2023. június 14. szerda

jún. 14
2:21
Méltányossági nyugdíj - változtak a szabályok (ProfitLine)
A nyugellátások és egyes más ellátások 2023. január havi emeléséről szóló 506/2022. (XII. 13.) Korm. rendeletben kihirdetésre kerültek a nyugellátásokkal kapcsolatos méltányossági lehetőségek módosításáról szóló rendelkezések is. Mit is jelent mindez? Elmagyarázzuk.
jún. 14
3:27
Társadalmi érzékenyítés a szakképzésében (Szakmát Szerzek)
Egy karitatív kezdeményezés keretében indult programban a gyakorlati oktatás mellett az érzékenyítés és a társadalmi szerepvállalás is helyet kap a Debreceni Szakképzési Centrumban (DSZC) tanulók képzésében. A nemrég indult program keretében DSZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola diákjainak segítségével a Debreceni Hospice Ház Alapítvá
jún. 14
3:51
Mélypontra csökkent a spanyol infláció (ProfitLine)
A fogyasztói árak éves növekedési üteme Spanyolországban 22 havi mélypontra, 3,2 százalékra lassult májusban az előző havi 4,1 százalékról - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden közzétett végleges adataiból.
jún. 14
3:57
Kiderült: ezért nőnek az árak (MMonline)
2022 második felében az EU országok inflációs rangsorában Magyarország az élbolyba, majd az élre került, s őrizzük ezt a pozíciót 2023 első hónapjaiban is. Pedig 2010 után voltak olyan évek, amikor összességében mérséklődtek az árak (2014-15-ben a rezsicsökkentés hatására). Vajon a jelen helyzet csak egy pillanatnyi megingás, ami a „háborús infláci
jún. 14
4:21
Fontos tudnivaló a nyugdíj újraszámításáról (Infostart)
A folyósítás szüneteltetése esetén mások a nyugdíjszámítás szabályai.
jún. 14
4:21
Munkahelyi szabadság arányosítása - mennyi szabi jár évközben most? (ProfitLine)
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 115. § (1) bekezdése értelmében a munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll - olvashatjuk az ado.hu szakmai blogjában. Oké, de mi a helyzet az évközbeni arányosított szabadságokkal?
jún. 14
4:21
Borúsak a kilátások, mégis vonzó a vállalkozói lét (KKV Magazin)
Vonzó és társadalmilag megbecsült karrierútnak számít a vállalkozás Magyarországon, annak ellenére, hogy többen tartanak a kudarctól és jelentősen csökkent azok száma, akik jó lehetőségeket látnak a vállalkozásindításra – derül ki többek között a Global Entrepreneurship Monitor frissen közzétett magyar adataiból.
jún. 14
4:21
Szent Iván éjjelén vár a Múzeumok Éjszakája! (Szakmát Szerzek)
2023. június 24-én – Szent Iván éjjelén – Magyarország múzeumainak kapui tágra nyílnak. Ez lesz a 21. alkalom, hogy megrendezik hazánkban a Múzeumok éjszakáját. A program szervezői kiállítóterekkel és gyűjteményekkel, koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal és meglepetésekkel készülnek a látogatóknak. Idén a
jún. 14
4:27
„Sírásó” lett idén az Év rovara (Magyar Mezőgazdaság)
Még tavaly kezdődött el az a közönségszavazás, amely során a legtöbb voksot kapott versenyző elnyerhette az Év rovara címet. A három jelölt a közönséges temetőbogár, a homoki hernyóölődarázs és a szmirnai fülbemászó voltak. Mindhárom rovar közös tulajdonsága a különleges ivadékgondozó stratégiák alkalmazása.
jún. 14
4:39
Kiderült, valójában mi áll a rohanó infláció mögött itthon: ez nem fog tetszeni (Pénzcentrum)
2022 második felében az EU országok inflációs rangsorában Magyarország az élbolyba, majd az élre került, s őrizzük ezt a pozíciót 2023 első hónapjaiban is. Pedig 2010 után voltak olyan évek, amikor összeségében mérséklődtek az árak (2014-15-ben a rezsicsökkentés hatására). Vajon a jelen helyzet csak egy pillanatnyi megingás, ami a háborús infláción
jún. 14
4:51
Megállt a drágulás a használt autóknál, de hiába, ha nincs pénz (Infostart)
Egy friss felmérés szerint az autót vásárlók többsége legfeljebb másfél millió forintot szán a beszerzésre, csakhogy az árak jelentősen megemelkedtek az utóbbi időszakban.
