2024. október 17. csütörtök

okt. 17
11:09
Libamáj, tonhal, olasz kávé - gáláns élelmiszercsomagot kapnak karácsonyra az Államkincstár dolgozói (HR Portál)
A Magyar Államkincstár összesen 4500 darab - márkás élelmiszerekből összeállított - karácsonyi ajándékcsomagot szeretne kiosztani a dolgozóknak évvégi köszönetnyilvánításként - írja az atlatszo.hu.
okt. 17
11:15
Tavalyhoz képest negyedével esett vissza a kukorica terméshozama (ProfitLine)
Az egy évvel korábbinál 15-20 százalékkal kevesebb, várhatóan mintegy 5 millió tonna lesz a hazai kukoricatermés idén. A visszaeső termésátlag mellett idén a gombafertőzés is nagyobb arányú, a termés mintegy harmadát érinti – hangzott el szerdán az Agroinform.hu közel 150 résztvevővel lezajlott online konferenciáján.
okt. 17
11:15
Oroszország megint keresztbe tett a Raiffeisennek és az UniCreditnek (Portfolio)
Egészen a közelmúltig az Oroszországban még mindig tevékenységet folytató nyugati bankok halvány reményt tápláltak arra, hogy el tudják adni ottani tevékenységüket és ki tudnak vonulni az országból, most azonban úgy tűnik, hogy egyre kisebb erre az esély – írja a Bloomberg.
okt. 17
11:17
Friss felmérés mutatta ki: válságállóbb a gazdaságunk, mint korábban (Portfolio)
A koronavírus járvány kitörése óta tart a gazdaságban a bizonytalanság kora, ez a 34 éves magyar piacgazdaság harmadik nagy válsága. Az 1500 válaszra épülő kérdőíves vizsgálatunk szerint több vállalkozás helyzete javult, mint amennyié romlott az elmúlt négy év alatt. Háromszor annyi cég várja helyzete javulását a jövőtől, mint ahányan pesszimisták.
okt. 17
11:18
Még mindig rengeteg amerikai beruházás van hazánkban (Demokrata)
Továbbra is az amerikai cégek alkotják a második legnagyobb beruházói közösséget.
okt. 17
11:18
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon! (Digital Hungary)
Idén is lesz SneakPeek kreatívutánpótlás-verseny a Sneakerness Budapesten, ami november 2. és 3. között kerül megrendezésre a Millenárison. Az aktivációra olyan fiatal tehetségek jelentkezését várják, akik szívesen megváltanák a reklám- és marketingszakmába való belépőjüket – akár két cipővásárlás között.
okt. 17
11:21
Energiaital-gyártókat bírságolt a Nébih (Piac és Profit)
Energiaitalokat vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), biztonsági probléma nem merült fel, egy esetben élelmiszerminőségi hibát, 28 terméknél pedig jelölési problémát találtak, ezért több mint 2,6 millió forint élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki - közölte a Nébih.
okt. 17
11:21
Tarol a BYD a magyar elektromos autós pályázaton (Portfolio)
Továbbra is a BYD legnépszerűbb a hazai elektromos autós pályázaton - derült ki az Energiaügyi Minisztérium friss Facebook-posztjából.
okt. 17
11:21
Kemény üzenetet küldött Csányi Sándor: ólommal a cipőnkben is jól futunk, furcsa a kormány logikája (Pénzcentrum)
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója éles kritikákat fogalmazott meg az állami és uniós szabályozással kapcsolatban a Portfolio által szervezett Budapest Economic Forumon. Szerinte a jelenlegi gazdasági környezetben nem éri meg más európai bankokba fektetni, csak az OTP-be, amely a híres futballista Peléhez hasonlóan szerinte ólommal a
okt. 17
11:21
Ezek a legrosszabb magyar ételek a külföldiek szerint (Agroinform)
Meglepő ételek is szerepelnek a listán.
okt. 17
11:21
Varga Mihály üzent a különadókat kritizáló Csányinak és Hernádinak (444.hu)
A miniszter egy konferencián beszélt a jövő évi kilátásokról és tervekről, többek között a kínai autóiparra kivetett európai védővámokat kritizálva.
okt. 17
11:24
Új ügyvezető és szervezeti átalakulás a Wellnél (Márkamonitor)
Bölcs Ádám, a Well tulajdonos-ügyvezetője az ügyvezetői teendőket viszi tovább, Tüske Gabriella pedig az ügynökség szakmai irányítását vette át, miután Bede Márta lemondott a Well Pr ügyvezetői pozíciójáról, és a jövőben külső szakértőként vesz részt ügynökségi, szakmai projektekben. A szervezeti átalakulás részeként új feladatkörben, külső tanácsa
okt. 17
11:24
Ismét külföldi társhatósághoz fordult a médiahatóság téves korhatári besorolás miatt (Digital Hungary)
A joghatósággal rendelkező külföldi társhatósághoz fordult az NMHH egy horrorfilm korhatár-besorolásával kapcsolatban, miután a médiaszolgáltató által választott kategória nem felelt meg a magyar követelményeknek. A Médiatanács október 15-i ülésén hatósági eljárás indítása mellett is döntött.
okt. 17
11:27
Szijjártó Péter arról beszélt, az amerikai működőtőke nagy szerepet játszik a gazdasági semlegesség garantálásában (hirado.hu)
Az infláció mára beesett, a fogyasztás kezd felpörögni és a reálbérek újra növekedni kezdtek.
okt. 17
11:30
16 millió forintnyi GPS-rendszert loptak el traktorokból (Agrofórum)
Egy lakóház előtt a rablók kiváló minőségű Gps-rendszert loptak el egy traktorból a németországi Szász-Anhaltban. Emellett számos mezőgazdasági gépet károsítottak meg a Harz-hegység térségében. Egy farmról három teljes Gps-rendszerrel távoztak.
okt. 17
11:30
Nagy Márton bejelentette: jön az Airbnb-moratórium! (Forbes)
Nagy Márton bejelentette, hogyan döntöttek a budapesti Airbnb-piac szabályozásáról.
okt. 17
11:30
A Shiba Inu mellett egy DeFi token is felfutásra készül, +3000%-os előrejelzés (BitcoinBázis)
A SHIB árfolyama az elmúlt napon 0,83%-ot emelkedett a hétvégi visszaesést követően. A mémcoin árfolyama jelenleg 0,00001619 dollár. A befektetők tovább reménykednek, azonban a hétvégi korrekció megtörte a Dogecoin-killer lendületét. A hét közepén azonban újult erőre kapott az eszköz, és 10%-os felfutást produkált. A következő 20 napban 3000%-os em
okt. 17
11:33
Kijött az új adócsomag tervezete: kiderül belőle, hogy mi kerül 902 milliárd forintba (Menedzsment Fórum)
A következő években, konkrétan 2025 és 2028 között a családi adókedvezmény emelése a Pénzügyminisztérium számításai szerint mínusz 902 milliárd forintot jelentenek az államkasszának.
okt. 17
11:36
Szénhidrogén-kutatásra vonatkozó stratégiai partnerséget kötött a Mol csoport és a Turkish Petroleum (NRGreport)
Szándéknyilatkozatot írt alá a Mol csoport és a Turkish Petroleum Corporation (TPAO) Isztambulban arról, hogy stratégiai partnerként működnek együtt a szénhidrogén-kutatás és -termelés területén - tájékoztatta a Mol szerdán az MTI-t.
