Az idei évet Pajor Sándor gyöngécskének mondja. Bár jól tavaszodott és szépen megindultak a fűzek, a méhek pedig kirepültek, a családok széjjelugortak, de a hirtelen lehűlés miatt megtorpantak.
Az értékvesztés szó hallatán általában valamilyen fizikai behatásra – beázott, kigyulladt a raktár, sérült a készlet – vagy követelések kapcsán az üzleti partner pénzügyi nehézségeire gondolunk. Pedig a hatósági ár, vagy adott esetben a bank csődje is állhat a háttérben – az alábbi esetek ezt példázzák.
Az infláció és a gazdasági problémák miatti spórolásra rámegy a magyarok egészsége, szakértő szerint már a következő influenzajárvány megmutatja ennek hatását. A baj egyébként ennél is sokkal nagyobbnak tűnik, hiszen az állami egészségügybe nem jutnak be a betegek, a magánszolgáltatókat viszont egyre kevésbé engedhetik meg maguknak.
Idén hatodik alkalommal adták át az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit, amelyet összesen negyvenhét pályázat érdemelt ki. A pályázaton olyan bizonyítottan kiemelkedő produktumok és szolgáltatások nevezését várták, amelyek kiemelt figyelmet szentelnek a környezetvédelmi szempontoknak, valamint modern eszközökkel válaszolnak a globális k
A bankoktól kezdve a kórházakon és önkormányzatokon át az építőipari és energetikai vállalatokig mindenkinek szüksége van megbízhatóan működő It rendszerre. A jelenlegi gazdasági helyzetben azonban nem mindegy, hogy - egy valós példa alapján - 55 millió forint helyett 15 millió forintért szerzik be a vállalatok a működésükhöz szükséges programokat.
Hatalmas összeget tesz rá az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma (DOE), hogy hét, a mesterséges intelligencia és a fúziós energia területén dolgozó csapat létrehozza a fúziósenergia-felhasználás koncepcióját. A tudósok 19 különböző intézményben, három éven át fognak fejlett és autonóm algoritmusokat alkalmazni, hogy lefektessék egy hatékony
A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások. Az akár befektetésnek, akár saját használatra, első lakásnak is ideális ingatlanok különlegességük miatt sokszor a nagyobb alapterületű, használt ingatlanok árszintjénél magasabban találnak tul
Dupla résszel debütál október 13-án, pénteken este a Dunán a Tündérkert című történelmi kalandfilmsorozat. A Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készült 8 részes sorozat további epizódjait péntek esténként láthatják majd a nézők. A Tündérkert története szerelmet, szenvedélyt, csatát, hatalmi harcot, árulást és
Az Európai Bankhatóság napokban tartott meghallgatásán hangzott el az a kijelentés, ami fontos változást hozhat a Binance működésében. Az európai pénzintézetek egységes szabályozásáért felelős szervezet a múlt héten a Binance jogi képviselőjét kérdezte a tőzsde jövőbeli terveiről. Marina Parthuisot, az állami működési engedéllyel rendelkező Binance
A francia kormány lemondott arról a tervéről, hogy engedélyezze az üzemanyagok veszteséges értékesítését. Az egy héttel ezelőtt bejelentett intézkedés az áremelkedés lassítását szolgálta volna.
2009-ben történt meg először, hogy egy film a hazai piacon több mint 1 milliárd forintot kaszált volna, és az azóta eltelt 14 évben csak kilenc további alkotás tudta megismételni az Avatar bravúrját. A mafab.hu beszámolója alapján az rajzolódik ki, hogy összesen tíz film hozott valaha 1 milliárd forintnál nagyobb bevételt hazánkban. A legtöbbet –
Ma tartja soron következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, és tárgyalja a szeptemberi Inflációs Jelentést. Augusztus végi ülésén a testület nem változtatott a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos 13,0 százalékos szintjén, tovább szűkítette ugyanakkor a kamatfolyosót. A kamatfolyosó felső széle 17,50 szá
Szeptember elején új fejezetéhez érkezett az elektromobilitás magyarországi története, amikor az egyik legnagyobb hazai töltőhálózatot üzemeltető Lidl nyolc év után fizetőssé tette az áruházai parkolóiban addig ingyenes nyilvános e-töltési lehetőséget. Az energiakrízis az elmúlt időszakban több hullámban tarifáik emelésére késztette a piac szereplő
A forgatásos talajművelés teljes elhagyását sem tartaná drasztikus lépésnek idehaza Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) rektora, aki szerint a szemünk láttára omlik össze az ökológiai rendszer.
Több mint kilencéves csúcsra emelkedett a brazíliai fogyasztói bizalmat mérő index szeptemberben - derült ki a Brazil Közgazdaságtudományi Intézet (Brazilian Institute of Economics - Ibre) hétfőn közzétett adataiból.
