Mérhetőbb hatékonyság, jelentősen javuló finanszírozási és befektetési esélyek, vállalatfelvásárlás esetén pedig akár többszörös felár elérése – többek között ezek azok az előnyök, amelyek mindenképpen indokolttá teszi a márkaérték meghatározását és a mérlegben való szerepeltetését – hívja fel a figyelmet a Moore Hungary.
Az amerikai jegybank tegnap esti kamatdöntését és Powell nyilatkozatait emésztik ma reggel a piacok, mind az ázsiai tőzsdéken, mind az európai határidős indexekben felemás elmozdulások látszanak. Ma az EKB kamatdöntésével folytatódik a sor, emellett a kínai és az amerikai kiskereskedelmi és ipari adatokon van a hangsúly.
Az Agritel elemzőcég 15%-kal csökkentette az idei búzatermésre vonatkozó előrejelzését Romániában, miután az Európai Unió egyik legnagyobb gabonatermelőjénél a száraz május megviselte a termést – közölte a tanácsadó cég.
Tizedik évfordulóját ünnepli a Samsung Knox biztonsági platform. A Samsung jövőképét tükröző Knox Matrix a Samsung Knox biztonsági és felügyeleti keretrendszer folyamatos fejlesztés alatt álló fizikai védelmi mechanizmusa. A Samsung jövőképét tükröző Knox Matrix segítségével az azonos ökoszisztémában összekapcsolt eszközök megvédhetik egymást és
Már 2030 előtt túllendül a csúcsponton a világ olajfelhasználása az IEA nemzetközi energiaügynökség szerdán ismertetett legfrissebb középtávú olajpiaci jelentése szerint.
Új szabályt fogadott el Párizs a magas épületekre, e szerint 37 méternél magasabbra nem lehet építeni a jövőben semmit sem a fővárosban – számol be a hírről az Euronews.
A pókoknak általánosságban nincsen túl jó megítélésük, habár jóval ártalmatlanabbak annál, mint amilyennek elsőre tűnnek. Magyarországon több száz pókfaj él, melyek közül csupán 10-12 olyan, mely a lakásokban is megtalálható. Különösen hasznos feladatot látnak el, hiszen az emberek számára nem igazán kívánatos rovarokkal táplálkoznak. Vegyük sorra,
Csaknem 165 ezer egységes kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók az új uniós szabályok alapján meghirdetett 52 agrártámogatási jogcímre, mintegy 5 millió hektár terület után igényelve támogatást – közölte Nagy István agrárminiszter.
A munkások és a mentőszolgálat szerint többen is rosszul lettek az elmúlt hetekben az ivnácsai akkumulátorgyárban, a vállalat szerint egyetlen esetről van szó. A rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese arról beszélt, Szerbiában és Romániában is keresnek annyi pénzt a dolgozók, mint amennyit Magyarországon kapnának.
Egyetlen QR-kóddal nemcsak nyugtát kaphatunk, de kérhetünk számlát, bemutathatjuk a hűségkártyánkat és beválthatjuk kuponjainkat is. Ez csak néhány hozadéka a tervezett új rendszernek, amit a NAV főosztályvezetője vázolt ma a X. Laurel Retail Konferencián.
Ázsia növekedése az év végére meghaladja az amerikai és az európai növekedést, mivel a régiót nagyrészt megkímélték a kamatsokkok - közölte a Morgan Stanley a CNBC szerint.
Mintegy 5000 munkahelyet szüntet meg a Citigroup a hónap végéig, főként a befektetési és vállalati banki üzletágában, mivel az elmúlt időszakban jelentős visszaesést tapasztaltak az üzletkötések terén – írja a Financial Times.
A Cbre globális ingatlan-tanácsadó cég adatai szerint 2022-ben több mint 11,5 milliárd eurót fektettek Európában kifejezetten diákok számára épülő szállásokba, azonban a fejlesztési volumen ellenére ez csupán a kereslet 15 százalékát fedi le a kontinensen. A magyar piac még késlekedik, miközben a becslések szerint már most több ezer szobára lenne s
A Bloomberg értesülése szerint az Európai Bizottság azt fogja javasolni, hogy a bankok, biztosítók és alapok fizetés ellenében osszák meg az ügyféladatokat a fintechekkel, hogy ösztönözzék a digitális pénzügyek fejlődését a blokkban.
Természetesnek vesszük, hogy mobilon szinte bárhol és bármikor elérhetők vagyunk, és erről nem szívesen mondunk le más országban sem. Szerencsére a külföldi mobilhasználat, azaz a roaming az utóbbi években nagyban egyszerűsödött – különösen az Európai Unió tagállamaiban és az 1-es díjzóna egyéb országaiban. Ugyanakkor a díjak és feltételek más díjz
Csütörtök reggel is kicsivel 370 felett kezdi a napot a forint az euróval szemben, a Fed tegnapi kamatdöntése sem lendítette ki a holtpontról. Most az EKB mai kamatdöntő ülésére, illetve a jövő keddi MNB-döntésre fókuszálhatnak a befektetők.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) olyan üzleti platformot hozott létre Bkik Nagyvállalati Klub néven, amely lehetőséget teremt a budapesti nagyvállalatok vezetőinek, hogy közvetlenül beszélgessenek a gazdaság, az üzleti élet aktuális kérdéseiről, valamint kérdéseiket, felvetéseiket interaktív párbeszéd formájában, közvetlenül is megbesz
Megerősítették a likviditásukat az amerikai bankok a tavaszi zavarok után, de továbbra is ébernek kell maradniuk e téren – figyelmeztetett a felügyeleti hatóság a Reuters beszámolója szerint.
Ahogyan arról már hírt adtunk, 2023. június 22. és július 14. között lehet licitálni az árveréseken a 10 hektárnál nagyobb területű földekre az illetékes Kormányhivatalok kijelölt helyszínein. Ezzel párhuzamosan folytatódik a 10 hektárnál kisebb területű állami földek értékesítése is, melynek hirdetményeit 2023. június 14-én teszi közzé a Nemzeti F
A kormány a lehető leghamarabb benyújtja frissített önértékelését a Bizottságnak - közölte a Portfolio-val az Igazságügyi Minisztérium az uniós kohéziós források és a helyreállítási alap támogatásainak lehívásához szükséges eljárás kapcsán. A magyar fél úgy értékeli, hogy az igazságügyi reform elfogadásával teljesítette a horizontális feljogosító f
Megvan az Ep álláspontja a mesterséges intelligencia szabályozásáról: Az egészség, a biztonság, az alapvető jogok és a demokrácia védelmében az emberközpontú és megbízható Mi-rendszereket kell helyzeti előnybe hozni. A képviselők szerdán 499 szavazattal, 28 ellenében és 93 tartózkodás mellett meghatározták, hogy milyen tárgyalási álláspontot képv
Tavaly közel 11 ezer milliomos vándorolt ki Kínából, idén a számuk további 13 500-zal nőhet. Mindeközben Ausztrália és az Egyesült Arab Emírségek csak úgy vonzzák a milliomosokat – írja a CNBC a Henley & Partners friss jelentésére hivatkozva.
A videótárak és a streamingszolgáltatók Magyarországon is egyre több háztartásban érhetők el, tavaly több mint kétmillió felnőtt magyar internetező rendelkezett legalább egy streaming előfizetéssel, ami jelentős, 56 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest a gkid piackutató adatai szerint - közölte a Direct One. A streamingszolgáltató várakozás
Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. alapítója szerint az elmúlt időszakban olyan mértékben értéktelenődtek el a megtakarítások, hogy több millió, hamarosan nyugdíjba vonuló ember jövője került veszélybe. Szerinte az államnak kell majd segítő kezet nyújtani - már amennyiben képes erre.
Az amerikai jegybank tegnap esti kamatdöntését és Powell nyilatkozatait emésztik ma délelőtt a piacok, az ázsiai tőzsdéken felemás elmozdulások látszanak, míg az európai indexek kismértékű csökkenéssel kezdték a kereskedést. Ma az EKB kamatdöntésével folytatódik a sor, emellett a kínai és az amerikai kiskereskedelmi és ipari adatokon van a hangsúly
Megérheti állampapírba fektetni a pénzt, ha a most ballagó gyermekünk számára félretenni egy kisebb összeget. A KRÉTA-rendszerben történő állampapír-kampány kapcsán fény derült arra, hogy melyik futamidővel lehet a legkedvezőbb eredményt elérni ezzel a befektetéssel.
2023 harmadik negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerő-keretét, miközben csökkentést 18 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
Az Európai Unió klímaügyi tanácsadó testülete arra tesz javaslatot csütörtökön, hogy a 2030-as és 2050-es klímacél mellett köztes célként 2040-re legalább 90%-kal kellene csökkenteni az uniós kibocsátás szintjét az 1990-es szinthez képest – írja az EUobserver.
Megbillent a csütörtök reggeli kereskedésben a forint a Fed szerda esti kamatdöntése után, de jelentős forintgyengülésről egyelőre nem beszélhetünk. Az euró jegyzései 372,5-ig ugrottak. Ma az EKB kamatdöntő ülésére fókuszálhatnak a befektetők, aztán majd a jövő keddi MNB-döntésre készülnek.
Megújítja a Belügyminisztérium az országos jármű-nyilvántartási rendszert, ezért pénteken az ország összes kormányablakában, okmányirodájában és a gépjármű ügyintézési pontokon informatikai átállás miatt nem lesz lehetőség a gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézésére - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
Magyarországon a felnőtt lakosság valamivel több mint egynegyedének van jelenleg hitelkártyája, és 4 százalékra tehető azoknak az aránya, akik most tervezik a beszerzését. Az idei első negyedévben a hitelkártyás vásárlások értéke 25%-kal, darabszáma 13%-kal volt magasabb Magyarországon, mint egy évvel korábban.
Megújítja a Belügyminisztérium az országos jármű-nyilvántartási rendszert, ezért pénteken az ország összes kormányablakában, okmányirodájában és a gépjármű ügyintézési pontokon informatikai átállás miatt nem lesz lehetőség a gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézésére - közölte a Miniszterelnökség.
A P&G legfrissebb felmérése szerint az elmúlt három évtizedben közel 30 százalékkal csökkent a szakmai gyakorlat lehetősége a szakképzésben. A szakképzést végzetteknek mindössze fele (51%) elégedett a szakképzés során nyújtott gyakorlati oktatással.
Egyre népszerűbbek Magyarországon a lakáséttermek, a trend azonban nem újdonság. Már 20 éve is volt lehetőség ilyen "titkos" éttermekben exkluzívan étkezni, ahol a séf csak a meghívott társaság számára főz, nincsenek más vendégek. A sokórás gasztronómiai élményért a VG cikke szerint nem is kell olyan borsos árat fizetni, mint gondolnánk.