amikor tanyára költöztek. Aztán beleszerettek a regeneratív mezőgazdaság ötletébe, és azóta nemcsak azt nézik, hogyan tudnak minél kisebb károkat okozni a természetben, hanem azt is, hogyan indíthatnak el pozitív folyamatokat.
Szerződést kötött a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány leányvállalata az SQ Invest Kft.-vel a Libri Csoport 67,48 százalékos részvénycsomagjának adásvételéről. A tranzakcióval az eddigi közvetett kisebbségi tulajdonos MCC válik a hazai könyvkereskedelmi és -kiadói piac meghatározó szereplőjének 98,41 százalékos tulajdonosává. A cégcsoport vezeté
Világszerte aggódnak az emberek az egyre dráguló megélhetés miatt, és sokan tartanak attól, hogy a gazdasági helyzet még rosszabbra fordul derült ki egy 21 000 fős nemzetközi kutatásból, ami idén tavasszal készült. A vállalkozásoknak minél gyorsabban kell alkalmazkodniuk a megváltozott fogyasztói igényekhez, ha meg akarják tartani vevőiket, sok kit
A Tesco magasabb szintre akarja emelni pékárui kínálatát hazai piacán, abban bízva, hogy pékségeinek termékei fel tudják venni a versenyt a kis kézműves pékségek áruival.
Június közepén szinte az összes észak-amerikai tőzsdén jegyzett bitcoinbányász közzétette 2023 május havi frissített bányászati jelentését, amelyekből többek közt megtudhatjuk, hogy mennyi BTC-t bányásztak és milyen hatékonysággal tették mindezt az elmúlt hónapban. A bitcoinbányászat nehézsége május elején másfél százalékot csökkent, de a hó közepé
Mától az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak, ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában. Az akvizíció első lépése zárult most le: az OTP Bank az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 75%-át vásárolta meg,
Rengetegen merülnek bele azzal az elhatározással a nyárba, hogy idén jobban odafigyelnek az alakjukra, betartják a diétát, többet sportolnak, pihennek vagy járnak el programokra. Ezek a nyári fogadalmak viszont sokszor inkább a külsőről, vagy a kiégés tüneti kezeléséről szólnak, mint az egészségesebb, kiegyensúlyozottabb mindennapokról. Pedig akkor
A vállalatoknál erősen preferálják a közösségi oldalakon keresztüli „jelöltvadászatot”, amit csak az online állásközvetítő portálok előznek meg, de továbbra is a belső ajánlások a legkedveltebbek – derült ki a 25 éve alapított Man at Work legfrissebb, Expedíció a szervezeti kultúrák világába – Fókuszban a recruitment elnevezésű kutatásából.
A magyar kormány szerint az új uniós menekültügyi csomag célja a migránsok betelepítése és szétosztása, és elveszi tőlünk „azt a jogot, hogy eldöntsük, kivel élünk együtt." Az Európai Tanács szerint ugyanakkor „soha egyetlen tagállam sem lesz befogadásra kötelezve”, azt pénzzel ki lehet váltani. Az új rendszer célja a menekültek egyenlő elosztása,
A digitális technológia soha nem látott növekedési lehetőségeket nyit meg a sportiparban, és lehetőséget kínál arra, hogy innovatív és személyre szabott élményeken keresztül hozza közelebb a rajongókat. Ennek teljes körű kihasználásához azonban a digitális technológiának az üzlet minden aspektusába be kell épülnie, átalakítva az emberek szokásait,
A szitanyomás egy nyomdai eljárás, amit széles körben használnak a textiliparban. Ez a technológia lehetővé teszi képek, minták, logók, szimbólumok, feliratok nagy mennyiségű reprodukálását különböző anyagokon, így céges ruházat gyártása során kifejezetten kedvelt eljárás.
Egyre népszerűbbek a robot szállítókocsik, amelyek kiviszik a növényházakból vagy fóliasátrakból a leszüretelt terményt, és visszafelé üres rekeszeket szállítanak.
