Közös megegyezéssel, év végével távozik az Rtl Magyarországtól Grósz Judit, a médiavállalat digitális területekért felelős vezérigazgató-helyettese – adta hírül a médiavállalat közleménye. A szakember 2018 márciusában csatlakozott az Rtl Magyarországhoz digitális- és üzletfejlesztési igazgatóként, 2023 januárja óta a Chief Digital Officer pozíc
Az NBA története tele van legendákkal, talán egy élet is kevés volna elmesélni mindet, de Scherer Péter megpróbálja. A Sport TV Mesél a Pálya című sorozatában 10 epizódon át sztorizik nekünk 10 kiváló kosárlabdázóról. Teszi mindezt úgy, ahogyan csak ő tudja. Premier: november 3., 21:15, Sport1. Azt talán kevesebben tudják, hogy Scherer Péter imádja
Miután az Európai Tanács soros magyar elnökségének legtöbb budapesti programját bojkottálta az Európai Bizottság miután Orbán Viktor miniszterelnök békemissziója során júliusban Moszkvába látogatott Vlagyimir Putyinhoz, kétséges volt, hogy Ursula von der Leyen, a testület elnöke Budapestre látogat-e. Végül pénteken bejelentették, hogy az informális
A PCE infláció a várakozásoknak megfelelően tovább csökkent, a munkaerőpiaci kondíciók továbbra is feszesek, a fogyasztók pedig nagyon szépen költenek. Egyelőre nyoma sincs a lassulásnak, nemhogy a recessziónak.
A serdülő lányok mintegy fele érzi magát kevésbé szépnek a közösségi médiafelületeken látottak hatására, mert sokukban nem tudatosul, hogy az online tér gyakran hamis valóságképet tár eléjük – egyebek mellett erre mutatott rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása, amely a 13–16 éves kamaszok közösségimédia-használati szokásait vizs
Lassan halad a július 1-je óta elérhető, az 1991 előtt használatba vett családi házak energetikai korszerűsítésre igénybe vehető otthonfelújítási program az adminisztráció bonyolultsága miatt. A kormány szeptember végén jelezte, hogy lazítana a program feltételein, meg is jelent ezen a héten a "társadalmi egyeztetése" az új felhívásnak. Nagy újdon
Számos fontos változást hozhat a kormány által az Országgyűlés elé terjesztett adócsomag. A tervezett törvénymódosítások megduplázzák a családi adókedvezményt, két évvel meghosszabbítják az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfa hatályát és a vállalkozások adminisztratív terheit is csökkenthetik. Az EY szakértői összeállították a legfontosabb újít
A vállalkozások számára mindig is kiemelt fontosságú volt a kockázatkezelés, hiszen váratlan események bármikor bekövetkezhetnek, amelyek súlyosan érinthetik a működést. A biztosítások piaca ezért különösen fontos szerepet játszik a magyar kis- és középvállalkozások életében. A Cégkassza Podcast a kövezetkő adása ezt a témát járta körbe Erdős Mihál
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Hold Alapkezelő írását olvashatják:
Talán az évtized államilag támogatott befektetése volt a Babaváró hitel, még gyerekvállalás nélkül is. Aki leleményes volt, nagyon sokat tudott keresni a kormány családtámogatási programjának köszönhetően - írja a Bankmonitor. Mennyire volt jövedelmező ez a lehetőség? Még most is érdemes igényelni?
Módosítani tervezi az energiahatékonyságról szóló törvényt a kormány, amely egyrészt többszörösére emeli az áram- és gázkereskedők, valamint az üzemanyag-forgalmazók EKR-kötelezettségét, másrészt egy önálló fejezetet is beemel az adatközpontokról, és a bejelentési kötelezettségükhöz jelentős pénzügyi bírságot is rendel. Az alábbi cikkben utóbbi tém
A Facebook anyavállalata tőzsdezárás után tette közzé harmadik negyedéves jelentését. A bevétel 40,6 milliárd lett ebben az időszakban, ami éves szinten 19 százalékos növeledést jelent, és meghaladja a várt 40,25 milliárdot.
Az elmúlt tizenöt évben Magyarország példátlan mértékű természetvédelmi beruházásokat hajtott végre a biológiai sokféleség védelmének érdekében – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 16. Biodiverzitás Csúcstalálkozón Caliban.