jún. 14
4:51
Izgalmas mobilos bemutató a Westendben (MMonline)
Egyedülálló termékbemutató rendezvényt tart a Westend City Centerben található Vodafone üzletben június 15-én, 15.00-kor a Huawei Technologies legújabb zászlóshajó készüléke, a HUAWEI P60 Pro kapcsán. Az eseményen az érdeklődők személyesen próbálhatják ki a gyártó legújabb, az iparágban úttörő fejlesztésekkel és megoldásokkal felszerelt csúcskészül
jún. 14
4:57
Kiskereskedelem: mit gondolunk az üzletláncokról? (Márkamonitor)
Május 25-én telt házzal rendeztük meg a Publicis palotában a Branding/rebranding az Fmcg szektorban című konferenciánkat. A következő hetekben rövid összefoglalókat közlünk az összes prezentációról. Heuthaler Orsolya előadásában az előző Niq-prezentációból indult ki, ami azt mutatta, hogy a vásárlási döntések faktorai között manapság a márka a pira
jún. 14
4:57
Vethető még saláta és retek ilyenkor is a kertbe? (Agrofórum)
Mi a véleményük, tapasztalatuk: érdemes még ilyenkor salátát és retket vetni a kertbe?
jún. 14
4:57
A cargo-partner szakszerűen kezeli a megszokottól eltérő és értékes áruk szállítását is (newtechnology.hu)
Az elmúlt hónapokban több sikeresen teljesített rendkívüli szállítási projekttel bizonyította szakértelmét a cargo-partner főleg az érzékeny áruk, értékes eszközök és a szabványostól eltérő méretű tételek terén. Értékes katana kard szállítása Japánból Szlovákiába Márciusban a cargo-partner szlovákiai csapata egy értékes szamuráj katana kard egyedül
jún. 14
5:21
Megszavazta a parlament Magyarország új innovációs stratégiáját (ProfitLine)
Megszavazta a parlament Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Programot (NJP), amelynek fókuszában az egyetemek, valamint a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.
jún. 14
5:27
Időjárás: Ez a hét sem múlik el csapadék nélkül? (Agroinform)
Csütörtökön érkezik a mediterrán ciklon.
jún. 14
5:27
Az állampapír mellett az ingatlanbefektetések lehetnek a változás nyertesei (KKV Magazin)
A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House szerint. Az ingatlanpiacon a befektetői aktivitás a 2022-es csúcsok után
jún. 14
5:27
Mosni vagy nem mosni? A rizsfőzés rejtélyei (Magyar Mezőgazdaság)
A rizs az egyik alapvető élelmiszer, különösen Ázsiában és Afrikában. Emellett a világ számtalan ikonikus ételében megtalálható többféle formában, például az olasz rizottóban, a spanyol paellában, vagy épp a nálunk is népszerű tejberizsben.
jún. 14
5:27
Építészeti remekművek kvíz (Szakmát Szerzek)
Építeni, alkotni – ez a vágy egyidős az emberiséggel, ennek köszönhetjük azokat az építészeti remekműveket, amelyek ma már a világörökségünk részeit képezik.Őseink sokkal kevesebb technikai eszközzel tudtak időtálló építményeket építeni, mint amilyeneket mi készítünk. A modern kor tudósai folyamatosan vizsgálják ezeket az épületeket, építményeket,
jún. 14
5:45
A magyar infláció elszabadulásának egyik oka a magas adók (Piac és Profit)
2022 második felében az EU országok inflációs rangsorában Magyarország az élbolyba, majd az élre került, s őrizzük ezt a pozíciót 2023 első hónapjaiban is. Pedig 2010 után voltak olyan évek, amikor összeségében mérséklődtek az árak (2014-15-ben a rezsicsökkentés hatására). Vajon a jelen helyzet csak egy pillanatnyi megingás, ami a „háborús infláció
jún. 14
5:45
Orlando Bloom is Staroprament iszik (MMonline)
A Molson Coors Beverage Company bejelentette, hogy Orlando Bloom színész és UNICEF jószolgálati nagykövet lesz a Staropramen, a világ első számú prágai sörének új márkanagykövete.Bloom, aki legközelebb a Sony Pictures augusztus 11-én megjelenő Gran Turismo című és az A24 Varázslók! című filmjeiben lesz látható, idén az új Staropramen tévéreklámban
jún. 14
5:51
Az Oracle bejelentette a 2023-as pénzügyi évének negyedik negyedéves és teljes évre vonatkozó pénzügyi eredményeit (ProfitLine)
A teljes negyedik negyedéves bevétel az előző évhez képest 17%-kal nőtt, 13,8 milliárd dollárra. A felhőszolgáltatásokból és a licenctámogatásból származó bevételek 23%-kal nőttek amerikai dollárban és 25%-kal változatlan devizanemben számolva. A 2023-as pénzügyi év teljes bevétele USD-ben 18%-kal, változatlan devizanemben pedig 22%-kal, 50,0 milli
jún. 14
5:57
A L’Oréal technológiai innovációkat mutatott be Párizsban a Viva Technology konferencián (Márkamonitor)
A márka immár hetedik éve vesz részt a VivaTech-en, és mutatja be technológia-alapú újításait és partnerségeit.   A cég olyan inkluzív szépségápolási technológiai megoldásokat vitt a konferenciára, mint a Lancôme Hapta, amelyet arra terveztek, hogy a fizikai korlátokkal rendelkező emberek is könnyen sminkelhessenek; diagnosztikai és coaching eszköz
jún. 14
5:57
Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! – Június (Agrofórum)
Júniusban van talán a legkönnyebb dolgunk, ha fontos számunkra, hogy szezonális gyümölcsöket, zöldségeket és fűszernövényeket részesítsünk előnyben.
jún. 14
5:57
SAF – az új porágyas additív gyártási technológia (newtechnology.hu)
Megérkezett Magyarországra a Stratasys SAF™ technológiája, a H350 additív gyártóberendezés. A gépet forgalmazó Varinex Zrt értékesítőjét, Hermán Balázst kérdeztük a berendezés előnyeiről. Kiknek érdemes igazán ebben a 3D nyomtatóban gondolkodniuk? Elsősorban azoknak az ügyfeleknek ajánlom a Stratasys H350-et, akik a hagyományos technológiákkal tört
jún. 14
5:57
Több időt, munkát igényelt az egységes kérelmek elkészítése (Agrárágazat)
Az agrárkamara szerint sikeres volt a gazdák és a falugazdászok munkája – az egységes kérelmek zöme beadva.
jún. 14
5:57
Már bolgár kertészetből is túl kevés van (Mezőhír)
A bolgár kertészet területi aránya még mindig nagyobb, mint a magyaré, de visszaszorulóban van. Az okok hasonlóak.
jún. 14
6:03
Tőlük tanulhatnának Orbán Viktorék pávatáncot - de az osztrákoknak is lassan választani kell Brüsszel és Moszkva között (Privátbankár)
A magyar kormány össztűz alatt áll azért, aminek nagy részét Ausztria is szép csendben megteszi. De miért olyan nagy a barátság Moszkva és Bécs között? És meddig egyensúlyozhatnak még az osztrákok egy nemlétező hídon?
jún. 14
6:15
Dörzsölhetik a tenyerüket a magyar vásárlók: óriási változás jöhet a hazai kereskedelemben (Pénzcentrum)
A koronavírus járvány időszakának a kiskereskedelem szintjén a legnagyobb nyertese az online kereskedelem volt. Az orosz-ukrán háború hatásait persze utána ez a szektor sem tudta teljesen megkerülne, ennek ellenére viszont az utóbbi az online jelenlét a hazai kereskedők számára is szinte megkerülhetetlenné vált. A logisztikai szolgáltatásokat kínál
jún. 14
6:15
Szlovákia pénzügyminisztere: Az összeszerelő-üzemekre alapozott gazdasági modellel nem lehet felzárkózni Nyugat-Európához (Portfolio)
Az olcsó munkaerőre és az összeszerelő-üzemekre alapozott gazdasági modell nem tudja biztosítani a felzárkózást, Szlovákia fejlődésének elakadása annak a bizonyítéka, hogy kormányzati segítség nélkül a gazdaság nem tud magasabb fejlettségi szintre lépni - mondta Horváth Mihály, Szlovákia magyar nemzetiségű pénzügyminisztere a Portfolio-nak adott ex
jún. 14
6:21
Európai mércével is jelentős hőszivattyú-innovációs kapacitás Békéscsabán (ProfitLine)
A földhővel fűt, hűt és hasznosítja a hulladék termálhőt a kimagasló hatásfokú magyar hőszivattyú-innováció, melynek népszerűsítésére kötött stratégiai megállapodást a gyártó, a Geowatt Kft. és a Polar Klíma. A két békéscsabai vállalkozás együttműködésével hazai viszonylatban egyedülálló, de Európában is jelentős hőszivattyú-innovációs kapacitás jö
jún. 14
6:27
OECD: Rekordalacsony a fiatalok munkanélküliségi rátája (HR Portál)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban áprilisban átlagosan 4,8 százalék volt a munkanélküliség, harmadik egymást követő hónapban állt ezen a szinten, miközben a fiatalok körében a ráta rekordalacsonyra csökkent.
jún. 14
6:27
Megnyílt a világ első Robert Capa életmű-kiállítása a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ új kiállítóterében (Márkamonitor)
Robert Capa mindössze 41 évet élt. Budapesten született Friedmann Endre néven 1913. október 22-én, taposóaknára lépve az indokínai háborúban hunyt el 1954. május 25-én. A Xx. század több nagy háborújának – spanyol polgárháború, a második kínai-japán háború, a Ii. világháború, az első arab-izraeli háború és az első indokínai háború – volt egyedüláll
jún. 14
6:27
Beindult a versengés a szocho elől menekülők pénzéért (Bank360 blog)
A hónap végétől jön az új sarc a megtakarításokra. Az utolsó hetekre a bankok és a biztosítók elkezdték az akciózást az szocho elől menekülő pénzekért. Összeszedtük a legjobb, kétszámjegyű kamatot kínáló ajánlataikat.
jún. 14
6:27
a privátbanki ügyfelek százmilliárdokat nyerhetnek a drasztikus új kamatadó rendelet után (KKV Magazin)
Százmilliárdokban mérhető az a nagyságrend, amennyit csak a privátbanki és prémium ügyfelek nyerhetnek a kamatnyereségeket július 1-től terhelő 13 százalékos szocho bevezetése nyomán, amennyiben sikerül ezzel őket állampapír befektetés irányba terelni. A kormány új intézkedése nem csupán az infláció káros hatásait ellensúlyozza valamennyire, de a p
jún. 14
6:27
Ragt repcehibridek helyzetképe – termelőink vonatkozásában (Agrárágazat)
Határszemle az Ragt szemével: így teljesítenek a márka innovatív repcehibridjei a vírussal, a stresszhatásokkal szemben!
jún. 14
6:27
Mapax® – az élelmiszerek minőségének megőrzése és a gázok szerepe (Transpack)
A Mapax® olyan termékspecifikus gázkeverékeket ajánl, amelyek a legjobban megőrizik különböző típusú élelmiszerek ízét.
jún. 14
6:27
A pontos időzítés a sikeres növényvédelem alapja (Magyar Mezőgazdaság)
Tömött sorokban sorakoztak a kocsik Mezőberény határában, a Csárdaszállási Agrár Zrt. szárítóüzemében. Sokan voltak kíváncsiak a Basf Hungária Kft., az Isterra Közép-Európa Kft. és a Yara Hungária Kft. őszi kalászos, őszi takarmányborsó, kukorica, napraforgó és szója technológiai- és fajtabemutatóra.
jún. 14
6:33
Ma is elbábozzák a demokráciát a parlamentben (Menedzsment Fórum)
Folytatódik a 2024-es költségvetési törvényjavaslat általános vitája szerdán az Országgyűlésben.