okt. 17
11:36
Magyarországon 2024-ben kizárólag az RTL+ Premium közvetíti élőben az Aranylabda-díjátadót (Márkamonitor)
A jogtulajdonossal kötött exkluzív szerződés értelmében a labdarúgás szerelmesei az Rtl Magyarország felületein követhetik figyelemmel a 2024-es, a 2025-ös és a 2026-os Aranylabda-díjátadót, az Uefa és a France Football közös rendezvényét.   A világ legnépszerűbb sportágának évtizedek óta az a legfontosabb egyéni díja, amelyet Lionel Messinek 8-szo
okt. 17
11:36
3,5 éve nem látott csúcson a Bitcoin dominanciája, elmarad az altcoin szezon? (BitcoinBázis)
A Bitcoin piaci részesedése 2021 áprilisa óta a legmagasabb szintet érte el.  Az árfolyam is emelkedésben van, miközben az altcoin piac stagnál. Nő a Bitcoin piaci részesedése A Bitcoin piaci részesedése 2021 áprilisa óta nem látott magaslatokba emelkedett. 2024 októberére a dominancia elérte az 58%-ot, és 16-ára megközelítette a 60%-ot. A három és
okt. 17
11:36
A TV2 Mészáros Lőrinc-közeli tulajdonosa venné meg a legnagyobb lengyel tévét a helyi sajtó szerint, amit Varsóban nemzetbiztonsági kockázatnak tartanak (Media1)
Lengyel lapértesülések szerint Vida József, a TV2 Zrt.-t tulajdonló Mészáros Lőrinc-közeli bankár megvenné a legnézettebb kereskedelmi tévét, a TVN-t. A TV2 Csoport sajtóosztálya egyelőre nem reagált lapunk ezzel kapcsolatos kérdéseire.
okt. 17
11:39
A kínai olajpiac már soha nem lesz olyan, mint a világjárvány előtt (Piac és Profit)
Kína volt az olajkereslet növekedésének motorja a COVID-19 világjárvány előtt. Amikor 2023-ban Kínában megszűntek a járványhoz kapcsolódó korlátozások, sok energiapiaci szereplő arra számított, hogy az olaj iránti kereslet növekedése visszaugrik. Ehelyett idén csökkent a kínai olajkereslet.
okt. 17
11:39
A munkaköri alkalmassági vizsgálat nyomában (Adózóna)
2024. szeptember 1. napjával valamennyi munkáltató számára lényeges változás következett be az alapvető kötelezettségeik tekintetében. A fenti dátumot megelőzően a munkáltató köteles volt ingyenesen biztosítani a munkába lépést megelőzően és a munkaviszony fennállása alatt rendszeres időközönként a munkavállaló munkaköri alkalmassági vizsgálatát, í
okt. 17
11:42
21 pont: komoly költségvetési kockázatok és inflációs mellékhatások (Forbes)
Úgy néz ki, a kormány szembenéz vele, hogy válságot kell kezelnie. A legfontosabb kérdések megvannak, milyenek a válaszok eddig?
okt. 17
11:45
402-ig ütötték a forintot (Portfolio)
A forint a csütörtök reggeli kereskedésben 401 körül járt az euróval szemben, aztán elkezdett gyengülni, és 402 felett is járt átmenetileg az árfolyam. Ebben szerepe lehet a dollár folytatódó erősödésének, és a Portfolio mai gazdasági csúcskonferenciáján, a Budapest Economic Forumon elhangzó üzeneteknek is, amelyen többek között Nagy Márton nemzetg
okt. 17
11:51
Figyelem, több tízezer autót hívnak vissza: leeshet a fékpedál, óriási a balesetveszély (Pénzcentrum)
A Stellantis bejelentette, hogy világszerte 44 500 hibrid crossover SUV-t hív vissza, mivel a fékpedál leválhat, ezzel komoly balesetveszélyt okozva. Az érintett járművek között szerepelnek a 20242025-ös modellév Alfa Romeo Tonale és Dodge Hornet plug-in hibrid SUV-i is.
okt. 17
11:51
Javul a hangulat, felpattantak a tőzsdék (Portfolio)
Emelkedéssel zártak végül az amerikai tőzsdék tegnap, majd ezt követően az ázsiai piacok is nagyrészt emelkedtek, a japán tőzsde alulteljesítő volt. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt mérsékeltek az elmozdulások a mai fontos makroadatok előtt. Ma délelőtt megérkeztek az eurózóna szeptemberi inflációs adatai, amelyek az előzeteshez képest nagyobb
okt. 17
11:53
Adókivezetést lengetett be Varga Mihály: ezzel rengeteg magyar járhat jól (Pénzcentrum)
Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján tartott előadást a magyar gazdaság kilátásairól. Többek között elmondta, hogy jövőre a fogyasztás és a beruházások lesznek a növekedés motorjai. Ezen felül kivezetésre kerülhet néhány kisebb adónem is és a kormány tervei között szerepel a GDP-arányos költségvetési kiad
okt. 17
11:54
Varga Mihály: Jövőre adókivezetést tervez a kormány (Telex)
A pénzügyminiszter a Portfolio konferenciáján tartott előadást a költségvetési politika jövő évi terveiről.