Világszerte aggódnak az emberek az egyre dráguló megélhetés miatt, és sokan tartanak attól, hogy a gazdasági helyzet még rosszabbra fordul – derült ki az EY 21 000 fős nemzetközi kutatásából, ami idén tavasszal készült. A vállalkozásoknak minél gyorsabban kell alkalmazkodniuk a megváltozott fogyasztói igényekhez, ha meg akarják tartani vevőiket.
Szinte 50 ezer forint alatt ma már nem tehetünk középszintű nyelvvizsgát semmilyen idegen nyelvből, miközben a nyelvvizsgázók száma az elmúlt három évben drasztikusan csökkent - írja az Eduline.
Debrecen, Magyarország második legnagyobb városa, színes történelemmel és gazdag kulturális örökséggel büszkélkedhet. Hajdú-Bihar vármegye szívében, a Nagyerdő árnyékában fekszik ez a lenyűgöző város, amely az ország “keleti kapuja”. A várost
A tervek szerint augusztusban nyitja meg kapuit a Rege Residence Szépkorúak Otthona a fővárosi II. kerületben, melyben luxus elhelyezés, kényelmi szolgáltatások, teljeskörű ellátás, egészségmegőrzési és kulturális programok várják a leendő lakókat. A Magyarországon egyedülállónak számító beruházásról, az idősotthon működéséről, az igénybe vehető sz
Négy újítást vezet be a már Magyarországon is irodát nyitó Amazon Web Services (AWS) a gépi tanulás terén. Egyrészt a Bedrock felhőszolgáltatást a generatív mesterséges intelligencia (AI) alkalmazások fejlesztéséhez, másrészt az AWS Inferentia chipeket, amelyekkel az AI következtetési válnak kezelhetőbbé. Ezek mellett az AWS bemutatja a Trainium ch
A PannErgy Nyrt. a jövő évre ütemezi át harmadik miskolci kútjának lemélyítését, de így is fenntartja EBITDA előrejelzését 2023-ra - közölte a geotermikus energiát termelő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Emmanuel Macron francia államfő megerősítette, hogy az ukrán hadsereg megkezdte az ellentámadást az orosz erőkkel szemben, s ez szerinte "több hétig, sőt több hónapig" is eltarthat.
A Louis Vuitton luxus divatház ismét belép a Web3 világába, ezúttal az első eladásra szánt NFT gyűjteményét dobta piacra. A bemutatott „Treasure Trunk” kollekció a fizikai és digitális világot ötvözi. Az exkluzív NFT-k hozzáférést biztosítanak a jövőben megjelenő új termékekhez és márkaélményekhez a birtokosaik szűk körének.
Sorban a negyedik egymást követő hónapban hagyta közel változatlanul a globális olajkereslet növekedésére vonatkozó előrejelzését a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, az Opec a legfrissebb, kedden kiadott havi rendszeres piaci jelentésében.
A Lexcom Electrics Zrt. csaknem 300 millió forint értékű technológiai fejlesztést valósított meg, az épületüzemeltetéssel, tervezés-kivitelezéssel foglalkozó társaság a beruházáshoz uniós támogatást is elnyert.
A PannErgy Nyrt. a jövő évre ütemezi át harmadik miskolci kútjának lemélyítését, de így is fenntartja Ebitda előrejelzését 2023-ra - közölte a geotermikus energiát termelő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Szlovénia nem vezet be határellenőrzést Horvátország felé, Ausztria viszont fenntartja az ellenőrzést a szlovén határon, de ősszel felülvizsgálja az intézkedés eredményességét Robert Golob szlovén miniszterelnök és Karl Nehammer osztrák szövetségi kancellár keddi bécsi tárgyalásának az eredményeképpen.
