2024. november 14. csütörtök

nov. 14
15:54
Kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények módosítása és más jogszabályok (Adózóna)
Hat törvény, négy rendelet és négy köztársasági elnöki határozat jelent meg a 2024/113. számú Magyar Közlönyben november 13-án.
nov. 14
15:54
Nagyot lépett előre fenntarthatósági programja megvalósításában a Schneider Electric (newtechnology.hu)
A Schneider Electric által használt elsődleges és másodlagos csomagolás közel háromnegyedénél már nem alkalmaztak egyszerhasználatos műanyagot a harmadik negyedévben – derül ki a vállalat fenntarthatósági programjának eredményeiről kiadott legújabb jelentésből.
nov. 14
15:57
Már nemcsak Elon Musk panaszkodik arra, hogy túl sokszor betegek a német dolgozók (Portfolio)
A Tesla egyetlen európai gyára Németországban van, Elon Musk pedig legutóbb arra panaszkodott, hogy az ottani üzemben túlságosan sokszor hiányoznak a dolgozók betegségre hivatkozva. Most egy érdekes gyorsjelentés jelent meg a K+S-től, a vegyipari vállalat ebben a dolgozók betegségeire hivatkozva csökkentette az előrejelzését.
nov. 14
15:57
Jön a pályázat a vetőmag-előállító üzemeknek! (Agroinform)
Nemzetstratégiai kérdés a hazai vetőmagágazat.
nov. 14
15:59
Besokallt Brüsszel, eljárások sorát indítják a magyar kormány ellen (Portfolio)
Az Európai Bizottság három kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a hulladék-keretirányelv és a hulladéklerakókról szóló irányelv nem megfelelő átültetése miatt, valamint Brüsszel felszólította a kormányt a hiányosságok kijavítására, és amennyiben nem érkezik kielégítő válasz, további jogi lépések következhetnek. A Magyarországot
nov. 14
15:59
Ez megdöbbentő! Olcsó, finom és a kertedben is megterem a világ egyik legegészségesebb növénye! (Agroinform)
Attól, hogy valami egészséges, még lehet olcsó és finom! Ráadásul könnyedén megteremhet a kertedben is!
nov. 14
16:00
Cipruson is magyar parkolási rendszer indult (Privátbankár)
Kína és Hévíz után Cipruson is beindította parkolási rendszerét az EPS Global. A magyar high-tech vállalkozás következő lépése Szerbia, ahol egy helyi cégen keresztül adják 40 város parkolási szoftver rendszerét.
nov. 14
16:00
Szabadkőműves és háromszoros kormányfő volt, mégis mindenki a lakótelepről ismeri (Növekedés)
Wekerle Sándor volt szabadkőműves, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, pénzügyminiszter, majd az Osztrák-Magyar Monarchia idején miniszterelnök, ami azt illeti különböző pártok színeiben háromszor is. A ma élő embereknek mégis a lakótelep nevéből rémlik, pedig igazán nagy dolgokat hajtott végre. 176 éve, november 14-én született Wekerle Sándor a ko
nov. 14
16:00
Emelkedett az Egyesült Államok inflációja, mit tesz most a Federal Reserve? (BitcoinBázis)
Az amerikai infláció a COVID-19 járványt követően jelentősen megemelkedett. Az ellátási láncok zavarai, a fokozott kereslet, a laza monetáris politika és az energiaárak megemelkedése mind hozzájárultak ahhoz, hogy az 1980-as évek óta nem látott magasságba szökjön fel a pénzromlás mértéke. A 2023-2024 októbere közötti infláció 2,6%-ra emelkedett. Ez
nov. 14
16:00
Bepereli a Ben & Jerry’s a saját anyacégét, a fagylaltcég szerint elhallgattatták a Gázával kapcsolatos állásfoglalásukat (Telex)
A cég szerint az Unilever korábban kirúgásokkal és perrel fenyegetőzött, amikor állásfoglalást terveztek kiadni a közel-keleti helyzet miatt.
nov. 14
16:09
Idő előtt megszakadhat az orosz gázszállítás Ausztria felé! - Egyéves csúcsra ugrott a gázár (Portfolio)
Az OMV javára döntött a választottbíróság az orosz Gazprom Exporttal szemben egy gázvitában, és 230 millió eurónál is több kártérítést ítélt meg neki, amely pénzt rögtön szembe állítja az OMV az orosz cég gázszállítási számláival, emiatt akár idő előtt megszakadhat az orosz gázszállítás Ausztriába – ezt közölte szerda éjjel az OMV.
nov. 14
16:11
Uniós alapelv megsértése miatt bíróság elé állítják Németországot (Portfolio)
Az Európai Bizottság Németországot az Európai Unió Bírósága elé citálja a tőke szabad mozgásának megsértése miatt.
