Összesen 2249 egyetemista és fiatal oktató nyert támogatást a 2023/2024-es tanévre az Új Nemzeti Kiválóság Programból. A program 3,5 milliárd forintos keretösszegére országszerte 25 résztvevő egyetemen lehetett pályázni.
2023 júliusában az ipari termelői árak átlagosan 0,6 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva és 6,6 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.
Immár 36 éve, hogy szeptember nemcsak az iskolakezdésről, hanem a Bábolnai Gazdanapokról szól, különösen a gazdászoknak. A szervező és a rendező az idén is nagy szeretettel várják az érdeklődőket szeptember 7-9. között a megújított kiállításra.
Magyarország hivatalos ajánlatot nyújtott be a Budapest Airport többségi részesedésének megvásárlására egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül, tudta meg a Bloomberg.
A Magyar Államkincstár az egyik legfontosabb szereplő az állampapír-forgalmazásban, több mint 800 ezer lakossági ügyfélnek vezet értékpapírszámlát - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Államkincstár új, budapesti fiókjának átadóján a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint.
Állítólag a magyar állam egy befektetőtársaságán keresztül vinné a reptér 51 százalékát, míg a másik 49 százalékra egy (ma még ismeretlen) reptér-üzemeltetőnek fáj a foga.
Mi vár ránk a pénzügyek területén a következő egy-két évtizedben? Mit hoz a mesterséges intelligencia, a hiperperszonalizáció és az ügyféligények radikális megváltozása a pénzügyi szektorban? Milyen lesz a jövő pénze és a jövő hitele, a jövő befektetése és a jövő biztosítása? Hasonló kérdésekre adnak választ a Portfolio két hét múlva esedékes Futur
Úgy tűnik, újra elkezdett divatba jönni a táblalopás Magyarországon: az utóbbi időben ismét egyre többször fújnak meg közlekedési táblákat az utak mellől. Ugyanakkor kevesen tudják, nem gyerekcsínyről van szó, akár börtönbüntetés is járhat érte.
A környezetvédelem egyre növekvő fontossága a munkaerőpiacon megmutatkozik a gazdasági és technológiai fejlesztések elterjedésében, új munkalehetőségek kínálkoznak a zöld iparágakban és az innováció területén, a szakértők és tanácsadók körében a vállalatokat célzó fenntarthatósági előírások miatt és a fogyasztók megváltozott elvárásai révén is a kö
Oroszország vezetékes földgázexportja az Európai Unióba az idén várhatóan 21 milliárd köbméterre esik vissza, ami azt jelenti, hogy 2021-hez képest hatodéra csökken a mennyiség, tavalyhoz képest pedig kétharmadával esik az export, derül ki a VEB orosz állami bank előrejelzéséből. A visszaesés elsősorban annak tudható be, hogy Európa jelentősen csök
Idén már ötödik alkalommal került megrendezésre a 2017-ben indult Baltic Honeybadger 2023, amely magát az egyik legeredetibb bitcoin konferenciaként reklámozza.
Szállodák és lakóépületek kerültek víz alá heves esőzések miatt Bulgária fekete-tengeri partvidékének déli részén, a helyi hatóságok halálos áldozatokról is beszámoltak.
Az amerikai állami intézmények költségvetési finanszírozásának fenntartásáról kezdett politikai vitát a nyári szünet után kedden összeülő amerikai törvényhozás.
Signal és Telegram appoknak adták ki magukat, és gyakorlatilag minden, a mobilon tárolt adatok elloptak azok a veszélyes kémprogramok, amik Magyarországon is fertőztek.