Magyarország és a Bahreini közötti gazdasági együttműködési megállapodás tervezetét tette közzé a kormány társadalmi egyeztetésen. Az indoklás szerint ennek célja a beruházások ösztönzése és kölcsönös védelme. A törvényjavaslat részletes szabályokat tartalmaz a beruházók jogainak védelméről, a pénzügyi tranzakciók szabad áramlásáról és a fenntartha
Az MVM Csoport idén már 17. alkalommal rendezte meg a "Legszebb napom" mottóval fémjelzett MVM Élménynapot, ahol 100 millió forint támogatást osztottak szét alapítványok és civil szervezetek között.
A novemberi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány első hetében 5 százalékkal többen váltottak biztosítást a tavalyi azonos időszakhoz képest, a nagyobb érdeklődést a megtakarítható összeg indokolja.
A Black Friday Magyarországon 10 év alatt sokat változott: míg kezdetben hatalmas akciók és impulzusvásárlások jellemezték, ma már tudatosabb, tervezett vásárlás zajlik. Az óriási árengedmények helyett inkább elnyújtott akciós időszakokkal találkozhatunk. Ez azonban lehetőséget ad arra, hogy körültekintően mérlegeljünk, és árfigyelő alkalmazásokkal
A magyar gazdaság 3 százalék feletti ütemben bővülhet 2025-ben, a növekedés motorja a lakossági fogyasztás lehet – állapították meg legfrissebb makrogazdasági elemzésükben a CIB Bank szakértői. Az idei növekedési kilátásokon ugyanakkor rontottak az elemzők: véleményük szerint 2024 egészére már mindenképpen egy százalék alatti GDP-bővülésre lehet sz
A webináriumról készült videófelvétel betekintést nyújt a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) közelgő változásaiba, különös tekintettel az IFRS 18 és 19, valamint a fenntarthatósági standardokra. Az előadás segít megérteni az új szabályozások gyakorlati alkalmazását, az új standardok alapjait, alapelveit, és felkészülni a jövőbeli kih
2024 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte a KSH. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 2,0, az egyéb építményeké 17 százalékkal mérséklődött.
A német gazdaság évente akár 146 milliárd eurót veszíthet a túlzott bürokrácia miatt, derül ki az Ifo Intézet legfrissebb tanulmányából. A kutatás rávilágít arra, hogy a vállalkozások számára régóta problémát jelentő adminisztratív terhek milyen súlyos következményekkel járnak Európa legnagyobb gazdaságára nézve.
Új lakhatási támogatás indul 2025-től, havonta 150 ezer forintot kaphatnak a munkáltatóktól a 35 év alatti fiatalok. Ez a budapesti átlagos albérletáraknak a 60 százalékát fedezi. Mi történt? A csütörtöki kormányinfón új lakhatási támogatást jelentett be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A program jövő januárban indul, havonta 15
A kormány Vidéki Otthonfelújítási Program indítását tervezi 2025 elején – jelentette be két hete Gulyás Gergely. Ma megkezdődik az ezzel kapcsolatos jogszabálytervezet társadalmi egyeztetése is – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A közlemény alapján két fontos ponton is változhat a korábbi program az
A legfrissebb negyedéves adatok szerint, de éves alapon is a magyar GDP volt a második legrosszabb. Csak négy uniós tagállamban esett vissza a GDP az előző negyedévhez képest. Magyarországon kívül két országban volt technikai recesszió.
A múlt héten csökkent a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön a honlapján.
Jövőre 1270 milliárd forint lesz a helyi önkormányzatok támogatása - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön, a Somogy vármegyei polgármesterek és jegyzők tanácskozásának zárónapján, Siófokon.
Míg a bitcoin (BTC) az elmúlt hetekben lenyűgöző teljesítményt nyújtott, addig az olyan kriptovaluták, mint a KAS és a ZEC, nem képesek tartani a lépést a piac többi szereplőjével. Ez a különbözet kérdéseket vet fel a projektek és azok teljesítménye kapcsán, és felmerül a kérdés, aggódniuk kell-e a befektetőknek, hogy e két kriptovaluta lassabb növ
A Magyar Telekom közzétette 2024. harmadik negyedévére vonatkozó, az EU által befogadott IFRS Számviteli Standardok szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A negyedéves pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra. Az összes bevétel éves szinten 13,8%-kal 246,1 milliárd forintra nőtt 2024 harmadik negyedévében
A Signal, a magánélet védelmére fókuszáló üzenetküldő alkalmazás új videohívás funkciókat vezetett be, hogy versenyképes alternatívát nyújtson a Zoom, a Google Meet és a Microsoft Teams platformokkal szemben. Az újítások között szerepel a „hívások” fül, új híváslinkek létrehozása, reakciók, valamint számos kényelmi funkció, amelyek megkönnyítik a v
Az olyan adottságok, mint a nem, az életkor vagy a származás még 2024-ben is komoly hátrányt jelenthetnek a munkaerőpiacon, akár a felvételi folyamatok, akár a későbbi karrierépítés során – hívja fel a figyelmet a Nyitottak Vagyunk idei, “Törd át a csendet” nevű kampánya. A negatív hatás ráadásul össz szervezeti szinten is érvényesül: a McKinsey f
Sok vállalat két fő kérdéssel küzd: Hogyan tudjuk kihasználni az Ai és a generatív Ai eszközöket kiberbiztonságunk érdekében? E mellett hogyan akadályozhatjuk meg, hogy ugyanezek az eszközök több kockázatnak tegyenek ki minket, tehát fegyverként fordítsák őket ellenünk?
Az állati fehérjék kiváltására számos növényi fehérjeforrás használata terjedt el napjainkra az élelmiszeriparban. Ezek közül is a leginkább elterjedt haszonnövények a maghüvelyesek, mint amilyen a szója, a borsó vagy a bab, de fontos fehérjeforrást képviselnek a gabonafélék is, mivel nagy mennyiségben fogyasztják őket.
