Az első töltésű dominánsan európai sherry tölgyfahordókban 12, 18, illetve 25 évig érlelt whiskyk a The Macallan jellegzetes ízvilágát, kiemelkedő minőségét hozzák el a fogyasztók számára.
Magyarországon hetente átlagosan 39,6 órát dolgoznak a 20-64 év közötti foglalkoztatottak, ami a hatodik legtöbb heti munkaidőnek számít az EU-n belül – olvasható ki az Eurostat frissen megjelent, tavalyi évre vonatkozó adataiból. Nálunk a heti 40 órát vagy annál többet dolgozók aránya 95% körüli, aminél magasabb szint csak Bulgáriában és Romániába
A kormány a Nemzetközi Napenergia Szövetség (International Solar Alliance, ISA) megalakításáról szóló keretmegállapodás kormányrendelet formájában történő kihirdetésére készül. Az India által életre hívott szövetség célja, hogy összehangolja a napenergia felhasználását és fejlesztését az országok között, és csökkentse a finanszírozási és technológi
A BYD (Build Your Dreams), a konnektorról tölthető (NEV azaz New Energy Vehicle) autók világelső gyártója és az akkumulátorgyártás meghatározó szereplője szerződést kötött első két márkakereskedő partnerével Magyarországon. A Wallis Motor – az AutoWallis Csoport tagja – Dél-Pesten, míg a Duna Autó Észak-Budán nyit bemutatótermet, ahol a BYD elektro
Az Európai Tanács jövő heti értekezletén Lengyelország megvétózza az uniós migrációs paktumot - jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteken sajtótájékoztatón, reagálva az uniós tagállamok belügyminiszterei csütörtöki tanácskozásán született előzetes megállapodásra.
Mesterséges intelligencia kutató és termelékenységi coach is lesz az idei BrandFestival nemzetközi előadói között. Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját november 9-10-én rendezik meg az ETELE CINEMA-ban. Az eseményen a „Digitális transzformáció” alapgondolat mentén elemzik a jövőt, számos nemzetközi szak
Az UnionPay International (UPI) és a K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. partnerség 2023. szeptember 1-től lehetővé teszi, hogy a résztvevő kereskedők Magyarországon UnionPay kártyatranzakciókat fogadjanak fel. Az úgynevezett EMV-biztosított (Europay, Mastercard, Visa) chipes fizetések támogatása mellett a K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. a UnionPay
Költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakossal szemben, aki otthonában gyártott cigarettát - közölte a NAV.
Mintegy 2,2 milliárd euróval megnövelte a Csehországnak szánt újjáépítési támogatást az Európai Bizottság - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Petr Fiala cseh kormányfővel.
Az év végéig elsősorban a többgyermekes, az év végétől megszűnő nagyvárosi családi otthonteremtési kedvezményre jogosult háztartások léphetnek ki a piacra, akik nagyobb lakóingatlanba költözhetnek.
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
Óvatos emelkedéssel kezdik az európai tőzsdék szeptember utolsó kereskedési napját, miután az amerikai indexek pluszban zártak csütörtökön, és az ázsiai részvénypiacokon is többnyire jó a hangulat. Ma inflációs statisztikák érkeznek Európából és az Egyesült Államokból is, amelyek kiemelt figyelmet kaphatnak a befektetőktől. A magyar tőzsdén az OTP
Érdekes az állami kommunikáció. Miközben folyamatosan az infláció elleni harc hőseként mutatja magát be a kormány az élelmiszer áremelkedés felét a kabinet generálta.
A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot vihetnek haza azok, akik a karrierváltás mellett döntenek. A szakmaváltók 33,4 százaléka 5-10 év, míg további 38,4 százaléka több mint 10 év munkatapasztalattal rendelkezett, miel
A csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány módosította a szabálytalanul működő vagy mérgező gyárakra vonatkozó múlt heti rendeletét szeptember 28-án, de nem úgy, ahogy az Energiaügyi Minisztérium ígérte- szúrta ki a Telex.
A magyar vállalkozók több mint fele átélte már, hogy késve jut a pénzéhez. A Számlázz.hu az Opinióval együttműködve készíttetett reprezentatív online felmérést a hazai vállalkozók pénzügyi helyzetéről, mindennapi nehézségeikről.
Új iparterületet alakítottak ki Balassagyarmaton, a fejlesztéstől új munkahelyek létrejöttét várják - tájékoztatta a Nógrád vármegyei város önkormányzata az MTI-t.
Májusban osztották ki a 2022-es Év Menedzsere díjakat. Ennek kapcsán a Menedzserszövetség és a Portfolio a Business Menü Bombera Krisztinával című videósorozatban mutatja be közelebbről a díjazottakat.
Szeptemberben jelentősen, a vártnál nagyobb mértékben esett az eurózóna inflációja - derül ki az Eurostat adataiból. Mind a maginfláció, mind a főmutató kedvezően alakult.
Why did they choose Hungary? How do they feel? How is the work? How satisfied are they with their salary? Among other things, we asked three Filipino workers who have been working at a manufacturing company in Gyöngyös for four months.
Április 15-én szüntették meg a hatósági áras tűzifaprogramot Magyarországon. A fűtési szezon közeledtével felmerült a kérdés, hogy idén télen folytatódik-e. Nem érkezett jó hír ezzel kapcsolatban.
A tengeri mentés "szent", de nem lehet nem kormányzati szervezetek (NGO) hajóit finanszírozni olyan célból, hogy a fedélzetükre vett migránsokat Olaszországba szállítsák - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes a La Repubblica napilapnak nyilatkozva pénteken.
Felülmúlta a várakozásokat a Nike augusztus végén zárult negyedévében, a cipők és ruhák áremelése ugyanis segített ellensúlyozni a kereslet csökkenését és a költségek emelkedését. A cég igyekszik kihasználni a futócipők iránt növekvő keresletet és kosárlabdacipőinél is átalakításokat tervez.
Két márkakereskedővel indul a BYD magyarországi forgalmazása: a BYD konnektorról tölthető (NEV, New Energy Vehicle) autóinak a Wallis Motor Dél-Pesten, míg a Duna Autó Észak-Budán nyit bemutatótermet.
A kormány 3,1 százalékkal emeli visszamenőlegesen a nyugdíjakat. Ezt azonban nem mindenki kapja meg. Azoknak ugyanis nem jár, akik 2023-ban mentek nyugdíjba.
Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt a televízió médiaszolgáltatójára, ezen felül további 75 ezer forintot kell fizetnie az ATV vezető tisztsé
Az európai határidős indexek alapján iránykereséssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. A BUX 597,29 pontos, 1,07 százalékos csökkenéssel, 55 379,72 ponton zárt csütörtökön.
Új kártalanítási eljárást dolgozott ki az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). Bankcsődök esetén a jövőben lehetőség lesz online módon bejelenteni azt a számlaszámot, amelyre az ügyfelek a kártalanítás összegét kérik átutalni. A jegybank szerint ez erősítheti a bankrendszerbe vetett bizalmat.
Óvatos emelkedéssel kezdték az európai tőzsdék szeptember utolsó kereskedési napját, miután az amerikai indexek pluszban zártak csütörtökön, és az ázsiai részvénypiacokon is többnyire jó volt a hangulat hajnalban. A délelőtti eurózónás inflációs adatokat követően tovább emelkedtek az irányadó európai indexek, de délután még az Egyesült Államokból i
Aki az őszi lombszínek miatt szeretné felkeresni valamelyik arborétumot vagy botanikus kertet, az egyelőre még várjon; de bőven van egyéb érdekesség is. A hétvégére ajánlunk hármat, az ország három pontjáról.
Felére esett vissza a gabona ára, az energiaárak sincsenek az egekben, a boltokban mégsem látjuk a jelét annak, hogy a kenyér ára is csökkenne. Végignéztük a termékpályát, hol akadt el a folyamat, és ágazati szereplőket kérdeztünk, mikor lehetnek olcsóbbak a pékáruk, már ha egyáltalán elindulnak valaha is visszafelé az árak.
"Az önkormányzatok, közintézmények és vállalkozások országos átlagban a tavaly év végi díjak negyedét fizetik október 1-jétől" – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter.