A rohamtempójú technológiai fejlődés és a kiszámíthatatlan geopolitikai helyzet is komoly fenyegetettséget jelent a vállalatok számára – mutat rá az EY nemzetközi kutatása.
Megszüntette a stratégiai együttműködési lehetőségek vizsgálatáról szóló júliusi szándéknyilatkozatot a Waberer's International és a két Posta Biztosító többségi tulajdonosa, tekintettel arra, hogy a friss bejelentés szerint értékesíteni kívánja az állam utóbbiak többségi tulajdonát. A kiírás paramétereitől függően megvizsgálják ugyanakkor az érték
A kereskedési nap felénél a BUX-index 0,3 százalékkal került feljebb, a hazai blue chipek közül az OTP és a Mol vezeti az emelkedést. Annak ellenére teljesít jól a magyar tőzsde, hogy a kontinens vezető börzéin kifejezetten rossz a hangulat a kedvezőtlen kínai szolgáltatószektorbeli adatok miatt.
Országos szinten nagyon magas a parlagfű pollenkoncentrációja, a héten jelentős változás nem várható - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) kedden az MTI-t.
Este a gomolyfelhők feloszlanak, éjjel általában derült lesz az ég, inkább csak elvétve maradhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Kedden északon, északkeleten túlnyomóan derült idő
Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el Szalkai Réka. A Mastercard marketingigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról is, hogy
A levegőben és vízben található hagyományos biológiai eljárásokkal nem kezelhető szennyező anyagok ártalmatlanításának lehetőségeit vizsgálják Gyulavári Tamás vezetésével a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Novemberben szinte biztosan várható nyugdíjemelési korrekció, de a mértéke csak szeptember közepén-végén válhat ismertté - írja hírlevelében Dr.Farkas András, a Nyugdíjguru.
Töretlen a jégkrémek népszerűsége a magyarok körében, a hagyományos ízvilágú hűsítő desszertek mellett pedig egyre kelendőbbek a különleges ízű és textúrájú termékek.
Az Arab-félszigeten elhelyezkedő Omán sokszínű ország, mely a Perzsa-öböl partjainál terül el. Homokdűnék, mesés sivatagok és lenyűgöző hegyvidékek egyaránt megtalálhatók itt. Omán gazdag történelmi örökséggel rendelkezik, mely a kereskedelmi és tengerészeti hagyományokban is megmutatkozik. Az ország kulturális élete évszázados múltra tekint vissza
Jóváhagyta a magyar jegybanktörvény tervezett módosítását az Európai Központi Bank (EKB), így az egyébként is feszített 2024-es költségvetés nagyjából 300-400 milliárd forintos időzített bombáját sikerülhet hatástalanítani. A probléma ettől persze nem oldódik meg, csak reménykedhetünk abban, hogy középtávon az MNB majdani nyeresége vissza tudja pót
Egyelőre nem világos, hogy mikor kapják meg az érintettek a pluszpénzt, és milyen mértékű lesz a korrekció. A Liga Szakszervezetek több javaslatot is megfogalmazott, az egyeztetések szeptemberben folytatódnak.
A hollywoodi forgatókönyvírók és színészcéh (SAG-Aftra) sztrájkja komoly hatással lehet a globális filmiparra, de a Variety.com beszámolója szerint a külföldi produkciókat gyártó magyar filmstúdiók "átvészelik a hollywoodi sztrájkok viharát".
Az orosz katonai vezetés mérleget vont az ukrán ellentámadásról. Szerintük az ukrán vezetés kétségbeesetten próbál felmutatni valamilyen sikert a nyugati partnereinek.
Az ÉletMentő applikációt a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat 2020-ban indította el, mint közös segélyhívó alkalmazást. Azóta több mint 700 ezren töltötték le, és csak az idei nyáron közel kétezer hívást indítottak a segítségével. A több szakmai díjjal elismert applikáció idén új funkcióval bővült, így már Csehországban,
Minél inkább tiltod, annál inkább használni akarja majd a gyereked az okoseszközöket. Hogyan lehet elérni, hogy minimálisan, és csak jó dolgokra használja? Mutatunk 10 jó tippet hozzá.
Tikvicki Dóra szerint egy stábértekezleten is elhangzott, hogy egy homofóbnak ítélt LMBTQ-vita miatt bontott vele szerződést az Egyetem TV ügyvezetője, nem pedig a Mi Hazánkhoz köthető másik munkája miatt. A műsorvezető azt állítja a Media1-nek küldött közösségi médiás bejegyzésében, hogy egyébként sem volt beszámolási kötelezettsége arról, hogy ho
A magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. nyílt, piaci versenyfolyamat keretében értékesíti a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-ben és a Magyar Posta Biztosító Zrt.-ben tulajdonolt 66,9 százalékos üzletrészét – jelentette be ma a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
Az Airbus és az easyJet légitársaság, valamint a Rolls-Royce hajtóműgyártó vállalat szakmai szövetséget alakított Hydrogen in Aviation (HIA) néven a hidrogén üzemanyag légiközlekedési felhasználásának technológiai és infrastrukturális feltételeinek kidolgozására, valamint a szakpolitikai, szabályozási és biztonsági irányelvek előkészítésre.
A magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. nyílt, piaci versenyfolyamat keretében értékesíti a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-ben és a Magyar Posta Biztosító Zrt.-ben tulajdonolt 66,9 százalékos üzletrészét - jelentette be kedden a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
Egy pohár fehér bort kérek! - na, ez a mondat sem nagyon szokott elhangzani ma már jobb vendéglátóhelyeken. Érthetően. Mert a pincérnek fel kell(ene) hívnia a - borlap mellett - néhány alapvető dologra a figyelmet. Szárazat óhajt vagy édeset? Mit fog enni? Melyik pincészetet preferálja? Könnyed aperitifnek szánja, vagy csak egy laza, beszélgetés kö
A tanév során sok család tapasztal komoly anyagi megterhelést, különösen az iskolakezdéskor. A taneszközök, a ruházat és egyéb szükséges kellékek beszerzése gyakran meghaladja a családok anyagi lehetőségeit. Az öngondoskodás különösen felértékelődik olyan időkben, amikor ekkora infláció sújtja a lakosságot.
A Spíler TV az őszi szezont újdonságokkal kezdi, hiszen a TV2 Csoport sportcsatornáinak arculata felfrissül. Az új külső mellett pedig újabb exkluzív tartalom is erősíti a Spíler TV kínálatát. Szeptember 4-től érkezik a Liverpool TV, amely Szoboszlai Dominik csapatának mindennapjaiba enged bepillantást.A nyári pihenés után az ősz beköszöntével felp
Minden eddiginél több, összesen 2249 egyetemista és fiatal oktató nyert támogatást a 2023/2024-es tanévre az Új Nemzeti Kiválóság Programból, a 3,5 milliárd forintos keretösszegre országszerte 25 résztvevő egyetemen lehetett pályázni - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-t kedden.
Gyakorlatilag csupán hat munkanapot élt a kormány legutóbbi terve, a napelemeseket érintő elszámolás módosítása. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a kormánypárt - látva a jelentős felzúdulást a 200 ezer háztartás részéről - mégis megtartaná a rendkívül előnyös éves szaldó elszámolást a meglévő háztartási napelemes rendszerek esetében. Az ördög a részl
Pál Feri szerint az önmegvalósítás nemcsak az egyénről, hanem a közösségről és az emberségről is szól, hiába terel minket minden a mai világban az individualizmus felé.
Habár ezeknek a gépeknek a teljesítménye nem megfelelő, a mikro Bitcoin bányászgépek megalkotói szerint a Bitcoin ökoszisztéma állítólagos legnagyobb hibája