A hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni 2023 harmadik negyedévében jelenlegi munkaerő-keretét, miközben csökkentést 18 százalékuk tervez. Az álláskeresők ebben az időszakban főként az It, a logisztika és autóipar, illetve az energetika és közmű szegmensekben számíthatnak élénk munkaerőkeresletre, ugyanakkor az alapanyag- és feldolgozóipar
300 helyre beküldött jelentkezésből 3 visszajelzés, jobb esetben 10-ből 2. Vajon mit gondolnak a pályázók, amikor ennyire nem törődnek velük a munkaadók? Egy felmérés szerint kétharmaduk nem jelentkezne újra olyan céghez, ahol korábban rossz tapasztalatot szerzett. A munkavállalók visszajelzései a vállalat hírnevére és vonzerejére egyre nagyobb hat
Erőre kapott a hazai ingatlanpiac, 2023 májusában a Duna House saját adatain alapuló becslése alapján országosan 10187 adásvétel történt. 10000 feletti tranzakciószámot utoljára tavaly júniusban becsült az ingatlanközvetítő cég, ez az adat azonban az előző évhez mérten csekélyebb, de továbbra is 19 százalékos visszaesést jelez. A májusi lendület az
Állami tulajdon lett tavaly a kormányfő kedvenc napilapja, a Nemzeti Sport. Ennek megfelelően a kormány az államkasszából is kikanyarít egy keveset a lap működésére.
Drámai helyzet felé közelít a hazai közúti fuvarpiac, zuhannak a hazai fuvarozók megbízásai: aki túl akar élni, meg kell próbálnia új piacokon és új termékekkel megtölteni a kamionjait írja a Világgazdaság.
Az MNB vizsgálata nyomán 12,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Jolly Joker Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-re annak jogosulatlan kiegészítő pénzügyi tevékenysége miatt. A társaság korábban jogszerűen működött, később azonban – miután a kiemelt közvetítői jogviszonya megszűnt – engedély nélkül folytatta a pénzváltási tevékenységé
A Fővárosi Törvényszék napokban megjelent döntése szerint a felszámolás alatt álló ISD Dunaferr Zrt. értékesítési eljárásában két vevőjelölt maradt talpon. Az egyikük nem meglepetés, a másik cég neve idehaza egyelőre még nem ismert, háttere elsőre különlegesnek tűnik.
Egyre jobban aggódnak a nagyobb befektetési bankok amiatt, hogy az Európai Unió szigorít a határon átnyúló szolgáltatások területén – írja a Financial Times.
Izrael tavaly fegyvereladási rekordot könyvelt el a védelmi minisztérium kimutatása szerint - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Áprilisban az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene 3,2%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, míg az előző hónaphoz viszonyítva, munkanaphatással kiigazítva 2,6% volt a csökkenés a teljesítményben. Épületek főcsoportban 4,4% volt a csökkenés, az egyéb építmények - infrastrukturális beruházások - esetében pedig 1,3%-kal
Hagyományos munkarendben, heti 40 órát, h-p 8 órát dolgoztam, hétvégén 2 pihenőnappal. Ha szombaton túlóráztam 100% pótlékot kaptam. Ugyanezt a munkavégzést átnevezték munkaidőkeretnek, a pihenőnapot pihenőidőnek. Ugyanilyen beosztásban dolgozom, csak a túlmunkáért a bért, amit szombatonként végzek, csupán fél év múlva fizetik ki és 50% pótlékkal!
Az MNB vizsgálata nyomán 12,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a JOLLY JOKER Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-re annak jogosulatlan kiegészítő pénzügyi tevékenysége miatt. A társaság korábban jogszerűen működött, később azonban – miután a kiemelt közvetítői jogviszonya megszűnt – engedély nélkül folytatta a pénzváltási tevékenységé
Ezúttal Nagy-Britanniában kísérleteznek az alapjövedelemmel, Katalóniában pedig leszavazták az ötletet. Egyre több országban vetődik fel, hogy feltétel nélkül kellene pénzt adni az embereknek.
A tegnapi nappal megszakadt a Tesla részvényeinek a 13 napja tartó, és rekordot jelentő emelkedő szériája, miután a papír kis mínuszban zárt. Ezen időszak alatt a Tesla masszív növekedést ért el, durván 240 milliárd dollárral emelkedett a cég piaci kapitalizációja, vagyis közel egy "Toyotányival" lett értékesebb a cég.
A világ legtöbb részén beköszöntött a nyár. Ez pedig azt jelenti, hogy eljött az utazások tervezésének és az új helyek felfedezésének ideje. A Google most három olyan Google Térkép fejlesztést mutat be, amely hozzájárul az izgalmas nyári kalandok megvalósításához. Az újításoknak köszönhetően mostantól számos magyarországi látványosságot, többek köz
A queenslandi hatóságok egy ismeretlen elkövető ellen nyomoznak, aki telefonon azt állította, hogy ő végzett két krokodillal, amelyeket az elmúlt két hónapban lefejezve találtak meg az állam északi részén.
Az elmúlt 3 év gazdasági eseményei nem kímélték a vállalkozói szektort. A kereskedelem és az ipar különösen nehéz helyzetben van, ami számos boltbezárást és az ipari termelés volumenének csökkenését eredményezte. Ez a kihívásokkal teli időszak új, költséghatékony megoldásokat kíván. A K&H kutatása szerint minden ötödik cég megosztaná üzlethelyi
A társaság korábban jogszerűen működött, később azonban – miután a kiemelt közvetítői jogviszonya megszűnt – engedély nélkül folytatta a pénzváltási tevékenységét.