nov. 14
16:15
Gigabírságot kapott a Meta a Facebook Marketplace miatt (Portfolio)
A Meta 798 millió eurós bírságot kapott azért, mert a Facebook Marketplace szolgáltatását a közösségi oldalához kötötte, írja a Bloomberg.
nov. 14
16:18
Jövőre havi 150 ezres lakhatási támogatást kaphatnak a fiatalok a munkaadóktól (Bank360 blog)
Havi 150 ezer forintos, kedvezményes adózású lakhatási támogatást kaphatnak a 35 év alattiak 2025-től a munkáltatójuktól. Ezt lakbérre vagy lakáshitel-törlesztésre is fordíthatják.
nov. 14
16:21
Jól gurul a Waberers szekere (ProfitLine)
A Waberer’s nettó nyeresége 5,4 millió euró, üzemi eredménye pedig 10,1 millió euró lett az idei harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 0,5 és 8 millió eurós értékekkel.
nov. 14
16:21
Ezért nagyon hasznos a kisiskolásoknak számlát nyitni (Azenpenzem)
A gyermekek pénzügyi tudatosságra nevelését nem lehet elég korán elkezdeni, érdemes már óvodás korban beszélgetni a pénz értékéről, a kiadások-bevételek kezeléséről, a takarékosságról. Ebben segíthet, ha már kiskorában a gyermek rendelkezésére áll egy bankszámla, így párbeszédet kezdhetünk a pénz megfelelő kezeléséről, sőt a banki fogalmakról is.
nov. 14
16:21
A Temu torkára lépne az Amazon, miközben a Temu lépne egyet az Amazon irányába (Forbes)
A Shein és Temu kínai versenytársaktól hódítaná el az olcsó termékek piacát az Amazon Hault, az Amazon új felülete. Mi történt? Az Amazon egy új, kifejezetten olcsó termékeket felvonultató felületet hoz létre, az Amazon Hault – írja az AP. Leginkább a 10 dollár alatti termékek lesznek rajta megtalálhatóak, amik a kínai Temu és Shein termékeivel
nov. 14
16:24
Új napelemparkot épít a Mol Tiszaújvárosban (Demokrata)
Az új létesítmény versenyképes áron látja majd el a vállalatot zöld energiával.
nov. 14
16:27
Távirányítású minitraktorokkal bővült a Kite Zrt. portfóliója (Agroinform)
A lejtőkön és nehéz terepen is biztonságosan működnek.
nov. 14
16:30
Rossz hír érkezett: szenved az európai ipar (Piac és Profit)
Havi és éves összevetésben egyaránt csökkent az euróövezet ipari termelése szeptemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint.
nov. 14
16:30
Rekordmagas marhahúsárak, tovább szűkülő kínálat az EU-ban (Agrofórum)
Az Európai Unióban a szarvasmarhatartók helyzete továbbra is nehéz, annak ellenére, hogy a vágómarhák ára magas. Az Agrarheute szakportálon jelent meg ezzel kapcsolatban egy érdekes elemzés, amelynek rövidített kivonatát tesszük közzé.
nov. 14
16:30
"Hegymászásra" is alkalmas traktorral bővül a Kite portfóliója (Magyar Mezőgazdaság)
A Kite Zrt. és az MDB SRL az Eima kiállításon együttműködési megállapodást írt alá. Az MDB távirányítású Green Climber traktorai biztonságos munkavégzést biztosítanak nehéz terepeken, és 2025-től a Kite Zrt. kínálatában is elérhetők lesznek.
nov. 14
16:30
Távozik Peter Limbourg, a Deutsche Welle főigazgatója (Media1)
Peter Limbourg 12 éven át vezette a német közszolgálati médiaszolgáltatót.
nov. 14
16:33
Az AgXeed 5.115T2 lett a 2025-ös év traktora a robottraktorok kategóriájában (Magro)
Az Év Traktora 2025 címet az AgXeed 5.115T2 viselheti a robottraktoroknak szentelt új kategóriában. A zsűri a legmodernebb automatizálás, a meglévő mezőgazdasági rendszerekbe való gyakorlati integráció és az összességében kiváló szántóföldi teljesítmény kombinációjának megvalósításával indokolta döntését.
nov. 14
16:45
Egy lépés vissza? Csalódhatnak az uniós szójatermesztők (Agroinform)
Elhalasztanák az erdőirtásról szóló uniós jogszabály hatálybalépését.
nov. 14
16:48
Olaszországban 42% helyett 28% lesz a kriptoadó (BitcoinBázis)
Az olasz kormány valószínűleg az enyhébb, 28%-ra történő kriptoadó-emelést fogja választani, jelentette a Bloomberg. Az olasz kormány valószínűleg az eddig fontolgatott 42% helyett 28%-ra fogja növelni az adót a kriptokereskedelemre – jelentette kedden a Bloomberg az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva. JUST IN: ???????? Italy to cap crypto tax at 28%, re
nov. 14
16:54
Hét napig díjmentesen tesztelhető a Yepp (Mínuszos)
A Yettel azt igéri, hogy marad a „jóáras” korlátlan belföldi mobilnet, sőt, hét napig díjmentesen tesztelhető a Yepp. Idén júliusban indult a mobilhasználati élményt forradalmasító, teljesen digitális tarifa Yepp néven, ami egy üzletlátogatás vagy személyes kontaktus nélkül, mobilalkalmazáson keresztül, akár tíz perc alatt aktiválható és korlátlan
nov. 14
16:57
Online csalások és kiberbiztonság - Hogyan védjük meg az ügyfeleinket a támadóktól? (Portfolio)
A digitalizáció árnyoldala, hogy a digitális tér új kockázatokat is megnyit egy vállalat működésében. Ám ez nem állhat a digitális eszközök útjába. Digital Tramsformation konferenciánk délutáni szekciójában arról volt szó, hogyan védjük meg a céget illetve az ügyfeleinket a csalóktól, a hackerektől, a kiberbűnözőktől, és hogyan üzemeltethetjük bizt
nov. 14
16:57
Jéggolyós vízipisztoly otthonra (Gyártástrend)
A játékfegyver lefagyasztja a lövedéket, mielőtt kilőné.
nov. 14
17:03
Óriási hátszelet kapott a PEPE, a legnagyobb tőzsdék sorra listázzák a mémérméket (KriptoMagazin)
Az utóbbi napokban hatalmas figyelem irányult a PEPE memecoinra, amelynek piaci kapitalizációja rövid időre meghaladta a 10,2 milliárd dollárt, miután mindössze egy nappal korábban még csak 5,7 milliárd dollár körül mozgott. A hirtelen növekedés mögött a legnagyobb kriptotőzsdék, például a Coinbase és a Robinhood bejelentései állnak, amelyek immár
nov. 14
17:06
Black Friday: így lehet olcsóbb az ajándékozás (MMonline)
Kezdjünk el időben felkészülni a karácsonyra, és használjuk ki a novemberi kedvezményeket: így pénzt és időt takaríthatunk meg, emellett a vásárlás is kevesebb stresszel jár. Ráadásul most az aktuális projektjeinkhez, például barkácsoláshoz, felújításhoz vagy kertrendezéshez is kedvezőbben tudjuk beszerezni a szükséges termékeket, eszközöket – állí
nov. 14
17:18
Veszélyes vizekre eveztek a budapesti lakásárak (Piac és Profit)
Októberben több mint 2 százalékkal drágultak a lakásárak az egy hónappal korábbihoz képest. Miközben szeptemberben jóval lassabb, 0,9 százalékos volt a havi szintű országos áremelkedés. Éves szinten a szeptemberi közel 7 százalékról majdnem 10 százalékra gyorsult az áremelkedés üteme.
nov. 14
17:21
Új napelemparkot épít a Mol Tiszaújvárosban (ProfitLine)
A Mol Petrolkémia 48 megawatt kapacitású napelemparkkal bővíti zöldáram-termelését, ezzel az egyik legnagyobb, fogyasztóhoz csatlakozó parkot hozza létre a társaság - jelentette be a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója csütörtökön Tiszaújvárosban.
nov. 14
17:21
Giganyeremény vár a győztesre ezen a héten a hatoslottón: ilyen csak nagyon ritkán van egy évben (Pénzcentrum)
A következő egy év mindennapjára 5 millió forint jutna, ha most vasárnap nyerné meg valaki a Hatoslottó várható főnyereményét és beosztaná azt a következő egy évre. A mintegy 1,8 milliárd forint a játék történetének 6. legnagyobb nyereménye - közölte a Szerencsejáték Zrt.
nov. 14
17:21
Példátlan uniós fegyverkezésről döntött az Európai Bizottság (Portfolio)
Az Európai Bizottság 300 millió eurós támogatást hagyott jóvá öt olyan határokon átnyúló védelmi beszerzési projekt számára, amelyek célja a tagállamok közötti védelmi együttműködés javítása és a közös beszerzések révén a katonai készletek költséghatékonyabb biztosítása. A projektek az EU védelmi iparágának megerősítését és a tagállamok haderőinek
nov. 14
17:23
Eddig tartott Brüsszel türelme: be kell nyújtani a klímaterveiket a 13 tagállamnak (Portfolio)
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy megindítja kötelezettségszegési eljárást azon 13 uniós tagállam ellen, amelyek a mai napig nem nyújtották be a 2030-ig szóló Nemzeti Energia- és Klímavédelmi Terveiket (NEKT).
