Júliusban 15.2%-os növekedést mutatott a bérdinamika, a hónapban a bruttó átlagkereset 559 100 forint volt a teljes munkaidőben, a munkáltatók teljes körénél foglalkoztatottak esetében, míg a nettó átlagkereset 385 600 forinton állt.
Külön közleményben magyarázta el hétfőn kora este a Gazdaságfejlesztési Minisztérium annak a hátterét, hogy hét másik tagállammal együtt miért blokkolta az Euro7 előírásokkal kapcsolatos eredeti szigorúbb terveket és végül hogyan sikerült felpuhítani azt a tagállamokat tömörítő Tanács versenyképességi testületének hétfői ülésén. A közlemény külön é
A Nébih a gazdálkodók igényeit figyelembe véve a leggyakoribb kérdések alapján frissítette az elektronikus gazdálkodási napló kitöltési útmutatóját, valamint bővítette a gyakran ismételt kérdések gyűjteményét is.
A NAV nem tudja megmondani, mennyi hatósági áras üzemanyag fogyott - írja az Átlátszó. Az üzemanyagok árát még 2021 őszén fixálta a kormány, 2022. május végétől már csak a magyar rendszámú autók tankolhattak hatósági áron, és a kutak beszkennelték a forgalmit a tankoláshoz, de az adóhivatal szerint ezen adatok továbbítására, tárolására valójában ne
Az S&P 500 indexben szereplő vállalatok összesített eredménye az előrejelzések szerint 0,2%-kal csökken a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, de a kilátások javulnak, mivel június végén még 0,4%-os visszaesést prognosztizáltak az elemzők.
Fazakas Péter rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat A játszma című filmért a pármai filmfesztiválon a hétvégén. (kiemelt fotón: Fazakas Péter átveszi a díjat. Forrás: Nemzeti Filmintézet) Az olaszországi Párma nemzetközi filmfesztiválját 11. alkalommal rendezték meg az elmúlt héten. A versenyprogramban vetített A játszma című ügyn
Egy magyar nő nevében vettek fel majdnem egymillió forint személyi kölcsönt saját online banki felületén keresztül csalók. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint ilyen esetekben sokszor nehéz a csalók nyomára bukkanni.
Az OpenAI frissíti a ChatGPT-t, lehetővé téve a chatbot számára, hogy hangalapú beszélgetéseket folytasson és képekkel interakcióba lépjen, közelebb hozva ezzel az olyan népszerű mesterséges intelligencia asszisztensekhez, mint az Apple Siri.
A rókák veszettség elleni őszi immunizálása szeptember 30-án kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben. A repülőgépes vakcinázás az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.
Mához két hétre startol a Bachelor – A Nagy Ő című műsor legújabb évada, benne korlátlan mennyiségben luxussal és 17 nővel, akik Jákob Zoltán, az ország egyik leggazdagabb emberének szívét próbálják meghódítani Orbán Viktor vejének turai luxuskastélyában, néha pedig magánrepülőgépeken, vagy máshol.
Ukrajna, Moldova és Románia között létrejött együttműködés révén az Európai Unió növeli az ukrán gabona szállítását lehetővé tevő szolidaritási folyosók kapacitását, és ösztönzi a beruházásokat a vonatkozó közlekedési infrastruktúrába – jelentette ki Adina Valean közlekedésért felelős uniós biztos Brüsszelben hétfőn.
A DJI a drónok és kamera-technológiák terén világszerte elismert vállalat, amely most legújabb termékével, a DJI Mini 4 Pro-val rukkolt elő. Ez a készülék azok számára ideális, akik nem szeretnének
Több száezer forintért is árultak meccsjegyet az októberi magyar-szerb foci-Eb selejtezőre. Alig három óra alatt elfogytak a belépők, ám nem sokkal ezután ellepték a nepperek hirdetései a közösségi oldalakat - derül ki az RTL műsorából. Az MLSZ szóvivője azt mondja, senki se vegyen így belépőket, mert ezek közül sok hamis lehet.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata alapján szabályszerű volt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos feladatellátása az ellenőrzött időszakban.
A Nissan japán autógyártó hétfőn bejelentette, hogy minden új modellje, amelyet Európában piacra dob, teljesen elektromos lesz, és megerősítette azt a célját, hogy 2030-ra kizárólag elektromos járműveket értékesítsen a kontinensen – számol be a hírről a CNBC.
Magyarországon tízből hat munkavállalónak egyáltalán nincs lehetősége otthoni munkavégzésre – van, akinek a munkaköre, míg másnak a munkaadója nem teszi ezt lehetővé – derül ki a Profession.hu reprezentatív felméréséből.
Fődi Kitti filmje, az Elkezdődik a következő 24 óra nyert dokumentumfilm kategóriában a svéd Luleå Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol havonta hirdetnek győztest.
Az Európai Unió hulladékgazdálkodási irányelveinek átültetéseként 2023. július 1-jétől Magyarországon is alkalmazni kell az EPR szabályait. A rohamosan közeledő első adatszolgáltatási határidőre felkészülve, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat.
Az energia- és üdítőitalokat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. árbevétele a korábbi évek dinamikus növekedése után az idei első fél évben csak kismértékben emelkedett, míg a pénzügyi eredmény soron elkönyvelt jelentős vesztesége miatt visszaesett az adózott nyeresége.
Aggályos a szőlőtermesztőkre vonatkozó tervezett uniós intézkedések hatása, a borágazat uniós szakpolitikája nemcsak hogy elmarad a környezetvédelmi célkitűzésektől, de intézkedései az ágazat versenyképességét sem célozzák meg közvetlenül - derült ki az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentéséből.
Az amerikai kormányzat október 1-től történő potenciális leállása negatív esemény lenne az Egyesült Államok hitelminősítése szempontjából, mert rávilágítana az amerikai intézményi és kormányzati erő gyengeségére még akkor is, ha egyébként a politikai huzavona gazdasági hatása valószínűleg rövid ideig tartana – gyakorlatilag ezt üzente a Moody’s Inv