Ha egy csepp lennél a tengerben, akkor nem érnél el semmit. De milliók, milliárdok léteznek, és ha az összes csepp együtt dolgozik, óriási változást hozhatnak el – üzeni Jane Goodall a Föld megmentésével kapcsolatban a kétkedőknek. A világ egyik legismertebb környezetvédőjével többek között arról is beszélgettünk, hogy lehet a fiatalabb generációt
Egy nem mindennapi zöld ötlet megvalósításán dolgozik közösen a Republic Group és a Kolorádó Fesztivál. Idén a helyszín megközelítéséhez a rövid gyaloglást választó látogatók egy erdei útvonalat végigjárva izgalmas funfacteket, érdekességeket fedezhetnek fel a programról. Már hetedik alkalommal rendezik meg a budai hegyekben a sokszínű és természet
Minden európai lakos évente 180 kilogramm hulladékot termel pusztán csomagolóanyagból, ezért az Európai Bizottság tavaly év végén új szabályokat hozott a pazarló csomagolás megszüntetésére és az újrafeldolgozás ösztönzésésre. Van azonban olyan iparág, ahol már most megvalósult a körforgásos gazdaság, méghozzá az egyik leggyakrabban használt csomago
Július 9-én rendezték meg az idei Holi Peace Budapest fesztivált, amelynek csúcspontján festékporágyúk sokasága vetette a magasba a színes porokat, és teljesen befedte az alattuk bulizó tömeget. Ezúttal a BOLT élénkzöld színében is pompáztak a fesztiválozók.
A Füstli 25-ik születésnapjára megújult csomagoláson már csak finom jelzés utal Magyarország egyik legnépszerűbb és legismertebb márkájáraHazánk legnagyobb baromfifeldolgozója a Master Good 2020-ban vásárolta fel a Ságát, Magyarország piacvezető baromfi húskészítmény gyártó vállalatát, mely olyan márkákat tudhatott magáénak, mint a Selyemsonka, a D
A magánkézben lévő vezető svájci média- és technológiai vállalat 19 országában vezeti be csoportszintű irányelveit a mesterséges intelligencia (AI) használatára vonatkozóan. Ezzel a Ringier felelősséget vállal azért, hogy átláthatóan nyilvánosságra hozza a mesterséges intelligencia használatát, és minimalizálja a kockázatokat a mesterséges intellig
Százmilliárdokban mérhető az a nagyságrend, amennyit csak a privátbanki és prémium ügyfelek nyerhetnek a kamatnyereségeket július 1-től terhelő 13 százalékos szocho bevezetése nyomán, amennyiben sikerül ezzel őket állampapír befektetés irányba terelni. A kormány új intézkedése nem csupán az infláció káros hatásait ellensúlyozza valamennyire, de a p
Mobil a családom? címmel országos kampányt indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A programban az NMHH egyszerű tanácsokkal segíti a családokat a mobileszközök online világa és a családi élet közötti egyensúly megteremtésében.A program gyakorlatias és játékos ötletekkel szólítja meg a szülőket és a gyermekeket: például tartsunk rendsz
2023. július 28-30. között rendezik meg a 4Ladies Cup-Hungary-t, azaz a csak női résztvevőknek szóló nemzetközi, nagyhajós pályaversenyt Magyarországon.A 4Ladies Cup-Hungary a Balatonon az első, csakis női csapatok számára létrehozott nemzetközi, nagyhajós pályaverseny. A szervezők célja a kizárólag nők számára rendezett versenyek felkarolása a tav
A magyar fiatalok számára a jelenlegi változó világban az egyik legfontosabb, hogy egészségesebbek legyenek. Ez derült ki a K&H ifjúsági indexéből, amely szerint a fiatalok tesznek is egészségük megőrzéséért mind a táplálkozás, mind a sport területén. Ugyanakkor a kikapcsolódással töltött időt a többség növelni szeretné: erre pedig a jó idő beálltá
Idén akár 624 milliárd dollárt is költhetnek energiahatékonysági beruházásokra világszerte a tavalyi 600 milliárd dollár után – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzéséből. A tanulmány szerint a tavalyi 2,2 százalékról 2030-ra 4 százalék fölé kellene emelni az energiahatékonyság növelésének ütemét, így a jelenlegi energiafogyasztás
A helytelen korhatár-besoroláson túl a korhatár-minősítés sem volt jól látható helyen feltüntetve az Apple TV+ műsorkínálatot tartalmazó felületén – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bejelentés nyomán egy sorozatepizódot is vizsgált, illetve bírságot szabott ki a Körmend FM szolgáltatójára a szer