Az első negyedévi 2,8 százalék után 2023 második negyedévében 2,7 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön elfogadott állásfoglalása szerint erősíteni kell a fogyasztók védelmét az ingadozó villamosenergia-árakkal szemben, és biztosítani kell, hogy a fogyasztóknak joguk legyen rögzített áras vagy dinamikus áras szerződésekhez.
Ritkasága és egyedülálló tulajdonságai miatt mindig is az egyik legértékesebb nemesfém volt az arany. Azonban nemcsak meseszép ékszerek alapanyagául szolgálhat, ma az egyik legbiztonságosabb befektetési forma.
A több mint 5 éve futó "Passzold vissza, Tesó!" kampányban mára 1111 gyűjtőpont részvételével, több mint 7,5 tonnányi használaton kívüli mobiltelefon gyűlt össze - közölte a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért szerdán az MTI-vel.
Egy magánrepülőgép, fedélzetén nyolc emberrel lezuhant a kifutópályára csütörtökön az indiai Mumbai repülőterén. Mivel a légikikötőnek egyetlen kifutópályája van, ez átmenetileg késleltette az érkező és induló járatokat - közölte a repülőtéri hatóság szóvivője.
Az a terv, hogy a mestert védjük a kontároktól – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter XXVIII. országos építészeti konferencia megnyitóján.
A TV2 több, a tenyek.hu oldalon is megjelentetett tartalmára érkezett panasz a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsához, a testület nem megfelelő korhatár-besorolás és burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt eljárást indít – közölte az NMHH csütörtökön az MTI-vel.
Elkészült az idei évben is a legjobb országok listája. A lista első helyét Svájc foglalja el, de az első 10-be került Nagy-Britannia és az USA mellet Németország, Svédország és Hollandia is. Magyarország a csehek mögött eggyel, a 49. a listán, de olyan országok nyomtak le minket, mint Mexikó, Dél-Afrika vagy Egyiptom.
A Bloomberg értesülései szerint a német kormány az októberi GDP előrejelzés alkalmával jelentősen csökkenteni fogja az idei évi gazdasági előrejelzését.
Törvényellenesnek és destabilizáló hatásúnak minősíti Kijev az Európai Unió bármely olyan döntését, amely meghosszabbítja az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó korlátozásokat szeptember 15. után – közölte csütörtökön az ukrán külügyminisztérium.
Miközben a vállalatok hosszú távú eredményességének kulcsa a digitalizáció és a fenntartható működés, addig a döntéshozásért felelős igazgatósági tagoknak alig töredéke rendelkezik ilyen irányú tapasztalattal – mutat rá az EY európai pénzügyi szolgáltató cégeket elemző nemzetközi kutatása. A bankoknak, vagyonkezelőknek és biztosítóknak mihamarabb m
Nagy-Britanniában 24,4 százalékkal, 85 ezer 657-re nőtt az új autók eladása augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, és ezzel már a 13. egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapján kedden közzétett adatokból.
A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta a megélhetési költségek emelkedése okozta válság enyhítésére kidolgozott ötödik átfogó intézkedési csomagját, amellyel továbbra is befagyasztja az energiahordozók, illetve korlátozza az alapvető élelmiszerek árát, valamint egyszeri támogatásokat nyújt a veszélyeztetett csoportok számára – közölte az MTI.
Szó volt magyar befektetői konzorciumról, Katarról, de úgy tűnik, meglepő helyről jöhet a partner a kormány nagy üzletéhez. A kormány a francia Vinci Airportsszal szövetkezne a Budapest Airport (BA) megvételére – szúrta ki a Telex a VSquare hírlevelében. Reptér: vissza is akarják szerezni, meg pénz is kellene rá A kormány ismét tárgyal a Budapest A
Le fog állni a vasúti közlekedés Romániában péntek reggel 7 és 9 óra (közép-európai idő szerint 6-8 óra) között, mivel a vasutasok szakszervezeti szövetsége figyelmeztető sztrájkot hirdetett – közölte az MTI.
A világ 15 legnagyobb közlekedési infrastruktúrával foglalkozó vállalatának egyike, a Gülermak csoport és Közép-Európa most már legsikeresebb vasútépítő cége, a V-Híd szövetségre lép egymással – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Újabb nagyszabású marketingkampányra kötött szerződést az üzletlánc a népszerű színész-énekessel, Csonka Andrással. Az új közös videókban az ország Picije ezúttal nemcsak a pénztárcabarát árakra hívja fel a figyelmet, hanem a PENNY egyéb termékelőnyeit is teszteli majd. Kreatív és vicces megoldásokból természetesen ezúttal sem lesz hiány.Tovább fol
A magyar kormány a francia Vinci Airportsszal szövetkezne a ferihegyi repülőtér megvételére – írja a Telex a kelet-közép-európai régió politikai és gazdasági híreivel foglalkozó VSquare hírlevél alapján.
Az európai és nemzetközi energiapiac kilengései ellenére a társaságcsoport sikeres fél évet zárt, stabil gazdálkodás mellett biztosította az ország energiaellátását, és folytatta a hazai energiarendszer további modernizációját elősegítő beruházások megvalósítását - közölte az MVM csoport a 2023. első fél évre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Beszámolá
A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legsikeresebb hazai marketingszakemberek rangsorát, azonban ezúttal elkészült a PR-esek TOP50-es listája is. A marketinges rangsorban Szabó Béla végzett az élen, míg a PR-eseknél Pantl Péter futott be az első helyre. A Marketing&Media és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) nyolcadik alkalommal állí
Megvásárolta a Használtautó.hu és a Jófogás.hu oldalt működtető Adevinta Classified Media Hungary Kft.-t a magyar tulajdonú ingatlan.com Zrt. – közölte a társaság csütörtökön.
A Bosch és a Richter Gedeon közös konferenciáján rögzítették, hogy a mesterséges intelligencia nem kikerülhető, úgyhogy meg kell tanulni kihasználni, és ebben az innovatív Magyarországnak is juthat szerep.
Elindult a tanév, amely idén az átlagosnál is hosszabb lesz, hiszen június 21-én még az iskolák padjait koptatják majd a diákok. A K&H hűsítő ligetek programnak köszönhetően azonban 100 oktatási intézményben már őshonos fák árnyékában játszhatnak és pihenhetnek a gyerekek. A kezdeményezésnek nemcsak a diákok és pedagógusok örülnek, de a program eln
Bár a Portfolio pontosan idézte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai szavait a Kormányinfóról, de a miniszter tartalmilag más akart üzenni a 2024-től életbe lépő bruttó elszámolási rendszer kapcsán, így nem 13 forintért, hanem 5 forint/kilowattóráért tudják a háztartások betáplálni a hálózatba a megtermelt és el nem fogyaszto