A magyar-amerikai pszichológus, író és professzor, a 2021 októberében elhunyt Csíkszentmihályi Mihály előtt tiszteleg ma a világ több országában is a kereső főoldalán a Google.
A National Geographic Magyarország idén lett 20 éves. A kerek évforduló alkalmából a World Press Photo kísérő-kiállításán, a Magyar Nemzeti Múzeumban vonultatja föl a magazin két évtizedének legizgalmasabb és legszebb magyar anyagait.Húsz év, kétszáznegyvennél több lapszám a könyvespolcon – képi és tartalmi értelemben is elképesztő minőségben. És a
A 2023. június–augusztusi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma 200 ezer fő volt, 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban – jelentette a statisztikai hivatal.
Az ATM-ek készpénzbefizetés funkciójának használati gyakorisága negyedévről negyedévre növekszik. 2023 első félévében az automatákon keresztül történő készpénzbefizetések darabszámban megelőzték a pénztári befizetéseket. A pénztári készpénzbefizetés értékben és darabszámban is lassú csökkenésnek indult, bár a nagyobb értékű befizetéseket még mindig
A munkanélküliek száma 2023 augusztusában 195 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,0 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Csaknem 284 millió forintos beruházással korszerűsítették a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetének egy részét, és új orvostechnikai eszközöket is beszereztek - közölte az intézmény főigazgatója csütörtökön, sajtótájékoztatón.
Több, mint másfél évvel a pályázat benyújtása, és a 40%-os előlegek részbeni kifizetése után idén júliusban újra megnyílt az online elszámolási felület a 100%-os lakossági napelemes pályázatban. Mind a pályázók mind a kivitelezők nagy reménnyel várták ezt a pillanatot abban bízva, hogy végre elindulhat a mintegy 35 000 lakossági projekt kivitelezés
A Nemzetközi Pénzügyek Intézete (IIF) közzétette véleményét az Európai Bizottság digitális euró tervezett jogszabályával kapcsolatban. Nincs nagy ok az örömre.
Hatalmas átalakítás előtt áll Soros György 25 milliárd dolláros jótékonysági alapítványa: fia, Alex Soros teljesen átformálja a szervezet működését, és valószínűleg leépítésekre is sor kerül majd – írja a Bloomberg.
Egy újabb jól sikerült akvizíciónak köszönhetően jelentős növekedésről számolt be a Gloster 2023 első félévére és több tekintetben felülteljesítette stratégiai céljait – derül ki a cég ma reggel publikált gyorsjelentéséből. A cég vezetője, Szekeres Viktor elmondta, hogy a Gloster elkezd új, prémium piacok felé nyitni, mint az Egyesült Államok, az E
Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig havi szinten igénybe is vesz. Kate új funkciója a hazai pénzügyi szektorb
Óvatos emelkedéssel kezdik az európai tőzsdék szeptember utolsó kereskedési napját, miután az amerikai indexek pluszban zártak csütörtökön, és az ázsiai részvénypiacokon is többnyire jó a hangulat. Ma inflációs statisztikák érkeznek Európából és az Egyesült Államokból is, amelyek kiemelt figyelmet kaphatnak a befektetőktől.
A magyar gazdaság és a magyar munkaerőpiac válságálló, hiszen a háború és az elhibázott szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is tovább nőtt a foglalkoztatottak száma - kommentálta a legfrissebb adatokat pénteki közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Gyakornoki program létesítésére stratégiai együttműködési megállapodást kötött Varga Mihály pénzügyminiszterrel a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Óbudai Egyetem vezetője.
Az Energiaügyi Minisztérium októbertől tovább csökkenti az intézmények távhő díjait, a nem lakossági fogyasztók költségeit újból lefelezi a tárca - jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
Az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Programban (a továbbiakban: „ÉLIP BP") hatmilliárd forint támogatás érhető el a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. végrehajtási támogatásával a pályázó hazai élelmiszeripari vállalkozások számára, melyet vállalkozási tevékenységük fejlesztésére fordíthatnak. A pályázat 2023. szeptember 28-án
Fejenként 24 kg élelmiszert pazarolunk el évente a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) negyedik alkalommal elvégzett hulladékfelmérése szerint.