nov. 14
17:24
Madárinfluenza vírus már Komárom-Esztergom vármegyében is (Adózóna)
A Komárom-Esztergom vármegyei Tárkányon is kimutatta a madárinfluenzát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás megkezdődött – közölte a Nébih az MTI-vel.
nov. 14
17:24
Az élelmiszerbiztonság a növényvédelemmel kezdődik (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Növényvédelmi Szövetség 20 éve felelősen képviseli a növényvédő szerek forgalmazását, a fenntartható mezőgazdaságot és az integrált növényvédelmet. Kulcsszereplő a szakmai együttműködésekben és az egészséges élelmiszertermelés biztosításában
nov. 14
17:24
Ingatlan.com: gyorsulva emelkedtek a lakásárak októberben (Üzletem)
Számottevően gyorsult a lakásdrágulás októberben az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexe szerint. A szeptemberi 0,9 százalék után hó/hó alapon2,5 százalékkal emelkedett a lakóingatlanok ára októberben. Éves összevetésben is jelentős a gyorsulás: a lakóingatlanárak októberben 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, miközben szeptemberb
nov. 14
17:27
Az Európai Unió lesújtott a legdurvább maffiózókra (Portfolio)
Az Európai Ügyészség bejelentette, hogy 520 millió eurós áfához kapcsolódó csalás ügyében indított vizsgálatot, amely több maffiacsoportot is érint. Az akció során csütörtökön 160 helyszíni kutatást végeztek több uniós tagállamban, köztük Olaszországban, Bulgáriában és Spanyolországban.
nov. 14
17:27
Kiderült, mikor érkezik kiadós eső (Agroinform)
Havazás is lehet!
nov. 14
17:30
Kiderült, miért fékezett ekkorát a német gazdaság (Infostart)
A német gazdaság évente akár 146 milliárd eurót veszíthet a túlzott bürokrácia miatt – derül ki az Ifo Intézet legfrissebb tanulmányából.
nov. 14
17:30
Brutális szaporítótelepeket buktattak le Vas és Zala vármegyékben (Agrofórum)
Irtózatos mocsok és kutyatetemek közül emeltek ki 35 ausztrál juhászkutyát és mini amerikai juhászt állatvédő szervezetek. Segítségre és összefogásra van szükség a kezelésükhöz és elhelyezésükhöz, mert ezek az állatok csak a jéghegy csúcsát jelentik.
nov. 14
17:33
Drága mulatság lesz ez néhány országnak! (Agroinform)
Minden EU-s tagállam pénzügyileg is járuljon hozzá az éghajlatváltozás elleni fellépéshez?
nov. 14
17:33
Erre az új trendre érdemes felülni az elektromos töltőpiacon (Portfolio)
A legfrissebb adatok szerint 66 500 darabra növekedett Magyarországon a tisztán elektromos autók száma. A még dinamikusabb fejlődéshez azonban a töltési infrastruktúra erősítésére, valamint intelligens, a hatékony energiafelhasználást segítő és egyben a villamos elosztóhálózatokat a túlterheléstől védő, töltést menedzselő rendszerre is szükség van.
nov. 14
17:42
Rátaposott végre a gázra az euróövezet (Infostart)
Az euróövezet bruttó hazai terméke (GDP) a harmadik negyedévben szezonális kiigazítással az Eurostat második becslése szerint is 0,4 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, ami két éve a legerősebb növekedési ütem, a második negyedévben 0,2 százalékos növekedést mértek.
nov. 14
17:45
6 digitális megoldás a banki világban, ami az Ai-val érkezett (Digital Hungary)
A mesterséges intelligencia térhódítása megannyi területet alakított át, és ez alól a bankszektor sem kivétel: a digitális megoldások új dimenziókat nyitottak a pénzügyi szolgáltatások terén. Az automatizált folyamatoktól kezdve a személyre szabott pénzügyi ajánlatokig, az AI a mindennapjaink részévé vált akkor is, amikor bankolunk. Nézzük, melyek
nov. 14
17:48
Térképen mutatjuk, hol élnek külföldiek Magyarországon - a hollandok is elárasztottak minket (Növekedés)
Mint a KSH Népszámlálási atlaszából kiderül, 2011 és 2022 között jelentősen gyarapodott a külföldről bevándorolt népesség száma.
nov. 14
17:51
Erős napot zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsdén is jó volt ma a hangulat. A nagypapírok közül a Mol teljesített a legjobban.
nov. 14
17:51
A Magyar Telekom 2024. harmadik negyedéves eredményei (Helló Sajtó!)
A Magyar Telekom ma közzétette 2024. harmadik negyedévére vonatkozó, az EU által befogadott IFRS Számviteli Standardok szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. Az összes bevétel éves szinten 13,8%-kal 246,1 milliárd forintra nőtt 2024 harmadik negyedévében.

Keresés