Az ország egyik utolsó egyeteme, a BME is kikerülhet az állami fenntartásból, ugyanakkor nagyon úgy néz ki, hogy nem a többi felsőoktatási intézménynél látható alapítványi irányba mozdulnának el - írja a Telex.
Az Európai Központi Bank októberi ülésének most közzétett jegyzőkönyvéből kiderül, hogy már az amerikai választások előtt is egyértelműen a növekedéssel kapcsolatos aggodalmak kerekedtek felül, de nem minden EKB-tag volt meggyőződve arról, hogy a dezinflációs tendencia tartósan fennmarad.
Kelet-Közép-Európa növekedési lehetőségeit nem fogja ugyan átírni Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson, ám térségünkben pont a forint van a leginkább kitéve a Trump-trade hatásának – állapították meg az OTP Private Banking Profik a piacokról 2024 online eseményének résztvevői. A szakemberek továbbra is fokozatos gyengülést várnak a ha
Egy új, 48 MW kapacitású napelemparkkal bővíti zöldáramtermelését a Mol, amely a cégcsoport tiszaújvárosi tagvállalatánál, a Mol Petrolkémia (MPK) telephelyén épül majd fel – jelentették be a Mol 2019-ben átadott első tiszaújvárosi napelemparkjának területén tartott sajtótájékoztatón. A helyi ipartelep melletti zagytározón, barnamezős beruházással
A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény (Pmt.) 2024. július 1-től egy új tisztséget vezet be a pénzmosás-megelőzés hazai rendszerébe. A magyar szabályozás azonban nem előzmények nélküli. De kiből válhat megfelelési vezető?
Az Airbnb nyílt levélben fordult Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez, amely több félreértelmezhető, illetve félrevezető állítást tartalmaz. A helyzet tisztázása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium az alábbiakra híja fel a figyelmet.
A vállalati digitalizáció már javában zajlik Magyarországon, a Portfolio Digital Transformation 2024 konferenciájának délutáni szekciójában a szakértők különféle esettanulmányokat mutattak be, az intelligens dokumentumkezelésen át az omnichanel vásárlói élményen keresztül a pénzügyek digitalizációjáig. Szó volt a deepfake fenyegetésekről is, amelye
Az idei Forbes Tech Summit nyitószekciójában Schwab Richárd belgyógyász, gasztroenterológus, a Mind Klinika társalapítója Galambos Márton főszerkesztővel beszélgetett a baktériumok szerepéről – például – a vastagbélrák kialakulásában és az elhízásban. BZSAA: Böjt, zöldség, sport, alvás, alkohol (nem) A betűszó nehezen kiejthető, de minden benne van
2025-ben az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek egyenesen felrobbannak a kormány várakozásai szerint. A jövő évi költségvetés tervezetében ugyanis az idei várt dupláját tervezték be, ami összefügg egy jelentős osztalékfizetéssel, amit az Energiaügyi Minisztériumnál számoltak el. Nem nehéz innen arra a következtetésre jutni, hogy mely befizető ál
A digitális transzformáció és az AI-boom szervezeti felépítésre, működésre gyakorolt hatásásról illetve a legfontosabb digitális szabályozási változásokról volt szó Digital Transformation konferenciánk délutáni szekciójában. Hogyan alkalmazkodik egy szervezet a hipergyors digitális fejlődéshez, milyen szervezeti képességek váltak fontossá emiatt, m
A Kifli.hu online szupermarket lett az RT Konyhafőnök című, kulináris tehetségkutató 11. évadának szakmai partnere. A neves séfek fémjelezte műsor versenyzőinek összecsapásához a Kifli.hu sajátmárkás, különleges prémium termékei biztosítják az alapanyagot, amelyek bárki számára, egyszerűen elérhetők otthon is.
Noha még nem volt hivatalos bejelentés az új jegybankelnök személyéről, Gulyás Gergely mai szavaiból egyértelműnek tűnik, hogy Varga Mihály lesz az utód. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint aligha várható majd gyors monetáris lazítás – írja a Bloomberg.
A BME egy cég fenntartásába kerülne, ezzel az egyetem a Horizon 2020, és az Erasmus programokból való kizárást kerülné el. Mi történt? Újra napirendre került a Budapesti Műszaki Egyetem modellváltása – írja a Telex egyetemi forrásokra hivatkozva. A lap úgy tudja, hogy már két kormányülésen is téma lehetett a BME privatizálása, amely viszont nem egy
Jövőre 1270 milliárd forint lesz a helyi önkormányzatok támogatása - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön, a Somogy vármegyei polgármesterek és jegyzők tanácskozásának zárónapján, Siófokon. Furcsa helyzetekre is felhívta a figyelmet.
Sokan szinte megszállottan várják azt az ősz végi időszakot, amelyet bár Black Fridaynek nevezünk, de már rég nem egyetlen napról szól a diszkont-őrület.
Az italgyártó arra ösztönöz mindenkit, hogy az ünnepi szezonban fordítsanak több figyelmet kapcsolataikra, továbbá elhozza a karácsonyi kamionját is, amit minden évben régóta várnak a hazai fogyasztók.A Coca-Cola számára a karácsony nem csupán egy ünnep, hanem az év legfontosabb időszaka, amikor a márka a leginkább hozzájárul a közösségi élmények é
Rég várt pozitív fordulatot hozott a július–szeptemberi időszak az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszámában, amivel párhuzamosan folytatódott az egészségpénztári tagság kitartó és lendületes gyarapodása is. Szintén fontos eredmény, hogy az öngondoskodók eddig egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget nyugdíj- és eg