Az Apple található az első helyen a világ legértékesebb márkáinak rangsorában, a Kantar BrandZ összeállítás alapján 880,4 milliárd dollárt ér a brand, ez 7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A második helyre a Google került, a harmadik pedig a Microsoft lett. A 100 legértékesebb márka 6900 milliárd dollárt ér, ez 20 százalékkal kevesebb
Nem kizárt, hogy a gazdasági változások hamarosan egyre több vállalattól kényszeríthetik ki a négynapos munkahét bevezetését. Juhász Viktor, az iSolutions Kft. ügyvezetője szerint ebben a törekvésben elsősorban azok az informatikai megoldások támogathatják a hazai vállalatokat, amelyek az elmúlt években a home office és hibrid munkarend megteremtés
A zöldhidrogén-piac értéke az előrejelzések szerint 2030-ra globálisan elérheti az 500 milliárd eurót. A Roland Berger tanácsadócég legújabb kutatása szerint Európa kiváló pozícióban van, hogy ennek a mennyiségnek akár a 40%-át megragadja.
A kormány az elmúlt időszakban egyre többször nyilvánult meg úgy, hogy az uniós források helyett a külföldi működőtőke beáramlásával érdemes biztosítani a magyar gazdaság tőkeigényét. A EU-támogatások és a külföldi működőtőke teljesen csereszabatosak, hiszen mindkettő külföldi devizában van és mindkettő vissza nem térítendő forrás - állítja. Ennél
Már 2030 előtt túllendül a csúcsponton a világ olajfelhasználása az IEA nemzetközi energiaügynökség szerdán ismertetett legfrissebb középtávú olajpiaci jelentése szerint.
Tovább emelheti ma a kamatokat az Európai Központi Bank, miután a Fed tegnap a kamatemelés szüneteltetése mellett döntött. A mai döntést széles körben beárazták már, a kérdés inkább az lesz, hogy kapunk-e valamilyen utalást a jegybank jövőbeli terveire vonatkozóan. A tisztánlátást megkönnyíti, hogy megismerjük az EKB friss makrogazdasági előrejelzé
A szakképzés szerepe kulcsfontosságú nemcsak a munkahelyteremtés, de az egyes ágazatok fejlődése szempontjából is, azonban az oktatás megfelelő elméleti és gyakorlati feltételei számos területen nem adottak a szakma kielégítő elsajátításához. A P&G legfrissebb felmérése szerint az elmúlt három évtizedben közel 30 százalékkal csökkent a szakmai gyak
A legjobb befektetés az épületek energetikai korszerűsítése, nagyobb hozamot és kisebb kockázatot biztosíthat a legjobbnak számító pénzügyi befektetéseknél is a Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesülete szerint.
Nem ellentétes az uniós joggal az, hogy a tisztességtelen feltételeket tartalmazó jelzáloghitel-szerződések semmissé nyilvánítása esetén a fogyasztók a bankoktól a havi törlesztőrészletek visszatérítésén felül további összegek megtérítését kérjék, az viszont igen, hogy a bankok hasonló követeléseket érvényesítsenek a fogyasztókkal szemben – közölte
Vizsgálódnak az észt hatóságok az Atomic Wallet ellen indított észak-koreai hackertámadások ügyében - számolt be a Reuters, amely egy másik cikkében jelezte, Phenjan kiberbűnözői ezúttal egy dél-koreai portálhoz hasonlító weboldalon keresztül hajtottak végre kibertámadást.
A Magyar Nemzeti Bank vizsgálata után 12,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Jolly Joker Kft.-re annak jogosulatlan kiegészítő pénzügyi tevékenysége miatt. A társaság korábban jogszerűen működött, később azonban
Jelenleg nincs egyeztetés a kormány és a versenyszféra között az évközi minimálbér emelésről, és nem is valószínű, hogy ez be fog következni – mondta a Pénzcentrumnak Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese. Az interjúban szóba került a harmadik országbéliek foglalkoztatása, a magas infláció, a kkv-k helyzete és az uniós források kérdése is.
Stagnált a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának helyi valutákban számított bevétele a május végével záródott pénzügyi második negyedévében. Elemzők várakozásának az átlagában 1 százalékos növekedés szerepelt.
Budapest belvárosában egy hibrid Demo Day keretében zárult az I. Magyar-Üzbég Egyetemi és Vállalati Startup Akcelerációs Program, több mint harminc résztvevővel aGerbaud Kávéházban. A program a Startup Campus és Üzbegisztán Felsőoktatási, Tudományos és Innovációs Minisztérium szervezésében, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásáva
Megbillent a csütörtök reggeli kereskedésben a forint a Fed szerda esti kamatdöntése után, aztán a délelőtti kereskedésben tovább esett és 373,5-nél háromhetes mélypontra küldték. Egyelőre konkrét okot nem látunk az esés mögött, a tegnapi Fed-döntést emészthetik még a befektetők (további két kamatemelést vázolt még az amerikai jegybank), a gázár ma
Megszűnt a bankkal a szerződése, mégis folytatta pénzváltói tevékenységét a Jolly Joker – állapította meg helyszíni ellenőrzése után a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Korábban hasonló esetben bírságolt a jegybank „pult alatti” valutaváltás miatt.
Legtöbbször utazási helyszínek, utazással kapcsolatos élmények szerepelnek a magyarok bakancslistájának élén, ugyanakkor a pénz, a család és az egészség is előkelő helyet foglal el a leginkább vágyott célok között
Elképesztően izgalmasan alakul a több százmilliárd forintos médiapiac Magyarországon, ahol mindenki gőzerővel keresi a piaci réseket. A BrandMania stábja az ágazat legbefolyásosabb vezetőit faggatta a kihívásokról és lehetőségekről. A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legbefolyásosabb hazai médiásokat bemutató Top 50-es rangsorát. A