A tegnap közölt német inflációs adat után ma az eurózóna második legnagyobb gazdaságából, Franciaországból érkeztek inflációs adatok. A némethez hasonlóan a francia folyamatok is kedvező képről árulkodnak.
Az állami oktatási rendszer az SNI-tanulók számára a szakemberhiány miatt még nagyobb kihívást jelent, illetve helyhiány, ugyanis egy osztályba legfeljebb 2 SNI/autista gyerek vehető fel - írja a G7. Ezért ha például már az iskolás korban derül ki valamilyen tanulási probléma, akkor a szülők inkább hallgatnak. Megoldást jelenthetnének a fizetős, al
Közzétette a Belügyminisztérium az egynapos sebészeti ellátás keretében végezhető eljárások körének bővítéséről szóló javaslatát. A tervezet több mint 60 oldalon sorolja fel az átsorolandó beavatkozásokat, mindez pedig a költségvetés is látható nyomot hagy majd a kiadott hatástanulmány szerint.
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a rugalmas csomagkezelési szolgáltatásait, ezért a jövőbeli hálózatbővítésének fókusza
A júliusban Hódmezővásárhelyen átadott egység után, alig több mint egy hónappal, szeptember 14-én Gödöllőn, szeptember 26-án pedig Dunakeszin nyitott új üzletet a MediaMarkt egy-egy Tesco mellett. Az üzletek száma 39-re emelkedett - adta hírül a cég.
Szeretném nemzetközi szinten is ismertté tenni a víziónkat, miszerint a fenntartható, körforgásos gazdaság kialakulásában az építőiparnak nagy szerepet kell vállalnia – mondta Huber Anikó, a Mielemed MPM Kft. cégvezetője és gazdasági igazgatója.
Új kártalanítási eljárást vezet be az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA): egy jövőbeli kártalanítás esetén az ügyfeleknek lehetőségük lesz online bejelenteni azt a számlaszámot, amelyre kérik a kártalanítás összegét, ezzel gyorsítva és egyszerűsítve a folyamatot – derül ki a betétbiztosító közleményéből. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) üdvözli az újí
A híradások szerint a kormány tervezi az alacsonyabb képesítést igénylő munkakörökben, például bádogos és festő esetében, a képesítési követelmények eltörlését. Abban nagyjából minden szereplő egyetért, hogy át kell alakítani a szakképzést, hiszen az elmúlt két évtizedben rohamosan fejlődött az építőipar, amivel az oktatás nem mindig tudott lépést
Két márkakereskedővel indul a BYD magyarországi forgalmazása – derült ki a vállalat közleményéből, amelyet az AutoWallis is közzétett a BÉT honlapján, miután a hazai cég leányvállalata lesz az egyik értékesítő. Még idén három tisztán elektromos autót tervez bevezetni a magyar piacon a BYD, az árakra azonban még várni kell. Többek között a hazai ré
A gamifikáció fogalma hazánkban talán még nem ismert olyan széles körben, pedig egyre több szerveztet, munkahely használja nap mint nap az emberek motiválására a játékok működési mechanizmusain keresztül. Korábban ilyen volt a munkahelyi kitüntetés, vagy a hónap dolgozója cím kiosztása, mára pedig egyes helyeket már applikációk segítségével követik
Képzeljünk el egy olyan elektromos autót, aminek van egy jó 500 kilométeres hatótávja, ami ráadásul nagy hidegben és melegben is rendelkezésre áll, és az autó 3-4 perc alatt feltölthető. Utópisztikusan hangzik? Nem az, a BMW-nek például van ilyenje, hidrogénnel működik, tud mindent, mint amit a mai akksis elektromos autók, csendes, nyomatékos, megy
Amerikában vegyesen mozogtak a terményárak, míg Európában határozott fölénybe kerültek az eladók. Chicagóban a búza és a szójabab is 0,1-0,1 százalékkal lett olcsóbb, közben a kukorica 1,2 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mí