okt. 17
11:54
Drónos növényvédelem, robottal forgatott pezsgő, karbonmentesség: újít a Törley (ICT Global)
Az energiafelhasználásának felét megújuló forrásból biztosítja, 2030-ra felére, 2040-re pedig nullára csökkenti a CO2-kibocsátását tervei szerint a pezsgőpincészet. A termesztés és gyártás során alkalmazott innovatív fejlesztések a hatékonyságot és a fenntarthatóságot is szolgálják, csakúgy, mint a természettel való kölcsönösen előnyös együttműködé
okt. 17
11:57
Veszélyben a hagyományos bankkártyák - új fizetési forradalom zajlik (Portfolio)
Az elmúlt években a pénzforgalmi ágazat drámai átalakuláson ment keresztül. A digitális technológiák, például a digitális pénztárcák, a személyek közötti P2P fizetések és az érintésmentes fizetések egyre inkább előtérbe kerülnek – derül ki a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb kutatásából.
okt. 17
11:57
Az új gazdaságpolitikai akcióterv határozza meg a következő évek kormányzati döntéseit (hirado.hu)
A három pillér a megfizethető lakhatás biztosítása, a jövedelmek vásárlóerejének növelése, valamint a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) támogatása érdekében a Demján Sándor program elindítása.
okt. 17
12:00
Fókuszban a tudatosság – ezzel jön a legújabb BrandMania (MMonline)
Valódi vagy álhír, esetleg részben igaz, de egy dezinformációs kampány része – napjainkban, amikor hatalmas mennyiségű hír jut el hozzánk, egyre nehezebb ezt eldönteni. A BrandMania legújabb adása a médiatudatosság kérdésével foglalkozik, a műsor második részében pedig a pénzügyi és vásárlói tudatosság kerül terítékre. Nap mint nap elképesztő menny
okt. 17
12:00
Adóügyben meglepő kijelentés a pénzügyminisztertől (Forbes)
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a gazdasági fejlődés alapfeltétele a költségvetés helyzetének javulása, a hiány finanszírozásában pedig felértékelődtek a lakossági megtakarítások. Kivezetésre kerülhet néhány kisebb adónem is. Mi történt? Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio gazdasági konferenciáján, a Budapest Economic Forumon beszélt a
okt. 17
12:00
A TV2 tulajdonosa ajánlatot tehetett a legnagyobb lengyel tévécsatorna megvásárlására (Telex)
A lengyel sajtó Mészáros Lőrincet sejti a háttérben. Szerintük a TV2-höz hasonló csatornát építenének Lengyelországban.
okt. 17
12:02
Szijjártó: A hatalmas infláció nem azért állt elő, mert elrontottuk a gazdasági stratégiát (Telex)
Szijjártó az amerikai cégek magyarországi piaci szerepét méltatta egy kerekasztal-beszélgetésen, és kitért kitért a gazdasági nehézségek okaira is.
okt. 17
12:03
Ugrottak a hozamok a mai magyar államkötvény aukciókon (Portfolio)
Erős volt a vételi érdeklődés a mai 3 magyar államkötvény aukción, és így a meghirdetett 37 milliárdhoz képest 56 milliárd forintért értékesített papírokat az Államadósság Kezelő Központ, igaz a legutóbbi hasonló futamidejű kibocsátásokhoz képest 14-21 bázispontos hozamugrás történt.
okt. 17
12:06
Milliódolláros üzlet a kiberbűnözés (Gyártástrend)
A vállalatok mindössze 2%-a vezetett be átfogó kiberrezilienciai intézkedéseket, pedig egy átlagos informatikai incidens ma már több mint 3 millió dolláros kárt okoz. A szervezetek közel négyötöde (77%) arra számít, hogy a következő évben növelni fogja kiberbiztonsági költségvetését, mindenekelőtt azért, mert nincsenek felkészülve a folyamatosan fo
okt. 17
12:09
Szakítottak a vásárlók az eddigi menetrenddel (Privátbankár)
A márkás termékek forgalma csökkent, ez pedig a Nestlé számain is látszik.