A kriptovaluták világában ismét felmerült a rejtélyes Satoshi Nakamoto kilétének kérdése, aki állítólagosan hamarosan a nyilvánosság elé lép. A bejelentés sokakat izgatottá tett, ám a közösség egy része továbbra is szkeptikus. Satoshi Nakamoto kilétének leleplezése Egy friss sajtóközlemény szerint 2024. október 31-én, a Bitcoin fehér könyvének 16.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:
Az Európai Unió gáztárolói november elsejére elérik a 95 százalékos töltöttséget, meghaladva ezzel a földgáztárolási célértékben előirányzott 90 százalékot - jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság.
Milyen a jó talaj? Milyen a jó komposzt? Mit tehetünk, ha nem elég élettel teli a termőföldünk? Mitől jó a virágföld? Mi a helyzet az agyagos földdel, és milyen földet tegyünk a konténeres növények köré?
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Gránit Alapkezelő írását olvashatják:
Számos fontos változást hozhat a kormány által az Országgyűlés elé terjesztett adócsomag. A tervezett törvénymódosítások megduplázzák a családi adókedvezményt, két évvel meghosszabbítják az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfa hatályát és a vállalkozások adminisztratív terheit is csökkenthetik. Az EY szakértői összeállították a legfontosabb újít
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írását olvashatják:
Az átlagkeresetek 9 százalékos növekedésével, stabilan alacsony inflációval és újabb nyugdíjreform nélkül, 2028-ra az átlagnyugdíj nem fogja elérni az átlagbér felét sem. Mi történt? A új gazdasági akcióterv hatására újraindul, sőt gyorsul a nyugdíjak leértékelődése a fizetésekhez, a GDP-hez, és az állami kiadásokhoz képest – írja a HVG az elemzésé
A Central Médiacsoport a szervezeti változások részeként a Financial Times Strategies-zel közösen kialakított szervezeti modellt hoz létre. A folyamat jelentős változásokat indít el a vállalat működésében és üzleti felépítésében, kiemelve a minőségi tartalomgyártás iránti elkötelezettséget és a technológiai fejlesztéseket.
A döntéshozók 61 százaléka szerint véget ért a mesterséges intelligencia hype-korszaka - derül ki a TeamViewer legújabb felméréséből. Immár valódi, használható megoldásokkal kell előrukkolni, amelyeket az üzleti eredmények is igazolnak.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Eurizon Asset Management Hungary írását olvashatják:
Az Európai Unió gáztározói november elsejére elérik a 95 százalékos töltöttséget, meghaladva ezzel a földgáztárolási célértékben előirányzott 90 százalékot – jelentette az Európai Bizottság.
A Tisza párt elnöke a kaszinó felemlegetésével arra utal, hogy Szentkirályi Alexandra a Fidesz a budapesti elnökének férje Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, akinek brutális osztalékot termeltek a budapesti kaszinók. Öt budapesti kaszinó (Sofitel, Corvin, Atlantis, Tropicana, Átrium) koncessziós jogát 2056-ig birtokló LVC Diamond Ját
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MBH Alapkezelő írását olvashatják:
Az átlagkeresetek 9 százalékos növekedésével, stabilan alacsony inflációval és újabb nyugdíjreform nélkül, 2028-ra az átlagnyugdíj nem fogja elérni az átlagbér felét sem. Mi történt? A új gazdasági akcióterv hatására újraindul, sőt gyorsul a nyugdíjak leértékelődése a fizetésekhez, a GDP-hez, és az állami kiadásokhoz képest – írja a HVG az elemzésé
Az inflációkövető adózás olyan rendszert teremt, melyben az adók automatikusan igazodnak az infláció mértékéhez. A kivetett adóterhek így az árak változásával párhuzamosan változnak. Az inflációkövető adózási rendszer elősegíti az adórendszer stabilitását és az adózók helyzetének kiszámíthatóságát, különösen a magas infláció esetén. Semjén Zsolt mi
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Raiffeisen Alapkezelő írását olvashatják:
Halottak napja környékén évről-évre jelentősen megnő a temetők közelében elkövetett bűncselekmények száma, különösen a gépkocsik feltörése gyakori, de a zsebtolvajok is aktívabbak ilyenkor. A nagy tömeg és a zsúfolt közlekedési járművek potenciális veszélyforrást jelentenek.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a K&H Alapkezelő írását olvashatják: