk irányába halad az ellentámadás.
jún. 21
21:51
Új irányt vesz az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (ProfitLine)
Dr. Szalóki Katalin személyében 2023. június 1-től új igazgató képviseli az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületét, új elnöke pedig Dr. Kókai-Nagy Ákos, a Biogen magyarországi vezetője. Ezzel friss szemlélet és nagy gyógyszeripari tapasztalat fonódik össze a vezetőségben.
jún. 21
21:51
Te is vettél ilyen Mogyi rágcsát mostanában? Meg ne edd, toxikus hatása lehet! (Pénzcentrum)
Ízesített, pörkölt kukoricaszem-termékeket hívott vissza a Mogyi határérték feletti aflatoxin-tartalom lehetséges előfordulása miatt. A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el az érintett termékeket, azok határérték feletti aflatoxin-tartalma miatt.
jún. 21
21:57
Ezt neked is tudnod kell! 15 + 1 megdöbbentő tény a lecsóról! (Agroinform)
Habár gyakran fogyasztjuk, mégsem tudunk róla szinte semmit. Ismerd meg a lecsót!
jún. 21
21:57
A tűzszünet letelte után egyből folytatódtak a harcok Szudánban (vg.hu)
Az afrikai országban április óta polgárháború dúl.
jún. 21
22:15
Feloldották az útlezárást az M1-es autópályán (vg.hu)
.
jún. 21
22:21
Mit vegyél fel a nyári hőségben, ha elvárás munkahelyeden a business casual? (ProfitLine)
Nyáron öltözködni a hatalmas hőségben önmagában is kihívás, főleg, ha a munkahelyünkön dresszkód is van. Hogyan legyen az öltözékünk professzionális úgy, hogy mégse süljünk meg benne? Olvass tovább, és kiderül!
jún. 21
22:21
Vészesen fogy az idő, már negyed magyarországnyi területen keresik a Titan merülőhajót (vg.hu)
Az amerikai partiőrség kiterjesztette a kutatást a Titanic roncsai környékén múlt vasárnap eltűnt búvárhajó után.
jún. 21
22:27
Nyomás alatt maradt az amerikai tőzsde (vg.hu)
Újabb gyenge napot zárt szerdán a Wall Street, mindhárom vezető index jelentős mínuszban végzett, a Nasdaq 1,2 százalékot esett.
jún. 21
22:39
Tisztességtelen lehet az Amazon előfizetői rendszere (Portfolio)
Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) azzal vádolta meg az Amazont, hogy fogyasztók millióit a beleegyezésük nélkül vitte bele fizetős előfizetési szolgáltatásába, az Amazon Prime-ba, és megnehezítette annak lemondását. Az FTC polgári jogi bírságokat és állandó tiltó végzést kér a jövőbeni jogsértések megakadályozása érdekében. Ez a p
jún. 21
22:45
Dróncsapással likvidált palesztin szélsőségeseket az izraeli hadsereg (vg.hu)
.
jún. 21
22:51
Így teljesített a forint estére (ProfitLine)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda kora estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 21
22:51
Megszólalt az MNB: továbbra is stabil a bankok hitelezési képessége (Pénzcentrum)
A hazai bankrendszer a közelmúlt nemzetközi bankválságai, az inflációs kockázatok és az elhúzódó orosz-ukrán háború okozta bizonytalanság közepette is stabil - állítja a Magyar Nemzeti Bank. A pénzintézet szerint a bankok hitelezési kapacitásai magas szinten állnak, a tőke- és likviditási helyzet egy potenciális stressz-szcenárió esetén is stabil.
jún. 21
23:21
Sütik törlése, sütik elfogadása - mi értelme ennek, ki találta ezt ki? (ProfitLine)
Bizonyára Ön is észrevette, hogy minden internetes weboldalon - az első látogatáskor legalábbis - felugrik egy ablak, ahol a sütik/cookie elfogadására vagy épp elutasítására, vagy beállítására hívják fel a látogatót. Mi a fene ez, és ki találta ezt ki? Mi értelme van ennek?
jún. 21
23:27
Forradalmasíthatja a rák elleni harcot egy magyar kutatás: külföldön is méltatják az eredményeket (Pénzcentrum)
Magyar tudósok tüdőrákkutatással kapcsolatos eredményeit közölte a világ tudományos folyóiratainak ranglistája élén álló lap. Amost megjelent eredmények áttörést jelentek a betegség biológiai jellemzőinek jobb megértésében, és ezáltal utat nyitnak a személyre szabott kezelések kifejlesztéséhez.

Keresés