okt. 17
12:09
Ezzel a 9 tippel hatékonyan erősíthetjük a mentális állóképességünk (HR Portál)
Nehéz kontrollálni a mai világban a minket érő ingeráradatot, ezért embert próbáló feladat mentálisan erősnek maradni. Ebben próbál segíteni a National Geographic cikke, mely kilenc, tudományosan alátámasztott gyakorlati tippet ad arról, miként lenne tanácsos élni az életünket.
okt. 17
12:09
Varga Mihály: 200 milliárd forint lehet a családi adókedvezmény emelésének első lépcsője (Portfolio)
Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferenciájának szünetében arról beszélt, milyen költségvetési hatása lehet a gyermekek után járó adókedvezmény növekedésének.
okt. 17
12:11
Rózsai Rezső: A reziliencia teljesen új szintjét követeli meg a cégektől a mostani válságos időszak (Portfolio)
Idén a permakrízis fogalmát, a folyamatos válság állapotának kezelését kellett megtanulniuk a cégvezetőknek - ismertette a KPMG 2024 CEO Outlook felmérés eredményeit a nemzetközi könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó vállalat hazai cégének vezérigazgatója, Rózsai Rezső a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferencián. Rózsai Rezső előadását
okt. 17
12:15
Nőnek a családi adókedvezmények (Piac és Profit)
Közzétette a kormány a családi adókedvezmény módosításáról szóló jogszabálytervezetet, amelyről Gulyás Gergely beszélt a kormányinfón. Ez alapján két lépcsőben, 2025. július 1-jei és 2026. január 1-jei emeléssel kétszeresére növelik a gyermekek után járó adókedvezményt.
okt. 17
12:15
Társadalmi egyeztetésen az őszi adócsomag (Adózóna)
Társadalmi egyeztetésre került az őszi adócsomag, amely szinte minden adónemhez hozzányúl. A tervezet a családi kedvezményt is érinti.
okt. 17
12:18
A Popcat és Neiro lelassul, miközben a Cybro 2025-ös rallyjára készül (BitcoinBázis)
Ahogy a POPCAT és a NEIRO veszít lendületéből, a figyelem a Cybro 2025-ben történő jelentős növekedési potenciáljára terelődik. A befektetők kíváncsian várják, hogy mely digitális valuták indulnak emelkedésnek. Ez a cikk a fejlődő kriptopiacot járja körül, és kiemeli azokat az érméket, amelyek jelentős növekedésre készülhetnek. A CYBRO előértékesít
okt. 17
12:24
Javuló kilátásokkal tervezik a jövő évi költségvetést (Demokrata)
A GDP 3,4 százalékos emelkedésére, és a fogyasztás 4,3 százalékos növekedésére számítanak.
okt. 17
12:27
Y és Z generáció: A munka az életstílus része (HR Portál)
Az Y és Z generációnak a munka több mint az élet kötelező velejárója, inkább életstílusuk szerves része. Szakmai tevékenységük nem kötődik szigorúan az irodai órákhoz, hanem természetesen beleolvad a mindennapjaikba. Számukra nem a két oldal közti egyensúlyozás a cél, hanem az, hogy harmóniában éljenek – hangzott el Sáfrány Lillától, a WHC HR vezet
okt. 17
12:27
Várt alatt alakult az eurózóna inflációs adata (Portfolio)
A várt 1,8% helyett 1,7%-os volt éves alapon szeptemberben az infláció az eurózónában – közölte csütörtökön az Eurostat. Havi alapon átlagosan a várt 0,1%-kal csökkentek a fogyasztói árak.
okt. 17
12:27
Javuló kilátásokkal tervezi a kormány a 2025-ös költségvetést (hirado.hu)
A kormány a GDP 3,4 százalékos emelkedésére, valamint a fogyasztás 4,3 százalékos és a beruházások 5-5,5 százalékos növekedésére számít.

Keresés