jún. 14
6:33
Nem mindennapos, ami az olajárakkal történik (Infostart)
Az elmúlt napokban jelentősen csökkent az olaj ára a világpiacon, aminek itthon kedvező hatása van az üzemanyagok árára – hívta fel a figyelmet a Portfolio elemzője. Mohos Kristóf hozzátette: több tényező is befolyásolja azt, hogy tartós lesz-e az árcsökkenés.
jún. 14
6:33
Adócsomag 2024: az adózás rendjéről szóló törvény tervezett változásai (Adózóna)
Több ponton módosítaná a kormány az adózás rendjéről szóló törvényt a 2024. évi adótörvény-módosítási javaslatban foglaltak szerint.
jún. 14
6:33
Mérnökök nélkül nincs élet! (newtechnology.hu)
A világ mérnökök nélkül már elképzelhetetlen. A munkahelyeken a különböző gépek, illetve az otthonainkban az eszközeink sem jöhettek volna létre az alkotó elmék nélkül. A mérnök szakma legnívósabb megmérettetése Magyarországon egyértelműen a Magyar Ipari Célgép Nagydíj. A szakmai esemény részleteiről beszélgettünk Sipos Sándorral, a Chemplex Kft. ü
jún. 14
6:33
„Ha valaki nagy nehezen kifizeti a magánt, akkor jogosan vannak elvárásai” – mi kell a laikus betegnek? (Forbes)
Egy új projekt keretében abból a szempontból versenyeztették meg a hazai magánklinikákat, magánrendelőket és magánorvosokat, ami a laikus betegeknek a legjobban számít. A Betegbarát projekt kitalálójával, Vaszary Ádámmal beszélgettünk.
jún. 14
6:33
Szakad a Polygon árfolyam a SEC perek miatt, milyen érmébe lehetne befektetni helyette? (BitcoinBázis)
A Polygon befektetői minden bizonnyal nem kifejezetten boldogok, látva a MATIC hihetetlen mélyrepülését. A 12. legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező projekt
jún. 14
6:39
Van kiút az épitőipari szakemberhiányból? - Három magyar cég saját építőipari iskolát alapított (Növekedés)
A köztudatban egészen más kép él az építőiparról, mint ami a realitás - mondta el a Növekedésnek Tóth Áron, annak a Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpont Nonprofit Zrt-nek a vezérigazgatója, amelyet három jelentős magyar iparági szereplő, a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport és a Market Építő Zrt. hozott létre azzal a céllal, hogy segítsenek az é
jún. 14
6:45
Fontos bejelentést tett a MÁV, visszaállt a rend (Portfolio)
Szerda hajnaltól már menetrend szerint, zavartalanul közlekedhetnek a vonatok a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vasútvonalon - jelentette honlapján a Mávinform.
jún. 14
6:51
Fontos bejelentést tett a MÁV, visszaállt a rend a népszerű vonalon (Portfolio)
Szerda hajnaltól már menetrend szerint, zavartalanul közlekedhetnek a vonatok a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vasútvonalon - jelentette honlapján a Mávinform.
jún. 14
6:51
A háborúnál nagyobb csapás nekünk a kormány (Azenpenzem)
Miközben a kormányzati propagandagyár egyre „szankciós válságot”, „háborús inflációt” harsog, az adatokból világosan látszik, hogy a példátlanul magas magyarországi drágulást belső folyamatok okozták. Alaposan visszaütött a gazdaság mesterséges élénkítése. A GKI által készített grafikon meglehetősen sokat mondó.
jún. 14
6:51
Sokat segíthetnek a virtuális asszisztensek (MMonline)
Alapjaiban alakítja át a munkahelyeket a mesterséges intelligencia a Microsoft idei Work Trend Index kutatása szerint. Az AI nem veszi el az emberek munkáját, hanem felszabadítja őket a magasabb hozzáadott értékű tevékenységekre. Az elmúlt évek technológiai fejlődése gördülékenyebbé tette a kommunikációt, közben azonban az erre fordított idő és a m

Keresés