A Versenyképességi Tanács ülésén többségi támogatással megegyezés született a gépjárművek károsanyag-kibocsátásáról és az akkumulátor élettartamáról szóló rendeletjavaslatról, közismertebb nevén az EURO7 előírásokról - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
Célja, hogy minél több nő figyelmét felhívja a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az ingyenes programon idén három nagyvárosban vehetnek részt az érdeklődők, Budapesten, Győrben és Debrecenben, 2023. október 1-én vasárnap. Októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában, az iRunmore Futóegyesület és az Avon ismét közösségi futást sz
Egyre inkább hanyagoljuk el a fizikai és mentális egészségünk legfőbb letéteményesét, az alvásunkat. Menő folyamatosan elfoglaltnak lenni, reggeltől estig pörögni. Holott óriási szükségünk van a regenerációra és a feltöltődésre. Sophie Bostock alvásszakértővel beszélgettünk.
Az Ön cégénél milyen irányelvek mentén alakították ki a meetingkultúrát? Nagy Levente, Head of HR, National Instruments Vállalatunk működésében alapvető elvárás a transzparencia, ami a meetingkultúránkban is megmutatkozik: fontosnak tartjuk, hogy a kollégák felé mindig egzaktan jelezzük, miért számítunk rá az értekezleten, és ott mi lesz az ő fel
Hackerek mintegy 200 millió dollárt loptak el a Mixin nevű hongkongi kriptocégtől szombaton kora este - közölte a vállalat hétfőn az X közösségi médiaplatformon a Reuters beszámolója szerint. Az Elliptic blokklánc-kutató cég szerint ez lehet az idei év eddigi legnagyobb kriptolopása, és egyben a 10. legnagyobb kriptohack.
Október 9-én este indul a Bachelor – A Nagy Ő legújabb évada a TV2-n. A párkereső reality-ben ezúttal az ország 39. leggazdagabb embere, Jákob Zoltán vállalkozott arra, hogy egy tévéműsorban keresse meg szíve hölgyét. Az, hogy megtalálja-e, azon a 17 mindenre elszánt nőn múlik, akik az idei évadban minden eszközzel igyekeznek meggyőzni őt arról, kö
Elgyengülni látszik az egy évszázados orosz befolyás a kaukázusi térségben az egynapos azeri-örmény háború nyomán, és a régi rend felbomlása elérheti az orosz föderációt is.
A jegybank kedden teszi közzé az inflációs jelentés főbb számait, módosíthatják a jövő évi inflációs előrejelzést, illetve az idei és a jövő évi GDP-adatokat is.
A károsanyag-kibocsátás visszaszorítását segíti elő az Eu karbonvám mechanizmusa (angolul: Carbon Border Adjusment Mechanism – Cbam), amelynek célja, hogy ellensúlyozza az olcsóbban, de környezetszennyezőbb módon előállított termékek versenyelőnyét az uniós országokban, így Magyarországon is. Az új szabályozás átmeneti fázisa már 2023. október 1-jé
A formabontó energiagyűjtő modult, amivel hasznosíthatóvá válnak az ipari és irodai környezetek műszaki berendezési által keltett elektromágneses hullámok, a Sony Semiconductor Solutions Corp. (SSS) jelentette be. Az eszköz már most több tucatnyi mikrowatt vagy milliwatt teljesítményre képes. A modul az ipari környezetben és az irodákban található
Ma délután érkezik idehaza a kamatdöntés, elssorban erre várhatnak a befektetők - az MNB Monetáris Tanácsa akár összeolvaszthatja az alapkamatot és az irányadó rátát, illetve emellett jön a friss inflációs- és GDP-előrejelzés is. Amerikában a fogyasztói bizalom friss indexét közlik a hatóságok, a nemzetközi piacokon erre figyelhetnek oda. A határid
A jegybank előrejelzése és az elemzői várakozások alapján ma újabb 100 bázisponttal csökkentheti az irányadó kamatot az MNB, ezzel újra egy szintre kerülhet az alapkamat és az irányadó ráta. A kamatdöntéseket és az azokat követő jegybanki kommentárokat jellemzően hektikus árfolyammozgások kísérik, megnéztük, hogy mik az elmúlt néhány ilyen alkalom
Az Agrárminisztérium az ökogazdálkodók számára megteremtette annak lehetőségét, hogy 2023. október 16-tól 2023. november 15-ig egy évvel meghosszabbítsák a Vp4-11.1.1-11.2.1-18 kódszámú, 2018-ban meghirdetett „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” elnevezésű felhívás keretében az idei év végén lejáró kötelezett